Visszatekintés 2016-ra | IV/IV
A Bilbao után a Klubvilágbajnokság okán a soron következő találkozónk a Cultural Leonesa elleni Király Kupa meccs volt. Ha jól emlékszem, négyen néztük végig (a kommentek alapján) a meccset… A csapat ezt a találkozót és a későbbi visszavágót sem vette félvállról – bár nem teljes fordulatszámon, de tisztességesen játszva hét gólt szereztek (és egyet kaptak). A gólok közül kiemelkedik Nacho találata. A meccs összefoglalója és 2016 befejezése vár Titeket a „Tovább” után.
Sultan Összefoglalójából pedig ez: „…a soha meg nem sérülő, a motivációját a kispadon is megőrző védőnk akkora gólt vert, mint Soprontól Záhony, szegedi kitérővel. Aki nem látta, sürgősen nézze meg! James csak a fejét fogta, a többiek meg szép sorban gólöröm címén beledögönyözték a balbekket a gyepszőnyegbe. Módszeresen és nagy hatékonysággal. A történetet kissé kibogozva, érdemes rámutatni, hogy egy ilyet elvállaljon az ember, ahhoz a könnyű drogok és egyéb tudatmódosítók alternatívájaként igen komoly önbizalomra van szükség, a pontos kivitelezéshez pedig olyan technikai felkészültségre, mellyel nem minden balhátvéd rendelkezik. Emberek, nálunk ez a Nacho padozik! Tűr, jó kedvűen dolgozik, és ha lehetőséget kap, él vele. Le a kalappal előtte! A gólörömről egyébként ezt mondta a meccs után: „Mind se**fejek! Az egyikük majdnem kiszúrta a szemem, valaki meg szájon csókolt! Ahányszor csak gólt szerzek, rám ugrálnak!”
Zidane kissé érthetetlenül cserélt, legalábbis megkérdőjelezem, hogy fontosabb volt-e az, hogy Coentrao visszatérhessen, annál, hogy Kroos pihenjen, és biztosan ne kapjon pirosat. A második félidőben két keményebb belépője is volt – láttunk már ilyenekért sárgát. (Szerk: ZZ: „A szünetben megkérdeztem, hogy szeretné-e, ha lecserélném, de azt mondta, hogy nem, jól érzi magát, és játszani szeretne.” Ez az eset is jól mutatja, hogy sokszor ekézzük Zidane-t, úgy, hogy nyilván semmit sem tudunk egyes döntéseinek hátteréről. Ezzel együtt egy edző nem érdeklődik, hanem dönt! A játékos helyett is.”
Soron következő meccsünk a mindenki által legalább egy picit szeretett csapat otthonában lejátszott bajnoki volt. Alaves – Real Madrid: 1-4. Izmos, magabiztos győzelem. Vagy…
Sultan írta: „Ha csak a végeredményt nézzük, akkor minden rendben van. … Mostanában leginkább a BBC teljesítményét kérdőjelezzük meg, s a trió együtt, ebben a formációban való szerepeltetését kifogásoljuk. Ezek a kritikák most is jogosak, de érdemes néha hátrafelé is nézni, mert amit a védelmünk művel mostanában, az is kritikán aluli. 6 éves negatív csúcsot döntöttünk, 10 meccs óta mindig kapunk gólt. …”
Cornelius_scipi0 írta: „Szerintem ez tipikusan az a meccs volt – nézve így tűnt – hogy leszarom hogy, csak legyen meg a 3 pont. Valami ilyesmi lehetett a pályán is talán a srácok fejében.
11-esig talán egy helyzetecskénk volt. Teljesen ötlettelen volt az egész csapat. (Persze jól zárt az Alaves is)”
Volt négy hiányzónk is (Modric, Kázmér, Ramos, Dani), erre tért ki iKos is: „Nem hinném, h bármire is magyarázat lenne -ennyire azért legyünk már elitisták- 4 játékos hiánya egy Alaves elleni meccsen, mikor 30 millás játékosok ugranak be a padról helyettük. Rég rossz, ha elfogadjuk azt a szintet, mikor gálakezdő nélkül védhető az idegenbeli pontvesztés egy 15. helyezett csapat ellen.” Ezt én is így gondolom.
Ott tartottunk, hogy a csapat továbbra is veretlen, a játék meg esetleges. De jött egy magabiztos győzelmet belebegtető BL-forduló, ahol a hazai ultrák örjöngése előtt verhettük bele a zöld gyepbe a hazai Légiósokat. A meccs eredménye: 3-3 és számtalan hüledező, „háteztnemhiszemel” és durvább társai a kommentmezőben.
Az Összefoglalóban írta Norma: „Emlékezzünk vissza, amikor Rafa volt az edzőnk (régi szép idők…), és sokan beáldozták volna arra az egész szezonunkat, hogy év végén biztosan távozzon. Na most nálam hasonló dolog játszódott le. (nem, nem Zidane távozását követelem, mégmielőtt…) Már lassan hónapok óta nézzük ezt az elképzelés nélküli színtelen, szagtalan amorf izét, és mindezt következmények nélkül. Többször volt, hogy nagyon megremegett a léc, kikaphattunk volna a Bilbaótol, de még többet is fel lehetne sorolni. És akkor meg is tudtuk volna indokolni azzal, hogy erős ellenféllel játszottunk. De egy esetleges tegnapi vereséget nem lehetett volna kimagyarázni. Így is égés, de így valamennyivel enyhébb. És az a gond, hogy egészen addig nem vesz észre a Real egy problémát, amíg az meg nem jelenik a médiában. Legyünk nyugodtak, a BBC addig kezdő lesz, amíg a média meg nem kérdőjelezi a létjogosultságukat. Mindaddig oké lesz, hogy taktika és elképzelés nélkül ívelgetünk 50-szer egy mérkőzésen, amíg valaki le nem írja a Marcában, hogy lehetne ezt tulajdonképpen máshogyan is. Vicces, hogy mennyire a markában tud lenni egy ilyen klub, mint a Real Madrid a médiának.”
Tulajdonképpen hol a hiba? Kikaptunk? Nem.
Andas14 is így gondolta: „Lehet, hogy én vagyok túl nyugodt, de továbbra sem értem a túlzott károgást. Nem nyerünk meccseket zsinórban 4-5 gólokkal, mint csozé, vagy akár Carlo idején, de basszus, ez a normális, és nem az volt.Nézzétek meg a Barcát, a MU-t, a Bayernt is akár, ők sem gáláznak minden meccsükön.(a MU-t nem is tudom miért írtam :D) Vezetjük a bajnokságot, a BL-ben meg kell verni a Dortmundot itthon a csoportelsőségért, ezen ez az X nem változtatott.
Benzema meg Cé vég nélküli játszatását én sem értem, de ha eredményeket nézzük (és mi más minősítene egy edzőt?), akkor Zizout eddig nem sok kritika érheti, én egyelőre teljesen mellette vagyok.”
A meccs első félidejének második felében írta smatte: „a legia most fáradt el…kérdés, hogy mennyi helyzetet balfaszoskodunk el elől. Ha nem koncentrálunk, akkor egy újabb kínos döntetlenünk lesz.” Itt kérnélek meg, hogy a nyilvános mail címemre a lottószámokat… Köszönöm!
Bár nem kaptunk ki – most sem – kisstomee valamiért ezt írta: „Komolyan sírni tudnék ettől a meccstől „ De most komolyan, mit akar itt a nép? A győzelmek nem elegek? Meg a veretlenségi sorozat? Mi kellene még? Szép játék? Ahhoz a világ legjobb játékosai közül kellene számos, akik elég képzettek taktikailag, technikailag, hogy meg tudják valósítani azt; nem vagyunk mi a Real Madrid, hogy ilyenek játszanak nálu… oh, wait… De mekkora volt már az izgalom, hogy sikerül-e egyenlíteni!? Aztán jött Kovacic! Mert van egy eredményes játékunk. SeDan95 meg is mondja, mi az: „Lehet itt 3-4-5 vagy 11 támadó legalább az ívelgetés tartós”
Krityó is pozitív hangot ütött meg: „Mielőtt mérgesek lennénk :D, gondoljatok arra: nem ez a mi idei játszóterünk. Mi sem AKARJUK megnyerni, meg a statisztika sem engedi megnyerni. Itt a fakó játszott, majd vasárnap délben jön a kezdőcsapatunk.
:))) Sírvanevetés, de én mondjuk most tényleg nem tudok mérges lenni, ez annyira ciki és béna volt a részünkről, hogy már csak röhögnöm kell a bénaságon!
Na, jóccakát!”
A Leganes érkezett újoncként hozzánk, aztán távoztak egy 3-0-s vereséggel. Milyen volt a meccs?
Ronrics: „20 perc után még beadásunk sem volt..”
Sultan: „Ezt eddig fáj nézni. Ennyi labdaeladás egy meccsre is sok.”
WT14: „Ez a szezon legrosszabb félideje. Most játszik úgy a csapat, hogy ki lehet jelenteni, ennél már nincs lejjebb. Egy újonc ellen konkrétan a támadóharmadig nem jutunk el. Nem gondoltam, hogy valaha lesz ilyen, de hiányolom a beadásokat, mert ma még erre se képesek. Ez valami hihetetlen.
Na, közben 1-0, de ez nem változtat a leírtakon.”
Morc: „Góltól függetlenül hígfos. Eladott labdák, kósza felívelések Ronaldóra, érthetetlen.”
