De most komolyan… (Spurs-Real)

Hahó, madridista barátom! Figyelj, felejtsük el a hétvégi bajnokit. Már el is felejtetted? Remek! Még nem? Itt az ideje! Ma, legalább ma ne a bajnoksággal foglalkozzunk és ne azzal, hogy mi mennyire rossz a csapat játékában, a csapathierarchiában. Ma neked és nekem feladatunk van! A #besztlíg egyik kiváló tagja ellen kell megmutatni, hogy ki a Király! Ráadásul idegenben. Szurkoljunk hát!

Gyors és határozott leszek, ahogy a lányoktól hallottam korábban… A csapatból nem fog hiányozni Luca. Bocs, azt akartam írni, hogy nem fog hiányozni a csapatnak Zidane. Akarom mondani: Luca Zidane. Ok, a meccslapon nem lesz rajta, amúgy se lett volna nevezve. Mellette még a bennem már sötét jövőképpel rendelkező Varane (The new Bale???), Carvajal, Kovács Máté és a Magyarország elleni barátságosra rápihenő Keylor. Valamint Bale. A régi. A szokásos.

A többiek valószínűleg komoly rákészüléssel, egyéni és csapatszintű upgrade-del fordulnak rá a Tottenham elleni mérkőzésre. Az is világos mindenki számára, hogy ma este a mérkőzés előtti bemelegítést követően az öltözőben eggyé vált lélekként, egyszerre dobogó szívvel hallgatják végig Ronaldót, aki a terem közepén abszolút átélve adja elő a capella a BL-himnuszt! Ugye, te is dúdolod már?

A csapatnál nyilván a jelenlegi gálakezdő fog kifutni a gyepre. Kiko fogja lehúzni a beíveléseket, Achraf kér elnézést Kikótól, hogy az ő oldaláról érkeztek azok. Nacho fog pacsizni Ramosszal, utóbbi indítja Marcelót a baloson, aki a felezőnél megáll és azon lamentál, hogy visszaadja-e Kroosnak vagy passzolja fel CR-nek a vonal mellé (aki nem szélső lesz, mégmielőttazthinnéd). Dönt és Kroosnak megy a bogyó, mert CR úgyis azonnal visszatenné Marcelónak és így is, úgy is Kroos lenne a labdás emberünk. Ő kéri Iscót, hogy mozogjon be üres területre, ha már Casemiro nem, hogy nem képes erre, de az üres terület fogalmát sem érti, csak azt, hogy „ott a labda, elkapom, elkapom, ott a labda, enyém lesz, elkapom, vaúúú, váh, váh, enyém lesz, kié ez a láb, nem számít, ott labda, bummm, spori, ez miért sárga, ott a labda!!”. Közben Modric kihúzódik a jobb oldali félterületbe, mert innen lehet a legjobban látni, hogy CR beért-e már középre. Ha a portugál 5. ideges integetése is láttamozva lesz a kis horvát által, akkor a csapat már nem szívatja az Aranylabdást, hanem jöhet a beadás, direkt a Félelmetes Francia felé, mert mégis szívatjuk az Aranylabdást.

Kérdés, hogy mindehhez hogyan áll hozzá az ellenfél. Mert a Tottenham alapvetően részt akar venni a mai meccsen és még azt is meg merem kockáztatni, hogy nyerni akarnak. Félig hazai pályán* kicsit vagányabb játékra lesz szükség, mint két héttel ezelőtt.

*

Ami egyébként a szakmát bőven meggyőzte. Mármint az első meccs. Ritka, hogy egy csapat a Real Madrid otthonában döntetlent ér el (már ez önmagában is igaz) és a sajtó a vendégcsapat teljesítményét ismeri el. Ez történt két hete. Mi is megírtuk, mások is, hogy akkor ZZ alaposan kikapott taktikailag Pochettinótól.

Ráadásul úgy fest, hogy Kane is játszik majd. Bár csak a meccs előtt lesz végleges döntés, de edzője szerint jól haladt a felépülése Anglia legjobb csatárának. Akit most Dele Alli fog támogatni, vagyis elméletben erősebb kezdőjével állhat fel a Spurs, mint az első találkozón.

Itt van pár elméleti legjobb felállás.

Van pár dolog, amivel jó, ha tisztában vagyunk: a Realnak idén idegenben jobban megy, mint otthon. Igaz ez még a Girona elleni bajnokival is. A Madrid középpályája továbbra is világelit, a játékszer birtoklása, járatása nem okoz problémát – legyen szó rövidpasszos játékról, vagy keresztlabdákról.

A csapat kulcsjátékosai nem játszhatnak ennyi ideig kiugró teljesítmény nélkül. Ramos, Modric, Ronaldo. Mind olyan játékos, akiktől idén még nem láttunk pluszt, ma este remek alkalom kínálkozik erre is.

A kérdések kérdése a Spurs játéka lesz ma este. Hétvégén ők is kikaptak – egy igencsak defenzív csapat ellen. Jó, hát a MU ritkán játszik védekező focit, de Mourinho az edző, értitek. Tehát Poch engedi támadóbb felfogásban játszani a csapatát, vagy kopírozza a két héttel ezelőtti meccset (meg a hétvégi Unitedot), és beéri a biztosabbnak tűnő egy ponttal? Mert itt már a csoportra is gondolni kell. A BVB nálunk is pocsékabb formában abszolválta az októbert. 5 találkozóból egyet nyert meg. És ma másodszor játszanak az APOEL-lel ebben a hónapban… Ennek a két csapatnak egy-egy pontja van a csoportban, a Spurs és a Real 7-7 egységgel szerepel. A papírforma alapján a Dortmund ma 4 pontra ugrik aztán már csak az angol és spanyol csapatot kell két vállra fektetnie, hogy továbbjusson a csoportból. Míg utóbbiak egy mai döntetlen után 8-8 ponttal és egy-egy APOEL-meccsel várhatják a csoportkörök végét. Ráadásul a Spurs otthon fogadja majd ciprusi ellenfelét. Tehát a tervezés már ma nem csak a mai meccsre terjedhet ki.

Visszatérve még csapatunkra. A hétvége eseményei után mindenki (legyen az a stáb tagja, a keret tagja, vagy egykori játékosunk) hangsúlyozta, hogy egy eredmény nem jelent még semmit (mondjuk a blogon nem egy eredményből vezettük le, hogy ez eddig gyér…), a BL-re a játékosok más állapotban érkeznek, egyszerűen nem lehet összehasonlítani a két versenysorozatot.

Egyszerűen nem bírom az idő lassú múlását. Látni akarom CR-t, ahogy énekli a BL-himnuszt!

VAMOS!

Jose

View Comments

  • Hú, alig volt időm rá, de már csak ReAlantosra várunk, aki átnézi, hogy két x-szel írtam-e a sokxszort és ki is lövi az éterbe azt a 6 bekezdésnyi érzelmileg túltöltött, mocskos írást.

  • A meccsről pár gondolat ami nekem feltűnt. (Nyilván másnak is :D) Az első félidőben volt egy tipikus jelenet ami nem hagyott nyugodni és többször visszatért. Ebből kaptuk az első gólt is (les). Kroos feljebb lépett,hogy nyomást gyakoroljon ,de egy labdavesztés után megindult az ellenfél. Ahelyett,hogy lendültesen visszazárt volna szokás szerint elkezdett kocogni. Marcelo természetesen behúzodott középre (gondolom ,hogy felvegye Kroos emberét) ennek köszönhetően Trippier üresen kaphatta a labdát azon az oldalon. Egy ilyen szituból szoptuk be az első gólt is.A Tottenham-nek bejött az agyig feltolt védelem mi meg letolt gatyával próbáltunk alkotni valamit főleg középen ( nem értem miért????) Oké Isco igyekezett széthúzni őket ,de egyedül kevés volt ő is hozzá.Ami azért bosszantó,mert elvileg nekünk van a 2 legjobb párosunk a pálya közepére. Hakimi oldalát békén hagyták a kakasok ,de Mr Alibi vagy Luka szélre ívelt labdái a katasztrófa határát súrolták.Pedig az ilyen súlypont áthelyezésekkel lehetett volna valami keresni valónk. Tavaly nagyon jól mentek. Carvajal megkapta lefutott az alapvonalig aztán vissza rakta érkezőre. Idén ősszel kb 0 ilyen gólunk van. A másik ami totál elszomorított,hogy középre lőtt labdával akartuk kiugratni a 2 jómadarat. De miééééért?? Cr tempója megkopott, de ő még csak csak tud sprintelni.Benzema ellenben nem. Hiába melózott sokat a mezőnyben de így is túl statikus. C is csak akkor kezdett el visszalépni labdákért amikor szarban volt a haza. A két támadónk közötti összhang meg olyan volt ,mint a McLaren és a Honda románca az elmúlt 3 évben. A túl oldalon Kane és Alli nem egyszer olyan 1-2 érintéses focit mutattak be,hogy még Guti szeme is megkönnyezte kb, ezen felül Pocs nagyon okosan szervezete meg a támadásokat ,Eriksen is szinte mindig benne volt a buliban.(óriási szeme ésesze van a focihoz) Casemirot meg le sem kellett venni a pályáról,mert szenevedés volt nézni ahogy a saját büntetőterületünk vonalán bóklászik...Aztán a teljes IQ kapacitását használva szokás szerint kirontott és Alli nemes egyszerűséggel leszopatta. Az ilyen jelenetből is volt egy zsompornyi.( a gólt is egy ilyenből kaptuk) Kova nagyon hiányzik és én Ceballos mellőzését sem tudom felfogni. (Oké VIC leírta az okát.Ráverte ZZ fejére a zuhanyzóban). Nem tudom mi a szar lesz így ,de lassan ideje ébresztőt fújni.(lehet késő) A Girona beleszart a ventilátorba a Tottenham meg feljebb kapcsolta az erősségét... Itt már csapatszintű gondokról kell beszélnünk nem egyéni motivációs okok vannak a háttérben,ehhez jön a sok sérült plusz Benezema szenvedése CR társaságában elöl. Sajnos Modric is nagyon maga alatt teljesít. Úgy vélem,hogy nem erőnléti problémák vannak hanem mindneképpen motivációs . Nincs az A terv után B vagy C amit Zidane hásználna. Elérkeztünk oda,hogy motiválni nem elég hanem taktikát(taktikákat) is fel kell építenie a mesternek. A BBC-be most nem megyek bele de év végén lehet küldeni őket egy Észak koreai internáló táborba. A csapatnak ezután is szorítok ,mert a szurkoló mi mást tehetne? Ez a szezon ment a levesbe ha meg esetleg észbekapunk akkor még talán 1-2 kupa lepottyan nagymákkal. Viszont ha tovább süllyedünk a fosba ,Z alatt is inogni fog a pad ami nem jelent sok jót Perezt ismerve..

    • Baromira feltűnt nekem is, hogy hány olyan keresztlabda ment Hakimi oldalára, amit Flash se futott volna be. Több olyan is volt, ami konkrétan nem oldalt, hanem az alapvonalon ment ki. Értem én hogy nem mindenki Xabi Alonso, de ha nem megy, akkor ne erőltessük.

      • Az a baj tavaly az ilyen labdák csukott szemmel másnaposan mentek Kroosnak és a többieknek is.

        • Plusz, kurvára ült az amit Henrik mondott a félidőben. Hogy nem volt csapatjáték, hanem mindenki egyénileg random választott egy megoldást amikor nála volt a labda, és azt hívta le. Csapatszinten az égadta kurva világon semmit nem lehetett felfedezni se támadásban, se védekezésben, se a kettő közti transitionben. Nyakig ér a szar. A bajnokságnak valószínűleg annyi, én olyan 5% körüli esélyt látok a -8 ledolgozására. A BL-ben viszont lehet és kell is javítani. Bár jelenleg a PSG ellen kurvakevés, de a City és a MU ellen se sok esélyt adnék a továbbjutásra, de február még messze van, akkorra csak nem leszünk ennyire szarok. Ha igen, akkor már nem Zidane lesz az edző a nyolcaddöntőn.

          • Nem is lenne baj ha lennének jó egyéni villanások (Kova féle megindulások <3) ,de nem egy Tottenham ellen hanem egy Girona mondjuk. A bajnokságra én is valami hasonlót érzek. A BL-ben is van még két meccsünk!! Bár nagy művészet lenne elbaszni a továbbjutást. Februárig sok minden változhat még.

  • Ronaldo BeIN Sport: "Az összes játékos akik a nyáron távoztak erősebbé tettek. Nincs helye kifogásnak, de olyan játékosok mint Pepe, James, Morata ... erősebbé tettek bennünket. A fiataloké a jövő, de rajtuk megfigyelhető a tapasztalat hiánya". Azt hiszem ezzel rendesen odaszúrt Zidane-nak.

    • Nem mindegy, hogy James es Morata melegít a vonal mellett vagy Mayoral... Luka 32, C 32, Benzema tök mindegy ilyen szempontból, igy is ugy is szar. Nekiindul a csapat egy db jobb bekkel, de amikor kb halálán van, akkor sem akarnak igazolni... Zmeg aki hülye, ....

    • innen szerintem úgy istenigazából csak Morata hiányzik, és ő is csak azért, mert nem pótoltuk. könnyű a fiatalításra fogni, de itt szó sincs ilyenről, a gálakezdőből kb senki nem távozott (mert képességügyben azért Varane és Pepe nem olyan nagy különbség), és nem az van hogy rutintalanok vagyunk és hibázunk, hanem motivációs és taktikai gondok vannak + a rutinos duó elöl -2 ember a csapatból.

      • Pepe rutinja és az a képessége,hogy irányítsa a védelmet szerintem hiányzik. Sebessége se volt olyan rossz.

        • én is nagyon bírtam, de szerintem Varane megfelelő pótlás, nem magyarázhatja a szar játékunkat

          • Ja azt nem is vitatom. Varane nagyon jó,de Pepe most jól jönne.Nacho mehetne a jobb szélre. Vallejo-t nem merném bedobni a mélyvízbe.

    • Ezért is van az, hogy a tapasztaltabb CR7-Benzema duó hasít a jelenlegi Realban...
      Viccet félretéve, persze van valami igazság abban amit mond, de ennyire nem egyszerű a képlet.

  • Van valami a levegőben... Reggelre rájöttem, hogy miért van ez. :DDD
    Drukkolok ugyebár a kosárZTE-nek, a Clevelandnek és a Realnak. Idén - ha megnézitek, látjátok - mindegyiknek egyformán nagyon gáz a teljesítménye. Lebron ide vagy oda, 6-ból ötször veszítettek ma hajnalra, pedig a keretük reálosan erős. A ZTE az első két meccsén akkora zakókat kapott (tavalyi bronzérmesről beszélünk), hogy rögtön felállították az egyik amerikait, a másik légióst meg a szurkolók kezdték el szidni, hogy kicsit több akarást vigyél már a pályára, he! A madridi vesszőfutást látjátok ti is.
    Szóval, az összefüggés az, hogy a tavalyi jó év és az én szurkolásom együtt gyengítő tényező. Akkor most 1 hónapig nem szurkolok a Reálnak meg a Clevelandnek, hátha ez segít, december 1-jén visszatérünk az értékelésre. (A ZTE-t nem tudom elhagyni..., még poénból sem.)
    :DDDDDDDD

  • az a gond, hogy a bajnokságban már elég rosszul állunk. mármint 8 pontot nyilván le lehet dolgozni, de nem úgy néz ki, mintha egyszeriben kurvára összekapnánk magunkat, és még az is elképzelhető, hogy a kanári szigeteken újra pontot veszítünk (a hagyományainkhoz híven). Aztán jönnek annál nehezebb meccsek is nemsokára.

    A BL-ben még fölösleges temetni a srácokat, innen nem fogjuk már elbukni a második helyet, aztán tavasszal kell jónak lenni, remélhetőleg elkerüljük a PSG-t és a Cityt a nyolcaddöntőben, onnantól meg már remélem Zidane-effektus. Meg egyébként is, mi bárkit képesek vagyunk leverni mint a szart.

    amúgyis, engem nem a pontvesztések zavarnak önmagában, hanem a kilátástalan játék, mármint nem tudom mitől javulna ez, főleg ha nem szándékozunk csatárt venni télen sem. Szerintem jelen helyzetben még akkor is sikeresebbek lennénk, ha ad absurdum 3-7-0t játszanánk csatár nélkül.

    • Nekem a bajnokságban már csak a tisztes helytállás az elvárásom (legyen benne a csapat az első 3ban nem túl nagy pontveszteséggel az első mögött), szerintem már sok a -8 pont. Bármilyen jobb eredmény pozitív csalódás lenne.
      A BL még nem lefutott, ott kiváncsi vagyok mi lesz a vége. Tényleg sok minden függ attól ki jön szembe a kieséses szakaszban és milyen lesz akkor a csapat mentálisan.

      • Kishitűek vagytok. :) Tavaly ilyenkor is azt mondta majdnem mindenki hogy semmit sem fogunk nyerni a szezon végén. Ezzel szemben dupláztunk. Nincs itt még idén sem lefutva semmi.

        • De azért tavaly ilyenkor pl. a Dortmund sem lépett úgy le, hogy közünk nem volt a meccshez, mint most a Spurs. Nem voltunk olyan acélosak akkor, de látszott, hogy van elképzelés a játékban, ami mostanra átváltozott teljes tanácstalansággá. Kroos a teljes tavalyi szezonban nem adott el annyi labdát mint a tegnapi meccsen, Casemiro, mintha másnapos lett volna, egyenlő volt a 0-val, hiányzik a jobb oldalról Carvajal dinamikája, jó pár a jobb szél irányába érkező keresztlabda alapvonalon távozott. Értem én, hogy Ronaldo nem szélsőt játszik, de akkor is hiányzik a szélsők játéka, szegény Achraf szinte mindig visszafelé tudott csak passzolni, nem volt Bale pl., hogy próbálkozzanak szélről is. Esetleg ha Ronaldo már középen játszik, lehetett volna próbálkozni Asensio, Ronaldo, Isco hármassal elől. Várom a sérültek visszatérését, Carvajal-t nagyon, Bale-t úgyszintén, Varane-t, Kovacic-t, és ha mindenki fitt, akkor majd lehet újabb következtetést levonni.

          Addig csak reménykedni tudunk, hogy bármilyen pocsék játékkal akár, de nyerniük kell a 3 pontokat, hogy húzzák ki valahogy, hogy minden fontos láncszem visszatérjen, ha már ennyire félre sikerült a nyári átigazolás.

          • Különben érdemes lenne pár tavalyi őszi meccs összefoglalót elolvasni, az utána lévő kommentekkel együtt. Akkor kiderülne hogy tavaly sem voltunk jobbak. Sokszor siralmas volt a játék képe, és pont ugyanilyen tanácstalanok voltunk nemegyszer a pályán, mint tegnap. Emlékezz vissza hogy semmi másról sem szólt a focink, csak az ívelgetésről. Abban viszont igazad van, hogy sok játékos egyéniben jobb formában volt mint idén, és többek között ezért is volt majdnem mindig valaki aki megmentett minket, és hozta nekünk a meccset. Meg ami most 2 centivel mellé pattan, az tavaly ilyenkor a kapuban landolt. Szóval szerintem olyan nagy különbség nincs a tavalyi és az idei ősz között. Az biztos hogy bőven van még hova javulnunk a szezon során. De tavaly is volt, és meg is tettük.

        • Inkább szeretem magam realistának tartani :)
          De persze nem azt mondom hogy harmadikok leszünk, hanem hogy számomra a reális elvárás az első háromban végezni. Aztán ha első lesz a végén a csapat, üsse kavics, én örülni fogok az tuti :)

      • Első három? Azért kurva nagy égés lenne, ha másodikok se lennénk. A BL ott van igen, de idén szerintem a bajnokság fontosabb lett volna, hogy valamiféle uralomról beszélhessünk. Így megint egyet nyertünk az utóbbi hatból, ami elég karcsú.

        • Én is reménykedtem az erődemonstrációban a bajnokságban, de ez van, a skacok ezt elcseszték. És amilyen motiváltak egyelőre a ligában azt se tartom kizártnak hogy nem lesz meg a második hely. A Valencia is nagyon nyomul és a Ticónak nem lesz BL valószinű már tavasszal, úgyhogy ők is törhetnek még borsot az orrunk alá.

  • Szösszenet a készülő Összefoglalóból - Zizou szavai:
    "A Tottenham és Pochettino még nagyobbat mert lépni hazai pályát és egészen magasra tolt védővonallal rettentően leszűkítette a játékteret. Ezzel számukra pozitív irányba tudták terelni a játékot, hiszen jóval megnehezítik az építkezést, a labdakihozatalokat, és nem utolsósorban könnyebb kontroll alatt tartani a játékot. A Spurs érezhetően a pálya közepére koncentrál, de tolódással a széleken is komoly gondokat okozott a Real számára. Szerencsére van megoldás erre, mivel sok mozgással és a pálya széthúzásával ellensúlyozható vagy akár komoly gondba kerülhet a védekező csapat. Mert bizony a magasra tolt védővonalnak megvannak a hátrányai. Ráadásul a Real Madrid rendelkezik azon játékosokkal, akik szorított helyzetben is megtudják tartani a labdát vagy meg is tudják játszani. Természetesen Iscóra, Modricra vagy Kroosra gondolok. Mindannyiuk képes kiküszöbölni a T’Ham okozta komoly nehézségeket, de ezúttal nem jött a gyors labdajáratás, a sok mozgás és a hazaiak szinte tökéletesen oldották meg a kigondolt és megszervezett feladatukat, ami ezúttal térdre kényszerítette a királyi gárdát." https://uploads.disquscdn.com/images/019fc46600d339230b63cd6b791d0d0ad8bb808123dc3a7f4ec807906ed5e6ba.jpg

    • Miért van a gyepbe belenyírva a Real Madrid címere? Azt hittem a Wembley-ben volt a meccs.

        • Tééényleg, nahát! Ilyen messzire elér a kezetek, hogy a blog címerét belenyírattátok a Wembley gyepébe? Le a kalappal!

    • na igen, az ilyeneket lehet gyors, sokat mozgó támadókkal, jó időben való beindításokkal szétzilálni...

      • Igen, csak nálunk van egy drabális, statikus, sprintben való közlekedésre fizikailag képtelen támadó, és egy másik, aki bár régen gyors volt, mára szintén statikus játékúvá vált, szélsőből centerré átvedlett közel 33 éves játékos. Egy ilyen taktika ellen Béla talán meg tudott volna futni 1-2 indítást, de a tegnapi két jómadárral nem sokra mentünk ezen a téren (se).

        • És akkor itt jön be az, hogy minek nekünk Mariano aki erre a feladatra szerintem tökéletesen alkalmas mondjuk egy Lucassal megtámogatva.

Share
Published by
Jose

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago