A kövér néni még csak most vesz levegőt
Miután Equinox kolléga remekül összeszedte a múltat a liverpooli odavágó előtt, és kiválóan árnyalta azt a szakadékot, ami a két gárda múltra vonatkozó statisztikái, és az utóbbi évek formája között mutatkozik (elvált a tüdő a májtól), kissé másfelől próbálom megközelíteni az esti meccs felvezetését. A „szikét” finoman kezelve, inkább a saját formánk fenntarthatóságát boncolgatnám, feltéve a kérdést, hogy helyes pályára állt-e a Real-rakéta, melynek tavasszal kell majd robbannia.
Kezdjük udvariasságból az ellenféllel. Az Anfielden elszenvedett 0-3-as zakó után az égvilágon semmi nyomát nem látni annak, hogy a Liverpool csapnivaló formájában bármi változás elkezdődött volna.
Hol van ez már!
Sorrendben a következő fekáliaparfét teljesítményt helyezték az asztalra. Először a Premier League-ben otthon játszottak a világverő Hull Cityvel egy gyötrelmes 0-0-t, majd a saját honlapjuk szerint is végig izgalmas, és drámai csatában – szintén a saját közönségük előtt – kupameccsen verték 2-1-re a Swansea gárdáját, hogy végül a BL-ra hangolva simán kikapjanak Newcastle-ben a hétvégén. Siralmas.
A csúcsigazolásként (hahaha) érkező Balotelli mintha levezetni jött volna, már szinte egyöntetű a vélemény, hogy amilyen hirtelen érkezett, nagyjából olyan gyorsan fog menni is a csapattól, ha nem változtat gyökeresen a hozzáállásán. Már ott tart a dolog, hogy a csapatkapitány Gerrard is cikkben próbálja jobb belátásra bírni a pályán kívül és a botránysajtóban sokkal nagyobb aktivitást mutató olaszt.
Az igazi erősségük, Sturridge – akit egyébként még a Realban is el tudnék képzelni -, gyógyulgat, de nagyon kevés az esély, hogy pályára léphet. S ha pályára is lép, ilyen előzmények után nehezen várható majd tőle csúcsteljesítmény.
Ráadásul a hétvégén a Chelsea és Mourinho vár rájuk, fél szemmel már azt a meccset nézik. Csapatuk szenved, a forma a béka segge alatt, vajon mekkora esélyt adnak maguknak a Bernabeuban az előzmények után?
Eközben mi túl vagyunk egy felemelő erődemonstráción a Barca ellen, a visszavágóra nézve biztató eredménnyel (khm) magunk mögött tudunk egy Király Kupa meccset (akár a Castilla B is kikocoghatna a szentélybe), s a hétvégén idegenben is megterheltük a rezignált Granadát egy négyessel. Nem utolsó sorban az ellenfeleink botlásainak hála, épp a tabella élére álltunk.
Má’ bocsánat, de annyi rekordot dönt meg CR, hogy minden nehéz számon tartani, az biztos, hogy ha a ma betalál, akkor minden idők legeredményesebb BL gólszerzője lesz, talán 72 góllal.
A Real kerete a visszatérő Bale-lel erősödött, és a hétvégén megsérülő Dani Carvajallal gyengült. Ancelotti a következő játékosokat nevezi: Casillas, Keylor Navas, Pacheco; Varane, Pepe, Ramos, Marcelo, Arbeloa, Nacho; Kroos, James, Bale, Modric, Isco, Medrán, Lucas Torró; Cristiano Ronaldo, Benzema és Chicharito.
Ha nagyon szigorú lennék, ennyi elég is lenne ahhoz, hogy belőjük az esti meccs várható kimenetelét.