Majk egyébként megfejtette a TITKOT: „vagy most az a taktika, hogy indokolatlanul rosszak vagyunk és behúzzuk a meccseket majd amikor mindenki zakót vár pl a ticotól akkor gálázunk ? :D”
Tehát át is térünk egy meglepő Real Madridra (az előző pár hónaphoz képest) és egy sima 3-0-s vendéggyőzelemre – utoljára volt városi derbi a Calderonban.
A meccs előtt bacsi977 bíztatott minket: „Addig szidjátok a csapatot meg Zidane-t, hogy a végén bajnokok lesztek:)”
Rajtunk nem fog múlni – úgy érzem.
A félidőben andras14 megfogalmazta a lényeget: „Nem akarom elkiabálni, de eddig kb perfekt félidőt hozunk.”
A félidő alatt szidtuk Gabit. Sokszor. Változatosan. Ízesen. Őszintén. Brutálisan. Aztán a második félidőben Godin is mellé került. Ennek a játékrésznek az elejét (is) megnyomta az AtMa, de ez nem az ő napjuk volt. Mert ez a mi szezonunk. A szidást aztán Ronaldo második gólja miatt félretettük, nyerítettünk, hörögtünk a gól miatt és vihogtunk Ronaldo „leülős” gólörömén.
Sasuból kijött a zállat: „én nem bírnám ki hogy ne szálljak bele valamelyikbe pirosat érőn, respekt a srácoknak” De mi nem vagyunk az AtMa, ránk nem ez a jellemző, hanem a fehér balett, a könnyed, kreatív, attraktív játék.
Ronaldo jelenlegi valódi posztján játszott, centerként (mesterhármas), Isco kiváló volt, de Iron fogalmazta meg igazán jól: „Nem tudok legjobbat megnevezni…a CSAPAT volt a legjobb. Ennyi.”
De nem csak kiváló szerzőtársam tudja elismerni és dicsérni a Realt:
Majk: „ez igen hölgyeim és uraim, ez igen! ez futball volt a javából, ilyet szeretnék még sokat!”
Smatte: „ez jó mulatság, férfimunka volt:)”
ZeRo: „Hát na! Ez nagyon faszipántos volt!! Nagyon kiváncsi leszek, hogy ezek után úja összeáll éééé a BBC, mert amint azt láthattuk vala, nem az az erősségünk. Kellemes estét szerzett a csapat!! És… csak így tovább, ezt szeretném látni hétről-hétre. Köszönöm Real Madrid!!”
Aztán egy örökbecsű: „…egyre haszontalanabb a pályán, és tényleg csak a góllövéshez ért… (norma va, három héttel ezelőtt)
Kergessük el! tükörrel, fésűvel, körömlakkal, körömlakklemosóval…” – Szolnocskai kommentje.
Maverick: „Hát ez meglepően jó volt. 🙂 Végre élmény volt nézni egy meccsünket. 🙂 Szép volt!
Külön jó volt látni, hogy nem vagyunk teljesen inkompetens fotelszurkerek itt a blogon, mert most, hogy a sérülések miatt rákényszerült ZZ a 4-4-2-re a 4-3-3 helyett, megint kiválóra vizsgázott a csapat. Egyszerűen érthetetlen számomra, hogy miért nem szűri le a vezetés hosszabb távon is a következtetést… Ez már nem az első nagy meccs volt az elmúlt 5 évben, amikor a muszájból feltolt 4-4-2 ért el sikert (ha jól emlékszem a Barcát is leptük már meg így). Egyben az is jól látszott, hogy így miként tud hasznára lenni a csapatnak CR úgy, hogy nem hiányzik a védekezésben. Kiválóan játszott (a visszahúzós csel után Godin(!!!!!!!) mellett nagy kár, hogy elkapkodta a „lövést”, mert az élete egyik legszebb gólja lett volna).
ZZ-nek eddig a javára írtam, hogy az ilyen tapasztalatokból képes tanulni, és hajlandó változtatni idővel. Talán most is van erre remény. Vagy ha más nem – bármilyen abszurd is – arra, hogy az eljövő hetekben érkező fontos meccsek alatt nem változik a rendelkezésre álló keret…”
Mentünk Sportingba, hogy játszunk egy fontos BL meccset Lisszabonnal. Emlékeztünk jól az első találkozóra, ez most biztos nem ismétlődhet meg. Nem, ugye nem? Mert… most vertük agyon az Atleticót és nem csak eredményben! Ronaldo újra formába került. Ugye, sima lesz?
Nos, nyertünk 2-1-re, Mr. BL fejesének hála. Az Összefoglaló így kezdődött: „Mit is lehetne írni egy olyan meccsről, ami a legtöbb madridista elméjében úgy csapódik le, mint rossz meccs? Hogyan lehetne jónak értékelni a látottakat, ha szeretnénk az elért eredményen túl is látni?”
Manócska szerint: „Én minden Real meccset meg szoktam nézni, még azokat is, amikor nagyon kis csapat ellen játszunk. De bevallom őszintén, hogy ennyire nem szoktam „szenvedni” egy meccsen sem, mint ahogy tegnap tettem. Gondolom ez azért volt, mert a szombati és a tegnapi meccs között, nagyon nagy volt a kontraszt. Arra nem számítottam hogy úgy fogunk játszani, mint az Atletico ellen, de ennél azért többet vártam. Úgy látszik túl nagyok voltak az elvárásaim. Ezzel a meccsel kapcsolatban 1dolgunk van. El kell felejteni.”
Bale ekkor sérült meg, de ne fogadjuk meg a tanácsot és felejtsük el ezt a meccset (is).
Akkor jöjjön a Sporting elleni meccs! Nem, ez nem ismétlés, hanem a Gijon elleni MÉSZÁRLÁS (olvasod, ugye?). Ok, nem mészárlás, csak egy szolid, vérszegény 2-1. A vendégek még udvariasak is voltak, mert kihagytak egy tizit. Mutassak véleményeket, vagy rögtön felejtsük el ezt is?
Először is, Krityó kommentje: „Zizou, miért ez a „kifakadás”? Lemaradtam valamiről, amiért az első bekezdés született?” Zizou „kifakadása” ez volt a Beharang elején: „Napokon belül szembe fogok találkozni olyan témákkal, amik azt feszegetik, hogy miért foglalkozunk ezzel a bloggal, hogy miként űzzük ezt a hobbit. Így ennek alkalmából napok óta ez motoszkál a fejemben. Meglátunk 7-10 évesen egy cselt, egy fantasztikus gólt, és egyből képesek vagyunk megszeretni az illetőt, drukkolni a csapatnak, amelyben hétről-hétre szerepel. Kialakult egy talán örökre szóló kötődés a csapat iránt. Ezen sémák mentén „választunk” kedvenc csapatot. Nem tudni pontosan hogyan, sokszor nem is emlékszünk rá igazán. Olyan mozzanat ez, amelyben nincs helye logikának és érveknek. Ha megszerettünk egy klubot akkor legyen bármilyen idióta a vezetés, mi kitartunk. Nem tudunk mást tenni. Hiába próbálunk érvek mentén új csapatnak szurkolni. Közel se fog ugyanúgy menni, mint ANNAK a gárdának. Ezért tehát szerintem a legtöbb labdarúgást szerető emberben megvan a hajlam, hogy kövesse kedvencei történéseit, drukkoljon nekik. Sőt az sem elszigetelt eset, hogy kivesézik a legutóbbi mérkőzés eseményeit. Mindegy ki milyen szinten, de mindenki szeret ezekről beszélni. Úgyhogy én a blogolásom legfőbb indokát ugyanerre tudom visszavezetni. Másrészt nincs ráhatásunk a történésekre, pufogunk egy-egy edzői húzáson, ekézzük a klubot egy rossznak vélt átigazoláson, de érdemben nem tudjuk befolyásolni. Úgyhogy mérgelődés mellett már csak az marad, hogy „kiírd” magadból, ahogy mi tesszük hétről-hétre. Éppen ezért van hatalmas felelőssége a játékosoknak, az edzőnek, a klub dolgozóinak és persze az elnöknek is. Ha rossz irányba fordul a csapatod sorsa valamelyikük ténykedése miatt, akkor bizony marad az említett pufogás, tűrés, belenyugvás.”
Tetszik tudni, ekkor Zizou, Norma és Sultan már a SportTV-s felvételre koncentrált… Celebek, cöh.
A meccs előtt Magic nyugtatott meg mindenkit: „…én annyira nem aggódom a mai mérkőzés miatt, mert szerintem a Legia Varsó elleni „elkönnyelműsködött” mérkőzésből tanultak. Kis csapatokat is komolyan kell venni.
szerintem Zidane adott nekik egy jó nagy „fejmosást”…. 🙂
Szóval szerintem most ezt komolyan fogják venni. Főleg a védekezésben lesz nagyobb hangsúly. Talán az iram egy közepes lesz, de kell az energia tartalékolás, úgyhogy nem számítok olyan dinamikára mint Atletico ellen. De egy jó küzdős mérkőzés, ahol mondjuk 2-0 ás vezetésnél sem áll le a Real Madrid.”
No, és mi történt?
Manócska: „Hát a védelmünk egyelőre dadog..”
WT14: „Azért James, Modric és Benzema elég komoly versenyt tolnak, hogy ki legyen a leggyengébb játékosunk ma.”
Majk: „nem is értem, mi a jó istent csinál Karim? volt labdaérintése egyáltalán ? (a végén volt 1 passza amivel lelassította a kontrát 😀 )”
LeeTaiPoo: „Megtéveszti az ellenfelet. Azt hiszik, hogy játszik.”
MrPaul: „Tényleg beszoritja a Gijon a Realt?”
Végezetül Zizou az Összefoglalóban: „ túl vagyunk egy felejthető meccsen, aminél sokkal, de sokkal többet tud ez gárda. Nem ártana, ha Zidane nem csak a fontos összecsapásokra tudná összekapni a csapatot, hanem örömteli lenne, ha az ilyen kaliberű ellenfelekkel szemben is élvezhető találkozót alkotna a Real Madrid.„
OK, nem vitatkozom, felejtsük el akkor ezt is!
Jöjjön akkor a Leonesa elleni népszerű visszavágó. Angus: „Isco megtudta, hogy a blogról csak féltucatnyian nézik majd a meccset, ma kihagyta a fodrászt. majd a clásicóra.”
(Csak szerintem furcsa, hogy a két Cultural elleni meccs a „fakóval” a négy legélvezetesebb meccs közé tartozott a most futó szezonban?)
Az Összefoglalóban ezt írtam: „Mi örülhetünk annak, hogy senki nem sérült meg (Culturaltan játszottak a vendégek), hogy számos biztató, sőt jó teljesítményt láttunk – annak tükrében is, hogy a harmadosztályú Villareal ellen játszottunk. De a srácok tegnap játszani akartak, nem csak letudni a kötelezőt. Azt hiszem, emiatt volt igazán élvezetes ez a találkozó.
Alig pár óra és itt a Clasico! Veszem elő a megszokott szűrőimet és jövök egy statisztikákkal és érdekes print screenekkel teli Beharangozóval! Kvíz nem lesz benne.„
Az a bizonyos TLDR. Sok munkát fektettünk a Beharangozóba, köszönet érte még egyszer mindenkinek – bízunk benne, hogy tényleg tetszett nektek! A meccs sem volt rossz, mert igaz, hogy pocsék volt, de az utolsó pillanatokban megszerzett egy pontocska, a katarzis… Á, az az egy pont a bajnoki címet biztosabbá teheti, mint az AtMa ellen megszerzett három. Ramos mellett Modric volt a csapat hőse.
De maga a meccs csalódás volt (nem az eredmény). Erről írt ReAlantos is: „Évek óta nem volt ennyire szar „klászíkó” egyik részről sem (Real, Barca, játékvezetés). Ahogy azt mindenki mondja, a Real támadásbeli jelmondata a „majd lesz valahogy”, a Barca Iniesta nélkül olyan, mint autó működő erőforrás nélkül, a játékvezetőt meg inkább nem is kezdeném el pocskondiázni, mert azzal a cikkel összemérhető hosszú lehetne ez a komment.
A Xavi-Iniesta-Messi féle Barca ezt a Realt 5-6 góllal kitömte volna…Szerencsére már nem ez a helyzet.
Védekezésben szintén esetleges a csapat, viszont szinte mindig odaér valaki, ami (egyelőre) megnyugtató. Tegnap beszéltük a meccsnézés alatt, hogy a védelem nagyon egyben van (akár Pepe játszik, akár Varane), viszont a középpályás védekezés nulla. És el fognak jönni azok a meccsek, amikor a mentalitás, hozzáállás és a kezdő 11 játékos személye nem lesz elég, hanem taktika is kell majd mögé. De ne legyen igazam.
A bajnokságban ezzel a döntetlennel igencsak kedvező helyzetbe kerültünk, főleg, hogy a Sevilla és az AtMa sem volt képes kihasználni a pontvesztéseket mind madridi, mind katalán részről (a Sevilla veresége kifejezetten wtf kategória, egy eddig nyeretlen csapattól képesek voltak kisz*pni…no comment.)
Ramos meg egyszerűen hihetetlen! Aranylabdát neki (vagy inkább valami olyat helyette, aminek van értéke is)! :D”
Egyre többen fogadták el, hogy a mi szeretett csapatunk szerethető és harapós (na meg jól tolódik). Resid is így gondolta: „Én most egy kicsit az ördög ügyvédje leszek – egész egyszerűen azért, mert így érzem.
A foci nem egy mérnöki mű, nem egy tervezőasztalon készült, átgondolt vektorok és képletek összessége. Szép dolog a tökéletes taktikai elgondolás, de ne feledjük, mindenki csak azt tudja játszani, amit az ellenfél megenged.
Én úgy gondolom, hogy igenis van okunk az ünneplésre. Én tudok örülni az akarat, a küzdeni tudás diadalának, lehet, hogy még jobban, mint egy légiesen könnyed, tökéletes megszervezett, de lélektelen csodajátéknak.
Elő jött Capello – hát számomra az a tavasz volt A TAVASZ! Minden egyes kigürcölt győzelem felért egy mennybe menetellel.
Pontot hoztunk Barcelonából – nem egy szép, de az utolsó pillanatig koncentrált, vérig menően elszánt játékkal. Van szíve, lelke a csapatnak! Számomra ez sokkal fontosabb, mint az esetleges mérnöki mestermű.”
Viszont angus: „engem a sok dolog között egy különösen zavart. Azt már megszokhattuk, hogy u-alakban passzolgatunk, meg elég sokan és sokszor felhívták már rá a figyelmet, és egyszerűen nincsenek felfelepasszok, vagy csak nagyon kevés. Az egyikből pl. kikúrt nagy helyzet lehetett volna, amit 10-ből 9 csatár legalább a kapura rárúgta volna, de Benzemának nem sikerült.
És nem igaz, hogy nem voltak meg a lehetőségek rá, mert igenis meg voltak, ha nem is egy ilyen Modricos mélységi passzra, de legalább egy felpasszra, amiből jöhetett volna egy kényszerítő, elmozgás, megbontom a védelmet, lövés, vagy akármi. Mert a másik dolog meg a kényszerítő, amit alig alkalmazunk.
Szóval többször is volt, hogy lett volna lehetőség egy felppasszra, ami egy picit rizikósabb lett volna (de azért ilyen szinten kivitelezhető…), de ehelyett inkább a biztosat választva kiadtuk megint szélre. Iszonyatosan bosszantó volt, hogy ennyire nem merjük bevállalni ezeket…
Ezzel a fos játékkal lehet, hogy jön az eredmény, meg 33 meccse veretlenek vagyunk, és lehet isteníteni Zidane-t (kell is, mert valahogy mégiscsak jönnek az eredmények), de én meg lehet, hogy majd csak a rangadókat nézem meg (és még a rangadó sem fogja garantálni a jó játékot, ahogy tegnap láthattuk), a többinek meg majd megnézem az összefoglalóját, vagy csak megnézem az eredményét és elolvasom a kommenteket, és örülök csendben (mert azért persze örülök), hogy megint nyertünk, és egy meccsel közelebb vagyunk a címvédéshez vagy a bajnoki címhez.”
Egyébként miért kell szétválasztani a szívből küzdő és a jó, látványos játékot? Ki mondta, hogy a kettő együtt nincs? Mindesetre látszik az az egymásnak feszülő két irány, ami jelen van nálunk.
Lapozzunk, mert jött az év egyik legbiztosabb döntetlenje, amire már a meccs előtt mindenki rátette volna a szomszéd minden vagyonát. Real-Dortmund 2-2. De bunda lett volna? Sasu, mit gondolsz? „Na, szerintem nem volt bunda, inkább csak úgy voltunk vele hogy nem halunk bele, ha iksz. Azért pl. Ronaldo kapufája nem hiszem hogy szándékos volt, meg voltak nagy helyzeteink 2-1nél is. Ha fontos a meccs, akkor nyerjük és nem áll le a gárda az utsó félórára. Marcelo játéka sajnos az utóbbi időben elég vérszegény mind védekezésben mind támadásban. A többiek sztem jók voltak, Ronaldo kicsit továbbra is keresi a helyét,elsősorban azt érzem hogy meg kell tanulnia újra focizni ezzel a mostani fizikumával, mert azok a dolgok, amik bejöttek 2 évvel ezelőttig, azok most nem működnek már.”
Winston: „Mindent elmond a Ronci arca – vigyorog , x ! az fas.a!”
Norma Összefoglalójának eleje: „Benzema a Bajnokok Ligája himnuszára felriadt téli álmából, és mit sem sejtve arról, hogy mi volt a terve a csapatnak estére, majdnem sikerült neki tovább lőni a csapatot az első helyen. 2-2-es döntetlen egyébként reális a mutatott játék alapján, mind fehér, mind sárga részről. Úgy alakult a mérkőzés, ahogy azt előre predesztinálni lehetett, gyors támadások, kevésbé szervezett játék, ami legfőképp a játékosok felszabadultságából adódott, hiszen „csupán” az első hely volt a tét, amit úgy igazán egyik fél sem akart. Kivéve a Dortmundot. És Benzemát. „
A meccs alatt még foglalkoztunk ugyan a meccsel – mert nem értettük, miért hajtunk az első helyre. De Marcelo értette a lényeget, sok akciónkat elrontotta és számos dortmundi lehetőségnél besegített – nekik. Például a második góljuknál. De ez így volt megírva.
