Még egyszer ugyanazt! 2. fejezet

Szerda este a Real Madrid a BL negyeddöntőjének első felvonásán fogadja a Chelsea együttesét. Mint ismeretes, a megelőző szezonban pont a Chelsea, a City és a Liverpool testén keresztül vezetett az út a trófeáig. Annyi a nehezítés, hogy idén ezen csapatok legyőzése még csak a döntőt jelentené…

Az út már körvonalazódni látszik, a tegnap esti meggyőző City sikerrel, de egyelőre még nagyon messze a cél. A fogadóirodák szerint a Madrid az esélyese ennek a párharcnak, de belül azért érezzük, hogy mennyire nem konzisztens a csapatunk játéka, és szinte minden mutatóban gyengébben teljesítünk, mint egy évvel korábban. Lehet ezt persze többféleképpen megközelíteni. Van egy olyan olvasata is, hogy a gárda felszívja magát a fontos meccsekre, ott nem teljesít sokkal rosszabbul, csak az idén az „egyébre” nem sikerült annyira koncentrálni. A Spanyol Szuperkupával mi a helyzet? Na ugye! Kétségtelen, hogy a Ligában a kiscsapatok elleni gyengébb teljesítmény miatt alakult ki a hátrány, az oda-vissza vágós összevetésben pozitív a mérlegünk a Barcával szemben is. Persze ezek csak gyenge kapaszkodók, visszatekintések, a remény halvány járókeretei, mert ami igazán fontos, az még előttünk van.

A Chelsea a német Tuchel-lel 2021-ben még megnyerte a City ellen a BL döntőt. Guardiola egyik legnagyobb pofonja volt ez, amit a futball valaha az arcára mért. Az eltelt 2 év nem tűnik soknak, de az akkori 11-ből mára két fő maradt, aki stabil kezdő: Havertz és Kante. A többiek vagy eligazoltak (Rüdiger ugye hozzánk), vagy kikerültek a stabil kezdő státuszból. Az elmúlt két év a Chelsea-nél a lecsúszás és a kapkodás időszaka volt. Mind a játékoskeret, mint az edzők terén.

A Managing Madrid stábja remekül összeszedte azokat az érveket, hogy a Chelsea miért sokkal jobb csapat, mint amit a jelenlegi PL 11. helye alapján gondolhatunk. Egyrészt vitán felül a legszélesebb kerettel rendelkeznek az európai topligák mindegyikét figyelembe véve. Annyit költöttek a télen – a szabályok adta kreativitást kihasználva –, mint a top 4 Liga valamennyi csapata együttvéve (Enzo Fernández, Koulibaly, Badiashile, Joao Félix, Sterling, Cucurella vagy Mudryk. Brutál névsor!) A visszás szereplésüknek az oka, hogy a szezonban eddig kirúgott három (!!!) menedzserük egyike sem volt képest ezt az értékes emberhalmazt csapattá formálni. Nagyon veszélyes szituáció, hogy pont a párharcunk előtt nevezték ki Frank Lampardot a kékek élére.

Nem feltétlen arra gondolok, hogy az ismert exfocista kiemelkedő edzői kvalitásokkal rendelkezne, inkább az a tapasztalat aggaszt, hogy a keret összes tagja egy új edző érkezésekor extra motivációt érez, hogy bizonyítsa helyét a kezdőben, és kettőzött erőbedobással játszik. Nagyon gyakori, hogy egy edzőváltás pár meccs erejéig szárnyakat ad a gárdának. Különösen, ha az az alapállás, hogy előtte nem ment a csapatnak. Ennek ellenpéldáját látjuk a Bayernnél, ahol 100%-os mérleggel álltak eddig a BL-ben, oda-vissza végig verték a mezőnyt, beleértve a PSG-t is, majd nem kicsit visszás körülmények között történt meg egy edzői stábváltás. Az ember törvényszerűen elgondolkodik, vajon nem emiatt megy-e el (elmegy?) a BL szezonjuk?

Visszatérve a Chelsea-re és a Managing Madrid elemzésére, kiemeltek 5 olyan statisztikát, ami jól mutatja a londoniak erejét a nem túl impresszív felszín alatt.

  1. A BL eddigi mérkőzései során a Chelsea az xGA (engedett lehetséges gólok száma) tekintetében a City mögött rögtön a második helyen áll 6,6-os értékkel. Magyarán nagyon stabil védelemmel rendelkeznek, nem hogy gólig, de gólhelyzetig is nagyon nehéz eljutni ellenük.
  2. A BL-ben még álló csapatok közül a Chelsea-nek van a legtöbb labda visszaszerzése a saját bajnokságában (505). Tehát a labdavesztések utáni visszatámadás és a szűrés tekintetében nagyon jól teljesítenek. Kulcsfontosságú lesz a Madrid egyébként igen jó presszing állóságának csatája a Chelsea letámadásával szemben. Itt igazat adok Ancelottinak, hogy a Kroos-Modric tengely olyat tud, mint semelyik más duó Európában.
  3. A BL idei kiírásában csak a City és a Bayern abszolvált több progresszív passzt a Chelsea-nél. Megvoltak a strukturális problémáik, de semmi nem múlt N’golo Kante, Mateo Kovacic, vagy Enzo passz pontosságán és agilitásán.
  4. Ehhez kapcsolódik a negyedik statisztikai mutató, a passzok száma a középső harmadban. Itt csak a City jobb náluk az egész mezőnyből. Szóval lehet emlegetni a Real tapasztalt középpályáját, de a számok azt mutatják, hogy a Chelsea ezen csapatrésze semmivel sem rosszabb, mint a miénk. Sőt.
  5. Enzo a legkeményebb középpályás a jelenlegi mezőnyben, ő követte el a legtöbb szabálytalanságot (Benfica és Chelsea együtt) a BL-ben még álló csapatok játékosai közül. A Madridnak oda kell figyelnie az időnként szinte agresszívnak mutatkozó játékosra, és fel kell készülnie a középpályán egy komolyabb fizikai jelenlétre (ilyenkor hiányozhat nekünk egy Casemiro szintű bevállalós szűrő). Itt érdemes megemlíteni a bírói felfogást, hogy hol húzza majd meg a fizikai játék még szabályos határvonalát.

A szedetből jól látszik, hogy mi volt igazából a Chelsea gyenge pontja, és miért csak 11. a PL-ben jelenleg. Ez pedig a befejezések nagyon gyatra kivitelezése. A támadó harmadban a minőségi helyzetek kialakításával voltak bajban és konkrétan a befejezésekkel. 29 rúgott góljuk van a PL-ben ezt érdemes a City, vagy az Asenal 70 feletti számához hasonlítani, nem kevésbé a Real Madrid 59-éhez, ami még mindig a duplája. A kapott gólok tekintetében teljesen vonalban van a City-vel és a Arsenallal (27-31 között) abszolút nem az a döntő faktor. Leegyszerűsítve, a Chelsea sorsa attól függ, mennyire tudja Lampard a támadó szekció hatékonyságát megnövelni. Azért a Havertz, Sterling, Joao Felix, Mount, Aubameyang ötösben nem kis potenciál van. Ezen játékosok bármelyike simán kezdő lehetne sok top csapatban is. Őszintén szólva érthetetlen, hogyan képesek ilyen alacsony góltermésre. Legutóbb Lopetegui Woverhamptonjától kaptak ki 1-0-ra. Az egyetlen magyarázat, hogy az idényben nem volt még olyan edzőjük, aki csapat szinten egységet tudott volna formálni a kétségtelenül minőségi futballra képes egyéniségekből. Vajon Lampard képes lesz erre? Vajon képes lesz-e pár nap alatt elérni valamit? Ez igazából a kérdés.

A Madrid helyzete sem optimális. A keret öregedő játékosain hatalmas nyomás van. Szeretjük a tapasztalatot emlegetni, melynek jótékony hatásait valóban élvezi a csapat, de fizikálisan nem lehet szembe menni a tényekkel – egyre kevésbé bírják a fiúk. A Benzema, Modric, Kroos trió még össze tudja szedni magát egy-egy fontos mérkőzésre, de az tisztán megmutatkozott a szezonban, hogy a három frontos jelenlét már nem az ő fizikumuknak való. Sajnos ebben tavalyhoz képest is érdemi romlás érhető tetten. Tudjuk, hogy szélső hátvéd poszton gyengén állunk, valójában érthetetlen Carvajal szerződés hosszabbítása, de Mendy bizonytalan játéka is sok bekapott gólban játszott kulcsszerepet.

A bal oldalon Camavinga szerepeltetése megoldásnak látszik, de a jobb szárny hatékony működését még Valverde besegítésével is nehezen oldja meg a Carvajal – Vazquez kettős. Hányszor írtuk már le, hogy ennek a keretnek a hattyúdalát látjuk, és vajon belefér-e még egy jó BL szereplés? Vajon elég lesz-e az a hihetetlen mentális erő, ami kétségtelenül sugárzik a kulcsjátékosokból? Vajon meddig tudja ez a mentális előny kompenzálni a fizikai eróziót? Vajon mennyire tudják a tapasztalt játékosaink elvesző lendületét pótolni a beépülő fiatalok?

Pozitív, hogy Benzema formája visszatérni látszik, és a Barca elleni 0-4 boostja kitarthat még. Vinicius pszichés állapota valamennyit talán javult, de nagyon jó lenne, ha a játékra tudná fordítani energiáit és nem a külső körülmények szabályoznák a teljesítményét. Ráadásul Hazard is bevethető! 😉

Az utóbbi évtized BL-je igazából a Real Madridról szól. (Reméljük ezt nem múltidőben kell megfogalmazni!) Ez a mi játszóterünk, ahol bármilyen csodára képesek vagyunk. A nagy, és fontos meccsek specialistái vagyunk. Somos el Rey de Europa! No, ebből kellene valamit megvillantani ma este. HALA MADRID!

Sultan

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago