Győzelem birkalegelőn (Eibar-RM)
Nyilvánvaló mindenki számára, mennyire nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Ilyen birkalegelőn ritkán játszik a Real Madrid. Látva a pálya állapotát, értem már, miért erőltette az Eibar a beadásokat. Zidane tegnapi csapata mentalitásban és munkamorálban megegyezett a Sevilla elleni első Király Kupa meccsen pályára lépő Zidane-csapattal. A szezonban ez volt a 10. meccs Ronaldo nélkül, 9 győzelem és egy döntetlen jelzi: van élet a csapatban kétségkívül komoly szerepet betöltő CR7 nélkül is. Hajcsatok!
Mendilibar szerint a pálya minden részén megvertük csapatát, már a harmadik percben látni lehetett, hogy nincs közük a mérkőzéshez, ráadásul kritikus volt magával szemben is, hiszen azt is megemlítette, hogy taktikailag is vereséget szenvedett Zidane-tól. Az alábbi jelenet a mérkőzés kezdetét mutatja be. Mi már elszoktunk az ilyen kombinatív, dinamikus játéktól – pedig a tegnapi kommenteken is érződött: el tudnánk fogadni a rengeteg beadás és a statikus BBC-BC helyett. Szóval az első akciónk: kényszerítők, háromszögek, kiugratások, labdavisszaszerzés (Benzema) és kulcspassz (James). Alig több, mint 30 másodperc kellett ehhez. Nem aludt be kezdésnél a Real – és jól szólt Mendilibar.
A csapat felállását különböző oldalak más-más formációban adták meg. A legszánalmasabb a 4-3-3-as felrajzolás volt. Ezek az oldalak, vagy akár a TV társaság is ennyire igénytelen, lusta, tudatlan, hogy csak ezt a felállást ismeri? Más helyeken 4-4-2, 4-4-1-1-, 4-2-3-1 szerepelt. Magam részéről a 4-4-1-1-et tudom elfogadni, figyelembe véve az alábbi passztérképet is. Isco az elmúlt két meccsen klasszikus tízes poszton szerepelt, tegnap James szintén itt játszhatott. Modric és Casemiro mellé a vonalak mellett mindig visszazárt Asensio és Lucas, sőt gyakran James is ki-kilépett a vonalak mellé segíteni, mint ezen a jeleneten is. A kolumbiaitól a gól és gólpasszon túl feljegyeztem még 5 olyan kiugratást, amelyből könnyen születhetett volna gól (Mariano lesnek befújt megindulása az egyik). Jó meccset játszott James – jó lenne, ha többször szerepelhetne, mert nem hajt, kapar és mellé még valami esze is van a focihoz. Akárcsak Iscónak. Egyikük 25, másikuk 24 éves. Flo, tartsd itt a jövőnket, pls.
A csapat meglepő dinamizmussal működött. Nem csak támadásban, nem csak védekezésben, hanem úgy kompletten. Amikor labdaszerzés történt, legtöbbször egy, vagy több háromszögeléssel „nyugtatták meg” a labdát. Normával olvastunk olyat, hogy Kroos nem hiányzott a csapatból. Nem értünk egyet ezzel a véleménnyel. Modric és Casemiro mélyebben játszott, mint James, Benzema, Lucas, Asensio. Ők ketten voltak a viszonyítási pont a többieknek. A csapatban Kroosnak van a legnagyobb (nem az!) passztávolsága – csak mert olyat is olvastunk, hogy alibi passzokat tol, de akkor mit csinálnak a többiek, akik rövidebb távon passzolnak?
Komolytalanok
De nem ezt akartam kihozni ebből. Hanem azt, hogy a középpályásaink játéka függ az őket körülvevő társak játékától, mozgásától. Sokszor mutattuk már, hogy Toni jelzi, nincs kinek adni. Na, tegnap ő is élt volna a lehetőséggel. Itt van egy labdaszerzésünk és az utána lévő háromszögelések.
Ezt nem tudta volna a világ legjobban passzoló játékosa? Ugyan. A titok abban van, hogy mindenki mozgott! Mit csinál a jelenet végén Luka? Azt, amit a német is szokott: kéri a labdát. A német passzmennyiségét egyébként átvette Modric (51), James (51), Asensio (43) és Casemiro (42). Benzema 19 alkalommal passzolt, de egy centertől nem is vár sokkal többet az ember. A gond akkor leledzik, amikor két centerrel játszunk, és két ember passzol ilyen keveset. No, de ennyit erről. Annak kell örülni, hogy a láthatóan kifacsart Kroos (is) pihenhetett és látszott, hogy ha van elképzelés a mozgásokra, akkor máris jobb az élményfaktor nálunk is.
De a srácoknál is! Nézzük meg a góljainkat és a gólörömeket! Örömbódottág.
Az első gólunknál Asensio és James összjátéka megbontja a hazai védelmet, Benzema elsőre Lucasnak akar visszapasszolni és a Jótündér ezt észlelve biztosított még egy esélyt a franciának – aki élt is vele.
A találat után két perccel a jobb oldalon Lucas, Asensio és James fűzte fel a védelmet, a kolumbiai labdája viszont nem volt pontos Karimnak. De a recept az akciónál ugyanaz volt: háromszögelés és mozgás. Pass and run, pass and run.
A második gólunkat James és Benzema hozta össze, bend it like James. Még a veteránoknak is tetszik az ilyen beadás.
A harmadik találatnál a labdaszerzést követően egy rendezetlen védelemre rohannak rá a játékosaink, Benzema pontos lapos beadása után James épp annyira ér a labdába, hogy cikk jelenjen meg már a félidőben a meccsről valami szennyoldalon, hiszen háromnulla idegenben, fél óra alatt.
A negyedik gólunk egy hazai beívelést (de ciki, hogy ez a fő fegyverük…) követő labdaszerzés eredménye. Benzema a legjobb módon tartotta meg a labdát, a legjobb időben indította Asensiot, aztán a labdaátvételt elrontó James lövését követően fiatal spanyolunk egy nehéz mozdulat után talált a hálóba. Kiemelném a televigyort a srácoknál a gól után.
Asensiohoz még egy jelenet fűződik, amikor elgondolkodik a sokat látott Real Madrid szurkoló, hogy vajon minden játékosunk talpon maradt volna? Ez a hozzáállás tetszik! Legyünk férfiak.
Az általam fontosnak tartott jelenetek közül ez az utolsó. A labdaszerzés után a következőket szeretném kiemelni: Asensio nem fut előre, marad biztosítani, pedig a győzelem már biztos, de ennyit jelent a taktikai fegyelem és a játékintelligencia. Lucas keresztbe mozogva viszi el az egyik védőt és kiugratási lehetőséget igyekszik biztosítani Nachonak. Annak a Nachonak, aki bátran megindul előre és időben passzol Kovacicnak.
A horvát pedig… Ahogy Cornelius Scipio Africanus írta:
„Ha Kovacic megindul vagy befut a kapuba vagy felrúgják. :D”
A BBC-vel is sokszor nyer a csapat, ez nem vitatéma. A mód, a játék képe, ami különbözik a három kiemelt és az egyéb között. Nem titok, hozzám ez közelebb áll. Itt volt kohézió, csapatmozgás és ugyanúgy egyéni villanások is – és nem érzem azt, hogy egy, vagy több ember álldogál a pályán akkor, amikor futni kellene. Tegnap 15 beadásunk volt. Mindig lesznek, hiszen hasznos fegyver, csak ne legyen egyedüli fegyver, amikor látjuk, hogy Isco és James mire képes, hogyan tudják kiugratni az embereket. A Villarreal ellen 29, a Valencia ellen 49, az Espanyol ellen 39 beadása volt a csapatnak. Azokon a meccseket végigszenvedtük. A tegnapi Real hatékony is volt. 12 lövést eresztettek meg a srácok. Találtak négy gólt belőle. Fél óra után meg volt a meccs. A 75. percre mindhárom cserelehetőségét kihasználta Zidane. Hosszú idő után nem nekünk kellett szenvedni egy meccsen. Értsétek ezt a csapatra és a szurkolókra, magunkra is.
Öt komoly hazai helyzetet jegyeztem fel, ebben benne van a szerintem egy le nem fújt korábbi, Nacho ellen elkövetett szabálytalanság után szerzett gól és a lesgóljuk is. Az első komoly helyzetük a 38. percben érkezett. A kapunkig nem tudtak olyan gyakran eljutni, mint szerettek volna, rengeteg horizontális passzt nyomtak. Ehhez az kellett, hogy a labda környékén védekezésben a mieink folyamatosan emberfölényt alakítottak ki.
De nem volt hibátlan a játék, hogy is lehetett volna, amikor egy ritkán használt rendszerben, ritkán játszó játékosok játszottak. De biztató volt az egész.
Ramos, mond, hogy mennek el melletted az ellenfelek?
Volt viszont pár felszisszenésem is: Ramos és Casemiro is eljátszotta, hogy fellökték, miközben egy egyszerű felszabadítással, esetleg indítással kikecmeregtek volna a szorult helyzetből. Ezek nem tetszenek nekem. Ramos esetében ráadásul még egy másik hiba is volt, hiszen közvetlenül a borulása után olyan vakon passzolta el a labdát 25 méterre a kapunktól, hogy nem akartam elhinni. Danilo nem nagyon lógott ki, de egy-egy megmozdulása még mindig szemrángásokat idézett elő bennem. Ilyen meccseken tökéletes Dani helyettesítésére, de iKos szavaival élve:
„Ha Danilo és Kázmér állampolgárságát technikai képzettségük alapján kellene megtippelni, észtet mondanék.”
Fontos volt a győzelem, de az az igazság, hogy most már a Napolira kell koncentrálni és bízni abban, hogy ha a BBC kap lehetőséget, akkor élnek is vele. Kontrollnak itt ez a meccs.
Részemről a meccs embere Benzema, de James játéka is nagyon tetszett.
Ha valakit a másik irányban kellene kiemelnem, az Ramos lenne.
Ti hogyan gondoljátok? Szavazzatok és merengjetek velünk!