BL: Braga ellen a EC árnyékában

A Real Madrid csapata a Bajnokok Ligája 3. fordulójában lép pályára kedd este 21 órától a portugál Braga otthonában. Bár, ahogy Ancelotti mester is hangoztatta, mindig kizárólag a következő feladatra koncentrálunk, ez aligha lehet igaz, amikor Barcelonába utazunk a hétvégén.  A C csoportban eddig 100%-osak vagyunk, ami elvileg lehetőséget ad egy kis csapat forgatásra. Le merjem írni, hogy Brahim?

A Braga otthon elvesztette az első találkozóját a Napolival szemben, de felszívták magukat, és egy fordulatos meccsen nyerni tudtak Berlinben. A portugál Premier Ligában jelenleg a 4. helyen állnak, ha úgy tetszik, a helyükön vannak a Sporting, a Benfica és a Porto mögött. 8 meccsből 2 vereség. Négy spanyol játékos is erősíti a Braga jelenlegi keretét, és összesen 8-an vannak, akik a La Ligában is megfordultak. A Braga 2010 környékén volt a legjobb formájában, akkor egy győzelemre voltak a bajnoki címtől, de a Benficát nem tudták maguk mögé utasítani. Akkoriban nyertek 2 Portugál Kupát, és komoly tényezők voltak az ország futballjában.

Tudjuk, hogy Ancelotti egyébként nem nagyon fog tartalékolni, a felvetésem, hogy a Barcelona elleni EC bekavarhat ebbe a párosításba, az elsősorban a játékosok mentalitására vonatkozik. Fejben azért már mindenki a rangadóra tartalékolja az energiáit. Ezzel együtt várható 1-2 változtatás, például nem lenne meglepő Fran Garcia és Modric kezdetése. Camavinga kisebb sérülésre panaszkodva nem csinálta végig tegnap az edzést, kétséges, hogy vállalja-e a játékot – pedig nem kezdett a Sevilla ellen, így mára mindenki a kezdőbe várta. Valószínűleg Joselu is odaállhat a kezdő sípszóhoz, és a Brahim fanoknak is van halvány reményük.

A Braga otthona, a Estadio Municipal de Braga stadion egyébként építészetileg nagyon egyedi. Nem egy futurisztikus megjelenésű hiper-szuper stadion, de egy hatalmas gránit sziklába vájták bele a pálya testet, a két kapu mögött nincsenek lelátók, azokat a területeket a természet birtokolja. A nagy kijelző, szinte a stadiontól függetlennek látszik, ahogy a sziklafal tetején elhelyezték. A csökkentett terek ellenére 30 ezren beférnek, és a gránit, ami körbeveszi az egészet, becsapdázza a hangot, így elképesztő hanghatások képződnek. Az egyik leghangosabb stadion a világon! Szóval itt a hangulatra ritkán van panasz.

A Marca őrült adathalászai nem kis munkával szedték össze, és készítettek egy remek ábrát is róla, hogy a Ral Madrid az európai porondon eddig 108 városban játszott, de ez lesz az első alkalom, hogy Bragában jár. Érdekesség, hogy a Blancók első külföldi útja is Portugáliát célozta 1913-ban, de nem Bragába, és akkor még nem is volt „Real” a Madrid.

Még egyszer: a meccsünk az esti sávba került, 21 órakor kezdődik.

Sultan

View Comments

  • I liked it as much as you did. Even though the picture and writing are good, you're looking forward to what comes next. If you defend this walk, it will be pretty much the same every time.

  • I do not even know how I ended up here but I thought this post was great I do not know who you are but certainly youre going to a famous blogger if you are not already Cheers

  • Thank you I have just been searching for information approximately this topic for a while and yours is the best I have found out so far However what in regards to the bottom line Are you certain concerning the supply

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga #24/2: a Valladolid Bellingham nélkül

A Liga első fordulójában mindössze 4 csapat gyűjtötte be a 3 pontot, mint ismeretes a…

1 nap ago

La Liga 24/1: a Mallorca sosem volt sétagalopp

A valós "gálacsapatos" előszezon hiányában a bajnokság első meccsein fog kiderülni, milyen változások fogják jellemezni…

1 hét ago

BL döntő a Wembley-ben

Nem nehéz egyetérteni abban, hogy a Bajnokok Ligája 2023/24-es döntőjének favoritja a Real Madrid. Drágább…

3 hónap ago

La Liga 23/24: itt vége, elfutottunk véle!

A La Liga utolsó fordulójára eldőltek a fontos dolgok, ezért, ahogy várható volt, időben szét…

3 hónap ago

La Liga #37: a Villarreal sosem könnyű

Az utolsó előtti fordulóhoz érkezett a La Liga idei kiírása. Itt már a meccsdömping egy…

3 hónap ago

La Liga #36: csak bele ne kényelmesedjünk

Három fordulóval a vége előtt az Alevés jön a Bernabeuba kedden este. Nagyon este. Késő…

3 hónap ago