Zidane és csapata úgy gondolta, hogy visszaveti a pesszimista MM adminok arcát, és felküldte csapatát nyerni, mindannyiunk legnagyobb örömére. Okos felállással és taktikával kihúzta a Socik méregfogát (nem a magyar nyugdíjasokét, nekik már semmilyen nincs), és megnyerette a meccset a csapattal. Nézzük mi történt.
A mester úgy küldte fel csapatát, hogy összesen egy ember találta el a kezdőt (nagyon hajt az ajándékra. Lehet kéne neki szólni, hogy Rajesh könnyeiből készült parfüm lesz a fődíj). Keylor, Dani, Rapha, Sergio, Theo, Carlos, Luka, Francisco, Marco, Borja, Gareth volt a felállás 4-3-3-ban ábrázolva. Ez később transzformálódott hol 4-5-1-gyé, hol 4-4-2-vé, ahogy épp a helyzet hozta. Az ellen is 4-3-3-ként rajzolta a sort. Érdekes módon Eusebio nem villámléptű szélsőket, hanem a Canales-Januzaj párost rakta José mellé, akik inkább a labdabirtoklásban és a kis területen való játékban tudnak érvényesülni. A középpályán a Xabi Alonso- Illaramendi páros kezdett Vuvuzelával. (Az öreget félidőben Xabi Prieto váltotta, és ezzel együtt négy cseréjük volt, nem tudom miért.) A védelemben a fiatal Llorente-Elustondo páros kezdett, bal oldalukon Rodriguessel, aki később 3 (majdnem 4) gólban is benne volt.
A meccs elején a mezőnyben folyt a játék, és nálunk volt többet a labda. A meccs egészére elmondható, hogy a támadók közül Mayoral volt középen, illetve Bale is betévedt oda a jobb oldalról gyakran. Asensio és Isco bejátszották a pályát, visszaléptek labdákért a félpályáig is. Kroos szerepét hol Isco, hol Modric vette át, kevesebb sikerrel (erről még később). A 19. percben jött a menetrendszerű gól a csatárunktól. Egy középről kivágott labdát Mayoral szedett össze, majd Case adta be Ramosnak. Őt ollókísérlet közben lebirkózták (vajon megadta volna a spori a tizit, ha nincs gól?), amiből a lecsorgót az ifjú spanyol rúgta be. Szemfüles volt, na. Kicsit a gól Raúlra emlékeztetett, nem véletlenül. Itt kell megkövetnem a fiút, ugyanis a beharangban azt írtam, hogy nem kell számolni vele. De, kell. Egyébként ez volt az első kaput eltaláló lövése a szezonban.
A gól után feljebb jött az ellen, és sikerük is lett. Egy védelem körül körbepasszolt labdával futottak el jobboldalt, a hosszúra jövő labdát pedig Rodrigues fejezte be kapásból. A két ágú műbránert a gólért a Navas-Carvajal páros kapja. Carvajal akkora helyett hagyott a baszk fiúnak, amekkorát egy Zámbó Árpy koncert résztvevői 100x megtöltenének (csak valahonnan kell szerezni 100 Árpyt). Keylor pedig gyönyörűen bemutatta azt a lepkét, amit a beharangban Rulli kapcsán említettem meg.
Az egyenlítés után újra mi kerültünk fölénybe (miután szerencsétlen kameramann lábát bedarálta egy ledőlő kerítés). Casemirónak lett egy nagy helyzete egy beadás után, amit sikeresen a kapusba fejelt. Aztán jött majdnem ugyanez ismét, csak most Rodrigues a kapufára lőtte a ziccert. Megint Dani b@szta el, most egyedül neki jár a fallikus tárgy. Aztán a kontrából Borja indult, futott, átvert egy védőt, majd a középre lőtt labdát Rodrigues lőtte a saját kapujába. Rodrigues:Madrid:Sociedad 2:1:0.
