Hamarosan 3 alkalommal is összecsapnak a pályán a futballvilág óriásai – akik a foci pénzügyi területén kissé meglepő módon azonos kényszerpályán, de teljesen más előtörténetek alapján kell, hogy mozogjanak. Miről van szó?

A klubfutball csúcsán nagyon kevés hely áll rendelkezésre, szűk kör fér ide – de a Real Madrid és a Barcelona kétségtelenül ide tartozik. Már önmagában ez is hatalmas munkát, teljes elköteleződést és alázatos munkát igényel sportszakmai oldalról, de az elmúlt években a sport pénzügyi oldaláról is „véres harcokat” kell vívnia mindkét gigásznak, hogy megőrizzék versenyképességüket a Premier League-gel és a PSG-vel szemben.

Mint utaltam rá, más-más előtörténettel érkezett a világjárvány és a háború sújtotta európai időszak kellős közepébe a két szervezet. A Real Madrid az elmúlt 10 év pénzügyi évét figyelembe véve nyereséggel zárt, míg a Barcelona csődközeli állapotba lavírozta magát. 2019/2020 óta a 2021/22-es szezonig bezáróan a Real Madrid összesen 14 millió eurós adózott nyereséggel zárt. Ne keveselljük ezt az összeget, hiszen a Barca ugyanezen időszakban 481 milliós veszteséget szenvedett el. A példátlan mértékű veszteségek mérséklésére és a La Liga pénzügyi szabályrendszerének való megfelelés miatt a Katalán Büszkeség 25 évre eladta a hazai televíziós közvetítési jogainak 25%-át az amerikai Sixth Street nevű cégnek két szerződés keretében, összesen 500 millió euró értékben. A Barca Studios-ban lévő 49%-os tulajdoni hányadát 200 millió euróért adta el, valamint az ikonikus stadionjának nevét is megváltoztatta a streaming óriással kötött szponzori szerződés értelmében, amelynek érvénybe lépése óta a Spotify a főszponzor, ez látszódik a mezük elején idegenben és otthon, a Spotify Camp Nou-ban is.

A Real Madrid is megállapodást kötött időközben a Sixth Streettel, melynek értelmében a felújított Santiago Bernabéu-ban az amerikai cég egy Legends nevű másik társasággal közösen új üzleteket hoz létre. Ez utóbbi cég prémium élmények szolgáltatásában utazik. Az egyezség anyagi vonzata alapján a Real Madrid 360 millió eurót kap, amelyből 316 milliót már realizált is a klub a 2021/22-es pénzügyi év során. Sok minden mellett ez is kellett, hogy adózás után is nyereséges legyen a klub.

Mint az köztudott, a spanyol futball anyagilag nem versenyképes, amelynek oka egyszerűen a rossz struktúrából fakad. Nem véletlen, hogy a Szuperliga ötlete megfogant és amellett éppen a Real és a Barca, valamint a Juve tartott és tart ki a legkeményebben. De erről bővebben kicsit később. Ami fontos, hogy a spanyol futballban talán nem annyira meglepő, hogy a járvány okozta károkból a Real jött ki anyagi értelemben a legerősebben, de ha világszinten nézzük a fociklubok 2020 óta tartó gazdasági tevékenységeit, azt látjuk, hogy itt is a legszűkebb elitbe került a klub. Természetesen a működési bevételt nem szabad az adózás utáni nyereséggel, vagy veszteséggel összevetni, összekeverni.

Mert ha megtesszük, könnyen rossz kontextusban láthatjuk a folyamatokat. 2017 és 2020 között a két spanyol csapat vezette a legtöbb működési bevétellel rendelkező klubok rangsorát. 2020-ban azonban a Real a második helyre csúszott vissza a Cityvel szemben (amely klub ugyebár most komoly(nak látszó) vizsgálat előtt áll), a Barca pedig a 4. helyre zuhant, majd 2021-ben már a 7. helyre csúszott vissza.

2016 és 2022 között a közvetítési jogokból (hazai és nemzetközi versenysorozatok) a Real Madrid 1,6 milliárd eurót kapott, a Barca 1,5 milliárd eurót. Ez nem kevés összeg – önmagában. Azonban, ha mellé tesszük, hogy a Manchester United, amely ezen időszakban alig jutott el a BL-ig, 1,4 milliárd euróval gazdagodott, akkor kezdjük érteni, hogy miért egészségtelen szerkezet a spanyol foci pénzügyi felépítése, amely mind a nemzetközi összevetésben gyengíti a versenyképességet, mind befelé, a hazai bajnokságban is, hiszen a La Liga, CdR, Szuperkupa közvetítési jogokból a Real és a Barca egészségtelenül nagyobb arányban kap, mint a többi klub. Arról nem is beszélve, hogy a Real elég gyakran meg is nyerte a BL-t a fent jelzett időszakban. A Vörös Ördögök pedig még a hazai bajnokságban sem voltak igazán versenyképesek.

