Categories: Merengues

Itt futunk neki az új szezonnak!

Megújultunk és folyamatosan fejlődni szeretnénk. Hosszú hónapok ötletelgetése és munkája eredménye az, hogy a mai naptól kezdve saját honlapon várjuk minden kedves régi és remélhetőleg sok-sok új olvasónkat! A miértekre és hogyanokra megpróbálok röviden válaszolni.

Minden ott kezdődött, hogy José november vége körül elhatározta, hogy a december eleji El Clásicóra egy nagy durranást szeretne nektek összedobni. Olyat szeretett volna, amit még sosem csináltunk. Így talán sokan emlékezhetnek arra a TLDR posztra, amit ekkor írtunk nektek. Sose gondoltuk volna, hogy egyszer a Sport TV-ben fogunk szerepelni, méghozzá a Klasszikus felvezető műsorában. Ekkor kezdett motoszkálni a fejünkben, hogy bizony jó az, amit csinálunk. Akár több is lehetne benne, ha kicsit jobban odafigyelnénk a dolgok folyására. Talán Sultan jegyezte meg, hogy ő komolyan szeretné csinálni ezt a blogot, akár hosszú távon is. Mi erre egyetértően bólintottunk, hogy igen, mi is. A blog költözése sokszor szóba jött, mert a régi blogmotor közel sem volt megfelelően működő. Elkezdődött a brainstorming és megszületett az ötlet: Készítsünk egy saját domainnel rendelkező weboldalt, ne keressünk más blogmotort!

Azzal, hogy költöztünk, szeretnénk, ha szintet is tudnánk lépni. Ez azt jelenti, hogy minőségben, rendszerességben, posztok mennyiségében és sokszínűségében, illetve a tálalásban is szeretnénk fejlődni. A részleteket nem írnám le, mert talán nem is lehetne szépen összeszedni. Órákon át ötletelgettünk, vitatkoztunk és igyekeztünk megtalálni az ideális megoldásokat. Reméljük, hogy elértük és elérjük azt, amit szeretnénk és ezeket mind ti is érzékelni fogjátok. A weboldalunk folyamatos fejlesztés alatt áll, fogtok találkozni még apróbb változtatásokkal. A csapatunkban sajnos nincsen webdizájner, így mindent magunk próbáltunk a legjobb tudásunknak (és a zinternet segítségével) megfelelően elkészíteni.

Meg szeretném köszönni azt a sok visszajelzést, amit a szezon végén az űrlapon keresztül osztottatok meg velünk. Sok pozitív dicséret érkezett, ami nagyon jól esett mindannyiunknak. Ezen felül, ami nekem még jobban esett, hogy sok építő jellegű kritikát és ötleteket kaptunk arról, hogy Ti mit szeretnétek tőlünk a továbbiakban. Miben kell fejlődnünk és egyéb ötleteket is kaptunk, hogy miket olvasnátok tőlünk, amiket eddig nem találtatok meg a repertoárunkban. Ezekből sok meg fog valósulni reményeink szerint, ami azt jelenti, hogy még jobban ki tudjuk elégíteni a közönséget. (Nem úgy, Karim. Sicc!)

A régi oldalról áthoztuk a posztokat, de a kommenteket nem sikerült ezzel együtt átvarázsolni. Amire viszont (még) nem maradt erőforrásunk, hogy a képeket a helyükre igazítsuk, így ez (is) még fejlesztés alatt van. Megértéseteket és türelmeteket köszönjük!

Ehhez mindhez kevesen voltunk, így a nyár folyamán kerestünk új bloggereket. Pontosabban kettővel szerettük volna bővíteni a csapatunkat. Őket olvashattátok többször is a nyár folyamán, most pedig mint a blogger gárda részesei, bemutatkoznak nektek. Ezennel át is adom a szót két új kollégánknak.

ReAlantos:

Kedves olvasók és kommentelőtársak!

Publikusan első alkalommal köszönthetlek titeket a blog felületén, mint frissen rabszolgává tett beavatott munkatárs. A kommentmezőre gyakran tévedők ReAlantos néven ismerhetnek.

Magamról röviden néhány gondolat: 24 éves vagyok, gazdaságinformatikát tanulok a Duna BME-sek által kevésbé kedvelt partján (gyk.: Corvinus). Imádom a matematikát, korábban az ELTÉn a matek szakon is megfordultam, valamint főként nyaranta nagyon sok időt vesz el a Real melletti másik szerelmem, a Medve Matektábor. Már minden évszakban vannak eseményeink, egyre növekvő létszámmal. Rajongok a logikai fejtörőkért, játékokért. Fun fact: elvileg bármekkora Rubik-kockát ki tudok rakni. (Azért csak elvileg, mert eddig még csak 7×7-es a legnagyobb, amivel élőben találkoztam, fénykoromban az negyed óra alatt kirakódott kezemben.)

A matematika iránti rajongásom után talán kevésbé meglepő, hogy a focin belül is a statisztikák és a számokkal leírható események azok a dolgok, amik a leginkább megfognak. Szóval ne lepődjetek meg, ha többször jelentkezem majd alapvetően unalmas számtengerre épülő írással. A másik oldalon viszont a sportpszichológia is nagyon izgalmas számomra, de ehhez sokkal kevésbé értek, úgyhogy ebben majd remélem fejlődést tapasztalhatunk mindannyian.

Hogy a lényegre térjek, hogy is váltam Madrid-drukkerré?

A csapat iránti rajongásom az új évezred elején kezdődött, amikor István fejére tette a koronát… ja, nem, bocsi, másik évezred, másik korona. Szóval, amikor a Real csapata fejére tette a koronát kilencedik alkalommal Európában. Emlékezeteim szerint ez volt az első meccs, amit láttam, és nem tagadom, rögtön beleszerettem két ember játékába: az egyik Raúl volt, a másik pedig a csereként beálló Iker Casillas. Azóta pedig folyamatos a szerelem, még ha voltak is időszakok (például gimnazista éveim), amikor kevésbé tudtam követni a csapatot.

Aki korábban olvasta komment formájában egy régebbi poszt alatt, az tudhatja, hogy egyébként számomra a foci iránti szeretetet a FIFA 2003 PC-játék hozta el igazán. Ezt bővebben most nem részletezném, de a játékot a mai napig szívesen ajánlom bárkinek, aki szeret ilyesmivel foglalkozni.

Egy-két év múlva a városban, ahol felnőttem, gyakran fociztunk egy közeli mezőn, néhány környéken lakó sráccal. Már akkor is kimagaslott közülük (no, nem feltétlen fizikailag, hanem intellektuális téren) egy nálam pár évvel fiatalabb srác, akit sikerült megfertőznöm a Real Madrid iránti rajongásommal. Ti őt ma norma_va-ként ismerhetitek. Igen, jól érzitek, erre kifejezetten büszke vagyok.

Egészen érettségizett koromig nem igazán sikerült rendszeresen követnem a csapat játékát, majd az egyetem elkezdése mellett a szurkolás egy jó ideig kimerült abban, hogy a meccsek szinte állandó nézése mellett néha a csoporttársakkal, meg amúgy normával vitatkoztam egy-egy kapcsolódó témában. Mígnem elérkezett egy olyan pillanat, amikor az élet visszaszolgáltatott egy kölcsönt. Korábban norma az én hatásomra lett a csapat drukkere, ekkor pedig (pontos dátumra nem emlékszem, de valamikor a Decima után nem sokkal) ő vezetett be engem a Madridi Merengués világába.

Azonnal éreztem, hogy ez az én egyik rendszeres fellelési helyemmé fog válni. Rengeteg olyan információ, amelyet máshonnan egyáltalán nem, vagy csak nagy késedelemmel szerezhetnék be, valamint egy rendkívüli közösség, amelynek először csak külső szemlélője, később pedig aktív tagja lehettem.

Már az elejétől fogva vonzott a szerzőtárssá válás lehetősége, de nem igazán láttam a hogyanra, a mikéntre a választ. Most azonban elérkezett a várva várt pillanat, és nem voltam rest megragadni.

Köszönettel tartozom nektek a bizalomért, és a tengernyi pozitív, vagy építő jellegű kritikával ellátott kommentjeitekért. Remélem, írásaim minőségével sikerül meghálálnom ezt számotokra!

Üdv néktek, és halálig Hala Madrid!

ReAlantos

ui.: Jose felvetette, hogy váltsak nicknevet, de nekem sem a Rajesh, sem a Jamal nem igazán jön be…

Raulitás:

Sziasztok, Raulitás vagyok, 24 éves és Budapesten lakom. A Semmelweis Egyetemen vagyok ötödéves, gyógyszerésznek tanulok. Még a Korona mögötthöz csatlakoztam anno olvasóként, és azóta is folyamatosan követtem a blogot. Eddig nem igazán voltam aktív a kommentszekcióban (diszkászt is nemrég csináltam, mert José megfenyegetett, hogy visszahozatja Faubert-et ha nem kommentelek), bár olvasgattam azt, de ígérem, ezen változtatok. Madridizmusom a kilencedikhez köthető, mint első élményhez, Zidane góljánál máig nem láttam szebbet (bár a 92:48 közel esik). A galaktikus időszakból ZZ, Raúl és Guti voltak a kedvenceim, manapság pedig Varane, Isco és Asensio állnak legközelebb a szívemhez. A fociban elsősorban mindent szeretek. A látványos támadójátékot, ami sok passzra épül, épp úgy, mint egy precízen összerakott, jól záró védelmet.

Azért jelentkeztem ide szerkesztőnek, mert tetszik a blog koncepciója, stílusa, sokszínűsége és a hozzá tartozó közösség, azaz Ti, kedves olvasók. Remélem az írásaimmal tudlak szórakoztatni benneteket és próbálok tanulni a visszajelzéseitekből, amit a korábbi posztok alá írtatok.


Puszi/pacsi kinek, hogy tetszik
Raulitás

Reméljük az új oldalon is hű olvasóink maradtok. Reméljük, hogy meg tudunk felelni az elvárásaitoknak és tovább tudunk fejlődni. Meg szeretném itt külön köszönni Sultannak, Josénak, Zizounak és IronRocknak, akikkel rengeteget dolgoztunk, hogy a következő szezon az eddigieknél is jobban sikerüljön nálunk!  Köszöntünk mindenkit az új Madridi Merengués oldalon!

Norma_va

View Comments

  • Tényleg, régen még A Korona mögött volt...el is felejtettem :)

  • hivatalos keret
    Támadók: Cristiano Ronaldo, Bale, Benzema, Lucas Vázquez és Mayoral.
    hát srácok egy k*rva gyenge...ki fog itt gólt/gólokat lőni??

  • Ezt az eurobarcán találtam és nagyon igaznak tartom:
    "Bobnak viszont abban igaza van, hogy ha nem lennének ezek a jöttmentek, akkor 4 csapat uralná az európai focit: Real, Barca, Bayern, Juventus - az Atleticot az elmúlt évek eredményei alapján bőven ide lehetne sorolni, de ha anyagilag nem fogják bírni tartani a lépést, akkor idővel eredményekben sem, a Siemone utáni éveik igencsak kérdőjelesek. Igy meg idővel felzárkózhatnak az angolok, PSG és talán a Milan is. Más esélyük nincs is. Abban is igazad adok Bobnak, hogy az sem fair, ahogy a Real és Barca elnyomja a Liga többi csapatát, a Bayern ugyanez Németországban, de ott is inkább az RBL-t köpködik sokan.

    Aki köpködi a PSG-t, az legyen szíves ugyanezt megtenni a Reallal, hisz 2009 nyarán ők robbantották fel a piacot, de Perez munkásságát korábban és később is megalomán igazolások kísérték. Tegye meg ezt a MU-val és a Cityvel is, akik középszerű emberekért fizetik ki a horror összegeket, utóbbiaknál az itt egykor néhányan által szentként tisztelt Pep Guardiola asszisztálásával. Végül pedig, de nem utolsósorban tegyék ezt meg a Barcával, mert bizony mi is ott vagyunk a legtöbbet költekező csapatok között az elmúlt években, Neymart tudjuk milyen körülmények között hoztuk ide, a fizetéseink magasan a legnagyobbak.

    Nekem sem tetszik, ami a labdarúgásban megy, de ne PSG-t meg a katari tulaját tegyük meg bűnbaknak. Mert ez az alkoholista, aki ugyanannyit iszik mint mi, csak őt nem szeretjük kategória."

    • Én valahol ezért szorítok a kisebb csapatoknak is, mert igazából ők teszik szorossá, izgalmassá a bajnokságokat. Ahol a körülményekhez képest kihozzák a maximumot, és néha sikereket is elérnek. Pl Sevailla, Dortmund, Spurs, Nice, lehetne sorolni még. Egy-egy évben kijön nekik, és akkor beszállnak a nagyok közé, de megszorongatni nem lehet.

      Perezt sem akarom felmenteni, de az elmúlt pár évben úgy néz ki, hogy valami lehet megváltozott, és van valami koncepció amit követünk. Ennek már nagyon örülök.

      Viszont amit Pep és Mourinho csinál mostanában az durva, és kirívó. Főleg Pep aki eszméletlenül sokat, és láthatólag eszetlenül szórja a pénzt. Valamikor pedig nekik is ki fog jönni a lépés. Ettől pedig azért "félek" mert ez megerősíti bennük azt, hogy jó amit csinálnak, és még tovább erősíti ezt a pénzszórást. Azt hogy ezt hogy lehetne értelmesen kezelni, hogy a piac ne sérüljön és a focinak is jót tegyen (hogy ne csak 4 szupercsapat legyen, hanem kiegyenlítettebb bajnokság/BL), arról fogalmam sincs.

      • Azért T'ham nem az a tipikus kis csapat de egyébként vehetjük annak.
        Pep egy vicc. Egyszerűen irritál a hülye megmondóságával. Már múltkor is beszéltük de most is leirom, hogy nem fognak nyerni lof@szt sem a 17/18-as idenyben.

        • Sajnos én félek, hogy ez az irgalmatlan agyonvásárolt brutál keret odaérhet a PL-ben. BL-ben max legjobb 4-re saccolom.

    • Ez totál jogos, általában akik sírdogálnak amiatt hogy hogy felment a játékosok ára teljesen elfelejtik azt a tényt, hogy hogy felment a klubok bevétele is. Itt írta valaki hogy annó amikor Zidane-t leigazolta a Madrid, akkor a klub éves bevételének több mint 60%-a ment el rá. Ehhez képest a "rohadék" PSG esetében van 500m + bevételük, tehát ők elköltötték - bár hivatalosan 1 forintjukba nem került - a bevételük kevesebb mint felét egy játékosra.
      Amúgy azt nem tudom hogy ha ez sérti az FFP-t akkor a kevesebb mint 200m euró bevétellel rendelkező Milan aki már elköltött 200m eurót hogy nem sérti.

      Mbappe, Dembele, Coutinho se azért kerül annyiba amennyibe kerül mert ekkora a reális értékük, hanem mert a klubboknak rohadtul nem kell a pénz. Liverpoolnak van 100millája elkölteni, de nem találnak játékost, minek adnák el a legjobbjukat hogy legyen 180ak elkölteni, de már 2 posztra ugy hogy rohadtul nincs oda játékos. Régen amikor minden klub úszott az adósságban odamentél 1 reális összeggel és szépen eladták a játékost mert kellett a pénz, mamár ezt max 1 Valenciával tudod megtenni mert nekik még mindig kell, de 1 Monaco, Liverpool stb ahol van költőpénz csak nincs kit megvenni nem tudod megtenni. Akkora ajánlattal kell odamenni, hogy a tulaj aztmondja hogy "rohadjatok meg ennyi pénzért anyám is eladnám", és akkor adja oda.

      Ha Neymar ára 222 akkor nehogy már 1 Mbappe 180 vagy Dembele 120 legyen. Dembelének kb akkora reklámértéke van mint demiért Áronnak (vagy mi a halál a neve), játéktudásban negyedét tudja, mint a brazil, aki a világ legnagyobb marketingértékkel rendelkező játékosa.

      • A Fociológiában konkrétan említik a Poolt és Andy Caroll esetét. A Pool kapott valami pénzt akkortájt és nem tudott vele mit kezdeni. Caroll pont nem illett bele a koncepcióba, de igazolható volt drágán, így megvették: 35M fontért.Egy oszlopot.

        Egyszerűen azért, mert nem akarták, hogy a pénz rajtuk maradjon.

        • Valakitől (tippem van de nem vagyok benne biztos :D ) itt megkaptam múltkor, hogy Caroll nem rossz csatár. :( (Nem te voltál :D ) Pedig szerintem egy tucat.

          Tudom....megragadtam a lényeget :DDD

          • A következő nagy angol "tehetség"
            Szerintem egy Szalai semmivel nem rosszabb. De lehet még Torghelle sem! Viccen kívül.

    • Egyetértek, főleg hogy az első gigaigazolásainkat, illetve a hetedik-nyolcadik csapatát se saját pénzből húzta fel a mindenkori elnök, hanem súlyos banki kölcsönökből. Ma már a három legnagyobb globális brand (mi, culék, meg a MU) a bevételekből is finanszírozni tudjuk ezeket valamennyire, de mindhárom csapat bőven sokat költött, mire ide elért (mert azért Fergie is kifizetett akkoriban nagyon meredek összegeket játékosokért, lásd Ferdinand 30 misiét), szóval nem a módszer változott, csak a finanszírozási forma

  • Egybehangzó spanyol források szerint CÉ még nincs formában ahhoz, hogy kezdő legyen a MU ellen.
    Hm...

    • Szerintem sem kezd. Majd Bale vagy Benzema helyett jön a végefelé.
      Gyanítom kb a 70-75. percben jön Bale helyett CR. És talán 85.-ben Asensio Benzema helyett, aki majd 91. percben eldönti.

  • Csók mindenkinek, előbb-utóbb én is leszek. De most nyaralok. Hozzak kecskét Albániából?

  • Szerintetek van papír a faxgépben?
    Vagy esetleg még nem üzemelték be?
    Vagy nincs szükség csatárra? Kész a keret?

  • Bale-t eladni nem kell felnetek jo lesz ha mindenki beleegyezik en nem ellenzem

Share
Published by
Norma_va

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago