Már Zizou beharangozójába is írtam pár bekezdést arról, hogy a Barca és a Real útja most nagyon más. Míg a királyiaknál az állandóság, a kiszámíthatóság dominál, és az eredmények is jöttek szépen, addig a Barcelona kapcsán egyre többen beszélnek egy nagy generáció, egy korszakos csapat hanyatlásáról. A háttérről nem szeretnék túl sokat merengeni, így az elején szentelnék néhány mondatot, hogy kontextusba helyezzük a legutóbbi időszak katalán történéseit.
Az igazi divat!
Továbbra is tartom a véleményem, hogy Neymar nem elsősorban a pénzért hagyta ott a gránátvörösöket. A Barcelona szakmailag már jó ideje nem a megfelelő úton jár. Ki látná ezt jobban, mint az, aki ott edz, ott él, ott futballozik a pályán nap, mint nap. Nyilvánvaló, hogy Neymar kétségei alaposan meg lettek támogatva anyagilag is, de ez nem képes meg nem történtté tenni a management hibáit, és a gárda lassú, de észrevehető lecsúszását. S most, amikor fenekestül felfordult minden a brazil távozásával, képtelen összezárni a klub, képtelen a vezérkar összekapaszkodni a játékosokkal, a szurkolókkal a culékkal, sőt – fejétől bűzlik a hal -, újabb botránnyal szélesedik a kép. Úgy hírlik, hogy az elnök, Josep Maria Bartomeu privát érdekeltségébe tartozó cége, az ADELTE az ázsiai BL-győztes Kuangcsou Evergrande (Paulinho klubja) névadó szponzorával, az Evergrande-csoporttal kötött hatalmas üzletet. Hogy, hogy nem, ezzel szinte egy időben kiderül, hogy a Barca leigazolja ettől a kínai klubtól Paulinhót – igencsak irreális 40 milliós összegért. A Barca 4. legdrágább igazolása lesz! Szóval nem kell szélsőséges összeesküvés-párti gondolatmenet ahhoz, hogy lássuk, a Barca vesz valakit, akire igazából nincs is szüksége, aki 15 millióért ment pár éve levezetni a Kínába, most meg visszajön 40-ért az egyik legnagyobb európai klubhoz. Mindeközben a kínai klub névadó szponzorával privátban nagy üzletet köt az elnök.
Az a baj ezekkel a hírekkel, hogy teljesen mindegy, hogy igazak, vagy nem. Ezeket utólag már képtelenség kimagyarázni. Nem elég, hogy szakmailag nem kezelik méltó szinten a Barcát, de még erkölcsileg is taszítanak rajta egyet. Ilyen egy vonzó elitklub? Hát, nem biztos. Hagyjuk meg az esélyét annak, hogy Neymar láthatta a klub szakmai és erkölcsi megrogyását (nem kell messze menni, az ő maga leigazolása is megérne egy misét), és elgondolkozott a saját jövőjét illetően. Ha feltesszük a kérdést, hogy melyik a jobb csapat, ha úgy tetszik, melyik esélyesebb a BL megnyerésére ebben a pillanatban, a Barca vagy a PSG, meglepően sokan tennék le a franciák mellett a voksukat. Ezek a vonatkozások sajnos nem tudnak az öltözőn kívül maradni, hatnak a játékosra, az edzőre, mindenkire. Láthatóan nincs jó hangulat a csapat háza táján, s ez tovább gyűrűdzik az eredményekbe is.
A Real az említett állapotú Barca ellen a legjobb támadója (CR7) és a legjobb középpályása (Modric) nélkül állt fel – idegenben. Előbbi kimaradását a kezdőből formája (?), utóbbiét eltiltás indokolta. Navas előtt a szokásos négyes szerepelt Carvajallal, Varane-nal, Ramosszal és Marcelóval. Modric helyett Kovacic kapott lehetőséget Kroos, Casemiro és Isco mellett. Elöl a két sokat kritizált „B” futott ki a gyepre.
A Barcelona két „újonccal” kezdett, a baloldalon Deulofeunak szavazott bizalmat, ő ugye régi-új játékosa a klubnak, a jobb bekk szerepében pedig Aleix Vidal kapott lehetőséget. Dani Alves huncut mosollyal csóválhatta a fejét.
A hazaiak középpályája az Iniesta, Busquets, Rakitic trióval akár működhetett is volna, de a két spanyol már nem mai gyerek, és már csak időszakokra tudják a top formájukat idézni, miközben kicsit lassabbak, körülményesebbek és nehezebben döntenek meccsről-meccsre; miközben a horvát mintha elvesztette volna a hitét magában, vagy a csapatban, de tény, hogy egyre többször tűnik fásultnak és kedvtelennek. Iniestáék persze még nem felejtettek el focizni, vannak minden meccsen olyan periódusok, amikor csillog a zsenijük, csak a folyamatosan magas színvonalat nem tudják már hozni. Az izmok, az ízületek, a test nem hazudik.
Hátul Alba, Umtiti és Piqué egészítette ki a vonalat, míg elöl a szokásos Messi – Suarez páros próbálta zavarba hozni a királyi védelmet.
A sokak által várt találkozó madridi presszinggel kezdődött, melynek nyomán két komoly labdavesztésre is sor került a hazaiak részéről. Először a tanácstalan Ter Stegen kirúgását fülelte le Isco, amit Kova próbált kapásból a kapura emelni, majd Marcelo is elcsípett egy labdát, de abból sem lett nagyobb veszély. Mindkét gárda aktívan próbálta meg zavarni a labdakihozatalokat, és mindkettő elég sikeresen tette ezt.
Azért a Madrid megvillantott néha valamit abból, hogy milyen is volt a Barca középpályája 4-5 évvel ezelőtt, és milyen az, amikor villámgyors passzokkal fejlődik fel a támadás, és úgy eldugják a labdát, hogy az ellenfél mindig csak úton van, nyomozza, de beavatkozni nincs esélye.
Isco egész meccsen elképesztően magabiztosnak tűnt, könnyed volt a játéka, és önbizalomtól duzzadó, s ez nagyon-nagyon jó hatással tud lenni az egész csapatra.
Bale a baloldalon kezdett, el tudom képzelni, hogy Benzemával egyetemben szabad kezet kaptak, de bármilyen taktikai utasítással futottak ki a gyepre, elég kevés hasznukat látta a csapat. Benzema kapott pár felívelést, de egyikkel sem tudott mit kezdeni, s ezt követően jó pár alkalommal beindult és kérte a labdát, de ekkorra már a csapattársak sem voltak igazán partnerek ebben.
A második félidőben volt pár emlékezetes megmozdulása, de egy komoly kontrát teljesen elrontott, mert nem passzolt időben, és a második, nagyon hasonló szituációban sem biztos, hogy a jobb megoldást választotta, amikor kristálytisztán passzolhatott volna vissza az érkező Iscóhoz, de ő 1 az 1-et kezdeményezett Piquével. El tudott menni mellette, de fel sem nézve lőtte keresztbe a labdát, amire Dani érkezett, és sajnos Alba is.
A Barca is megmutatta, mire képes, ha az első zavaró játékosainkon túljutottak, jó pár alkalommal elképesztő ütemváltással hozták a labdát a Realra, és bizony Iniesta és Messi is, ha lendületbe jön, még mindig életveszély. A 10-es argentin, ha rá tudta vezetni a labdát a védelemre, minden alkalommal gondot okozott. Vagy lövőhelyzetbe került pár csel után, vagy kiváló kényszerítőre nyílt lehetősége, de mindig gondja volt vele a Madrid hátsó sorának.
A félidő hajrájára kissé elszabadultak az indulatok, és hullottak a sárga lapok, mint az őszi falevelek. Ebben az időszakban fogadtam volna, hogy ez a meccs se megy le piros lap nélkül, de nem arra tippeltem volna, aki végül megkapta.
Előzetesen azt mondtam magamnak, ha 0-0 lesz az első félidő, akkor nyeregben érezhetjük magunkat. A Real az utóbbi időben minden ellenfelénél jobban bírja fizikailag a meccsek második félidejét, és általában ebben a játékrészben őröljük fel az ellenfél erejét. Egyetlen fájó kérdésem volt, hogy ki fog itt tőlünk gólt szerezni, mert az utolsó passzok rendre nem sikerültek. A kérdést némi meglepetésre a twitterkirály, Piqué oldotta meg, egy szerencsétlen labdaérintéséből saját kapujába jutott a labda. (Sokan bántották, mert a Real további két góljában is benne volt, de tény, hogy Aleix Vidal kevéssé értékelhető játékának hála, az ő feladatait át kellett időnként vennie a védekezésben.)
Ahogy az várható volt, érkezett Ronaldo, mégpedig Benzema helyére az 58. percben. Bale átment a jobb oldalra, és ezt követően nem hallottunk róla. Nem szeretek bírózni, azonban De Burgos Bengoetxea játékvezető a szokásosnál is rosszabb teljesítményt hozott, legelőször azzal, hogy befújta Suarez szokásos színjátékát 11-esnek. Maradhatott volna a PL-ben a „harapós”, akkor ott egy ilyenért ma már 2 meccses eltiltás jár. A Spanyol Szuperkupán viszont 11-es. Megvolt a kontakt Navasszal, de Suarez már azelőtt dobta magát, hogy bármiféle fizikai kontaktus történt volna. Messi higgadtan váltotta gólra a lehetőséget, és kiegyenlített. Az események nagyon felhozták a Barcát, és egyértelműen a hazaiak percei következtek.
A Real zavarodottságát egy gyors kontra enyhítette, melynek végén Ronaldo megverte Piquét, és a 16-osról jobbal felvarrta a bőrt a bal felsőbe. A német kapusnak esélye sem volt elérni a labdát.
CR7-ről már Amerikában azt nyilatkozta Zidane, hogy olyan fizikai állapotban van, mint a BL döntő idején, egyszerűen meg sem látszik rajta a nyár. Ezt bizonyítandó, a portugál gólgép lekapta a mezét és megvillantotta 0 zsírszázalék közelében feszülő felsőtestét, amiért jogosan sárgát kapott, ami alapvetően befolyásolta a 3 perccel későbbi eseményeket is. Lehetne itt bántani Cét, mert elvárható lenne a profizmus tőle, hogy nem kap lapot egy ilyenért, de emlékezhetünk Messi mezbemutatására, vagy más csapatok háza tájáról is tucatszám lehetne hozni a példákat, hogy a meccs hevében egy ekkora dugó után lekerülnek azért a mezek. Ez a játék ilyen.
A játékvezető továbbra is főszerepben maradt, ugyanis műesésért felmutatta Cének a második sárgát, majd a pirosat is. A hitetlenkedő portugál mindenképp magyarázni akart még a bírónak, aki elfordult tőle, de Cé még tett egy mozdulatot felé, ami bizony egy lökésnek is megfelelt. Ez utóbbi mozdulat kerülhet még sokba az első számú gólfelelősünknek (és a csapatnak is), mert bekerült a jegyzőkönyvbe, és erősen súlyosbító tényezőként vették figyelembe.
A jelenlegi szabályozás értelmében egy ilyen cselekedetért 4-12 meccs eltiltás jár. Maga a második sárga az elvetemült, szemellenzős katalán divatdrukkereken kívül mindenki számára nyilvánvalóan jogtalan volt. Véleményem szerint jó eséllyel el is lehet töröltetni, viszont az incidensért a mai döntés értelmében 4 meccses eltiltás jár, ennek értelmében Cé kihagyja a Deportivo, a Valencia, a Levante és a Real Sociedad elleni összecsapásokat is.
De az is szinte biztosra vehető, hogy a szerdai visszavágón sem áll majd rendelkezésre, bár a klub meg fogja fellebbezni a második sárga lapját.
A találkozó szerencsére nem úgy alakult, ahogy a hazai drukkerek várták. Igazából a meccs képéből nem derült ki, hogy emberhátrányban vagyunk, bejött Asensio, majd a 81. percben Lucas Vazquez is, és a friss erők végül el is döntötték a mérkőzést. Asensio továbbra is ritkán szeretne kis gólt vállalni, ennek értelmében Vazquez indításából akkora ficakot vert futtából, hogy még Ter Stegent se lehet hibáztatni. Annyira jó helyre ment a labda, hogy nem lehetett odaérni.
Amit összegzésképp el lehet mondani, az az, hogy a Barca tényleg HATALMAS bajban lesz, ha nem tudnak érdemben erősödni. Ha jön 1-2 meghatározó ember, akkor is bajban lesznek, csak kezelhetőbb lesz a helyzet, mert a folyamatok, melyek most lefelé húzzák a csapatot, nem tudnak 1-2 hét alatt megváltozni. Nagyon sokan értik, érzik, mi zajlik most a Barcánál, sok ismert blogger leírta a véleményét az ügyben. Itt van angolul Rafa Hernandez FB posztja, érmes elolvasni.
Ami a Realt illeti, van okunk bizakodni, ha a Nou Campban így megy, akkor komoly reményeket fogalmazhatunk meg, hogy a bajnokságban könnyebbnek ígérkező meccseken is helyt tudunk állni.
Kroos kicsit halványabb volt ezen az estén, de meg kell jegyezni, hogy kevésbé fekszik neki a Kovaciccsal felálló formáció. A fiatalabbik horvátunk nem tudja Modricot pótolni, neki más erősségei vannak. Ő a gyors labdás megindulások specialistája, a gyilkos kontrák szemfüles elindítója, de azt a fajta egyensúlyt, amit Modric ad a csapatnak, ő nem képes. Ellenben kapura egyértelműen veszélyesebb – ha ezt a meccs engedi. Tagnap este nem igazán engedte. Vegyük észre, hogy Casemiro is nagyon ritkán került a kapu elé. Azért a Nou Camp nem az amcsi nyaralás.
Carvajal láthatóan nincs a topon, nagyon lelkes, nagyon hajtós srác, sok volt neki az előző szezon a válogatottal együtt. Meg kell találni a módját, hogy összeszedhesse magát!
Először szerdán, későn este a Bernabeuban kell feltenni a pontot az „i”-re. Hasonló hozzáállással, Modriccsal és Asensióval a kezdőben, nem lehet gond. A kétgólos előny magabiztosságot és bővebb taktikai repertoárt tesz majd lehetővé. Ne feledjük, a hétvégén már bajnoki is lesz, így a ZZ-féle mágikus rotálásból akár már láthatunk is majd valamit. Különösen, ha Valverde is így gondolkozik, és „elengedi” ezt a párharcot – ami egy fiatalított katalán kezdő 11 személyében ölthet testet.
Íme egy bővebb összefoglaló:
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
Kint van a beharangozó:
https://madridimerengues.hu/2017/08/16/klasszikus-spanyol-szuperkupa-ii-felvonas/
Mindannyia emlékezünk a közelmúltból pár kellemetlen Barca elleni mérkőzésre és eredményre.
Nézem az egyik kezem öt ujját, a másik meg ökölbe szorul. De szép is lenne!
https://pbs.twimg.com/media/DHQlqyKXYAEw351.jpg
:DDDDDDD
(<3 nyuszi)
Holnap állítólag nem lesz Iniesta. Remélem Gomes helyettesíti majd.
ez már önmagában sértő szóösszetétel, mondatfűzés. Gomes... helyettesíti... Iniestát... Hát...
Valakit fel kell küldeni, hogy 11en legyenek 😁
Kérdés, hogy Valverde mennyire számol vele Lucho után.Ha hozza a megszokott Barca formáját akkor remélem sokáig.
Remélem CR7 látta ezt a szabadrúgásgólt :)
Kb ugyan ez jutott nekem is eszembe. :D
Csúnya voltam, többet ilyet nem írok :)
:D
Hoffenheim edzője úgy néz ki ,mint valami jól lakott tinigyerek :D
Bazmeg xdxdxd
https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/20768036_1498716430194962_1519305699607278055_n.png?oh=2ce9c50ee5aea095d6b5ae451679aa1f&oe=5A1E8C37
:DDDD
:DDDDDDDDDDD végem
OFF: Miért nem érhető el Kele János Facebook oldala?? (mármint a focis blog)
Felfüggesztette, miután egy színvonaltalan chelseas szurkolói blog állandó Spíler anyázás közepette hetek óta betagelte a posztjaiban. (Csúzli) Mivel stílusából fakadóan mindig leállt vitatkozni, egy idő után megunta és kiírt szombaton egy hosszú posztot, hogy ezentúl csak pénzért fog írni azoknak, akik értékelni tudják azt, amit adni tud. Rengetegszer leállt saját oldalán is és Britannián is a trollokkal és ez utóbbi eset volt az egésznek a kicsúcsosodása. Még gondolkodik, hogy vissza fog-e térni, de nem tartja már jó ötletnek a Fb-ra írt minőségi kontentek kipakolását, mert a hangadó többség sose fogja értékelni azt.
Sajnálom én is, főleg hogy ennyire hirtelen haragú és így hagyja magát kihozni a sodrából :( Szakmailag elismerem, a kommentjei alapján emberileg nem tudom hova tenni, de a minőségi focistartalomra éhező közönség miatt remélem még sokat láthatjuk/hallhatjuk/olvashatjuk az észrevételeit.
Fb-ra valóban nem éri meg semmi értelmeset írni, a legtöbb helyen a kommentek között tort ül a teljes hülyeség, általában gyűlölködéssel fűszerezve. Ez a kettő együtt a legrosszabb kombináció.
Kompany oldalát szerencsére még nem találta be a sok kretén.
és igaza van. NST-t sem éri meg olvasni mert szinte az egész oldalon blokkolt usereket látok csak... :DD Henriknek is gondoznia kellene a kertet mert ez így nso szint lett.
Akkor egypár egyén a szellemi bizonyítványát megvillantotta...Sajnálom egy ideje követtem,mert eléggé jól írt,jókat írt ! Minőségi content volt. Remélem valamilyen felületen még láthatjuk majd.
Ma lesz Hoffenheim - Pool BL selejtező odavágója. Felhívom a figyelmet a foteltaktikusoknak, mert állítólag a németek vezénylő Julian Nagelsmann sokak szerint a jövő egyik nagy edzője lesz. Kíváncsi vagyok, így belenézek a meccsbe, mert sok helyen dicsérték, hogy nagyon jó edző.
Nem játszik Szalai Ádi a Hoffenheimben, szal sajnos nem sok esélyt adok nekik :(
Még a tizenegyest sem tudják nélküle berúgni. :)
Nekem is az jutott az eszembe, hogy Ádi biztos belőtte volna :)
Csereként eltesz kettőt :D
Már úgysem tesz el, még egyet sem. :)
Pedig tuti eltett volna kettőt ha becseréli :DD
még viccnek is erős :D
Ha csak úgy nem :)
Melyik csatorna adja?
M4
http://images2.fanpop.com/image/photos/14400000/pique-gerard-pique-14458132-300-300.gif
Most néztem meg Asensio debüt góljait, és hát....instant ejakuláció. Úgyhogy majd megnézem még egyszer az asszonnyal, legyen neki is egy jó napja! :D