Előre a 11.-ért!
Két meccs az élet, s eldől a Ligában a Real sorsa. A hajrá meccsei közül talán a második legnehezebb következik (a Real Sociedad elleni idegenbeli találkozó után). Immár Zidane fejében valószínűleg nagyobb súllyal esik latba a BL fináléra való felkészülés, mint a Ligában való – nagyon esetleges – előbbre lépés. Ennek megfelelően alakította ki a keretet, melynek összeállításából ismét kilóg Ronaldo, ha nem is épp úgy, ahogy azt a legtöbben gondolják. Mindennel együtt sokunk számára a meccs aktuális vonatkozásai közül kiemelkedik az, hogy Arbeloa nagy valószínűséggel utoljára lép pályára a Real Madrid habfehér mezében a Bernabeu közönsége előtt. Erre minden bizonnyal készülni fog a klub és a publikum is. Beharangozunk.
A statisztikusok számára fontos információ, hogy a két gárda először 1931 decemberében találkozott egymással a Primera Divisionban, azóta 161 meccset vívtak meg. Összességében 43 Valencia sikert számlál a história, 35 döntetlen és 83 Real siker mellett. A Bernabeuban megvívott 80 meccsből 9-szer győztek a vendégek, 13 döntetlen született, a további 58 találkozót a Real megnyerte.
Ősszel a 18. fordulóban találkoztak a felek, akkor Bale és Benzema góljaira Parejo és Alcácer válaszoltak, és 2-2-es végeredmény született.
A Valencia csapnivaló évet fut, két edzőt elfogyasztottak, de nem tudták megoldani a csapat problémáit. Jó lenne azt hinni, hogy nekik már a bajnokságban minden mindegy, hisz előre már maximum csak egy helyet léphetnek, a Malaga van 1 ponttal feljebb, de az európai porond már nem érhető el számukra. Viszont a jelenlegi 9. helyük a 15.-től mindössze 4 pontra van. Tehát visszafelé még zuhanhatnak, ha úgy alakul az utolsó két forduló.
A Valencia számára nagyon kínos, hogy még az EL-t érő helyekre sem érhet oda, így egy év biztosan kimarad számára a nemzetközi porondon. Edző keresésben vannak, jelenleg egy „belső” ember Pako Ayestarán látja el a vezetőedzői teendőket, de az új szezonra egy fajsúlyosabb trénert szeretne a klub igazolni. Emiatt a keretben valószínűleg lesznek változások. Már most tudni, hogy pár meghatározó játékosuk távozni fog. Közülük Feghouli fog talán a legjobban hiányozni.
Ha az ember szerencséről beszél a futballban, akkor azért mindig van mögötte valami teljesítmény is, vagy annak a hiánya. A Valenciának jó pár meccsét láttam a szezonban és egyáltalán nem keltették rossz csapat benyomását. Volt egy olyan érzésem, hogy mindig egy apróság hiányzik a sikerhez, többször kifejezetten pechesnek tűntek. A csapat játékosállománya, felkészültsége bőven jobb helyezésre predesztinálná őket. Legjobb góllövőjük Páco Alcácer a maga 13 találatával, Parejo 8-ig, Negredo 5-ig jutott. A mi Cserishevünk is betalált már 3-szor náluk, az ő személye jó átkötés a hazaikhoz. Egyáltalán nem jó hír, hogy spanyol-orosz izomszakadás miatt befejezte a szezont. A Realban alapozott, most csodálkozunk?
Zidane legnagyobb baja is a hetek óta tárgyalt izomsérüléses esetekből származik. Rendben van, hogy a szezon végére fárad a test, szakad az izom, de nálunk ez már hónapok óta így van. Jelenleg bevallottan sérült Bale, Navas, de Carvajal „pihentetése” pontosan egyet jelent a legutóbbi izomsérülésének kiújulásával (vagy, hogy rendbe sem jött) – semmi kétségünk ne legyen. Legújabb hír, hogy Modric sem fog pályára lépni, ő is pihenőt kapott. Ő is egy kisebb sérüléssel bajlódik. A horvát irányító saját képességeihez mérten visszafogottabban játszott az utóbbi meccseken, lehet, hogy egy kis feltöltődés jót fog majd neki tenni.
Ennél is nagyobb hatással lehet ránk, hogy Ronaldo sem egészséges, csak a vak nem látta, hogy húzta a lábát a City elleni visszavágón. Úgy tűnik a gólkirályi cím, és az Aranylabda fontosabb, mint az, hogy teljesen felépülten lépjen pályára a BL döntőben. Zidane szerint egészséges és „játszani akar”. Ha próbálunk a sorok között olvasni, nem kell hozzá nagy fantázia, hogy konfliktusa van a madridi orvosi stábbal, és valószínű, hogy a medikai team nem javasolja a játékát.
Tehát kijelenthető, hogy az optimális kezdőből 4-5 emberre nem számíthat Zidane, és Ronaldo sem egészséges. Nem kérdés, hogy a City meccs óta magasan az elsőszámú céllá változott a BL trófea, most minden ennek van/lesz alárendelve. Ezzel együtt úgy hírlik, hogy Benzema visszatérhet, és ha Isco ugyanazt tolja majd, mint a City ellen, akkor lehet, hogy ezúttal mind a 90 percet a pályán töltheti. Casemiróra is számíthat Zidane, és szinte biztos, hogy Kroosszal lesz teljes a középpálya.
Hátul Ramos, Pepe és Marcelo mellett nagyon remélem, hogy Arbeloa fog kezdeni, mikor, ha most sem! (Sajnos van rá esély, hogy csak csereként lép pályára DaniLÓ helyett.)
Elől Cé és Benya mellett szívesen látnám Vázquezt, de az sem lehetetlen, hogy James kap szerepet.
Arbeloáról szívesen írnék többet, de nagy valószínűséggel külön posztban emlékezünk meg róla. Mindenesetre leszögezhető, hogy a madridizmus eszméje szempontjából nagyon fontos ember távozik a kötelékből, nagyon remélem, hogy idővel lesz, aki felveszi majd a földre hullott zászlót, de a Spártai hiánya nagyon érezhető lesz a klub klasszikus értékeinek megőrzése során vívott harcban. Hiányozni fog!
Talán a legnagyobb kérdés az, hogy az utóbbi meccseken a karmesteri pálcát magához ragadó Bale hiányában lesz-e bárki, aki nyerő embernek bizonyulhat. Továbbá arra is kíváncsi leszek, hogy mire megyünk CR7-tel. Egyrészt nyilván megpróbál majd magára vigyázni, de tartok tőle, hogy egy felesleges mozdulatot sem fog tenni, s félő, hogy a csapatvédekezés is nélküle fog szerveződni. Vajon Cé teljes hiánya a rosszabb, vagy egy „fél” Cé, aki helyett most nem játszhat más teljes erőbedobással?
A mérkőzést David Fernández Borbalán vezeti majd, gondolom a szokásos magas spanyol szakmai színvonalon.
Ezen a hétvégén a 11., mint szám, duplán is előkerül. A királyi gárda célkeresztjében a 11. BL trófea megnyerése mellett a Ligában sorozatban megnyert 11. találkozó is szerepel. A Valencia megviccelte a Barcát a Nou Campban, reméljük, a Real komolyabban veszi majd a meccset.
Ezen a vasárnapon minden meccs egyidőben kezdődik, 17 órakor. A Sport televízió a Barca meccsét választotta, így a Real-t a Sport2 csatornán 19 órától felvételről láthatjuk. Biztatjuk kommentelőinket, hogy ezúttal a szokásosnál is aktívabban osszuk majd a stream-ek linkjeit.