Kereskedelmi és médiabevételek tekintetében mind a Real, mind a Barca továbbra is erős számokat tud produkálni, hiszen mindketten világmárkák. Az Adidas 120 milliót ad a Habfehéreknek – évente. A Nike 105 milliót a gránátvörösöknek, szintén évente. Mindkét csapat 70-70 millió eurót kap évente a főszponzoroktól (Emirates Airline és Spotify). A Manchester City viszont náluk is jövedelmezőbb főszponzori szerződést tudott kötni: az Etihad Airways évente 79 millió eurót fizet számukra.

A két klub a mérkőzésnapi bevételekben jól teljesít alapvetően – a járvány előtti időszakban (2018/19-es szezonig) csapatunk ebben a rangsorban a 3. helyen állt katalán klub pedig a 6. pozíciót foglalta el. Érdekesség, hogy ebben az időszakban a stadionból „kifacsarható” legtöbb bevételt a PSG, majd a Juve tudta realizálni, aztán következtünk mi.

Ami a nehézségeket illeti… A Barcelonát, mint minden más csapatot sújtotta a COVID miatti lezárások okozta bevétel kiesés, a lezárások okozta gazdasági visszaesés miatti bevétel kiesés, de a legnagyobb csapást számukra saját bérköltség-rendszerük volt, hiszen az a 2021/22-es szezon előtt elérte a bevételek 70%-át. A 2021/22-es szezonban ez az arány már 88%.

Besült igazolások nálunk is szerepelnek: Eden Hazard, Luka Jovic… brutális pénzbe kerültek és semmi hasznot nem kaptunk cserébe. Viszont a Real egyértelműen elmozdult igazolásaiban a fiatal, kimagasló tehetséggel megáldott, terhelhető személyiséggel rendelkező játékosok irányába: Camavinga, Tchouameni. Cama 35 millió eruroba került… Vajon mennyiért adná el Florentino őt egy hipotetikus transzfer során? Illetve természetesen szkenneli a piacot a háttérstáb, így sikerült leigazolni Alabát, illetve Rüdigert. 2018/19 óta a most futó szezonig a sztárklubok közül a Real Madrid vétel-eladás egyenlege mutatja a legkevesebb mínuszt, vagy máshogy: 84 millió euróval többet költöttünk igazolásokra, mint kaptunk az eladásokból a fent jelzett időszak óta. Ebben a listában a Bayern követ minket, 154 millió eurós „túlköltekezéssel”, a Barcelona 221 millió euróval költött többet érkező játékosokra, mint kapott távozókért, de természetesen ezen a listán toronymagasan a Chelsea van a legnagyobb mínuszban, 740 milliós deficittel.

A soron következő átigazolási szezonban mindkét klub komoly feladat előtt áll, bár más-más okból: a Real kiöregedő kulcsjátékosait valamilyen formában pótolnia kell a Vezetőségnek. A Barcelona esetében viszont a brutális bértömeget kell (nem opció, hanem szükségesség) legalább 200 millió euróval csökkenteni . Fontos itt megjegyezni, hogy a La Fabrica utánpótlás bázist a Real elsősorban „eladásra készülő játékosok képzésére” használja. Az elmúlt 8 évben 330 millió euró bevételhez jutott a klub az utánpótlásból eladott, vagy az utánpótlásból felkerült, majd rövid időn belül eladott játékosok tulajdonjogaiból. A La Masia szintén képes eladásra kész labdarúgókat kitermelni, de náluk az elsődleges cél a felnőtt csapatba való beintegrálás.

Látható, hogy mindkét klub komoly mezőnyben versenyez, miközben a hazai és a nemzetközi szabályozás sem ideális, tényszerűen elmondható, hogy a komolytalan felügyeleti rendszer miatt nem csak ez a két kiemelt, de több „hagyományos” nagycsapat is versenyhátrányba került az „újgazdag” csapatok kimeríthetetlen forrásaival szemben, ráadásul a katalán csapat még a belső működésében is önsorsrontó volt.

Most azonban, ennyi adat után, nincs más dolgunk, mint várjuk a soron következő El Clasico-sorozatot!


Igény esetén az egyes bevételi és kiadási listák teljesebb sorrendjéről (főszponzorok, meccsnapi bevételek, átigazolási eredmények, mezszponzorok, műsorszórási jogdíjak)  szívesen írok.

Forrás: a Football Benchmark nyilvánosan elérhető adatai, elemzései.

Jose

Share
Published by
Jose

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

1 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago