Van ilyen. Van valami sorsszerű abban, hogy csak beállítani tudtuk azt a bizonyos rekordot, de megdönteni egy Betis elleni hazai mérkőzésen nem. Van, hogy amit egyszer valahonnan megkapunk, azt máshonnan elveszik. Sok változás nincsen a játékunkban Zidane edzősködése alatt, talán csak annyi, hogy tudatosabban próbálgat rotálni és egyes játékelemeket belevinni a mérkőzésekbe. De ahogy idő kellett, hogy idáig eljusson, ahhoz is idő kell, hogy megtanulja ezeket jól is használni. Viszont tanulni az edzői létet nem könnyű sehogy sem, főleg nem, ha közben eredménykényszer is nehezedik valaki vállára a világ egyik legnagyobb klubjánál.
Valahogy azt érzem, hogy ez a csapat ugyanaz, mint tavaly volt. Több hibával, mint kellene. Több sérülttel, mint kellene és eggyel kevesebb edzővel, mint kellene egy edzővel, aki több szabadságot enged a játékosoknak, mint kellene.
Azért érzem, hogy ugyanaz a csapat, mint tavaly, mert anno sem volt kerek minden. Csak akkor lehetett azzal takaródzni, hogy befelé pattant az is, ami még Fifában sem. Most pedig nem pattan be, nincs meg a motiváció és már is bajban a haza…
De meg kell, hogy mondjam, hogy most messze nem zavar annyira, mint tavaly. Azt hiszem jóllaktam én is, mint a fiúk. Ez a kevésbé baj, mert most kellene annak lennie, hogy hátradőlve élvezem a mérkőzéseinket, a szebbnél szebb megmozdulásokat és góljainkat. Úgy, ahogy tettem azt augusztusban a még a játékosok szerint is fontos meccseken.
Pont ezért nem is látom negatívan a helyzetünket és nem vagyok pesszimista. (Na, most rájöttetek, hogy ReAlantos füllentett, mikor az ÖF-ben azt találta írni, hogy Norma írja a BVB elleni beharangot 😊)
Ugyan a játékunk továbbra sem hajaz semmilyen balettra és hiányoznak az egyéni villanások, nem beszélve a csapat szintű begyakorolt mozgásokról, de a helyzeteink így, vagy úgy, de megvannak. Ez pedig át fog billenni, és egy idő után visszaáll normális kerékvágásba. Be fognak menni…
Bizony, most épp annak a levét isszuk, hogy a tavalyi szezonunkat arra alapoztuk, hogy egy mindenki, mindenki egyért alapon mentünk előre. És ha valami beválik, akkor miért ne alapozzon egy csapat erre? Láthatjuk, meddig jutottunk, kár lenne az eredményeket nem figyelembe venni. Csak az emberi motiváció nem végtelen, ahogy a szerencse – vagy faszmák, ahogy szerették hívni – sem. Meg ugye a szerencse forgandó.
Szóval csak oda akarok kilyukadni, hogy Zidane tavalyi csapata a legnagyobbat mentálisan fejlődött Carlo, illetve Rafa után – sok mindenben inkább visszafele fejlődött -, és tagadhatatlan, hogy ez óriási szerepet játszott a sikereinkben. Ennek az okait lehet keresni a keretösszetételben, a rotálásban, Zidane jelenlétében, vagy abban, hogy Ronaldo hiányában más is fontosnak érezhette magát. A lényeg, hogy fejben egységesen ott volt a csapat. Erre pedig időszakosan lehet alapozni, de hosszú távon nem. Ebbe bukott bele most Zidane is. Nincs nagy krízis és kijavíthatatlan hibák, csupán elbasztuk a szezonkezdetet.
Igen, elcsesztük az átigazolásokat. Nem csak azért mert hiányzik a keretből egy befejező csatár, hanem mert nincsenek meg a bizonyítani vágyó játékosok, és a sorban előttük lévő „veszélyeztetett” játékosok.
Mindez ide vezetett. Nem pattan be, ami tavaly valahogy mégis bepattant. Hiányosságaink mindig is voltak, és lesznek is. Nem hiszem, hogy valami taktikai húzást kellene Zidane-nak bevezetnie, mert csak a káosz lenne nagyobb. Első és legfontosabb, hogy azok a helyzetek bemenjenek, amiknek be kell, aztán lehet majd csiszolni támadásépítésen, súlypontáthelyezésen és a többi rozsdásodó elemeken.
Ami tovább nehezíti Zidane feladatát, hogy indokolatlanul sok kényszerű pihenést kellett figyelembe vennie. Az eltiltások a már ezerszer felemlegetett mentális gödörre is visszavezethetők akár…
Viszont a kopasz elég sok hibát elkövetett a kezdők kijelölésénél. Nem tehet teljes egészében róla, de azt érzem, hogy indokolatlanul rotált sokat, úgy, hogy közben több debütánst is berakott a csapatba egyes meccseken.
Talán lehet, könnyebben jönnénk ki a gödörből, ha a sérülések és eltiltások alatt is a lehető legjobban ragaszkodna most egy 9-10 fős maghoz, amely mellé már beilleszthető egy-két tapasztalatlanabb játékos is. Álltunk már fel 2 csatárral, 2 szélső középpályással, 2 szélső támadóval, két támadó középpályással, védekező középpályással és anélkül is. Háát nóóóóórmális?!
Értem én, kényszerhelyzet meg miegymás. De ne csodálkozzunk, ha fejetlenség van, ha nem tudja senki, mit mikor kell csinálni. Hosszú távon az egy dolog, hogy majdhogynem ledolgozhatatlan hátrányra tettünk szert a bajnokságban alig pár forduló után, viszont ezzel a fiatalok is igen csak megszívhatják, főleg az újonnan érkezettek. Ez a másik dolog. Ettől viszont nem tartok, eddig jól vizsgázott a jövő generáció gerince.
Lehet-e, hogy most fog megfordulni a kocka, és egy nehéznek ígérkező találkozó után sodródunk majd a bajnoki cím felé vezető útra? Simán! A nagyobb része rajtunk múlik. Ma este is, ahogyan a bajnoki meccseken is rajtunk múlott.
Úgy éreztem, hogy nem tudott a Dortmund tavalyhoz képest egyértelműen erősödni. A védelembe és a középpályára hiányzik egy igazi klasszis, aki kicsivel kitűnik a többiek közül. Hiányzik egy Hummels vagy egy Gündogan…
De aztán úgy bekezdtek a bajnokságban, hogy nagyon úgy látszik, hogy megtalálták a megfelelő játékosokat az új edző, Bosz számára.
Dahoudot és Philipet érzem a két legjobb igazolásuknak. Utóbbi például már 4 gólnál és 3 gólpassznál tart 8 mérkőzésen. Nem lehet azt mondani, hogy kevésbé veszélyesek Dembélé hiányában.
Érkezett még Toprak a védelembe, illetve Yarmolenko a szélre. Aztán persze szokás szerint feltöltötték a keretet fiatal tehetségekkel… Ha van csapat, amely sikerrel tud a fiatalokhoz nyúlni, az a BVB.
Viszont az érdekesebb kérdés, hogy vajon mit is várhatunk a mai mérkőzéstől. A bajnokságban durván bekezdtek. 6 mérkőzés után 19 rúgott góllal vezetik a tabellát, miközben csupán egy gólt kaptak ezeken. Igaz, talán valódi erős német csapattal nem kerültek szembe, bár a 6:1-es győzelem a Mönchengladbach ellen mindenképpen kalapemelést érdemel.
Még augusztusban kupadöntőt játszottak a Bayern ellen, amit ugyan nem nyertek meg, viszont csak 11-esekkel bukták a trófeát. Azon lehet vitatkozni, hogy ez vajon az a Bayern(…), vagy tényleg a Dortmund volt jó, de a darazsak nem, hogy nem játszottak alárendelt szerepet, de még jobbak is voltak. Csak az a bizonyos faszmák nem mellettük tette le a voksot.
Kis szépséghiba az idei szereplésükben, hogy a BL-ben sikerült nekik a Spurstől idegenben kikapni. Ez azt is jelenti, hogy eredménykényszerben vannak, ha tovább akarnak jutni a csoportkörből. Ez pedig kétféleképpen sülhet el. Történhet ugyanis, hogy kevésbé támadó szellemben állnak fel, inkább mélyebbre beállnak és várják, hogy bejátszható területek nyíljanak a gyors támadóik előtt. Vagy lehet, hogy minden mindegy alapon nekünk esnek és már az elején meg akarják szerezni a vezetést.
Tudván, hogy hazai pályán fognak játszani, én a másodikat várom tőlük. Talán ez az, ami jobban is kedvez nekünk, de leegyszerűsítve azon fog múlni minden, hogy milyen helyzetkihasználással operál majd a csapat.
A Dortmund egyik gyengéje a védekezés, főleg, ha sikerül őket megkontrázni. Könnyen zavarba hozhatóak hátul. Nem gondolom, hogy ne alakítanánk ki elegendő helyzetet gólszerzésre. Viszont azt se gondolom, hogy ne kapnánk minimum 2 gólt. Kíméletlenül ki fogja használni a Dortmund a védekezésbéli hiányosságainkat.
Hiányzókból sem lesz hiány az este… Részükről biztosan nem játszik majd Reus (meglepődtünk, ugye?), Guerreiro, Schmelzer, Durm és Rode. Reusszal szerintem már olyan szinten nem számolnak, hogy felesleges is megemlíteni, mint hiányzót. Évente kölcsönveszik a kórháztól 10-12 meccsre, aztán küldik is vissza. Olyan ez, mint FUT-ban egy ajándékkártya…
Nálunk hiányzik ugye a balosról Marcelo és Theo is, így Nacho helye garantált, ami lehet, hogy támadásban vissza fog ütni, de legalább védekezésben stabilabbak leszünk. Erre pedig nagy szükség van egy ilyen gyors szélsőkkel rendelkező csapat ellen.
Kovacic nekem a legtöbb meccsről amúgy is hiányzik, most pedig kifejezetten jól jött volna a felfutásaival. Figyelnünk kell arra, hogy ne koncentrálódjon túl szélre a játék – és ez rajtunk is múlik -, mert középen Götze osztogatja a forintos labdákat, míg Weigl mellett Dahoud fog melózni a középpályán. Lehet, hogy névre nem egy hangzatos középpálya, vagy nem lehet belőle frappáns 3 betűs mozaik szavakat kirakni, de összeállni látszik ez a hármas, ki vannak osztva a szerepköreik. Semmiképpen nem lesz könnyű dolga a madridi delegációnak.
A legnagyobb hiányzó továbbra is Benzema. Idén madridisták körében jobban kapja a savat, mint valaha, pedig aztán ő nem panaszkodhat, hogy nem tapasztalta meg a madridi szurkolók méregfogát… Viszont azt látni kell, hogy a csapnivaló formája mellett is fontos kiegészítő eleme a támadósorunknak. A magyarázat egyszerű: nincsen alternatívája. Szar formában van, az üres ziccereket is kihagyta, nem is felmenteni akarom. De ezerszer inkább egy olyan játékos legyen Ronaldo párja, aki szar formában van ugyan, de legalább beleillik a rendszerbe, és a szükséges feladatkört el is tudja végezni.
Bale viszont hasznos tagja lehet ma a mérkőzésnek, mert, ha nem tolja fel tökig Zidane őt a támadóharmadba, akkor területe lesz, futkoshat, ahhoz legalább kiválóan ért. De ha csatárt akar majd játszani a walesi, akkor az rosszabb, mint ha Benzema hagyná ki sorra a helyzeteket.
Kroos, Isco és Modric lesz a kulcshármasunk az este. Kroosnak muszáj lesz visszafognia kicsit a csapatot, hogy ne kezdjünk el futkosósdiba átmenni, mert akkor kegyetlenül elvernek a rutinjukkal. Részünkről kiemelten fontos lesz, hogy a tempót mi szabhassuk meg. Modric és Isco labdáival viszont pazarul kiugrathatja a szélen felfutó Danit és A Lót. Most talán a kis spanyolunk képes lesz legalább a labdaátvételre…
Engem az ő formája zavar a legjobban. Gólok majd jönni fognak, van néha, hogy beköszönt egy „dry spell”. De Dani formájára idén nincs sok magyarázat. És egyet kell értenem azzal, hogy a legvalószínűbb az, hogy nem kell kivel versenyeznie a kezdő tagságért. Ha pedig ez így van, akkor aggódom, mert ez nem fog a következő hónapokban megoldódni.
Pech, hogy az Alaves ellen nem merte bevállalni Hakimit, nem tudom, hogy mennyivel lehetett volna rosszabb ő, mint Dani – értem én ezt a csapat szempontjából.
Izgalmas meccs lesz ez. Ha hagyunk területet a támadóiknak, akkor szopni fogunk, nem kérdés. Auba 12 gólnál tart, Philip 4-nél és Pulisic 3-nál minden sorozatot figyelembe véve. Nálunk a top5 góllövő tart összesen 13 gólnál… Ebből Casemiro és Ceballos vállalt összesen 4-et. Én már csak röhögök magunkon kínomban.
Ha az eddigi formánkat hozzuk, akkor simán kinéz egy vereség is, viszont egy valamit még hozzáfűznék zárásként a gondolatmenetemhez. Zidane minden egyes mérkőzésen az ellenfél ellen alakítja ki a csapat játékát és intenzitását. Most azt hagyjuk, hogy szerintem ez egy rossz hozzáállás, de ez azt is jelenti, hogy nem indulhatunk ki abból, hogy mit játszottak a fiúk egy Alaves vagy Betis ellen, mert egy Dortmund ellen teljesen más lesz minden. Persze, baszhatjuk, ha most se mennek be a helyzetek, de talán összeszedettebb lesz a gárda, mint az előző meccseken. Ezért is lehetetlen megmondani, hogy melyik arcukat mutatják majd a srácok. Egy valamiben biztos vagyok: piszok jó meccs lesz az este! Ha pedig nyerni tudunk idegenben, akkor jogosan lehetünk majd arra büszkék, mert nem egy szar csapattal állunk szemben.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
good news:
"A Real Madrid hivatalos közlemény formájában tudatja, hogy a klub sikeresen megegyezett Raphaël Varane-nal, így a francia védő meghosszabbítja szerződését. Az új kontraktus 2022. június 30-ig lesz érvényes, a szerződéshosszabbítási ceremóniára és az ezt követő sajtótájékoztatóra pedig holnap, csütörtökön kerül sor 14:00-tól."
tegnap fasza volt, a szólója is. ahogy látom a hosszabbításokat, indul az úthenger
Kint az ÖF
https://madridimerengues.hu/2017/09/27/nagybetus-labdarugas-dortmundban/#more-273143
HH írása
http://ujszo.com/online/sport/2017/09/26/10-ok-miert-bukdacsol-a-real-madrid
Sztem Mayoral is bizonyitott nem csak Ceballos. Kivancsi leszek a hetvegere, viszont a tegnapi performansz utan en nem aggodok. Majd leporog ez a pechszeria es jon a 2 ev mákeső
A címszavak tetszenek, de alatta nincs indoklás, csak jellemzés és ténymegállapítás. De nincs indok. Nekem ez inkább olyan neszesemmiolvasdjól írás.