A félidőben már semmi érdekes nem történt, így ugorjunk a másodikra. Itt se sok minden. Meddő mezőnyjáték, néha egy-egy helyzet. A hatvanadik percben a kontyos indult meg (nem a magyar nyugdíjasok), Isco utánarúgta a lasztit, Bélus meg lefutotta a védőt, és átemelte a kapust. A nyolc másodperc alatt durván 73 métert futott, ami 32,85 km/h-s átlagot jelent. Nice job. Ezzel a hatodik gólját rúgta az Anoetában vendégként, amivel abszolút csúcstartó a liga történetében.
A meccs hajrájában elvettek egy lesgólt Asensiótól (jogosan, Bale lese aktívvá vált azzal, hogy nekiment a Sociedad védője, és emiatt lelassult). Beállt még Lucas, Ceballos és Nacho. És ennyi volt a meccs.
Pár emberre külön is kitérnék (igazából majdnem mindenkire, de azt hosszabb lett volna leírni és hülyébben hangzott volna). Theo állat volt. Fizikális, gyors, tisztán szerel, és képes támadni is. Ő lehet a következő világ legjobb balhátvédje, és Marcelo személyében tökéletes mentort kapott. A középhátvédeink idén először nem hibáztak nagyot, Varane érettsége jól kiegészíti Ramos hebrencs tini lelkét. Daninak volt egy nagyon szép szerelése a végén, de a két hiba miatt a nénikéje térgyekalácsát. Bale-t villamosítani kell, és kell rá egy áramszedő, mint a trolikra, hogy maradjon szélen többet, mert ott hasznosabb, de a gólja miatt neki is jár a buksisimi. Majonézen (José után szabadon) jó volt látni a küzdést, az akarást. Már ezzel megnyert volna, de azért a gól-gólpassz is jöhet még.
Zárásként foglalkozzunk még a középpályásokkal. Nevezetesen Kroosszal, Lukával és Iscóval, Illarramendivel és Xabi Alonsóval (az igazival). Xabi a Mou-féle Real talán legfontosabb játékosa volt. Igazi registaként megteremtette a kapcsolatot a középpálya és a védelem, illetve a középpálya és a támadósor között. Támadás közben sokszor belépett a középhátvédek közé, és onnan diktálta a csapata tempóját. Viszonyítási pont volt a pályán mind támadásban, mind védekezésben. A társaknak elég volt megnézni, hogy hol vannak hozzá képest, és ha nagyjából ott, mint tréningen, akkor oké. Mert Xabi apó mindig ott volt, ahol kellett lennie. Illarra pont ugyanezt csinálja a Sociedadban. És Zidane is tudta ezt, ezért készült rá. Ahogy visszanéztem a meccset, azt láttam, hogy a 3-as csíkos mezű srác mellett mindig van egy fekete. Leggyakrabban Mayoral vagy Modric, de előfordult Case, Isco és Bale is. Sokszor egészen az ellenfél tizenhatosáig követték a baszk fiút. Ezzel Zidane kivette az ellenfél motorját és eszét támadásban, más pedig nem tudott előlépni helyette, és a Sociedadnak nem is volt kidolgozott akcióból helyzete, többnyire csak meddő labdajáratás folyt náluk.
Ami a mi csapatunkat illeti, az Ancelotti alatt beállt stílus- és formációváltásnak Illarra esett áldozatul. A 4231-ről 433-ra történő átállással eltűnt a helye a csapatból, és részben ez vezethetett a távozásához. Helyette érkezett Kroos, akinek hasonló a feladata, de egy sorral följebb. Nem registát játszik, hanem egy szimpla irányító középpályást (deep lying playmaker), aki fazont szab csapatának, de előrébb, mint azt a regista teszi. De ő is viszonyítási pont a többieknek a pályán. A tegnapi meccsen Modric és Isco feladata lett volna a pótlása, de csak többé-kevésbé sikerült. Támadás közben nem volt annyira érezhető a hiánya, hiszen Isco kiválóan képes szervezni a játékot, bár a kapuhoz közelebb, mint a germán teszi. Ezért Modric is több szervezőfeladatot kapott, ami miatt kevesebb megindulást láthattunk tőle támadásban, viszont stabilitást adott a csapatnak. Védekezésben azonban kijött, hogy Isco nem Kroos. A Sociedad többször rohant át a középpályánkon, és én ezt Kroos hiányának tudom be, aki más szintet képvisel ebben, mint Disco. De összességében Zidane az egyik legjobb megoldást választotta az alibista pótlására (a másik opció Ceballos lett volna, de ilyen fontos pozícióban idő kell a mester bizalmának a megnyerésére és a rendszer megismerésére).
Lélektanilag fontos győzelmet aratott a csapat, Zidane újra bizonyította, hogy taktikailag is érett edző (még ha néha el is benzemázza a taktikát), a keret pedig azt, hogy milyen mély. A hétközi fordulóban a Betis érkezik a Bernabeuba, Ronaldo a csapatba (és remélhetőleg Ceballos, valamint Achraf), José pedig a billentyűzethez. Aki még nem látta, a tippelde fül alatt elérhető a negyedik kör utáni állás.
Ha tetszett a cikk, oszd meg! Hala Madrid!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
Ha kapok legalább 39 felfelenyilat, akkor 2 perc múlva jön a Beharang.
állítólag te értékeled a kultúrát, van benne nyíl:
I shot an arrow into the air,
It fell to earth, I knew not where;
For, so swiftly it flew, the sight
Could not follow it in its flight.
Letelt a 2 perc! :D
MÁr 5 perce kint van.
Szerintem soha nem volt még annyi, egy kommentre se :D Én megvárom a 38.-at hogy után mindenki remegjen, hogy rányomjam a 39.-et :D
SHIFT x 39
Na, ha tippelni akartok, Theot hagyjátok ki ;). 2-3 hétre legalábbis. Vállficam. or stuff like this. Resid majd felülbírál.
Mellette még Vallejo és Kova sem edzett. Szóval aki vagány és akar izgalmakat az beteszi a tippeldében ezt a 3 embert :D
Benzema se. :D
én akkor is beírom!
A hírek szerint a Soci előtti utsó edzésen gond volt Ceballos térdével, de semmi komolyabb probléma. ZZ elővigyázatosságból adott neki csak pár percet hétvégén.
Elérhető az 5. forduló Beha... TIPPELDÉJE!
https://madridimerengues.hu/2017/08/18/madridi-tippelde/#more-272472
A mai edzésen Theo, Vallejo, Benzema és Kovacic nem vett részt.
remélem ezzel a Vallejo gyerekkel nem fürdünk be a sérülésének ellenére.
németeknél nagyon jól teljesített, nagy bizodalmam van benne.
(ki ír még le ilyet, hogy bizodalmam???)
A papok?
szerintem birodalmamat akartál írni csak lecsúszott, mint Asensionak a Barca elleni lökete.
nem, most PC-n vagyok, nem mobileszközön
Melyik? :D
A srác a Bayer04-ben volt Kroos társa. https://uploads.disquscdn.com/images/c31400e2b8637f9451cbc8a60be5dec2587ec395806410f8dd6dff5baca21c90.jpg
Ha ez így volt, érdekes egy döntés volt a Bayern részéről. Pedig Kroosnak még nincs is akkora feje mint Isconak.
Neki más nagy....
A játékintelligenciája ;)
Én mindenkinek üzenem: aki nem becsül meg, hagyd ott a picsába! :) Toni okos gyerek! Real meg kurvajól járt :D Szép vóót Rummenigge :D (Már ha igaz)
a fáma szerint amikor Rummenigge szájából elhangzott az "alibi" szó, akkor Kroos felállt és kiment
http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/psg-szet-kellett-valasztani-cavanit-es-neymart-az-oltozoben-sajtohir-2592823
Kakasviadal van Párizsban :D
Viccet félretéve, szerencsétlen Cavaninak nem jósolok nagy jövőt, legkésőbb nyáron mennie kell majd. Btw, vicces azért hogy az uruguayinak 18/3 a büntető/miss mutatója, Neymarnak meg a Barcában 12/6 volt, de azért elköveteli a labdát. Van bőr a pofáján a kis kakadunak, persze a hangadó Alves (aki nem mellesleg szintén új fiú a párizsi homokozóban) támogatását élvezi. Szar érzés lehet, amikor rúgsz 35 gólt a bajnokságban, aztán jön pár új fiú, és kitúrnak a gecibe. Nem csapat ez, hanem kutyafalka, acsarkodó vadállatokkal.
Megéri a pénzét ez az Alves is. Ritka nagy tapló, kevés hozzá fogható van...
Főleg úgy, hogy Cavani korunk egyik legalázatosabb játékosa, de minimum csatára: ha kell, akkor játszik Suarez mögött a válogatottban; ha kell, akkor 30-40 gól/szezonos támadóként kimegy szélsőt játszani, mert a klub behúzza Ibrát, aki persze pár év után távozik; ha kell, akkor becsúszva szerel a saját 16-osán, majd még fel is ér az akció végén befejezni azt... Neymar ezen a téren Cavani cipőfűzőjét sem kötheti meg még ha nyilván jobb játékos is abszolút értelemben véve. Nyilván azért állt oda Cavani, mert ő volt kijelölve, ott van évek óta, jók a mutatói. Ha ebben a helyzetben nem kapja meg a csapat támogatását, és Neymar öltözői felpofozása helyett a vezetőség még őt cseszteti, akkor a helyében én kérném a szerződés felbontását.. Van pár csapat Európában, ahol erősítés lenne ő... (Én még nálunk is mindig el tudnám képzelni keretmélyítés címén diszkont áron a nem éppen túltelített csatárposzton, bár kétségtelenül nem ez lenne az optimális megoldás neki.)
Hozzáállás és emberi értékek terén nem is tudok hirtelen nagyobb kontrasztot elképzelni mint a Cavani vs. Neymar. Undorító, hogy a zászló nem éppen a cavaniknak áll... :(
Cavaninak az a balszerencséje, hogy nem olyan jó csatár mint ahogy elvárják tőle, legalábbis a legnagyobb téttel bíró meccseken befürdött, ha jól emlékszem (bár nem ül teljesen az analógia, de ebben egy kissé Higuainosnak tűnik nekem). Ez eredményezi azt, hogy míg a Nápolynál tudott király lenni, a PSG-ben, ahol nyíltan a BL a cél, már nem tudja a hátán vinni a csapatot, ezért mindig kap a nyakára egy Ibrát/Neymart.
Teljesen ül amit leírtál. Csakhogy Neymar és Alves, vagyis a falkába verődő hiénák újak a klubnál, így fingjuk sincs róla, hogy Cavani milyen játékos, és főként milyen ember. De ha lenne is, gyanítom hogy akkor se számítana sokat. Egyre inkább azt gondolom, hogy Neymar nem feltétlenül a pénzért igazolt Párizsba, hiszen reklámokkal meg mindennel együtt Barcelonában is megkereste a betevőt. Nem, ő királykodni akart, ő akart lenni a kakas a szemétdombon. Barcelonában hol követelte volna el Messitől a büntetőket, szabikat? És Alves, amíg ott volt, hol dugdozta volna el a labdát az argentin elől, hogy a spanjának adja? Az ilyen műsorokat ott nem díjazták volna, de úgy néz ki, itt mehet. Legalábbis kíváncsi leszek a következményekre.
Nekem ugy remlik (lehet rosszul),h volt,h kovetelte a 11-t Messitol egy idoszakban,csak ott nem ugy lett megoldva,mint az oviban. Igaz,nem tartott sokaig,mert Neymar ki is hagyott parat,ugyh nagyreszt Messi rugta tovabbra is.
pont most nézegettem az Alves/Neymar kontra Cavani videót... Szegény Cavaninak nem lesz sok jövője ott ennek fényében ha az edző nem teszi őket rendbe.. Ellenben a Realba jöhetne. 29 évesen még van benne 2-3 jó év ha Lewa nem jön.
Cavani sem az a gyilkos befejezo sajnos. Talan azert nem annyira idegesito,mint Benzema,mert mikor gólt rug,akkor azt rendesen bevagja,de borzaszto toketlen tud lenni o is. Na meg Cavani abba a bajnoksagba ment,ahonnan Benzema eljott,h fejlodhessen. Szeretnem hinni,h elorebb lennénk vele,de max a versenyhelyzetet tekerhetnénk fel.
