Ahogy azt már megszokhattátok, a nyáron felajánlottuk a lehetőséget, hogy vállalkozó szellemű blogger jelöltek kipróbálhassák magukat nálunk. Ez a poszt is egy jelentkezőnktől érkezett. A poszt végén pedig mind a formban, mind pedig a kommentszekcióban véleményezhetitek… 

Az USA egy fura hely. „Football”-nak hívnak egy olyan sportot, amiben az esetek túlnyomó többségében nem lábbal játsszák meg a nem igazán labda alakú játékszert. Az európaiak által pedig oly rajongott sportágat meg elnevezik „soccer”-nek, pedig arra sokkal inkább illik a fenti elnevezés.

Ebből is látszik, hogy kultúrájukban a világ többi részének focija nem számít(ott) népszerű sportnak. Megelőzi a már fentebb említett amerikai foci, a baseball, a kosárlabda, és még valószínűleg mondhatnánk pár sportágat, ami több amcsit vonz.

Mégis itt kerül megrendezésre egy olyan klasszikus, mint a Manchester United – Real Madrid összecsapás az International Champions Cup keretein belül. Az előző bekezdésben általam bezárójelezett múlt időre utaló toldalék is egy kicsit e miatt a torna miatt került az említett írásjelek közé. Ugyanis ez nem mindennapi összecsapás, Európa két talán leghíresebb, legpatinásabb múltú együttese méri össze erejét, de a top5-ben mindenképp ott vannak. Mindezek ellenére persze a meccs időpontja talán pont az európai szurkolókra nézve a legkellemetlenebb. De ha ez kell ahhoz, hogy nyugaton is megszeressék a labdarúgást, ám legyen!

A találkozó rengeteg szempontból pikánsnak ígérkezik, a korábbi meccsektől kezdve a mindkét csapatban megfordult játékosokon át a jelenlegi kapcsolódási pontokig tengernyi dolgot fel lehet sorolni. Kezdjük is hát el!

Múltidézés

Bár csodálatos, hogy a két csapat barátságos mérkőzés keretein belül összecsaphat, a múltban lezajlott meccseik közül csak a tétmeccseket fogom most figyelembe venni.

Összesen tíz alkalommal, öt oda-visszavágós párharc keretein belül mérkőztek meg, a mérleg madridi szempontból a meccseket tekintve 4-4-2, a párharcokat tekintve 4-1. Utóbbi adat meglepő, főleg az előbbi fényében, mert bár a meccseket tekintve viszonylag kiegyenlített képet láthatunk, viszont a párharcokban döntő fölényt képvisel szeretett csapatunk.

Először az 1956/57-es szezonban csapott össze a két gárda. A hazai 3-1-es győzelmet egy idegenbeli 2-2-es döntetlen követte, így a csapat bejutott a sorozat döntőjébe, ahol végül a Fiorentinát legyűrve megvédte címét Európa legjobb csapataként. A Real gólszerzői az első meccsen Rial, di Stéfano és Mateos voltak (nem, nem a későbbi fradista 🙂 ), idegenben pedig Kopa és Rial találtak be.

Érdekesség még a párharccal kapcsolatban, hogy a hazai meccsen egyes források szerint százhúsz-, más források szerint százharmincötezer néző volt a Bernabéuban. Képzeljük el, ma milyen lehetne, ha a csapat ilyen tömeg előtt játszhatna!

A következő két összecsapásra tizenegy évet kellett várniuk az akkori szurkolóknak, amikor a két csapat újra a legrangosabb európai sorozat elődöntőjében találkozott. A 67/68-as szezonban a manchesteriek talán addigi történelmük legjobb csapatával álltak ki, többek között a legendás Charlton, Best, Law hármassal. A Real csapatában a tizenegy évvel korábbi kezdő tizenegyből mezőnyjátékosként ott volt Gento (!), de rajta kívül is sok-sok tehetség, mint például Pirri vagy Amancio lépett pályára habfehérben. Az első meccset a United nyerte hazai pályán 1-0 arányban, míg a madridi visszavágón 3-3-as döntetlen született, hazai oldalon a fent említett három Real-játékos góljával. Így tehát ebben az évben a Manchester United vívhatott döntőt, amelyet meg is nyert a Benfica ellenében. Szerencsére ezekről a találkozókról már van élvezhető minőségű felvétel is, így megnézhetjük, milyen volt akkoriban a futball.

Ha valaki ekkor azt mondta volna a drukkereknek, hogy ebben az évezredben már nem találkozik a két csapat egymással, akkor talán harsányan hahotáztak volna. Pedig így lett.

A következő találkozóra ugyanis a 99/00-es idény tavaszán, azaz már az új évezredben került sor. Erre a párharcra a kedves blogközönség néhány tagja már emlékezhet is (aki esetleg még az előző kettő közül is valamelyikre, az előtt le a kalappal!). A címvédő, és esélyesként kikiáltott manchesteri gárda a negyeddöntő első mérkőzésén Madridban 0-0-ás döntetlent ért el, ami biztató jel volt a következő meccsre tekintve. Csakhogy ott hazai pályán alig 50 perc alatt háromgólos hátrányba kerültek Roy Keane öngóljával és Raúl duplájával, amiből csak kettőt sikerült ledolgozniuk Beckham és Scholes révén, így a királyi gárda léphetett tovább, hogy később a párharc hagyományaira való tekintettel meg is nyerje a sorozatot.

A párharcból említésre méltó Raúl kitűnő, okos duplája és a második gólja előtti szenzációs Redondo-csel, amit azóta sem sokan csináltak meg futballpályán.

Az első galaktikus éra egyetlen MU elleni párharcára a 02/03-as szezonban került sor. Ez volt a két csapat legtöbb gólt hozó összecsapása, a Real végül összesítésben 6-5-tel ment tovább. Az első meccset hazai pályán 3-1-re nyerték, Figo góljára és Raúl duplájára csak a később szintén Real-mezt öltő van Nistelrooy válaszolt. De ez az idegenbeli gól akkor a reményt jelentette, hiszen egy 2-0-ás United-győzelem már a vörösök továbbjutását jelentette volna. Azonban a második meccsen az Old Traffordon Ronaldo mesterhármasával, valamint Nistelrooy találatával és Helguera öngóljával a hajráig 2-3-ra állt a meccs, hogy aztán a csereként beálló, a következő szezont már habfehérben kezdő Beckham duplájával a manchesteri gárda, ha a továbbjutást nem is, de legalább a győzelmet megszerezze. Így a Real jutott tovább, hogy az elődöntőben a Juventus jelentse neki a végállomást.
Érdekességként a következőre hívnám fel a figyelmet: mind a 11 gólt olyan játékos szerezte, aki megfordult valamikor a Realban játékosként, hiszen manchesteri részről csak Beckham és van Nistelrooy talált be.

Elérkeztem eleddig utolsó párharcunkhoz, amelyre a 12/13-as idényben került sor. Gyanítom, hogy erre már a legtöbben emlékeznek közületek. Az első meccs hazai 1-1-e után a Realnak az Old Traffordon kellett nyernie, vagy egy sokgólos döntetlent elérnie, hogy továbbjusson. A második félidő elején azonban az addig is mezőnyfölényt kidolgozó, többet támadó manchesteriek szerezték meg a vezetést Ramos öngóljával. Nem telt el azonban tíz perc sem, és megfogyatkozott az ellenfél: Arbeloa lerúgásáért Nani kapott piros lapot. Csakhogy a portugál alig ért a spártaihoz. A mai napig sokan vitatják a döntés jogosságát, én személy szerint sárgát adtam volna csak a bíró sporttárs helyében.

És ez a kiállítás döntő volt a párharc kimenetelét tekintve: az angolok nem tudták tíz emberrel kivédekezni a Mourinho által megálmodott, Özil, Modric és Xabi által vezényelt támadásokat. Előbb a horvát zseni tekert egy ragyogó kapufás gólt, majd a német csodapassza után Higuain asszisztált Ronaldónak, aki Madridba igazolása óta először lépett pályára az Álmok színházában. Nem telt el szűk negyedóra a kiállítás óta, és a Real máris megfordította a párharcot.

A hátralévő időben már semmi lényeges nem történt, bár a manchesteriek még egy esetlegesen elmaradt tizenegyest is reklamálhattak a bírónál. Az eredmény nem változott, a Real 2-3-as összesítéssel jutott negyeddöntőbe, hogy a Galatasaray kiütése után az elődöntőben a Borussia Dortmund állja útját.

Érdekességek a párharccal kapcsolatban: A Realt akkoriban az a Mourinho edzette, aki most az ellenfél kispadján dirigál. Ronaldo először tért vissza korábbi sikerei helyszínére. A kiállításig a két csapat nagyjából azonos súlycsoportot képviselt, José a meccs után még azt is lenyilatkozta, hogy a jobbik csapat esett ki.

Ez volt tehát az öt oda-visszavágós összecsapás, amelyen farkasszemet nézett egymással a két csapat, és amelyből egy kivételtől eltekintve mindig a Real került ki győztesen.

Hova jutottak a legutóbbi találkozás óta?

A múlt nagy összecsapásai után vessünk egy pillantást a közelmúlt eseményeire a két csapat vonatkozásában.

A Realnál a szezon végén távozó Mourinho helyét Carlo Ancelotti vette át, aki rögtön első évében megszerezte a Realnak a La Décimát, és egy spanyol kupát. Második évében azonban csak második hely a bajnokságban, és kupát sem sikerült nyernie, így a vezetőség megköszönte neki addigi munkáját, és idehozták helyette Rafa Benítezt.

A spanyol „pincér” alig fél évet lehetett a csapat edzője, botrányos eredményei és a játékosokkal való rossz viszonya miatt korán menesztették, és helyére a játékosként klublegenda Zinédine Zidane-t ültették. A többit pedig már mindenki ismeri, de azért tőszavakban: BL-győzelem, veretlenségi sorozat, bajnoki cím, BL-címvédés, rotáció, csúcsforma. Jelenleg talán a világ legsikeresebb futballklubjáról beszélhetünk.

A Manchester United már sokkal kalandosabb utat járt be az utolsó találkozás óta. Először is a 12/13-as szezon végén elköszönt egy legenda: felállt a kispad éléről az a Sir Alex Ferguson, aki 26 év és 38 trófea után hagyta ott az együttest. Hihetetlen számok a mai futball világában.
Helyére a vezetőség azt a David Moyest nézte ki, aki az Everton csapatánál stabilan jó eredményeket hozott évről évre. Azonban a csalódást keltő eredmények miatt még az idény vége előtt menesztették, hogy a klublegenda Ryan Giggs ugorjon be helyette a hátralévő meccsekre. A szezont végül a hetedik helyen zárták, így 1990 óta először nem indulhattak valamelyik európai kupasorozatban.

A következő szezontól Louis van Gaal vette át az együttes edzői posztját, és két évig maradt ott. A bajnokságban egy 4. és egy 5. helyezés, Európában pedig semmi jelentős eredmény, így a holland két év után távozott. Ferguson után azonban ő volt az első, aki trófeát tudott nyerni: utolsó évében az FA-kupát elhódította.

Van Gaal lelépése után a nagy rivális Chelsea-től kirúgott José Mourinho lett a csapat vezetőedzője, akit éppen múltja miatt sokan nem kívántak a manchesteri szurkolók közül. Most véget ért első idényében a csapat bár csak a 6. helyen végzett a bajnokságban, az Európa-liga megnyerése miatt a következő szezonban a Bajnokok Ligájában indulhatnak, valamint megküzdhetnek a Real Madriddal az Európai Szuperkupa-serlegért.
Gazdaságilag mindvégig az elitben voltak, Ferguson lelépése után is folyton a top5 klub között szerepeltek, idén pedig egyértelműen a legtöbb bevételt generáló klubbá váltak. Ez fényes jövőképet vetít a szemünk elé, és ha mindezt szakmai háttérrel is sikerül hasonló szintre emelni, akkor a klub újra régi fényében tündökölhet majd.

Jöttek-mentek, de nem jöttmentek:

A Manchester Unitedtől a Real Madridhoz:

David Beckham (2003)
Ruud van Nistelrooy (2006)
Gabriel Heinze (2007)
Cristiano Ronaldo (2009)
Javier Hernandez ’Chicharito’ (2014, egy évre kölcsönbe)

A Real Madridtól a Manchester Unitedhez:

Laurie Cunningham (1982, egy évre kölcsönbe)
Angel di María (2014)

Mindkét csapatban játszott, de nem közvetlenül egymás után:

Michael Owen

Nem egy rossz névsor, ugye? Ebből is látszik, hogy két hatalmas klubról beszélhetünk. De ennyit a múltról, ugorjunk a jelenbe!

Helyszín:

A kaliforniai Santa Clarában található Levi’s Stadium, amely 2004-ben nyitotta meg kapuit.

Aki néz amerikai focit, annak ismerős lehet a név, hiszen ez a létesítmény a San Francisco 49ers hazai pályája. A stadion befogadóképessége 68,000 fő, ami szükség esetén 75 ezerre bővíthető. Szükség lesz-e a bővítésre? Én arra tippelnék, hogy igen. Sörmeccs ide, nem túl népszerű sportág oda, azért nem mindennap csap össze két ekkora focicsapat Amerikában. És biztos vagyok benne, hogy van a környéken ennyi futballszerető ember.

Azért azt meg kell jegyezni, nem gyakran hangzik el a következő mondat:

„A Real játékosa kaparintja meg az ellenfél által rossz helyre passzolt labdát a saját 20-yardos vonalánál.”

Keretek:

Az ICC hivatalos honlapján a Manchester United neve mellé az alábbi keret van feltüntetve:

Kapusok: David de Gea, Sergio Romero, Joel Pereira
Védők: Antonio Valencia, Matteo Darmian, Timothy Fosu-Mensah, Eric Bailly, Daley Blind, Phil Jones, Chris Smalling, Victor Lindelof, Marcos Rojo, Axel Tuanzebe, Luke Shaw, Demi Mitchell
Középpályások: Michael Carrick, Ashley Young, Ander Herrera, Paul Pogba, Jesse Lindgard. Henrik Mkhitaryan, Scott McTominay, Marouane Fellaini, Juan Mata, Andreas Pereira
Csatárok: Marcus Rashford, Anthony Martial, Romelu Lukaku

A Real Madrid hivatalos honlapján pedig az alábbi utazókeret van feltüntetve:

Kapusok: Keylor Navas, Casilla, Rubén Yáñez, Luca
Védők: Carvajal, Varane, Nacho, Marcelo, Theo, Danilo, Quezada, Tejero, Achraf, Manu Hernando
Középpályások: Kroos, Casemiro, Modric, Isco, Kovacic, Óscar, Franchu
Csatárok: Benzema, Bale, Lucas Vázquez, Dani Gómez

Azóta a srácokhoz csatlakozott a csapatkapitány Sergio Ramos, így valószínűleg őt is láthatjuk játszani. Ha a United ellen nem is, a torna másik két meccsének valamelyikén szinte biztosan. Dani Ceballos pedig július 20-ai bemutatkozása után 21-én csatlakozik a kerethez, így az ő játékára véleményem szerint csak a második két meccsen lehet majd számítani.
Nincs viszont a keretben az a Cristiano Ronaldo, aki Zidane szavai szerint pihenőt kapott az előszezonra, és még az Európai Szuperkupa-meccset is minden bizonnyal kihagyja. Így az ő szereplése teljesen kizárt, elvéve ezzel némi pikantériát a párharctól.

Rivaldafényben: José Mourinho

A portugál edző három évig, 2010-től 2013-ig edzette a Real Madrid csapatát, hogy aztán a Chelsea-t érintve a Manchester Unitedhez szerződjön.

Először a Porto csapatánál tűnt fel: ő volt az, aki a 2004-es BL-győzelem alkalmával a csúcsra vitte a Sárkányokat. Nem is kellett több Abramovicsnak, rögtön a Chelsea csapatához csábította.

A kékekkel két angol bajnokságot nyert, mielőtt 2007 szeptemberében elhagyta a csapatot, hogy aztán 2008 nyarán aláírjon az Internek.

Karrierje talán legsikeresebb szezonja a 2009/10-es: az Inter csapatával triplázni tudott. Megnyerte az olasz bajnokságot, az olasz kupát és a Bajnokok Ligáját is. Bár a csapat játékoskerete közel sem volt a világ legjobbja, José remek taktikát talált a csapathoz, és esélyt sem adott az ellenfeleknek. Még az akkori legjobb Messi fémjelezte Barcelona sem tudta megállítani őket.

Ezek után talán nem is meglepő, hogy a Real leigazolta őt a vezetőedzői posztra.

Az itt töltött három éve alatt nyert egy kupát, egy bajnokságot, és egy Spanyol Szuperkupát, a három évre egyenletesen elosztva, ebben a sorrendben. Egy Real Madridnál ez a teljesítmény nem valami kiemelkedő, de ha figyelembe vesszük, hogy a korszakot egyértelműen a Barcelona uralta, akkor azért közel sem tragikus eredmény. Ráadásul a Real hosszú ideje a legszebb és legkonstruktívabb játékát hozta a vezetése alatt, a mai napig sokan emlegetik a kontratámadásaikat a gyönyörűségtől könnybe lábadt szemmel/klaviatúrával.

Ki tudja, ha még egy évet marad, lehet, hogy ő is BL-győztest tudott volna faragni a csapatból. De ezt már sosem tudjuk meg.

A harmadik éve végén ugyanis már annyira rossz viszonyban volt a keret nagy részével és a vezetőséggel, hogy az már feszültséget okozott, így inkább újra a Chelsea csapatához igazolt.

Ott az első szezon az építkezésről szólt, a másodikban pedig sikerült utcahosszal megnyernie a bajnokságot, és elhódította a ligakupát is. A Bajnokok Ligájában azonban elmaradtak a sikerek, az első éves elődöntős szereplés után csak a nyolcaddöntőig sikerült eljutniuk. Így amikor a következő szezonban a Chelsea botrányosan teljesített a bajnokságban, még a félév vége előtt elköszöntek tőle.

Fél év pihenés után nagy szurkolói ellenérzések közepette írt alá a Manchester Unitedhez, ahol első szezonjában bár a bajnokságban csak a hatodik helyet szerezte meg csapatával, az Európa-ligát sikerült megnyernie csapatával, így nem zártak trófea nélkül. A szezonban megszerezte még a Community Shieldet és a ligakupát is.

José napjaink egyik legnagyobb taktikai géniusza. Reaktív stílusa van, azaz gyakran igyekszik a saját csapata játékát az ellenfél játékához igazítani. Keresi annak gyenge pontjait, és nem rest a saját játékosállományból azt a kezdő tizenegyet felküldeni, amelynek a legnagyobb esélye van ezt a hibát, vagy ezeket a hibákat kihasználni.
Amiben szerintem fejlődnie kéne, az a játékosokkal való kapcsolattartás, a keret mentális kezelése. Nem tesz jót a megítélésének, hogy a legnagyobb csapatoknál is hajlandó a klub legendáit semmibe venni, szinte méltatlanul kezelni (ld. Casillas, Rooney, Terry, stb.).

Életkora alapján még jó 10-15 évet az elitben lehet, és ne kételkedjünk abban, hogy fogunk még Európa legjobbjai közé tartozó Mou-féle gárdát látni ez idő alatt.

Mit várhatunk a meccstől?

Véleményem szerint a presztízstől függetlenül egyik csapat sem fogja a keretéből kialakítható legerősebb kezdőt felküldeni a pályára. Egyrészt ez egy szezon előtti felkészülési meccs és torna, ahol remekül lehet próbálkozni a szezon hátralevő részét figyelembe véve a különböző felállásokkal. Másrészt pedig ugye közeleg az Európai Szuperkupa-meccs, amin szintén ez a két csapat küzd meg egymással, és bolond lenne bármelyik is ellőni az oda kitervelt taktikát.

Bevallom, nem túl sok Manchester United-meccset néztem az előző szezonban, így az ő kezdőjüket meg sem próbálnám kitalálni. De a Realét sem. Miért? Mert a meccsen a harmincfős keretből 11(!) csere engedélyezett, legalábbis a sorozat tavalyi kiírásában ezt a számot találtam; ha valaki idénre másképp tudja, jelezze, kérem!

Érdemes lesz leülni a képernyők elé, akinek lesz rá ideje és lehetősége, mert remek előjátéka lehet ez a szuperkupa-mérkőzésnek. Ráadásul ez a szezon első meccse, úgyhogy akinek már hozzám hasonlóan elvonási tünetei vannak a madridi foci hiányától, az szakítson időt erre a nagyszerű eseményre! Mindezek mellett talán néhány új igazolást, vagy a kölcsönből visszatérők közül párat most láthatunk először habfehér mezben.

Fotelbe leülni, sört és rágcsát bekészíteni (ízlés szerint változtatható), vekkert felhúzni, hogy még véletlenül se aludjatok el. És kössétek be magatokat, mert repülőrajttal indul a szezon!

A meccs időpontja: 2017.07.23. 23:00 magyar idő szerint

Közvetíti: DigiSport 1

Eddig tartott ez a rövid lélegzetvételű Beharang az idei első ICC-meccsünkre.

Pontozzátok a boxban az írást és az írót, valamint kommentben mondjátok meg neki. De nagyon dulván!

Valamint Sultan szerzőtársunknak kívánunk erőt és kitartást, hiszen ma van a SZÜLETÉSNAPJA! Isten éltesse sokáig és tartsa meg nekünk erőben, egészségben! 

Oszd meg a posztot, ha tetszett!