Ismét idegenben
Egyrészről egészen borzasztó, másrészről viszont vicces látni, hogy nem csak a Real Madridnál képes a vezetőség egy nagy cím után viszonylag hamar megszabadulni az edzőtől. Nyilván nem úgy alakul a Leicester idei éve, mint azt a tavalyi után elvárták, de szerencsére nem csak bennem vetődik fel, hogy Ranieri menesztése nem volt túl szép dolog. Ezek után nem csoda, ha elgondolkodik az ember, hogy olyan világban élünk, ahol baromi könnyedén szabadulnak meg a sikert kovácsoló mestertől is. Ranieri kapcsán mindenképp az eredmények hiánya döntött, míg Zidane-nál egyelőre a játék élménye terén vannak súlyos hiányosságok. Kérdés, hogy a francia mesternél is csak az eredmények fognak dönteni, mikor mérlegre kerül a madridi munkássága. Most azonban alkalma van a javításra, ugyanis a hétközi gyenge teljesítmény után a Villarreal otthonába látogatunk el. Beharangozunk.
Itt a blogon vita alakult ki Zidane edzői teljesítménye kapcsán és sokan a távozását pedzegetik. Sokszor előkerültek már a hibák kielemzése, pedig mint megtudtam fölösleges belemenni ilyen analízisbe, mivel ZZ egy k… nagy troll. Emellett több más téma is napirenden van és élénken foglalkoztatja a közösséget, a médiát.
Első körben az átigazolási pletykákat érdemes említenem. Hiába írunk még csak februárt, de a médiában egyre több cikk foglalkozik ezzel a topiccal. Hol Isco, hol James távozását vetik fel. Most előbbi van soron, és ezek alapján egyre közelebb van a spanyol a Manchester Cityhez. Meglátjuk hogyan alakul, de nem először boronálják össze az angol csapattal. Remélem azért nem ez a pletyka fog megvalósulni.
A másik nagyobb hír ebben a kategóriában az Augusto Galván leigazolása volt. A 17 éves brazil tehetséget a Sao Paulo csapatából sikerült elcsábítani. Mivel egy brazil játékosról van szó, aki még nem mutatta meg mire képes az európai fociban, ezért mindenképp kérdéses a jövője. Szerencsére még fiatal és lesz alkalma belerázódni az itteni körülményekbe, elvárásokba. De csak nyáron fog csatlakozni a Castilla csapatához. Emellett még felvetődött egy a Valencia utánpótlásában szereplő tehetség leigazolása is, de mivel a Valenciáról van szó, ezért közel sem biztos az üzlet.
Illetve Navas gyengébb performansza miatt egyre erősödnek az új kapus érkezéséről szóló pletykák. Courtois és De Gea is szóba került. Remélem nem lesz ebből is olyan elhúzódó tragikomédia, mint anno volt. Mellesleg a Polip nem érdemli meg, hogy rögtön lapátra kerüljön. Pedig az AS felmérése szerint már most többen (69%) Casillát játszatnák.
Most pedig térjünk át a ma esti találkozóra. Az El Madrigal is azon helyszínek közé tartozik, ahol nem könnyű 3 ponttal távozni. Az utolsó 3 alkalomból egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség volt. Az utolsó győzelem 2014. szeptember 27-én volt, akkor Ancelotti irányítása alatt 0-2-re nyertünk. És nem csak a királyi gárdának gyűlik meg a baja a sárga tengeralattjáró vendégeként, mivel az Atletico 3-0-ra kapott ki, valamint a Barca is csak 1-1-re volt képes. Sőt a Sevillával már mindkét meccsét lejátszotta ebben a szezonban és mindkettő 0-0-ra végződött. Impresszív eredménylista az biztos. Olykor azért hiba csúszik a játékukba és csak ennek köszönhetik, hogy mindössze a 6. helyen állnak.
Escriba Francisco fiai vegyesen hangoltak a ma esti meccsre, mert bár idegenben legyőzték a Romát, de sajnos még így is búcsúzniuk kellett a EL küzdelmeitől. Ez persze azt is jelentheti, hogy a fő céljuk a bajnokságban minél jobb helyezés kiharcolása, ami magával vonja, hogy bizony kemény mérkőzésre számíthatunk. Ráadásul örömhír számukra, hogy a héten, a Roma ellen több mint 6 hónap után térhetett vissza sérüléséből Soldado, aki nem lesz csúcsformában, de a Realnak rá is figyelnie kell. Ha már itt tartunk, legnagyobb fegyverük Nicola Sansone lehet, aki 7 góllal és 3 gólpasszal vezeti a házon belüli versengést. Az olasz színekben játszó támadó a Bayern utánpótlását is végigjárta, majd Olaszországban is megfordult és így került 2016 nyarán a Villarreal csapatához. Talán mondhatom, hogy szerencsére nem számíthat a Villarreal a játékára, mert sérült.
Aztán még kiemelhető lenne Pato is, de sajnos nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, nem tudott visszarázódni a top futballba, ezért a téli átigazolási piac alkalmával Kínába távozott. Érdekesség, hogy most már Fabio Cannavaro irányítása alatt játszik. Kár érte, mert hatalmas tehetségként robbant be anno. Még az ex-Realos Cherysev említhető, illetve az a Soriano, aki a legutóbbi meccsen, ősszel gólra váltotta Ramos kezezése révén kapott büntetőt. (Akkor 1-1 lett a meccs.)
Ami pedig a királyi gárdát illeti. Jó hír, hogy Bale 100%-osnak tűnik, úgyhogy ismét összeállhat a BBC. A walesi nagy lökést adhat a csapatnak, ami valljuk be nem ártana. Sőt talán Benzema is formába lendülhet, mert ismét behívták a francia válogatottba, és, ha ez nem sarkallja jobb teljesítményre, akkor semmi.
Sajnos negatívum, hogy Varane mindeközben kb. 3 hetes kényszerpihenőre küldték sérülése miatt. Így tehát vagy Nacho pótolhatja vagy Pepét kell reaktiválni.
Isten Éltessen!
A hétközi 2-1-es vereség után szintén több helyen megjelent, hogy bizony a Realnak nem igazán megy idegenben. Már másodjára maradtunk pont nélkül 2017-ben, ami révén kissé nehéz helyzetbe került a Real Madrid, mert így nem sikerül lerázni se a Sevillát, de még a Barca is lőtávon belül van. Úgyhogy bármilyen előjelekkel látogatunk el az El Madrigálba, nyerni kell. Nincs mese, nem szabad hibáznunk, és ezúttal Zidane-nak jobban kell felkészítenie csapatát. A Valencia ellen az is látszott, hogy a letámadásunk nincs kellően megszervezve, így egy felkészültebb együttes könnyedén kihasználhatja. Valószínűleg az ellenfél az elején szeretne góllal vagy gólokkal beköszönni, ezért koncentráltan kell pályára lépnünk.
Néhány adat, akit esetleg érdekel:
A keret:
Kezdés: 20:45
TV: Sport 1.