Elérkeztünk az év utolsó bajnokijához, amikor hazai pályán fogadtuk a Deport. Ha a statisztikákat néztük, ha a tabellát, ha a hazai pályán mutatott teljesítményünket, ha a vendégek vendégteljesítményét, ha a keret értékét, sőt, a keretet alkotó játékosok tudását: országos hazai. De nem nálunk. A Real Madrid idén mindent megtesz a szurkolók hullámlovaglásához. Nem lehet panaszunk.
Nem is volt! Zidane már a meccs előtt kijelentette, hogy számos kezdőjátékosát a keretbe sem nevezi. Nyilván, ha a padon 30M+ játékosok ülnek, nem lehet megoldhatatlan a feladat, de azért kicsit értetlenkedtünk. Tényleg csak kicsit, mert a mi csörténk előtt hatszász kommentet elszórtunk a Barca és a Citeh meccsére.
A mi bajnokink után már nyilvánvaló, hogy buták vagyunk, a cseresor is képes pont ugyanolyan eredményes meccseket hozni, mint a Gálakezdő. A játék képét, elemzését meg hagyjuk is, hiszen ez nem a szórakozásról, szórakoztatásról szól, hanem csak az eredményekről! Bizony.
Tehát a meccs úgy alakult, hogy… Yenko: „Elég esetlen játékot produkál a csapat.”
Turbo: „Az oké, hogy elég fosok vagyunk, de F. Ricsi egy picit szerintem túltolja a szpíkerkedést a mai napon. Látatlanban antimadridistának tűnik.” A (fél)megoldás: MUTE.
Mormota gólját nagyon megünnepeltük, mert a mi érdemünk volt, annyit szidtuk addig, aztán ezt a minőséget és mennyiséget négyzetre emeltük Casemiro hatalmas hibája és Ramos elpasszolása után. Mivel kiváló kreatív támadójátékunk van, nem kellett azért nagyon aggódni, erről tanuskodik bobherceg_9248 kommentje is: „most lehet, meg kell villantani a azt a bizonyos mentally strong tulajdonságunkat.”
Mariano egyenlítő fejese (vállasa) után, ami beadásból született, MrPaul adta a Világ tudtára a titkot: „Kreatív játékosok felpakolasaval elhitetik, hogy lesz kombinatív játék, így nem tudnak felkészülni a beivelesekre.#zizoumagic.”
Aztán egy gyönyörú, 12 passzos akció után érkezett Ramo… ja nem. Hanem érkezett egy beívelés (lásd fentebb, miért) a szögletzászlótól és Ramos feje. Volt ám fieszta! Lucas kommente: „Húúúúú ba’meg! Gondoltam leülök egy nyugis meccsre, de arra nem számítottam, hogy kihordok lábon 4 szívrohamot így este 11 fele :D.”
Nos, létezhet egyáltalán ennél jobb érzés a szurkolónál? Csapatunk a kora középkor óta veretlen, volt pár jó meccsünk, mint a két remi a Dortmund ellen, az AtMa leiskolázása és a két CdR meccs – a kommentekből ez derült ki, nem feltétlenül én mondom. A többit pedig megnyertük, vagy nem vesztettük el.
Majk szerint: „Joselu – aki természetesen Real nevelés -, élete gólját rúgta ellenünk. e – ez mennyire tipikus.. 😀
amúgy igen, ez amit a CSAPAT produkál ez már nem szerencse, ez tényleg elképesztő mentális erőről és hatalmas szívről tesz tanúbizonyságot, ezért is lehet imádni ennyire most ezt a gárdát, meg a kopasz franciát (meg persze a másik franciákat is).” Véleményem szerint nem feltétlenül kellenek szívhez és a mentális erőhöz nem kellenek 30-50-80-100 millás játékosok. Tőlük mást is várok.
Többek között azt, hogy címekhez segítség hozzá imádott klubomat! Mint Ronaldo és Benzema tette azt a túlnépesedett ázsiai szigeten. A csapat a KlubVB idején ott hajtotta végre rendesen megtervezett marketingtevékenységét. Közben két találkozót is játszott – ezektől mi sem vártunk sokat, nem is érdekelt sok mindenkit a Club America és a Kashima elleni 2×90. A Kashima elleni 2×15 már több kommentet hozott – csapatunk újra nem nézte le ellenfelét, újra lezárta a meccset időben és a Négyszeres sem a hosszabbításban ért el mesterhármast.
