Categories: Merengues

Vissza a Szuperkupára

Mint tudjuk a Real Madrid 1-3 és 2-0 arányban felülmúlta a Barcelonát, amivel az európai után a Spanyol Szuperkupát is sikerült begyűjteni. Sok minden történt már azóta, de a durván két hetes szünet lehetőséget adott rá, hogy visszanézzük, és a még érdekes mozzanatait előkotorjuk. Természesen a taktikai oldalát érintve, hiszen minden többiről már esett szó.

A mérkőzéseket csak utólag sikerült látnom, így a nagy izgalmakból is kimaradtam, ezért hideg fejjel, az eredmény tudatában ülhettem le megnézni a mérkőzéseket. Ugyan nem terveztem posztot írni vagy elemezni, de egy a Realhoz köthető felületet olvasva morcos lettem, ami arra ösztökélt, hogy mégis leírjam néhány meglátásomat. Az volt a benyomásom, hogy egekig akarják magasztalni a letámadásunkat és valami teljesen új csodafegyverként kezelik. Holott teljesen profán dologról van szó, bár az igaz, hogy a játékosaink egyéni kvalitásai miatt a kivitelezés tényleg remek volt.

Miről is van szó?

Ugye mindkét meccsen agresszív letámadást folytatott a Real. Amit többször láthattunk, hogy ez nem állandóan van jelen, hanem csak hullámokban alkalmazzák. Ez volt kicsit túlmisztifikálva érzésem szerint, mivel az totál természetes, hogy egy csapat hol aktív – egész pályás -, hol passzív pressziót alkalmaz. Erre egyszerű a magyarázat, nem lehet bírni 90 percig az egész pályás letámadást. Valamint sokkal hatásosabb, ha nem állandóan van jelen a játékban, hanem meglepetésként jön elő. Ez a legtöbb csapat játékának elemi része. Vannak, akik erőteljesebben és látványosabban alkalmazzák, és vannak, akik kisebb mértékben.

Hogy jobban emlékezzetek, egy-egy példa:

Ugyan különbség észlelhető, hiszen az elsőn inkább emberfogás/ember követés valósult meg, míg a második találkozón és képen már ember orientált letámadás. DE mindkettő egész pályás és agresszív, ami nem új találmány, a szinte tökéletes kivitelezés ellenére sem. És ha már itt tartunk, a második képen külön ajánlom a figyelmetekbe, a Modric-Kroos-Kovacic alkotta háromszöget, mert még lesz erről szó bővebben később.

A védekezés terén tovább vizsgálódva is különbségeket fedezhetünk fel. Az emberfogásból területvédekezésre álltunk át.

Talán már említettem, de az emberfogás óriási hiba lehetett volna, de szerencsére mindig volt egy emberünk, aki észnél volt, vagy a Barca nem volt elég éles. Utóbbira példa az alábbi rövid szösszenet. Ebben sikerül egérutat találni a Real területszűkítéséből, azonban számomra még most is rejtély, hogy a nagy terület adta lehetőséget miért nem használta ki a katalán csapat. Fel kellett volna gyorsítani a játékot, úgy veszély alakulhatott volna ki.

 

Nem teljesen hasonló, de a visszavágón is volt egy erre emlékeztető eset, amikor gyors passzokkal helyzetbe kerülhetett volna a gránátvöröskék csapat, de technikai hiba miatt elúszott az alkalom. Éppen ezért mondom azt, hogy sokkal jobb volt a Real, de azt is el kell ismernem, hogy ez a Barca nem volt valami éles.

 

A katalán gárda gyengélkedését egyrészt ezek okozták. De további okokat is fel lehet hozni. Például ezt:

A kevés mozgás miatt jelen esetünkben csak két biztonságos lehetősége van a labdásnak, ami rettentő gyenge szám. Vagy hátra Umtitinek, vagy oldalra, ki a szélre passzolhatott. Másik szempontból a Real nagyon jól végezte a dolgát és a területvédekezés sokkal kevesebb lehetőséget kínált az ellenfélnek, mint tette azt az emberfogás.

Létszámfölényes helyzetet sem igen tudtak kialakítani – ahogy az lent látható.

A kontrával, mint a játék egyik elemével is komoly gondok vannak, annak ellenére, hogy nem ez az főprofilja a Barcának. Ugyanakkor felteszem a kérdést, hogyha nem a labdabirtokláson van a hangsúly, és nem is a kontrán, akkor min? Nyilván sarkítok kicsit, de a kérdés azért megállja a helyét.  Halkan súgom meg, hogy a második meccs 40. percében példának okáért, 58%-ban a hazai csapatnál volt a laszti…

És akkor kontrára is példa:

 

Egészen veszélyes lett, de mégis fura, hogy nagyon egy rakásra helyezkednek a barcások. Persze ez nem csak itt volt tapasztalható, hanem máskor is fülön lehetett csípni. Íme!

Ott a labdás előtt a lehetőség, de a halfspace-eken – ami a veszélyes támadások kiindulópontja – nincs ember. Ezzel összehasonlítva a Real épp az ellenkezőjét teszi.

Megpróbálják széthúzni a védelmet. 

Némileg a Realra terelve a szót, óriási változás állt be a két meccs között. Az odavágón még jelentősen nehezítette a támadásépítést, hogy a Barca középpályásai már a mi térfelünkön megpróbálták csírájában elfojtani a támadásainkat.

De a visszavágóra változtatott Zidane és, ahogy egyik korábbi képen látszik, a középpályásaink egymáshoz közeli pozíciót vettek fel, illetve keresték egymást a pályán, hogy minél folyékonyabb labdajáratást érjünk el, és a nagyon dicsért passzkombinációk is ennek voltak köszönhetők. Valamint, sikerült annak ellenére uralni és dominálni a középpályát, hogy Valverde változtatott, és 3-5-2-re állt át. A másik hátránya az új formációnak a szélek levédekezésében nyilvánult meg.

Hiába alakítottak ki fölényt a labda körül, azaz a blokk útját állta a királyi gárdának, de mögötte nagy üres terület nyílt, amibe érkeztek az indítások. A széleken tehát egyedül maradtak a védők a Real támadóival, jelen esetben Asensio nyargalhatott a baloldalon.

Aztán még olyan érdekességre leltem, ami a támadásépítés fázisánál jelentkezett. Gyakran fordult elő, hogy valamelyik középhátvéd lépett fel a labdával, és ilyenkor ahhoz közeli oldalon és a távolin is, 3-3 játékos helyezkedett, ezzel is széthúzva a Barca védelmét. Miközben a labdához közeli, egymástól nem túl távoli pozíciót vettek fel a játékosok. Ismét a passzkombinációk miatt. Valamint jelen esetünkben még az is megfigyelhető, hogy Modric jóval magasabban helyezkedett, mint szokott, belépett a vonalak közé. Már-már csatár poszton mutatkozott, ami természeten amiatt volt, hogy a másik oldalra tolódtak Benzemáék.

Viszont nemcsak Luka volt olykor-olykor extrém magasra tolva, hanem Kroos is. Az alábbi szituációban azt történt, hogy Benzema kitolódik a szélre, hogy passzopciót jelentsen, ezzel Umtitit magával viszi. Közben a másik szélen Marcelo miatt Semedo se koncentrálhat teljesen a pálya másik felére, hiszen azzal óriási lehetőséget adna Marcinak és a Realnak. Így keletkezik középen egy jókora üres terület, ahová Kroos lép be komoly fenyegetést jelentve a védelemre.

Végül pedig még egy jelenetet tartottam fontosnak megemlíteni. Tetszetős kis akciót szúrhatunk ki a 25. perc táján, amikor hátul megy a passzolgatás majd Kovacic ritmust vált, és gyorsan áthelyezi a súlypontot a másik szélre, Carvajalhoz. Majd pedig Benzema, illetve Asensio kerül ígéretes helyzetbe. Külön figyelmetekbe ajánlanám Lucast, aki a helyezkedésével elviszi Umtitit, ami teret nyit Benya előtt.

 

Nagyjából ennyit gondoltam felidézni a Szuperkupa meccseiből, azzal a reménnyel, hogy nektek is eddig még nem látott részletekre hívhatom fel a figyelmet. Az első mérkőzésen még csak egyéni teljesítményekben múltuk felül az ellenfelet, de a visszavágóra már néhány módosítással taktikailag is jobbnak bizonyultunk. Az ilyen összecsapásokat élvezet volt elemezni, hiszen nemcsak a beadásaink merítették ki a fegyvertárunkat, így remélem, még sok ilyenre lesz lehetőségem. Maradjatok netközelben, mert a szünet alatt még jövünk olvasnivalóval. Hala Madrid! 

Zizou

View Comments

    • " according to Don Balon" Ez a lap full kamukat gyárt csomószor, nem?! Nekem nagyon úgy van meg a nevük, mint kb az ottani Blikk...

      • Nem ismerem különösebben őket. Nem kizárt, hogy azokat. A Eurosport-ra ritkán szoktak kitenni kamu dolgokat. Nem mondom, hogy soha, de nem annyira sűrűn. Anyway, maga az ötlet nekem szimpatikus lenne :)

    • ja...egyelőre azt nem értem, minek szurkolni annak, hogy a B divízióba kerüljünk? Hiszen a C elvileg gyengébb, azt könnyebb megnyerni (persze azt sem fogjuk)

    • igen :D bár én is csak 1 hete hallottam róla kb :D

    • A szemét! Szándékosan lefejelte Priskin könyökét! De ő húzta a rövidebbet, haha! El kéne örökre tiltani!

    • #bimbi
      #nemvót
      3.: az olasz szöv. kap. azt nyilatkozta, hogy bár az ellenfél vezetője, de a kötény láttán fel kellett állnia és megtapsolni Iscót, mert nem tudja nem elismerni az ilyen játékosokat és teljesítményt.

  • Én se tudom még mindig, hogy mit akart a válogatott tegnap este. Most mindenhol az jön vissza a sajtóban, hogy "szép volt fiúk", meg hogy "így ki lehet kapni", és a hasonló bullshitek. Ha az volt a cél, hogy védjük a 0-1-et, akkor ez maradéktalanul sikerült. Nekem viszont sokkal szimpatikusabb volt a belgák elleni 0-4, ahol 0-1 után beállt plusz két csatár, és megpróbáltunk őszintén menni az egyenlítésért. Pofon lett belőle mert szarrá kontráztak, de ott legalább volt kiállás és szándék. Értem én hogy emberhátrány, de attól még lehetett volna próbálkozni valamivel, függetlenül attól hogy komoly tétje nem volt számunkra ennek a meccsnek. Az utolsó 10 percre konkrétan bealudtam.

    • Nem tudom hány olyan meccset láttál már életedben ahol volt kiállítás de általában nem az a jellemző, hogy egy kiscsapat emberhátrányban eszetlenűl rohan előre egy nagyobb csapat ellen. Biztos jobban örültél volna ha Ronaldo rúg egy négyest de nem jött össze. Volt tartása a csapatnak és az emberhátrány ellenére is volt pár lehetőségünk. A végén is felment az egész csapat a kapussal együtt mikor szabadrúgást kaptunk, hátha. Úgy érzem kicsit túlságosan ellenségesek vagytok a válogatottal szemben és már bocsánat de ha ti gálát vártok a magyar válogatottól mikor emberhátrányban játszik a portugálok ellen akkor nem nagyon értetek a futballhoz.

      • Idejössz és olyanokkal dobálózol hogy "biztos jobban örültél volna ha Ronaldo rúg egy négyest". Milyen alapon? Írtam én ilyet? Nem hinném. Szóval vagy direkt akarod kiforgatni a szavaimat, vagy szimplán csak gond van az értő olvasással. De hogy tisztázzuk: soha nem voltam portugál fan, és ha egyébként kedvelném is őket (ami utoljára Figóék idejében volt), akkor se szurkolnék nekik a magyar válogatott ellen. Joséék kifejtették, hogy mi volt nekem is a problémám a tegnapi meccsel és főként az utókommunikációval, így most írom le én is újból. Még a végén abból is kihámoznál valami ordas baromságot.

        • Én nem mondtam, hogy portugál fan vagy csak nem értem, hogy mit vártál a piros után. Az szimpatikus lett volna neked ha beleszaladunk megint egy négyesbe mint a belgák ellen? Bár csak ellenük is foggal körömmel védekeztünk volna, mert az lett volna megfelelő taktika számunkra.

          • Inkább a Belgák féle pofon. Ott legalább meg volt a koncepció. Gólt akartunk rúgni, játszani. Teny hogy lehetett volna ésszel, de szerintem nincs mit szégyellni azon. Tegnap meg úgy is az volt a lényeg,hogy találjunk egy gólt vagy x-re hozzuk ki valahogy. Ezzel sincs baj csak nem kellene a meccs után ilyen siralmas nyilatkozatokat nyomatni. Na a Svájc elleni az szoros meccs volt. Ott fel vállaltuk hogy bele szaladhatunk egy nagy pofonba ehhez képest nem sokon múlott egy jó eredmény.Felre ne értsd nem is szabad neki rohanni egy Portugál valogatottnak, de tegnap csak ment a rugdosas. Koncepció meg szinte nulla.

          • azért sántít a dolog - de tényleg csak egy kicsit - mert Priskin a legelső emberünk volt, tehát a kiállítás nem a védőket vagy a középpályásokat érintette. A meccsbe addig se tett bele sokat védekezésügyileg. Persze igaz, hogy könnyebb volt így a mi térfelünkön tartani a labdát Moutinhóéknak, de kontrázni se 10 mezőnyjátékos indul neki egyenlő létszámban sem, hiszen épp az a lényege, hogy egy labdaszerzés után a létszámhiányos védelemre rohan rá a kontrázó csapat.

      • Andorra ellen volt gyáva a valogatott nem tegnap. Emberhatranyban kikapni nem szégyen. Helyenként igyekeztek a fiúk. Nalam Andorra verte ki a biztosítékot...

        • Önmagát helyén kezelni nem tudó játékosok halmaza. Andorra ellen csak lazán, de Ronaldo és tsai ellen még a vasat is átharapják.

          Végletek. Holott a magyar fuszbal és a magyar fodballista szinte soha nem játszhat lazán, felkészületlenül, stbstb.

          Tegnap erős, stabil, szoros védekezés és kontrák - másban nagyon nem lehetett bízni.

          • Nyilván Andorra volt a mélypont, arra semmilyen mentség nincs. A tegnapinál inkább a meccs utókommunikációja volt a probléma, meg hogy pozitívumként adjuk elő a rugdosódást meg a parasztságot.
            A kedvencem Fiola nyilatkozata:
            "Priska mondta, hogy felugrott és Pepe fejelt bele a könyökébe, szóval nem ő ütötte le, úgyhogy ha így nézzük, akkor nem volt jogos a kiállítás".
            Ezbazmeg. Színtiszta ütőmozdulat volt, akárhányszor visszanézed, de azért megy a mosdatás. Ha ezt fordított esetben Pepe csinálja, kb. köztéri kivégzést követelne mindenki. Ismerjük el legalább utólag, hogy Priskin egy kibaszott birka volt, ráadásul teljesen ártatlan szituációban csinálta.

          • Ezt a nyilatkozatot nem értem. Amikor egy-egy jelenet már a kispadon visszanézhető, de legkésőbb félidőben, akkor ne csináljuk már ezt.

          • Tegnap nem is. De játszott úgy a csapat a Portugalok ellen, hogy az tényleg játék volt.Tudom ami volt az volt. Ellenben tegnap ha Priskin nem csinalja meg amit megtett egy batrabb játékkal akár lehetett volna valami keresni valonk. Egyébként tegnapi Portugál válogatott nem kontrazott volna szét. Nagyon gyengék voltak magukhoz képest is.

          • Szerintem is gyengén játszottak. Viszont egyszer megkontráztak minket, Joao Mario oldalán. Persze, azért egyszer, mert egyszer ment fel a teljes magyar csapat egységben támadni. :D Meg a végén, amikor Gula is felment fejelni, de Q megszánta és szanaszét bikázta a labdát. :D A bal oldalunk támadásban rejtett magában lehetőségeket (Lovrencsics helyzetét is ott építették fel.) Lehetett volna ez jobb (mindkét oldalról), de a magyaroknál már a meccs előtt a vérre fókuszált mindenki, tudja a fene, hogy miért.

            A portugálok évtizedek óta a minimális maximumot hozzák a selejtezőkben. Valahogy rá vannak hangolva a drámai pótselejtezősdire. :D

          • Nem lenne rossz ez a valogatott én azt mondom. Viszont tényleg nagyon hiányzik az, hogy a tagok nivosabb bajnokságban játszanak. Plusz ne csak cserék legyenek. Az NB1 nulla fing ez már többször bebizonyosodott. Innen nem lehet valogatni. Van persze egy-két kivétel. Reális cél a következő EB selejtező ahova at U válogatott tagjait be kellene építeni. Ehhez kell az is hogy külföldön jatszanak a fiatalok is. Dárdai megmutatta at utat vagy is vázolta. Storck sem hülye szerintem.

          • javítom magam: Elek most is kihozta magából a maximumot. Szeretem a játékát, mert a saját korlátait figyelembe véve szinte mindig 100% környékén játszik, ráadásul a sportszerűség határain belül.

          • En mindig szurkolok a srácoknak! Szerencsére a többség is igyekszik mindent megtenni a címeres mezért. Viszont ami Andorra ellen volt.. Szégyen.

      • Gyáva taktika volt, ennyi. A végén felment a kapus? Tehát a terv az volt, hogy kibekkeljük egy góllal a kilencvenharmadik percig, és akkor majd Gulácsi egyenlít? Majdnem bejött. Az egész második félidőben jó ha háromszor mentünk át a félpályán, ez irdatlan kevés, az elsőben meg szétrugdostuk őket elég alattomos módon. Azért bosszantó, mert _egyébként_ magunkhoz képest nem voltunk rosszak, elég jól mentek a passzok, a labdakihozatalok. Vereségnek örülni ahogy feljebb írják, önáltatás, ha már kikapunk, akkor mindegy hogy null-egy vagy egy-három. De amilyen gyengék voltak magukhoz képest a portugálok, akár egy-egy is lehetett volna.

        • Te miről beszélsz? Gyáva taktika? Ez nem a Real Madrid vagy a Barcelona hanem a magyar válogatott, amiben olyan a játékosok futballoznak akiknek többsége nem is játszik a klubjában.

          • Akkor ki se álljunk a meccsre ha így állunk hozzá. Az EB-n érdekes módon összejött a döntetlen, mert senki se azon gondolkozott, hogy hol játszik, hanem nekik mentünk istenesen. Ezzel szemben ezzel a beszari hozzáállással biztos a vereség. Ha Neked ez így tetszik, lelked rajta, nekem nem tetszett.

        • Rossz dolgokra fókuszálnak a meccs után, olyan tényezőket emelnek pozitív tartományba, amelyeket nem kellene - mert vagy természetesnek kell lennie, vagy rosszul értékelik, például a rugdosódás nem egészséges agresszió.

          A szemünk előtt tolják le a gyengék/tudatlanok/fejlődni nem vágyók torkán a maszlagot, ahelyett, hogy valami tartásról árulkodóan bemondanák a tutit. Sok jóra nincs esély a következő 5 évben sem.

    • Ez egyáltalán nem volt szép. El nem tudom képzelni hogy mi szükség volt erre a durva játékra. Számomra is sokkal szimpatikusabb lett volna, ha ehelyett megpróbálunk focizni.

  • Hát ez nem volt túl jó meccs, szerintem rossz hatással van CRre ha élőben nézem. Ráadásul most elővette a frusztrált utánarúgás örökzöldet

    • Nem CR-t felmentve, de undorítóan játszott a magyar csapat. Ha így játszanak a Real ellen, vagy Barca ellen akkor mindenki favágó bunkózik, jogosan. Okádék volt ez a meccs. Priskin meg egy f*sz. Remélem kap vagy 5-10 meccset. Függetlenül attól, hogy kit ütött. Visszanéztem vagy 10x, és szerintem szándékos volt... meg van még az ütő mozdulat is.

      https://streamable.com/3cuqp

        • Nem. Azt mondta hogy Pepe fejelt bele a könyökébe. Nem vicc!

Share
Published by
Zizou

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago