Beharangozó La Liga Sultan  

Félidejéhez érkezett a Liga!

Két vereség után kulcsfontosságú bajnokit játszik a Real Madrid a Malaga ellenében a Santiago Bernabeu stadionban. Nem azért mert erős ellenfél ellen kellene bizonyítania, sokkal inkább az okból fontos, hogy a hazai környezetben elszenvedett vereség után mentálisan rendeződjön a gárda, mert nagyon nehéz időszak előtt állunk. Leendő ellenfelünk kifejezetten rossz formában van, de sajnos a mi kedvenceink sem remekeltek a Celta ellen, így egy sorsfordító találkozóra van szükségünk, mellyel visszatalálhatunk a helyes útra. Beharangozunk.

A Malaga jelenleg a 13. helyen áll, úgy, hogy a lejátszott 18 mérkőzéséből mindössze 5-ször tudott győzni. Erre legutoljára novemberben volt példa. Utóbbi négy mérkőzésüket elvesztették, és már 7 meccs óta nyeretlenek. Az új évet új edzővel kezdték, kirúgták Juande Ramost, és érkezett a helyére Marcelo Romero. Igazából nem tudom, mit gondoltak – eddig csak veresége van az új trénernek -, Romero legfeljebb harmadik ligás csapatot edzett, velem együtt még nagyon sokan úgy gondolják, hogy nem valószínű, hogy kihúzza a szezon végéig.

Az egyik realos testvérblogunkon azt olvastam ízes angol nyelven, hogy a Malaga pont az az orvosság, amit az orvos a szipogó, köhécselő Real Madridnak rendelt. Objektíven tekintve a meccs elé, nem okozhatna gondot a Malaga többgólos legyőzése, de a Barca is ezt hitte az Alavesről. A sevillai szerencsétlen zakó után magam azt gondoltam, főleg miután Zidane a kezdőbe jelölte CR-t, Benyát, Ramost, Kroost, Modricot, hogy megcsapjuk a Celtát a Bernabeuban mintegy gyógyírként, de annyira messze voltunk ettől, hogy már a Malaga elleni sima papírformát is félve merem leírni.

Íme egy könnyű quíz, hogy egyrészről kicsit jobban megismerjük a két gárda közös történelmét, másrészt, hogy gyűjtsetek ti is egy kis önbizalmat a meccs előtt:

A jelenlegi Malagából nehezen emelhető ki bárki is. Ismertebb játékosaik közé tartozik a védelem tengelyében Demichelis, aki ki tudja miért ide jött levezetni, elől Sandro és Pañaranda szoktak gondokat okozni.

Mindenképp meg kell említeni a Kameni faktort. A Malaga kapusa nagy utat járt be a Ligában és minden alkalommal leírom, hogy valószínűleg csapnivaló a managementje, vagy csak szimplán nem volt szerencséje, hogy nem szerepelt igazán nagynevű csapatban, mert ehhez minden tudása megvolt/megvan. Igazi bravúr kapus volt fénykorában (Sidney olimpiai bajnoka Kamerunnal), aki több komoly csatárnak is elvette az életkedvét egy-egy jól sikerült meccsen. Remélem nem ma idézi majd legszebb napjait – ahogy azt a Nou Camp-beli döntetlennél megtette pár hete!

Zidane a következő keretet nevezte:

Kapusok: Navas, Casilla és Yáñez.

Védők: Ramos, Varane, Nacho, Marcelo és Danilo.

Középpálya: Kroos, Casemiro, Kovacic, Modric, Asensio és Isco.

Csatárok: Cristiano Ronaldo, Benzema, Lucas Vázquez, Mariano és Morata.

Ami szembetűnő, hogy Carvajal, Pepe és Coentrao (hahaha) kiesésével egy kezdő védő négyesünk maradt, és ami zavar, hogy sérülés, vagy bármi egyéb miatt egy szem cserelehetőségünk van: Danilo. Szegényről sokat írtunk már, szerintem el kellene fogadni érte az első jelentkező klubtól azt a zsák apró, zúzott követ, amit aztán ki lehetne szórni a Bernabeu elé a következő fagyos reggelen és akkor már megérte, és mehet.  Íme Danilo skilljei a Bernabeuban való bemutatásakor:

Talán jelen helyzetben joggal hívhatott volna be egy védőt a Castillából ZZ, korábban volt már példa erre.

A kezdő 11 némi fantáziával utalhat majd arra is, hogy Zidane elengedi-e a CdR visszavágót jövő hét közepén, vagy még tesz egy kísérletet arra, hogy visszahozzuk. (A helyében én egészen biztosan a fiatalokat küldeném ki arra a meccsre. Idegenben tuti kapunk minimum egy gólt, azaz legalább hármat kellene lőni a sima továbbjutáshoz. Vö. a Barca rúgott ugyan hármat, de négyet kapott a Balaídosban.) Ergo én ZZ helyében simán felküldeném a lehető legjobbnak gondolt 11-et most a hétvégén, azzal, hogy pörköljünk oda az első félidőben keményen, és ha jól alakul a meccs, pihentetnék három fontos embert, pl. Kroost, Modricot és Ramost, vagy Lucas Vazquezt.

Ennél is fontosabb lesz, hogy felteszi-e egyszerre Cét és Benzemát (lefogadom, hogy igen), és hogy milyen konstellációban játszatja őket. A hétközi fiaskó után még a Real-párti Marca is nagyon keményen bírálta Ronaldót, és felelőssé teszik a szerkezet gyengeségeiért (ahogy azt mi is szajkózzuk már hónapok óta). Nagyon fontos lenne, hogy ZZ is megoldást találjon a CR7 jelenségre, mert – talán a Marca most először írta le -, ebben a szerepkörben, nem hogy segíteni nem tudja a csapatot, de egyre többször hátráltatja. (CR7 egyébként utolsónak hagyta el az edzőközpontot pénteken, és egy komolyabb kötés látszott a jobb csuklóján/kézfején. A hír az, hogy kisebb sérülése van, de tudja vállalni a játékot.)

Sajnos Keylor Navas sincs csúcsformában. Az ő teljesítményét globálisan nagyon nehéz lenne az előtte dolgozó védők teljesítményétől elválasztani, de kétségtelen, hogy kevesebb a bravúr az elmúlt meccseken, és fájóan rossz volt a helyezkedése a sevillai döntő találat előtt.

Nagyon remélem, hogy Kovacic és Isco is kezdeni fog, ideje lenne, hogy mindketten végigjátszanak egy bajnokit!

Érdekességként beszúrom, hogy ZZ a 38. bajnoki meccsére készül szombaton a Real kispadján. A 20 csapatos bajnokságban, az pont egy teljes szezonnyi meccs. Ennek apropóján megvizsgálta a Marca, hogy ebben a „múlt szezon második fele, idei szezon első fele”, elméleti bajnokságban hogyan nézne ki a tabella. A helyzet az, hogy a Real az elmaradt egy meccse ellenére is (!) 109 lőtt és 32 kapott góllal, 96 ponttal állna az élen, a 87 pontos Barca és a 81 pontos Atleti előtt. Ezzel a 96 ponttal az utóbbi 19 szezonból 16-ot meg lehetett nyerni. Ezt csak a Zidane-éra margójára biggyesztem ide.

Nincs mese, ezt a találkozót magabiztosan be kell húzni! Szerencsére a két vereség két különböző sorozatban ért minket, és egyelőre egyik sem végzetes, mindkettő javítható. Hozzáteszem a CdR-t simán el kell engedni, ha nem megy a második csapattal.

A tét az „őszi” bajnoki cím bebiztosítása (és az egészséges lendület és önbizalom visszaszerzése).

A malagai klub elnöke egyébként Abdullah N Al Thani, akit időnként A.N.AL Thaninak emlegetnek (Twitteren: @ANAALThani), csúnya dolog a nevekkel játszani, de remélem, előre vetíti, mit tesz a csapatunk a Malagával.

Egy kis kedvcsináló:

A meccs 16:15-kor kezdődik.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!