Az elődöntő így zajlott Cornelius_scipi0 szerint – és hajlok rá, hogy hiteles: „Szerintem ma ez hangzott el a öltözőben:
Ramos: Fogadok nem tudtok a félidők utolsó perceiben gólt szerezni! :kaján vigyor:
A csapat nevetett egy jót, de Benzema és CR összenéztek, és elmosolyodtak. Egyre gondoltak. 😀
Aztán buummm így lett a csokapik, meg a 0-2 :D”
A Kashima elleni Beharangban írta Sultan: „Zidane és a csapat nyilván szeretné megnyerni ezt a címet, de a bajnoki szezon kellős közepén és a téli szünet előtt meg tudom érteni, hogy minden nyilatkozat ellenére kb. a hátuk közepére kívánják ezt az egész japán (tor)túrát. Kíváncsi leszek, hogy a papíron egyértelműen gyengébb ellenfél ellen mennyire lesz motivált a csapat.”
Sasu a meccs előtt: „Teljesen más szint a japán csapat, csoda kéne még az ikszhez is nekik.” Nana! Tessék jobban bízni Zidane-ban és a Csapatban, megérdemlik!
Resid: „Szerintem nem lesz gond, több okból is így gondolom:
– marha nagy égés lenne, az egész világ rajtunk röhögne – ezt azért nem engedhetjük meg magunknak
– lesz 3 hét szünet, szerintem a srácok is úgy vannak vele, hogy focizzunk még egy jót, amolyan karácsonyi sörmeccs
– a japánokban általában túlteng a lelkesedés és a fanatizmus – ez lesz a vesztük
– ha mégis buszozni akarnának, nincsenek hozzászokva a mi technikai tempónkhoz, nem lesz esélyük lekövetni.
Sima győzelmet várok. Hala Madrid!” Nyertünk 4-2-re, szerintem ez sima győzelem. Hala Madrid!
Andreal a Négyszeresről: „Nagyon fura 😀 Mint akire rászóltak, hogy keveset cselezel, és most magát szórakoztatja ezzel 😀 Az előbb is mekkorát lestem, amikor lepasszolta a kapu előtt. Tetszik.” Jót (Ronaldo), s jól (a pályán jól elhelyezve és a gondolatokat a fejében helyre rakva) – ebben áll a nagy titok.
Már vezettünk, amikor Iron írta: „Szomorú szamuráj lesz ennek a vége. Japók eddig nincsenek egy szinten velünk.” Nyertünk 4-2-re, szerintem ez sima győzelem – és a szamuráj is szomorú. Hala Madrid!
Ofrnkis: „lehet az időpont miatt, lehet a milliő miatt, lehet amiatt mert nem sörözhetek, de nagyon kevéssé szórakoztató a meccs eddig.” Ha szórakoztató meccseket akarsz nézni… Nyertünk 4-2-re, szerintem ez sima győzelem – és a szamuráj is szomorú, a söröd is jól esett neked. Hala Madrid!
Morc: „Reménytelenek ezek a szélről érkező beadásaink.” 90. perc környékén vagyunk már? Nem? Akkor nem értem, mit nem értesz.
Félidő végén egyenlítettek a kamikáze berepülők, Krityó pedig: „Halihó, ebéd helyett is ezt nézem, és bizony örültem, hogy lőttek egyet. A gól nélkül – isten bizony – 81 perc szenvedés várt volna ránk és fanyalogva, 1-0-val behúztuk volna, én (meg ti is) anyáztam volna, hogy ez gagyi.
Így lesz valami érdekes, megnyomja a csapat. (Vagy nem, nyilván, de ilyen opció nincs. :))”
Magic: „Na, a 2. Félidőben megmutathatja hogy miért Real Madrid.
3 gólt várok a realtól. És sokkal jobb több helyzet kihasználást.” 52. perc: 2-1 a Kashimának.
Zizou: „Az a szomorú, hogy még egy ilyen kaliberű ellenféllel szemben se vetünk be más fegyvert, mint a beadást. Meg se fordul ZZ fejében, hogy ezúttal gyakorolhatnánk a kreatív játékot.” Nyertünk 4-2-re, szerintem ez sima győzelem. Hala Madrid!
A döntőt és a kupát megnyertük, a posztnak és a Visszatekintéseknek itt a vége, fuss el véle.
Számszerűen a Real Madrid 2016-os éve:
54 tétmérkőzés
41 győzelem
11 döntetlen
2 vereség
152 rúgott gól
54 kapott
Bajnokok Ligája-, Európai Szuperkupa és KlubVB győztesek vagyunk.
Van okunk panaszra? Inkább szavazzatok (tényleg szavazásra van állítva), hogy az utolsó blokk meccsei közül melyik volt a legjobb és a legrosszabb. A Sevilla elleni első meccs Beharangjában pedig a négy forduló „győztesei” közül jól megszavazzuk a szupercsillagharcos legjobb meccset és a legkutyaütőbbet 2016-ból. A harmadik szakaszból a BVB-RM 2-2 a legjobb, a Real-Eibar 1-1 a legrosszabb meccsünk lett – szavazataitok alapján.
Ha kijózanodtatok, ne felejtsetek el kommentelni!