Ki gondolta volna a Real Sociedad elleni bajnoki után, amikor „sokat kell még dolgozni”, „a megváltozott keret…” és a „nincs védekező középpálya” lózungok röpködtek, hogy ilyen hamar a csúcsra ér a Madrid? Én magam sem. Komoly emberek nyilatkozzák, hogy talán ez a valaha látott legerősebb Real Madrid, a statisztika buzik kedvelői éjszakai magömléssel ébrednek, a világ sportsajtója a lábunk előtt hever. Amellett, hogy évek óta (!) nem láttam ennyire gyors, egységes és kombinatív királyiakat, egyre többször jut eszembe, hogy a szezon egészét tekintve, jó-e nekünk, hogy már most csúcsra jár a gépezet?
A szezon iszonyatosan hosszú, a neheze, mint tudjuk, tavasszal vár ránk. Ha Ancelotti tudatosan hegyezett ki egy „részhajrát” a Barca elleni Clásicóra, melynek, bárki bármit mond, igenis hosszabb távú hatásai vannak, akkor, egyrészt istenkirály edzőnk van (és nem csak ezért), másrészt nem lehetetlen, hogy kissé visszább fog venni a csapat az elkövetkező időben. A BL továbbjutás, sőt, a csoportelsőség is szinte már a tarsolyban, a CdR sétagalopp egyelőre, a Ligában is Rayo, Eibar, Malaga vár ránk, szóval nem feltétlen megszakadós meccsek jönnek. Ne feledjük, hogy helyt kell állni (ööö, győzelemmel kell zárni) egy klub vb-n is…
DiMaria most csekkolta a spanyol tabellát
Ezen a hatalmas íven, amin elindultunk ősszel, biztosan lesznek kisebb-nagyobb nehézségek, sőt azt mondom, ha fejben ezt a helyén tudja kezelni a csapat, vissza is lehetne venni egy fokozatot. Ez nagyon veszélyes játék persze, és ehhez kell egy kiváló arányérzékkel megáldott edző is, aki motivációban, edzésmunkában, főleg a rotációban érzi azokat a nüanszokat, melyek a célhoz elvezetnek. Nem mindegy persze, hogy a nehézségek azt jelentik-e majd, hogy egy-egy meccset nehezebben hozunk, vagy pedig azt, hogy pontokat hullajtunk.
Örülnék, ha Ancelotti jól osztaná be a keret erejét, és esetleg olyanok is hosszabb időt töltenének a pályán, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Ha így jobban meg kell szenvedni a győzelmekért az sem baj. Egyben biztos vagyok, ezt a fajta csúcsfocit, amivel fiaink örvendeztetnek meg bennünket az utóbbi hetekben, nemigen lehet május végéig változatlan színvonalon fenntartani. A szezonban manapság annyi meccset játszanak a játékosok, ami korábban elképzelhetetlen volt. Alapvetően három fronton nyomjuk, ebben a szezonban jönnek hozzá a klub vb és a válogatott meccsek is. A regeneráció – és a sérülések elkerülése – elképesztően fontos lesz. Nincsenek rivaldafényben, de a háttérben az erőnléti edzők, a fizioterapeuták, gyúrók mindennapi munkáját nem lehet eléggé dicsérni. Nem véletlen, hogy maguk a játékosok is mind gyakrabban húznak be a fénybe egy-egy ilyen „kiegészítő” embert (gólöröm, nyilatkozat), rámutatva azok elképesztő munkájára. Minden károgás nélkül, előbb-utóbb jönni fognak kevésbé jó meccsek is, ha ezt az időszakot is sikerül győzelmekkel abszolválni, sok ilyet láttunk a Capello és a Del Bosque érában, akkor nagyon kellemes hajrá elé nézünk.
Ismerjük a mondást, az előadásnak addig nincs vége, míg a kövér néni énekel. A tapsot és az elismerést be kell gyűjteni a felvonások között is, de, hogy sikeres-e a darab, az a végén derül ki. Még annyira az elején vagyunk, hogy a kövér néni jóformán csak most vett levegőt.
Várható kezdők:
Real Madrid: Casillas – Marcelo, Ramos, Varane, Arbeloa – Isco, Kroos, Modric, Bale – Ronaldo, Benzema.
Liverpool: Mignolet – Moreno, Lovren, Skrtel, Johnson – Sterling, Henderson, Lallana, Gerrard – Borini, Balotelli.