Isco, Carvajal után a hírek szerint Benzema szerződéshosszabbítása jön.
Az k*rvára hiányzik, mint sz*r a zsebből....Bár törvényszerűnek kellene lennie, hogy most Benzin be fog indulni nem sokára a rengeteg kritika hatására... Ha meg nem akkor rajta már a szerződéshosszabítás sem segít. Perez eladja a nyáron csak az értékét akarja valamivel növelni, hogy eladják drágábban.
Galaktico 3.0
Halálra ítélve ez is.
Nem emlékszek már annyira pontosan mert régen volt, de ez lett volna a Zidane-Figo-stb. féle galactico-korszak bukásának az oka, hogy nem fértek meg egymás mellett, meg kitúrták volna egymást? Ott szerintem inkább az volt a baj amit mindenki ismer, hogy nem volt se klasszis CB, se DM, se CM. Párizsban viszont vannak klasszisok ezeken a posztokon is, viszont úgy néz ki, elöl nem férnek meg egymással. Nem tudom, hogy Neymarnak, esetleg Frappénak is van-e ilyen 1 millás gólkirályi bónuszzáradéka, de ha igen, az kurva nagy öngól a klub részéről, mert konkrétan egymással fognak rivalizálni.
az uraknak annyira nem feküdt a védekezés, de legalább eladtuk az összes játékosunkat akik levették a vállukról a terhet. a legnagyobb hiba mindenképpen Makelele eladása volt, de volt még egy Flavio Conceicaonk is aki szintén jó játékos volt (és persze őt is elcsesztük asszem 1 évre rá)
És még egy Geremi is.
rá már annyira nem emlékszem, akkor még nagyon fiatal szagértő voltam
Orrnehezek voltunk elég durván.
Makelele-t azóta is sírjuk vissza.
(Casemiro mondhatni az első játékos aki azóta tudja hozni azon a poszton amit kell)
Igen, a csapatban alapvetően a túl sok brazilig jó volt a közösség, de akkor még Perez csak előre igazolt.
Most jutottam odáig, hogy elolvassam, és már majdnem arra gondoltam, hogy észrevételezzem, hogy telón (chrome) már kissé zavaró, hogy az oldal behívása után is reklám fogad (és az egyik reklám helyett hasznos lenne egy közvetlen link a Tippelde állásához), de olyan jó lett ez a bejegyzés, hogy arra jutottam, inkább csak azt jelzem: nagyon jó poszt lett, GRATULA!!
A reklámokra ránézünk, nekünk sem célunk agyonpakolni az oldalt. :)
Elég egy is, amire andreal tud kattintani ;)
szegény andreal, bírja még? vagy már pörög az ínhüvelygyulladás?
Jobb ha odafigyel, mert könnyen hasonló státuszban találhatja magát, mint Jamal és társai. De miket is beszélek, kattintson csak szorgosan, hogy mielőbb valóra váljon az általam múltkor felvetett koncepció :)
Aggaszto Carvajal teljesitmenye. Theot megkellene probalni jobb oldalon is. Vagy azert Daniloi magaslatokba nem er,hogy barhol robotol ahova meszet szortak?
Warcraft is megérdemelné az esélyt. Nem hiszem, hogy több gólt kapnánk róla, mint az utóbbi hetek Danijáról.
Sokan tobbet erdemelnenek, csak buktunk 4 pontot. A tutira ment,de majdnem ez se jott be. Eddig az uj igazolasok kozul nalam,csak Theo elt a lehetoseggel. Persze nem biztos,h mind az o hibajuk, de ez a gyerek mindenki ellen daralt eddig es azse erdekelte,h mit rontott el Zidane.
Asensio magia is olyan dolog,h egyelore ha van terulete,akkor megy neki,pedig azert kepzettebb,mint Bale. Iscora is kivancsi vagyok, ez az elso olyan szezon,h nem a kezdoert kuzd,hanem egy egesz idenyen at kell meghatározó jatekosnak lennie.
fú hallod ez nagyon fullos összefoglaló lett. tényleg jól választottatok embert magatok mellé. a falloszos résznél még azt hittem norma sorait olvasom. volt benne minden és annyira jól is hangzanak ezek a dolgok, hogy hiszek is neked (mert hogy érteni ennyire biztos nem értek hozzá:D)
elképesztően jó meccs volt és szerintem kurvajók voltunk. mindenki rettegett a Socitól (okkal) és helyzetük nem volt konkrétan. Mayoralnak nagyon örülök, lehet hogy mégis van 3 csatárunk a szezonra? az már bőven elég lehet. Bale gólja zseniális volt, Isco labdája meg ahogy szinte maga alól indokolatlan szögből odatette, az elég dákóállító volt. Navast nem féltem, néha kell egy hiba is, ez most simán belefért, Dani miatt aggódom igazából egy kicsit, az tényleg baj, hogy nincs helyettese, viszont róla nem tudom elképzelni, hogy belelazulna ebbe, meg az új szerződésébe, egyszerűen rossz formában van, de majd visszatér! holnap meg tényleg szeretnék látni egy kurvanagy kitömést ha már fennmaradok ilyen rohadt sokáig!!!444
Holnap örömmel vennék egy Dani-Nacho cserét a védelemben. Akár úgy is, hogy a jó Sergio kimehetne a régi posztjára, és Nacho be középre.
Bizony piroslapos történet lenne az. Hogy miért?
A BEHARANGBÓL SE DERÜL KI!*
*közvetlenül
haladjatok már azzal a beharanggal. nem is értem mi tart ennyi ideig. andreal kattint, dől a lóvé, Raj hátán sokasodnak a hegek, amiket már a gépesített korbácsoló rendszer intéz, miközben Godather koktélt szürcsölgetsz a teraszon és telefonról, félkézzel, flegmán hájpoltatod a készülő anyagot
A beharangot várni, mikor itt van neked egy ilyen minőségi kiharang, nahát nahát! Tessék ebben a mai rohanó világban kiélvezni a pillanat örömét!
nemá' srácok, vicceltem. túltoltam ? :(
Én is csak félkomolyan írtam, csak elfelejtettem szmájlit tenni
:):):):)
:DDDDDDDDDDDDDDD
nabazmeg :D
így van! Többször elolvastam Raulitás anyagát, mert jó. Tessék azzal foglalkozni.
amúgy most elvetted a kedvemet. :( inkább dolgozok.
naaaa
Csigalom, már tegnap este kész volt a Beharang. Csak hagyjuk Raulitás príma anyagának termékgörbéjét kiteljesedni. :D
nem írok neked ma már, szemétláda vagy és skizofrén
Még mindig nem írsz nekem?
nem
https://uploads.disquscdn.com/images/9d194fdd962472ef167ded72db1e02d9d48245036a042c8055d46fd5ab2e5478.jpg
ÚÚÚÚÚÚ :DDDDD
Nem! Kategorikus cáfolom, elutasítom, elhatárolódom. Nem vagyok skizofrén.
:D :D :D türelmetlen vagy. Kell az ihlet (azaz: valami forrás), hogy 3.5 bekezdésnyi szöveget összeszedjek. Nem eccerű ám ez.
Meg érzem, hogy burnout leszek hamarost.
Nála bármi lehet piroslapos történet, szóval ez nem új, de kíváncsian várom, hogy mi nem derül ki a beharangból :D
Ma késő délután jön a Beharang. Most ülök le begépelni, de egy rendkívül friss, kreatív mondatot kedvcsinálónak megosztok veletek:
"A LaLi 5. fordulójában a Betist fogadjuk (TV: Sport1)."
-szívesen-
Az új Karinthy! :D
Remélem a kis Borja ma is kap egy kisebb szerepet.. Kiváncsian várom a Sociedad elleni meccs után, hogy a véletlen műve volt vagy sem.
A meccs holnap lesz. :) még minimum egyet kell aludni. :D
Ja tényleg.. :D.. akkor lehet lehibernálom magam, mint Cartman
Csak nehogy te is úgy járj, hogy mire fölébredsz, a tengeri vidrák átveszik a hatalmat.
Vagy a legendás Faubert lesz a Real edzője.
Ez tényleg egy váratlan fordulat lehet a beharangban, felcsigáztál :)