La Liga Összefoglaló Jose  

1-1-re kikaptunk

Igen, van, hogy az ember így érzi egy döntetlen után. 

Nem, valóban nem nehéz negatív kritikát írni bármiről, bárkiről. Sokkal nehezebb viszont úgy, hogy nem akarod leírni a dolgokat hatodjára is, amelyekről tudod, hogy rosszak, mégis, az a helyes, ha szólsz róluk. Igen, többes számban: róluk. A Real Madrid játékának hiányosságai felfoghatatlan módon továbbra is jelen vannak. Ehhez viszont most már társult a koncentráció tartós hiánya (itt nem a portugál balhátvédünkre gondolok) és a játék kontrolljának feladása (labdás és labda nélküli kontroll). Ezek mellett nem lehet elég a győzelmek eléréséhez a lelkesedés és az akarat. Mert az utóbbi négy mérkőzésen ezt nem lehetett számon kérni a csapaton (maximum egy-két játékoson). Akartak, mentek előre, ívelték be a századikat is, rohantak vissza védekezni. Csak jó tudni: mind a négy ellenfelünk is akart. Sőt, a Dortmundon kívül a három spanyol a saját maga legjobbját hozta ellenünk. Egyéni hibák, egyéni gyenge teljesítmények, csapatszintű dekoncentráltság, Zidane rossz reakciói a játékra és játékosokra… Ezek mind-mind jelen vannak hosszú ideje. Ennyi döntetlent nem lehet csak és kizárólag Casemiro hiányára fogni. Az csak önámítás lenne. A brazil nagyon hiányzik a védekezésből, de… ettől még a támadásainkat nem ő vezeti/fejezi be (mégis van rá hatása).

Épp ezért nem lehet Modric mai és jövőbeli hiányát felhozni, mert vele se nyertünk meccseket az utóbbi időben és nem csak rajta múlt a sikertelenség. A probléma összetett, egy-egy okot nem lehet önmagában kiemelni. A válogatott szünetben viszont lényegi változtatást kell alkalmazni, különben – érzésem szerint – Zidane hamarosan ennél is komolyabb nyomást fog érezni magán.*

 

Nézzük a meccs eseményeit: A negyedik perc elején Bale és Isco kényszerítője után előbbi lódul meg a félpályától az ellenfél tizenhatosáig. Beadására nem érkezik senki a második hullámban, Bale-nek pedig nem volt más lehetősége, mert CR ugyan jó pozíciót vett fel a „hosszún”, de Benzema nem érkezett a rövidre, nem előzte meg mozgásával a védőt, konkrétan kivonta magát a játékból, esély sem volt a megjátszására, cserébe 3 méterre volt a portugáltól, így még a védők figyelmét sem sikerült megosztani a kapu előtt. Egy perc sem telt el és Bale újra megvert két védőt a jobb oldalon, majd ellőtte a labdát. Agilisan kezdett pici pacink.

Két perc múlva már a hálóból szedte ki Navas a labdát. Aki nézte a SportTV-n Hajdu Attila elemzését, láthatta, hogy Isco embere a tizenhatosunk előterében levált kis spanyolunkról és így szabadon érkezhetett fejelni. Az óra 5 perc 1 mp-nél állt, mikor Isco elhagyta az emberét. 5 perc 7 mp: 0-1. Ennyi elég volt. Igen, Pepe talán helyezkedhetett volna jobban (pedig ő a saját emberét figyelte). Igen, Navas kitolhatta volna a labdát. Azonban ezek extrateljesítmények lettek volna, miközben Isco az alap védekező feladatát nem látta el.

De ne legyünk igazságtalanok, elég régen játszott kezdőként a Cselgép, ha a többieknél alap, hogy megadjuk a türelmet nekik a játékpercekhez, akkor vele is így kell tennünk, viszont megcserélném Kovacic és Isco(James) helyét a pályán. Zidane-t azért kell elővenni, mert Iscot a 60. perc körül le kellett volna cserélnie. Igen, tudom, hogy két cserét ellőtt félidőben és rémisztő, hogy meccs után mindkét lecserélt esetében, így Karimnál is, sérülésre hivatkozott. Ja igen, Benzema… Az első félidei statisztikája:

Továbbá egy ismerős kép:

A 9. percben újra Bale kellett ahhoz, hogy valami akciószerűséget lássunk, ezúttal Carvajallal kényszerítőzött a vonal mellett, viszont beadásra már nem került sor, mert a védők kizárták Danit a játékból az alapvonalhoz érve. De érzitek Ti is: Bale jelentette a támadójátékot eddig.

Aztán jöjjön néhány, már korábban is látott helyezkedési malőr:

Sok sikert, Gareth!
CR és Benzema megosztja a védők figyelmé… ööö… De legalább Bale kint van széle… háöööö
Mennyi variációs lehetőség! Awwwww

A 17. percben újra Bale kellett egy veszélyes meginduláshoz, partnere Isco volt a jobb oldalon. Bale tört végül be a tizenhatosra, labdájával Benzemát kereste, francia csatárunk azonban most is a védője mögött keresett valamit és így mozgásával sajnos nem lehetett csapatunk segítségére.

Viszont érkezett Ronaldo, aki megcsinálta a házi feladatát a bal oldalon és mintaszerű beadást rajzolt Bale fejére. Ronaldo első jó megmozdulása volt a meccsen, rögtön gólpassz! Persze, hogy van képem megmutatni, hogy helyezkedett el a BBC az akció elején! Felosztva a támadóharmad.

Sárgával a labdát jelöltem. 

Ez annyira felpaprikázta a vendégeket, hogy Pedro Leon megszopatta Kovacicot, Kroos-t, Danilot, Iscot, majd a vetődő Navas tenyerét találta el bombájával. Kiváló védekezés, szép munka.

A 30. percben Danilo-CR-Danilo összjáték után a brazil túl őszinte volt és nem esett el (pedig sanszos bünti lett volna), beadását pedig Benzema tisztázta kirúgásra. Ez utóbbi olyan jól sikerült, hogy CR azonnal megindulhatott az Eibar kapuja felé, ellőtte a labdát, amit a kapus védett. MIÉRT NEM ADTA BE CR!? Nos, mert Karim meglátott egy négylevelű lóherét, amely épp a védője mögött integetett neki. Az ilyenre mondják vidéken nagyon alacsony osztályban, hogy „apád nem volt üveges”. Emberen nem lehet átlőni a labdát. KÉP!

Nem az egyetlen eset, hogy a védője mögé mozog a fhanszia. 

A 33-37. perc között az Eibar nem hagyta a Real Madridnak, hogy elhagyja saját térfelét. Vagy… a Real nem volt képes erre? Jó kérdés. A közönség viszont reagált. Erre Ronaldo és Benzema úgy válaszolt, hogy mozgásukkal teljesen összezavarták a vendégvédőket. KÉPEK (az első félidő kölönböző időréseiből)

A 40. percben Danilo ugratta ki a balszélső helyén elfutó CR-t, ő bejátszotta a labdát középre, de kedves Olvasó, kérlek, jelöld meg a választ: Benzema a védője elé mozgott be | Benzema a védője mögé mozgott be.

Ugye, nem is volt nehéz.

A 43. percben Danilo újra a vonal mellett indítja a portugált, ő újra lecselezi a védőjét, labdája újra megtalálja Bale-t, de a fejes most pontatlan volt.

Ennyi remek mozzanat után nézzük a második félidőt!

Két változtatást eszközölt Zidane, Nacho bevált, Morata viszont az én véleményem szerint péklapátos motiválásban kell, hogy részesüljön, mert mi a túró volt a folytonos esés-kelés? Tessék már használni a testet! Nevetséges hozzáállás.

Egyébként a második percben Kovacic ugratta ki Cét, de egy rosszul kivitelezett csel után a védője tisztázni tudott. Nem tudott viszont tisztázni a mozizó védelem, amikor Pedro Leont ugratták ki, ő pedig gyermeteg lövéssel kínálta meg Navast. Helyzet itt, helyzet ott. Illetve csak ott, mert ezután megint az Eibar támadott, majd az összeszedett labdával újra ők jöttek, majd szögletet rúghattak, miközben újra nem tudta elhagyni a saját térfelét labdával a Real.

De amikor kijött! Ohohóóó! Kroos az erős nézőtéri füttyszót megunva tapsot érdemlő keresztlabdával indította Bale-t, akinek beadását Morata okosan és jól visszafejelte Cé elé, akibe valószínűleg Benzema szelleme költözhetett, mert olyan lyukat rúgott, hogy a lába talán még ma sem ért földet. Ez a jelenet annyira megzavarta Iscot, hogy nem vette észre, hogy jobb oldalról beérkezett Bale és ha, esetleg, talán leteszi neki lövőre, akkor feltehetőleg gól. Ehelyett a görbelábú védőbe rúgta, aztán felszabadítottak a vendégek.

Az 54. percben Bale jobb oldalról mértani ívet adva a labdának, azt CR fejére varázsolta, de a portugál nem célzott a legjobban, a kapus bravúrral védett, Morata pedig már lesről talált a hálóba. Rögtön ezután egy műesést mutatott be Alvaro, sárgáért cserébe. Ezután rögtön (igen, trükkös szóismétlés) CR-t vágták fel a tizenhatos előtt, ez is yellow! A szabiból pedig… most nem lett semmi érdemleges.

59. perc: Nacho egyetlen elvesztett fejpárbaja a mi boxonkon belül, de a fejes a kapu felett hagyta el a játékteret. 60. perc: Kovacic lágyan felívelt labdáját a védőjét megelőzve (Listen, Karim!) Bale a világ végéről, pontosabban a tizenhatos vonaláról fejeli a kapufára. A csattanás zörejeit még ma délután is lehetett hallani. 61. perc, Daniló ível be a két középső védő mögé tökéletesen egy labdát, Cé talpa alatt elcsúszik a bogyó, összeszedi a kapus. Van ilyen, én ezért biztos nem veszem elő Cét, hát mi vagyok én? Talán egy SportTV-s kommentátor?

Danilo útjára indította a labdát. 

A 65. percben Danilo ugyanazt játszotta el, de most Morata volt a címzett, azonban a kapus jobban figyelt és kimozdult a labdára, de ez nyilván hazai labda volt, hiszen kicsúszott a hálóőr kezei közül, hogy Morata lassúsága után kivághassák a védők.

Morata intelligensebben mozgott ebben a játékrészben, mint Benzema. Ha Cé beindult középre, Mormota szélre húzódott és fordítva. Jobb volt a pályarészek elosztása. Ez látszódott Danilo Cének beívelt labdájánál is.

Konkrét példa a 65. perc eseménye, amikor a balszélső helyéről adta be a labdát Morata, Cé mozgásával megtévesztette Bale-t, akit meglepett, hogy eljutott hozzá a labda. Lekezelni így nem tudta, de jól mutatta a jelenet, hogy a játékosok okosabban mozognak be egy-egy területre. A 67. percben Ronaldo lőtt 17 méterről ballal fölé. A 70. percben Isco ívelését fejelte fölé CR.

A 72. percben Iscot lecserélte Zidane. Nem akarom megemlíteni azt a bizonyos visszafordulását. Mondjátok, hogy az meg sem történt!

Pedig Isconak több jó megmozdulása volt – így a meccset visszanézve – mint rossz, de a rosszak valahogy mindig túl látványos rontások voltak. Kell neki is a bizalom, kell a játékperc, amit meg is fog kapni ennyi sérült mellett.

Az utolsónegyed órában az Eibar már 4-5-1-ben védekezett, fontosabb volt nekik az egy pont, mint a három megszerzése, de a Realnak így is volt helyzete: Morata futott el alapvonalig a bal oldalon, beadását épp csak ki tudta piszkálni a védő Bale elől.

Hány vendég mezőnyjátékos tartózkodhat a Real térfelén? 

A meccs végére pedig maradt az ívelgetés, legközelebb a gólunkhoz Dos Santos állt egy erőteljes fejessel, de a kapus kitolt vele és így nem szerezhetett öngólt. Ezen túl viszont nem volt komoly helyzetünk a meccs végén. Az Eibar megszerezte első bajnoki pontját a Real ellen idegenben. Bravó! Nálam a meccs embere Bale és Kovacic lett. Gareth a legveszélyesebb játékosunk volt, Kovacic a leghasznosabb. A második félidőben a horvátról négy vengég kapott sárgát.

A végén két dolgot kiemelnék újra: Modric hiányát önmagában nem lehet a csapatjáték gyengeségére és a támadások vérszegénységére fogni, hiszen olvashattátok, voltak bőven helyzetei a Madridnak. Konkrétan: 15 lövési kísérlet, ebből három talált kaput, amiből egy gól lett. Innen továbbra is a koncentráció hiányzik és egy rendesnormálisbegyakorolt támadásminta, de az nagyon.

Védekezésben hiányzott Casemiro? Igen és nem. Az Eibar 8 kapura lövési kísérlettel hozta le a meccset, ennek fele talált kaput. Visszatekintve azokra a meccsekre, ahol Casemiro játszott, ott sem úsztuk meg értelmes ellenfél ellen 6-8 kísérlet nélkül. De Casemiro képes levenni a terhet Kroos és Modric/Isco/James válláról és így ők jóval szabadabban játszhatnak előre. Ezért viszont hiányzott a brazil.

Véleményem szerint nélkülük is le kellett volna győzni az Eibart, de sok apró összetevője volt most is a sikertelenségnek. *A válogatott szünetben esély se lesz ezeket kijavítani. Ugye, egyértelmű, hogy miért.

Ti mit gondoltok?

Oszd meg a posztot, ha tetszett!