Szerintem ez nem is akar mélyreható elemzés lenni. Ahogy a cikkben is írja, a spanyol lapok hosszasan elemeztek és ezzel a 10 lehetséges okkal álltak elő. Nekem ez inkább olyan executive summary annak aki nem akar vagy nem tud spanyol lapokat böngészni :)
acceptable explanation
HH miért az Új Szóban publikál? Az írás egyébként jó összegzés :)
Majdnem minden héten - kedden a foci mellékletben - van egy írása. Már évek óta. Már akkor is írt oda, amikor még nem volt ilyen népszerű.
Nem is tudtam...na akor majd jobban odafigyelek rá, köszi az infót :)
Törökök nem tudjátok mikor ebédelnek?
Sultán vezér azt mondotta vala, hogy ebédre kész lesz az öf vala. de nincs vele vala készen vele.
amúgy csináld csak :D csak viccelek :D
Addig csiszold a taktikádat a PES-ben :D
https://uploads.disquscdn.com/images/81723984b1b38d1e03d407ab7d6feda5716fa3967400c0de71b932e5c3df39fd.jpg Itt egy átemelés... :D De inkább csapatjátékos volt. :(
tegnap eléggé gyilkos ösztönökbe' volt, a passz viszont rövid volt, elég dühítő szitu volt így 0-0nál
De még a "rövid" sarkot is felkínálta...
Béla a meccs után a mix-zónában azt mondta sokat sejtetően az újságírói kérdésre (hogy vagy?): "jól, jól"
Tehát akkor csak egy hónap off.
tudod nagyon sokan aggódnak.::))
ki ezért ki azért..:)
Csiripen rákerestem Bale-re. A legfrissebb hírek között volt ő is: Riley Bale. Remélem már nem aggódnak olyan sokan. :) https://uploads.disquscdn.com/images/a7aca0746b04a78916823745c6b853d3b74f26a3b14a9e4eb772aeadae33319b.jpg
Ballabas O is vajon?
Te nagyon extrém dolgokat kedvelhetsz... Nem úgy, mint a lentiek. :D
Be van akadva a nyaka?
Nektek is az volt az első gondolatotok, a kép láttán, hogy: Vajon hogy készíti a tőttőttt káposztát?!
bevallom! nekem nem! :D
Hanem? Hogy tud-e a pörkölthöz nokedlit szaggatni? :D
Nekem az, hogy tud-e olyanokat mint Isco?
tehát szereted az alázást, mint fogadó fél?
Dehogy! Hanem vajon tud-e deriválni! Vagy megoldani egy kétismeretlenes egyenletet!
Illetve, hogy hogyan állna a kezében a kapa, vagy hogy festene gumicsizmában. Mármint mint nő, nem mint van Gogh :D
Miért, egy nő másképp fest mint van Gogh? :D
Te ma csak bekérdezel? Miért, hogy fest egy nő gumicsizmában? Szerinted szexin?
pic. sorry https://uploads.disquscdn.com/images/d0ca18b4bf0683cd2212a74ee0697bb81d2101e37ae316b709e52e5fd0b52c2f.jpg
Ezért kispályán bokakoccintás jár nem? Mármint finoman, hátulról, összekoccintani :D
Nem tudom hogy lehet szexin festeni. Vajon hova kell tenni az ecsetet? :D
Füled mögé a polcra!
csak gumicsizmában. amúgy ugyanúgy
Szóval másképp fest gumicsizmában egy nő, mint gumicsizmában van Gogh, viszont ugyanúgy fest gumicsizma nélkül egy nő, mint gumicsizma nélkül van Gogh. Mi a tanulság? Aki gumicsizmát visel, az ne fessen, hanem húzzon disznóólat ganyézni!
Hát, így láttatlanban azt gondolom hogy már elég sok ismeretlent megoldott eddig :)
Lehet egyszerre többet is! :O Nem fogott ki rajta!
Derivalni azt biztosan tud.::))
Biztos vagyok benne hogy képes lenne pár ember függvényének meredekségét meghatározni. Persze ehhez nem biztos, hogy a calculust hívná segítségül, hanem inkább tapasztalati úton oldaná meg ezt a feladatot :D
Tud a PES-el vagy a Fifa-val játszani :D
Ha gépen nem is, de valóságban szerintem tud játszani a "labdákkal" :D
ha lesz pontosabb osszad meg velünk lécci!
eddig semmi nincs, ZZ a meccs után annyit mondott, hogy görcs vót, de rendben van Bale
Thx!
Ezzel se találkozik gyakran az ember:
http://www.nemzetisport.hu/bajnokok_ligaja/bl-ilyen-nincs-nem-hiszik-el-miert-kert-cseret-gulacsi-csapattarsa-2594251
Aki nem bírja ezt az ne álljon focistának.
A törökök biztos durva hangulatot csinalnak,de akkor is :D
Osszefosta magát Werner.
Akkor szerintem őt ne igazolja le a Real...
bár szerintem a Bernabeuban sajnos nem fenyegeti ilyen veszély :D
:D hát igen..
Xabi Alonso edzőnek áll.
Ez egy igazán jó hír :)
Én nagyon tisztelem. Láttam élőben játszani a Bernabeuban - mint egy karmester irányította a csapatot.
Szerintem minden képessége megvan hozzá, hogy kiváló edző legyen. Karizma, tudás, alázat, tisztelet.
+szakáll
+ 50% tactical skill :D
And a hundred percent reason to remember the name
Te ma is elemedben vagy!
https://m.popkey.co/f81b80/mWQKX_s-200x150.gif?c=popkey-web&p=funny_or_die&i=funny-or-die-ent&l=search&f=.gif
Ma is túlporcukrozta a pék a fánkot? :O
Nem. NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM
Mondtam fiam, hogy a porcukrot nem önmagában kell enni! Szórjál rá egy kis tésztát :D
Hanem mákkal!
Melóba jövet gondolkodtam a meccsen, meg úgy az egészen. Egyértelmű, hogy nagyobb csapatok ellen jobban tudja a csapat, hogy mit kell csinálni. Persze részben biztosan a koncentráción is múlik a dolog, de nem csak itt van a kutya elásva. Amiben a középpályánk a legjobb a világon, az a pressing elleni játék. Bármilyen letámadás ellen Kroos, Modric és Isco kis területen, egy tized mp alatt is megtalálják a megoldást, ami lehet egy gyors passz, egy testcsel, vagy egy olyan labdaátvétel, amivel egyből lerázzák magukról a lendületből letámadó ellenfelet. Ezt olyan szinten tudják, ahogy utoljára a Xavi-Iniesta-féle Barcától láttam. És továbbgondolva, ha az ellenfél letámad, akkor nyilván a nyomás alól történő sikeres kibújás után ott lesznek a területek, ahová be lehet játszani a lasztit, ami Bale-nek és CR-nek is kedvez. Tegnap mindhárom gólunk kiugratásból született, kettő közvetlenül, a második után pedig Bélának csak középre kellett gurítani a védő elé bemozgó CR-nek. Viszont ehhez olyan ellenfél kell, aki letámadást alkalmaz, vagy legalábbis nem seggig behúzódva védekezik. Nem véletlen vertük 2x a Barcát, előtte pedig a ManUtd-et is viszonylag simán, azok a meccsek nem a szerencsén múltak. Egy Betis, Levante, Alaves ellen viszont nem lehet a csapat erősségeit alkalmazni (középpálya pressing elleni játéka; támadók üresbe mozgása), mivel a 2. sorral is 25-30 méteren bekkelnek, a védekező harmadig le se támadnak, így ott marad a körbepasszolgatás és beívelgetés, terület meg nuku. Pozíciós játékban pedig sajna nem vagyunk jók. A BL győzelemre idén is megvan minden esélye a csapatnak, mivel ez a középpálya ugyanígy képes lehet megoldani a PSG, Barca, Bayern, vagy akárki pressingjét, amiből területeket lehet nyitni. Persze ez nem ilyen egyszerű azért, mert kell egy jó védelem és elöl egy jó helyzetkihasználás, de az esély megvan. A LaLi bunkerező, időhúzó kiscsapatai ellen viszont valahogy nem sikerül hatékony fegyvert kitalálnia Zidane-nak.
Épp az ilyen kiscsapatok, bunkerfocit játszó ellenfelek ellen volt nagyon hatékony Morata, mert fejjel nagyon jó, kemény fizikummal rendelkező csatár. Remélem Pérez már nagyon sajnálja.
A bunkerezo csapatok mindenkinek legalabb akkora problémát jelentenek ,mint a hozzank hasonloan labdabiztos tamadogepezetek. A stilusok csataja. A bunker felrobbantásához gyilkos helyzetkihasznalas kell vagy az ellenfel felorlese esetleg egy nagyon jol cselezo klasszis,aki gyakrabban megtudja bontani a védekezést es novelni a lehetosegek szamat,igy egy nem annyira jo helyzetkihasznalas is eleg lehet. Nekem evek ota hiányzik egy ilyen igazolas,Carlo ota problemazok ezen.
Jose Realja nagyon direkt volt, Carlo is eloszor kihasznalta az atletainkat ,aztán kezdett el labdatartasra torekedni. (Azszem kb. Di Maria eladasaval bomlott meg kicsit a sebesseg,csucsformajaban nagyon jol indult be/bontott es osztotta le a labdat,megadta a kezdo impulzust a tamadasnak.)
Zidanenak sem volt szukseg ezen gondolkodnia egyelore. Felszezonjaban helyere rakta a brigadot mentalisan,aztan az elso teljes szezonjában probalt valamifele egyensúlyt hozni,de ez a labdabiztos kozeppalya is a Napoli meccs utan tavasszal kezdett kialakulni. Emlékszem,h a Napoli mennyire zavarba hozta meg a sajat terfelen a fiukat,a Bayern ellen viszont mar sokkal magabiztosabbak voltak a labdakihozataloknal,az Atletico ellen csucsra volt jaratva mindez. Ez a Dortmund mas csapatokat valoban szetszed ezzel, de a tavaszi csillogast lattuk tegnap. Lenyegeben emiatt is kezdtek el máshogy jatszani ellenunk a csapatok (bar a Betis eleg nyilt volt,ott nem is az volt a baj),amire nekunk nem volt idonk reagalni se a piacon se a palyan. Remelem,ahogy a labdabiztos kozeppalya osszeallt tavaszra, ugy erre is meglesz az ellenszer,mert vszinuleg ez lesz a gyakoribb (es nem annyira elvezheto) meccskep.
Részben egyetértek, tényleg jobban fekszik a csapatnak ha az ellenfél kitámad, esetleg vállalja a támadóbb szellemű játékot. A bunkert viszont általánosságban nehezebb feltörni, ezzel szerintem nem csak a Realnak gyűlik meg a baja. Ennek ellenére meg vannak a lehetőségek a ligában is akár a bunkerezőbb kiscsapatok ellen is, amiket viszont illenék berúgni. Szerintem a tegnapi koncentrációval ez nagyrészt menne is.
Látatlanban is azt gondolom, hogy ebben az idényben eddig a topcsapatok közül messze nekünk gyűlik meg a leginkább a bajunk a bunkerrel. Nézzük meg a BL esélyes csapatokat, szórják a gólokat a ligákban: Barca, PSG, MCity, de még az alapvetően védekezőbb Juve, Chelsea és MU is, meg a fentieknél kissé gyengébb erőkből álló Dortmund is. A Bayern torpant meg picit, de ott alapvetően más jellegű gondok vannak jelenleg. Mi meg kurva látványosan szenvedünk a kicsik ellen, a 6 meccsen lőtt 11 gól mindent elmond, basszus, Varga Roli lőtt ennyit egyedül a Fradiban :D. Érdekes módon a Soci meccs volt a kivétel, mert a többinél erősebb csapat lévén ők támadtak, nem véletlenül tudta Bale azt a gyalogkakukkos gólt lőni ellenük. Ezért is engedtem el már a ligát a 7 pont mínusz után, mert túlnyomó részben továbbra is bunkerező kiscsapatok ellen fogunk játszani, és mint ilyenek ellen, nagyobb esélyünk van nekünk további pontokat hullajtani, mint hogy ledolgozzuk azt a -7-et. Messi az ilyen szar kis védekező csapatokat egyedül szétkapja.
Idén eddig szerintem is a Real találja meg a legnehezebben a rést a bunkeren, ebben teljesen egyetértek. De ahogy feljebb is írtam, ez szerintem részben a motiválatlanság esetleg koncentrációhiány miatt is van. Tavaly harapott a csapat a ligában is, idén én ezt nem látom egyenlőre. A Barcánál Messi persze egyedül is mecseket tud hozni, ez nem vitás, a PSG, MCity a tavalyi blama után természetes hogy kapar az idény elejétől fogva...
Viszont akár taktikai hiányosság, akár motiválatlanság/koncentrációhiány, mindenképpen ZZ-nek kell lépnie hogy megváltozzon a dolog, szal ha minden marad így a ligában az egyértelműen az ő sara lesz.
Más véleményen vagyok. Két döntetlenen és a buktás meccsen is rengeteg helyzetünk volt, de nem éltek vele a srácok. Szerintem nem a bunkerezés a gond, hanem a kapu előtti konszentrászió.
Ez szerintem egyedül a Valencia ellen volt érvényes. A másik kettőn kurva nagy gondok akadtak a játékkal is. Mikből voltak pl. a Betis ellen helyzeteink? Ilyen faszom lecsorgó labdákból meg félpontatlan, nehezen irányítható beadásokból. Lásd: Bale sarkazása (az aznapi legnagyobb helyzetünk), amit már kapura továbbítani is bravúr volt. Ha úgy lehetett volna helyezni, ahogy CR tegnap a 3. gólt, esélye se lett volna a kapusnak kiszedni. Viszont a gyors beadásoknál nem tudják még a sarokra is centizni a lövést / fejest, így ott mindig fennáll az esély, hogy lófasz lesz belőle, nem gól. Tegnap Auba is milyen szépen a kapus ölébe fejelt egy beívelést, és nyilván nem jószándékból, hanem mert nem tudta sarokra irányítani.
látod, egyből új megvilágításba helyezi a "but we had possession"-t :D
ha már bunkerezés... Atma-Dinamo London. MEnnyi lesz a labdabirtoklási arány?
10% Atma - 8% Kékek - 82% labdaszedők
Akkor Hazard lehet megrugdos még egy labdaszedő gyereket.
https://www.youtube.com/watch?v=lCacZz-OQzU
Az milyen szép, hogy már a labdaszedők is profin fetrengenek :)
Az milyen szép lenne, ha a labda maradna a kezdőkörben a csapatok meg a saját 16osukon belülről mutogatnának egymásnak, hogy na gyere ha mersz kisköcsög :)
no costa no party
Majd Morata megmutatja...igazából nekem mindegy, csak Grízman hülye gólörömét ne kelljen néznem :)
Sőt nagyon jól működött a melysegbol való sulypont athelyezes is. Carvajalnak ebből lett a ziccere. Nacho passzivabb volt erezhetoen, de ő nem is szélső védő.
Dortmund egyébként nem játszott rosszul,viszont amiket te is leirtal egyértelműen tükrözik a csapat erősségét. Plusz a BL-ben valahogy motivációs gondok sincsenek.
Z-nek a bunker ellen kellene kitalalni valamit.
https://twitter.com/AdinOsmanbasic/status/912831712425660417
Milyen kung-fu mozgássorozat volt ez :D
Az ÖF-t ebédhez lehet majd fogyasztani - az előzetes tervek szerint.