Úgy érzem, a szezonnak ebben a pillanatában helyén való feltenni a kérdést. A bajnokságból már csak 9 meccs van hátra, a BL-ben már a negyeddöntőknél járunk. Találkoztunk már mindenféle csapattal, bekkelővel, letámadóval, és a PSG, Barca után mondhatjuk, hogy elit kategóriás ellenfelekkel is szembe nézhettünk.  A válogatott szünetet kihasználva, gondoltam merengek kicsit Ancelottiról és arról, hogyan (nem) ugorja meg a Madridban elvárt szintet, annak ellenére, hogy még a BL-ben talpon vagyunk, a bajnokságban pedig soha nem látott kollapszus kellene ahhoz, hogy ne mi emeljük fel a végén a La liga trófeát.

Kezdjük az elején: A kinevezése

Miután Zidane, viszonylag viharos körülmények között távozott a klubtól nyáron, sokunkban felcsillant némi reménysugár, hogy a klub körüli problémákat – amelynek megoldására Zidane többé-kevésbé bizonyította alkalmatlanságát – itt az ideje egy új edzővel megoldani. Nem volt azonban egyszerű a helyzet, hiszen tavaly nagy edzőkeringők zajlottak a bajnokságokban, több top szintű edző is klubot váltott, mire a Real Madrid észbe kapott. Thomas Tuchel indította a dominót, amikor elege lett a PSG politikából és a kezelhetetlen játékosokból. Őt a Chelsea-nek sikerült elhappolni januárban és pár hónap alatt a Lampard utáni romhalmazból, BL-t nyerő gárdát kovácsolt össze. A PSG-nél felszabadult állást, a szabadúszó Pochettino vállalta el, akinek, mint látjuk a szezonban, szintén beletörik a bicskája a párizsi projektbe. A Bayernnél Hansi Flick viszonya romlott meg a vezetőséggel annyira, hogy utódot kerestek a helyére, és találták meg Julian Nagelsmann-t, a Lipcsétől. Rövid időn belül tehát 3 olyan edzőről maradt le a Real Madrid, amely potenciálisan megoldott volna bizonyos problémákat.

Mik voltak ezek a problémák?

• Fizikai kizsigerelés: Zizou helyett a Sanitas rotálta a csapatot lényegében. A kulcsjátékosok túlhajszolása miatt a szezonban több mint 60 sérülés sújtotta a Madridot, egy ideig több sérültünk volt mint szerzett gólunk, ami az abszurditás netovábbja. Itt fel kell róni Zidane-nak, hogy személyes indokkal döntött Pintus elbocsátása mellett, akinek a háttérben elévülhetetlen érdemei voltak a BL-triplázó korszakban.
• Fiatalok elkótyavetyélése, beépítésükre való kísérlet nélkül (kivéve Solari rövid munkásságát): Nem független az első ponttól. Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy a Madrid CR távozása óta egy átmeneti fázisban van. Átmenet, amikor a veterán játékosok helyét szép fokozatosan új reménységek veszik/vennék át. A Lopetegui – Solari szezonnak ez volt az egyik kulcskérdése. Solari jól nyúlt a fiatalokhoz, nevéhez köthető Vinicius első nagy berobbanása, de megtalálta a helyét Reguilonnak, Marcos Llorentének. Láthattuk többször a pályán Brahim Diazt, Dani Ceballost, Federico Valverdét, és Odriozola is jól nézett ki. Solari végét 2 Clásico vereség és az Ajax „dream-team” elleni kiesés jelentette (mindez 1 hét alatt). Aztán jött Zidane, felrúgott mindent, amit az argentin menedzser megpróbált felépíteni. Jöttek vissza a kezdőcsapatba (pofára)  a lejárt szavatosságú játékosok, mint Marcelo és Isco. Azt a szezonzárást már a legtöbb madridista kiirtotta a memóriájából. De mindenki elnéző volt, mert majd az új szezonban mikor több ideje lesz ZZ-nek, akkor értékeljük. Sajnos ott sem változott sok a csapatépítés szempontjából. Többet játszott Valverde, mert Modric sokat volt sérült. Egyébként egy pragmatikus, védekező, Atleticós Real Madridot láttunk a 2019-20-as szezonban, amelyet -nem mellesleg -teljesen beárnyalt a világjárvány. Közben sikerült elszórakozni Hakimit és Odegaard-ot is.
• Szemfacsaróan ötlettelen, individumokra és beadásokra épülő, ad hoc támadójáték. A játék, ami a Covid-szezonban bajnokságot ért, vállalhatatlanná és eredménytelenné vált. Bármelyik low-block csapat ellen képesek voltunk pontokat hullajtani.

Nagyjából ezek voltak azok a kritikus problémák, aminek ZZ menesztése után vártuk a megoldását. (Ha kihagytam valamit, nyugodtan kommenteljetek!). És akkor bejelentették a következő edzőt: Carlo Ancelotti. A lusta választás. Az unalmas választás. A „fan-service” választás. A problémák szőnyeg alá söprése. Ancelotti CV-jében sok minden fellelhető, de a csapatépítés, rotáció szavak nagyon nem. Jött egy edzői karrierjének zenitjén bőven túl lévő, szerethető apa-figura, azzal az instrukcióval, hogy facsard ki ebből a keretből amit tudsz, aztán majd lesz valahogy.

Hogy boldogult a feladattal Ancelotti?

Carlónak volt elképzelése a gólszerzési problémák megoldására. Úgy gondolta, az a megoldás, ha a Real Madridból egy átmenetekre épülő csapatot farag. A cél az volt, hogy az ellenfeleket a saját labdakihozatalaikban megzavarva, egy-egy labdaszerzést követő villámtámadással próbáljunk meg helyzetbe kerülni. Ez a húzás kedvezőleg hatott Vini játékára, akinek így nem egy low-block-os darálóval kellett szembe nézni minden alkalommal, hanem ki tudta alakítani a csapat azokat a szituációkat, amiben Vini az egyik legjobb.

A letámadás sebezhetővé tette hátul a csapatot így a szezon elején jellemző volt, hogy sok gólt szereztünk, sokat is kaptunk, izgalmas meccseket játszunk, ami a Zidane-i pragmatikus foci után, a problémák ellenére üdítőleg hatott. Ebben az időszakban még a keretet is jobban forgatta Ancelotti. Bale, Hazard, Jovic trió-, a Rodrygo-Vini és a Camavinga-Valverde duó is kapott perceket, nem beszélve Miguel Gutierezzről. Ez az időszak szeptember végéig, október elejéig tartott, amikor is az ellenfelek rájöttek a letámadás gyenge pontjaira, mert abból volt bőven.

Ancelotti presszingjének hibái

1. Ha az alapfelállást megtartva próbált a csapat letámadni, az létszámhátrányos helyzetet teremtett. A kitámadó Benzema és Vini mögött mindig volt szabad ember, akihez viszonylag egyszerűen el lehetett juttatni a labdát az ellenfeleknek. Az alábbi videóban, csak 1 példát szemléltettem, elég sok variáció lehet egy ilyen labdakihozatalnál, mindet lehetetlenség bemutatni. De pl. ha a videóban Casemiro feljebb lép, hogy középen 3v3 legyen, akkor a mögötte keletkező űrbe egy átíveléssel is lejátszódhatott volna az akció. Vagy, ha az ellenfél szélsője is visszább mozog, opciót nyújtva a jobb hátvédnek.

2. A továbbiakban letámadásnál nem ragaszkodtunk az alapfelálláshoz, hanem egy 4-2-4-es formációban kíséreltük meg a labdaszerzést, ahol szintén kibukott, hogy hiába vannak a védők látszólag emberezve, a középpályán 2v3-as szituáció alakul ki így is. A videóban Vini oldalán van a dilemma. Ha Vini ki lép, kipasszolják, ha nem lép ki, akkor is. A létszámhátrány miatt.

Ezeken kívül is voltak gondok a letámadással, amit az ősszel megosztott Duplaszűrő adásban Szabó Chris remekül észrevett.

• A támadókat ha átjátszották lassú volt a visszazárás általában
• A csapatrészek nem mindig követték a letámadást, vagyis attól, hogy Benzemáék elől próbálták kergetni a labdákat, a középpálya és a védők ugyanúgy hátul csücsültek, emiatt a csapatrészek szétestek, ami szintén megkönnyítette az ellenfelek kontráit

Nem konkrétan egy, hanem zsinórban 3 mérkőzés volt a fordulópont, amiket követően nemes egyszerűséggel feladta Ancelotti a letámadós focit. Ezek a meccsek: Villarreal elleni 0-0, Sheriff Tiraspol elleni 2-1-es zakó, és az Espanyol elleni 2-1-es vereség. (szept 25.)

Vissza a Zidane-i alapokra

Ezt követően a csapat sokkal mélyebben húzta meg a vonalakat és még mindig hangsúlyt fektettünk a kontrákra, de mélyebbről indulva. Innentől Carlo feladta a rotálást is, amikor csak tehette a gálakezdőjét dobta fel, vagyis a Courtois-Carvajal-Militao-Alaba | CKM | Benzema-Vini-Asensio kezdő volt az etalon. Bale-Isco-Hazard vonal abszolút eltűnt a süllyesztőben, ahogy Miguel Guti, Camavinga és Federico Valverde is. Az eredmények viszont jöttek, zsinórban 10 győzelem. Csak ezek a győzelmek többnyire a játékosok egyéni kvalitásainak voltak betudhatók, nem pedig egy kimunkált csapatjáték eredménye. Benzema, Vinicius ekkor is hátukon vitték a csapatot (bár ez a visszaállás Vinit hátráltatta kissé), kiegészülve alkalmanként Asensio balos bombáival és Modric zsenijével (Atleti ellen nagyot ment Lukita). Bende szerkesztőtárs mondatai tükrözték a madridisták lelkesédését ez idő tájt.

„Ha nem én vittem volna a Rayo elleni találkozót, bevallom férfiasan, hogy valószínűleg nem a Madrid vallecasi vendégjátékát választom szombat esti programnak, így azonban nem volt más eshetőség, mint végigizzadni a 90 percet – közepes mennyiségű szeszesital társaságában.”

A low-block is elbukott

Már a PSG meccset megelőzően éreztük, hogy baj van. Gólínségben szenvedett a csapat. 3 meccs, 1 gól, az is egy Asensio bomba a Granada ellen. Kiestünk a kupából a Bilbao ellen, és megint beletört a bicskánk Emery Villarrealjába (szintén 0-0). Ez teljesen normális egy csapattól, amely nem tudja mihez kezdjen labdával és arra számít, hogy a játékosok majd megoldják valahogy. Majd jött a vizsga, azaz a PSG elleni odavágó, ahol Ancelotti ezen taktikája is végleg becsődölt. Rossz volt látni, mennyire alárendelt szerepet játszik a csapatunk. A mély blokk meg volt, de a labdával való játék nem ment. Olyanok is, mint Toni Kroos, kapkodva hoztak rossz döntéseket és teljesen a saját térfelünkre szorultunk. Mbappé aztán tett róla, hogy a PSG várja előnyből a visszavágót, teljesen megérdemelten és örülhettünk, hogy csak 1 volt közte. Muszáj José-t idéznem az összefoglalójából:

„MINDENKI szabadulni akart a labdától, értsd: a felelősségtől. MINDENKI pánik megoldásokat alkalmazott. SOKAN megbújtak a pályán. NÉHÁNYAN azt sem tudták, hol vannak. Ennek a gyalázatnak következményei kell, hogy legyenek, mert különben a hullámvölgyünk meredekebb és mélyebb lesz. Norma csodálatos megfogalmazása tűpontos: a Modric-Kroos páros a horizontális focihoz tökéletes. Ez a PSG nagyjából kiváló – de közel sem tökéletes – letámadása miatt nem tudott működni, illetve azért sem, mert a többiek körülöttük nem vették fel a pozíciókat a pályán. A legnagyobb nulla Asensio volt – számomra. Azért nem Mendy, vagy más, mert minden játékelemben a megúszásra játszott. Mendy, Carvajal az esélytelenebbek tudatával álltak szemben Mbappéval, Messivel, Di Mariával. Néha még sikerült is egy-egy szerelés, egy-egy labdakihozatal. Ám Marco teljesen nulla volt. Taktikailag már csak azért is volt használhatatlan, mert tele volt a gatya. Félre ne értsetek, a többieknél is. Kivéve persze a két fenti kivételt. Carlóval az élen ez a kezdő megbukott és bár Carvajal, Mendy, Asensio, Vini, Benzema fájdalmasan sokszor volt látványosan könnyű egy-egy párharcban, addig nem fog a Real játéka változni, amig Kroos ÉS Modric egyszerre a pályán van. Külön-külön még működhetne egy másfajta, hatékony foci. De ha a két passzgép a pályán van, olyan markánsan meghatározzák a focinkat, hogy senki nem akar/tud/mert máshogy focizni, mint ahogy ők diktálják, Volt idő, amikor uraltuk a világot a CKM-mel. De már évek óta nem – és ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem őket. Azt jelenti, hogy felismerem, hogy ez így már nem elég egy bizonyos szinten felül. Mondjuk a BL egyenes kiesés szakaszában.”

Ancelotti az újabb fiaskója után, megint abba a helyzetbe kényszerült, hogy valamit variáljon. A PSG elleni visszavágó előttről, február 25-éről van az alábbi nyilatkozat (Marca):

„Az Espanyol elleni vereséget követően visszaálltunk egy mélyebb védekezésre, és működött. Zsinórban 10 meccset nyertünk. De utána akadtak problémáink, tehát arra gondoltunk, hogy itt az ideje ismét presszingelni.”

Ez volt a terv. Visszaállni egy bukott stratégiára. De rosszindulat nélkül, esetleg gondolhattuk, hogy a háttérben az említett típushibák megoldásán is dolgozott a Carlo stáb.

A fals remény

A PSG-t felvezető meccseken tehát ismét a letámadós Real Madrid bukkant fel. Legjobban tetten érhető volt a Real Sociedad elleni meccs, amelyet a szerkesztő kolegák (Raulitás, Relantos, Norma és José) a helyszínről voltak szerencsések megtekinteni. Idézet az összefoglalójukból:

„Az ominózus tizenegyesig is látszott már a két csapat terve közötti különbség. A Soci mélyen helyezkedve próbált nehezen átjárható, szűk területet képezni a saját tizenhatosa előtt. Feltehetőleg egy Kroosszal felálló statikusabb Madridra készültek. Azonban a Cama bekerülésével létrejövő intenzívebb presszing és több labda nélküli mozgás meglepte őket. Lám-lám, a rotációnak több haszna is lenne, Carlo!”

A Soci, 11-ese után még inkább bunkerfociba kezdett, a Madrid letámadása pedig ezúttal működött. Bár xG-ben nem nyilvánult meg, de folyamatos nyomás alatt és saját 16-osára szorulva tartotta a Madrid az ellenfelet. És végül, hála Cama és Modric átlövéseinek, valamint a második félidőben Benzema, és a sorozatos gyenge teljesítmények miatt újra impact-subbá lefokozott Asensio góljainak, magabiztosan nyerte a meccset a Madrid. Megy ez a letámadás, ugye? Irány a Bernabeu, szorongassuk meg a párizsi kirakatcsapatot, támadjuk le őket és ha elbukunk, bukjunk el böcsülettel! Ez volt a madridista mentalitás.

A PSG ellen azonban 60 percig sok babér nem termett. Pochettino csapatának egy célja volt ezen a meccsen, hogy kontrából Mbappét leindítsák. (Az, hogy csak ennyire futotta tőlük, legyen az ő szegénységi bizonyítványuk). Ez több ízben sikerült is nekik. Mbappé előbb egy lesgólt szerzett, majd egy szabályosat is.

A második félidő elején is szerzett még egy lesgólt egyébként, akkor is a rendezetlen hátsó alakzatra vezették a labdát, azonban akkor Alaba nagyszerű ütemben ugrott be a védelmi vonalba és lesre állította Mbappét. Aztán jött Donnarumma…

És a ki nem kényszerített hibája, ami után a Bernabeu varázsa magával ragadta a csapatot, a PSG pedig földbe állt (mint korábban sokszor már). Nagy szerepe volt a beálló Camavingának, Rodrygónak. Akkor eufóriában voltunk, de azóta beláthatjuk, hogy ezelőtt a varázslatos 30 perc előtt volt 150 perc, amikor alárendelt szerepben voltunk és az volt a csoda, hogy nem volt több közte. Az egyetlen take home message (taktikailag) csak annyi, amire már a szerkesztő kolegák a korábbi idézetben rávilágítottak. Intenzív presszingben nincs helye Kroos-nak és Casemiro-nak. Camavingáék atletikussága jobban tudja maszkírozni a szervezetlenségből fakadó hátrányokat.

El Clásico: Amikor a szög kibújik a zsákból és Ancelotti koporsójában landol

A Clásico egy olyan meccs volt, ahol Ancelotti összes hibája kicsúcsosodott. A rogyásig játszatott és (még vezetés esetén is) lecserélhetetlen Benzemára izomhúzódás miatt nem számíthatott. Körülbelül 5 opcióban gondolkodtunk, mint lehetséges megoldás. A közös mindegyikben az volt, hogy a szezon eleje óta jegelték őket. Mind Jovic, mind Mariano, mind Bale-Isco-Hazard, gyakorlatilag epizódszerepekig sem jutottak, nem volt meccs a lábukban. A rotáció és a B-terv hiánya kiütközött. Nem maradt senki akiben megbízott volna Benzema pótlására, így teljesen agyabeteg ötlettel rukkolt elő, Modricot és Kroost 9-esben használta. Igen, ez a letámadás ugyanaz a 4-2-4 volt, mint amivel már korábban próbálkozott, csak a középpályáról kiszedte a két szervező játékosát hozzá, amivel a De Jong – Busquets – Pedri hármasból legalább egy, de gyakran mind a három szabadon kapta a labdákat és szervezték a a Barca akciókat egymás után zavartalanul. Az, hogy utána félidőben 3 védőre állt át és, így az 5vs4 helyett 5vs3-ban jöhetett a Barca, és fél perc múlva átrohantak rajtunk, azt inkább hagyjuk is. Taktikailag ekkora égést, ráadásul KÉTSZER egy meccsen, még Real Madrid edzőtől én személy szerint nem láttam. Ez nem az a Barca volt, amelyik 6-ot, vagy 5-t gurított nekünk korábban. Azoknál kb. feltette az ember a kezét, és konstatálta, hogy nincs ellenszer. Ezzel nem elvéve a mostani Barca érdemeit, akik úgy játszottak ahogy kell és van identitásuk, valamint tudják a játékosok, hogy strukturálisan mi a feladatuk. De, ha Barca fanok elemzésbe kezdenek, előbb-utóbb rájönnek, hogy egy kicsit túl könnyű dolguk volt ezen a meccsen. És mindez Ancelotti sara. Xavi azt mondta meccs után, ennél nehezebb meccsre számított.

Kiütközött az is, hogy miért nem vállalkozott a szezonban az újításokra, azon kívül, hogy a sok sebből vérző stratégiáit váltogatja. Mert nem képes rá. Az elérhető legjobb játékosa nélkül ez a maximum, amit Ancelotti nyújtani tud. Akkor kérdem én:

• Mit vár az átmeneti fázisban lévő Real Madrid egy olyan edzőtől, aki 9 hónap alatt nem tudott strukturált labdás játékot kialakítani? Nem lett jobb a játékunk a mély blokkok ellen a Zidane focihoz képest, csak most már Benzema mellett, van egy top szintre megérkező Viniciusunk.
• Mit várunk attól az edzőtől, aki a világ minden tapasztalatának birtokában nem tud megszervezni normálisan egy letámadást? Xavi Barcelonája az ékes bizonyítéka annak, hogy ha van elképzelésed és terved a megvalósítására, akkor meg lehet csinálni 1-2 hónap alatt. Thomas Tuchel a Lampard féle szedett-vetett Chelsea-ből BL-győztes, világbajnok csapatot csinált hónapok alatt.
• Hogy várjuk a fiatalok beépülését, amikor az edző meg van lőve, ha nem számíthat az általa érinthetetlennek titulált játékosokra. Casemiro-Kroos-Modric. Hány jó meccsük volt idén? Modric néhányszor felvillant, de szívre tett kézzel, többször volt átlagos a teljesítménye és 1x-1x brilliáns, mint a Tico és PSG ellen. Az a helyzet, hogy ezek a játékosok következmények nélkül játszhatnak gyengén, mert ha csak nem kényszerből, Carlónál be vannak betonozva. V.I.C kommentelő meglátása nem is lehetne validabb: „Ha egy kicsit le tudna adni a klub a tekintélyelvűségből, a megkérdőjelezhetetlenségből, az a jövőre nézve remek lenne, mert akkor érdemi változások történhetnének. De ez a távolabbi jövő zenéje, úgy gondolom. Arra gondolok, hogy az átigazolási szezon történései valami felismerhető, beazonosítható minta alapján működjenek, a kiválasztott edzővel összhangban működve. Vagy arra gondolok, hogy a csapatkapitányi karszalag ne feltétlen az itt eltöltött idő alapján kerüljön fel. Vagy arra, hogy reális esélye legyen egy madridi akadémistának a felnőttkeret állandó és meghatározó tagjává válnia. Vagy arra, hogy nem kéne megvárni, hogy az adott esetben motiválatlan, vagy épp prime korszakán bőven túlfutó játékosaink önmaguk paródiájává váljanak a hátsó ajtón való távozást megelőzően. Vagy arra gondolok, hogy a jó teljesítményt játékperccel jutalmazzuk, ahogy az normális lenne. Vagy hogy nem éreztetjük ok nélkül, sorozatos sportszakmai baklövések eredményeként a keret egyes tagjaival, hogy nem kívánatos elemei a csapatnak.”
• Hogyan is tudná fejleszteni Ancelotti a fiatal játékosait, ha a fő ismérve, hogy szabad kezet ad nekik? Jól hangzik mindez, csak mint bizonyítja idén, a saját korlátoltsága miatt ad szabad kezet a játékosoknak.
• 2022-ben minden elit csapat igyekszik szűkíteni az ellenfél területeit és a döntéshozatalok idejét lerövidíteni. Egy Clásicón nem adhatsz Busquets-nek sok időt a gondolkodásra. Carlo Ancelotti Real Madridja pont az ellenkezőjét csinálja. Tengernyi területet és időt az ellenfél játékosainak, amit a jobb csapatok, felkészült edzővel könyörtelenül kihasználnak

Konklúzió

Mindent összevetve, nem látok semmi arra utaló jelet, hogy a Real Madridnak folytatnia kellene a közös munkát Ancelottival. Hagyni kell, hogy befejezze ezt a szezont, és megnyerje a ligáját, ahol féltávig a Tico és Barca problémái miatt ellenfél nélkül evickéltünk. Azt sem látom magam előtt, hogy egy 62 éves makacs edző, majd most döbben rá a hiányosságaira és pálfordulást mutatna hirtelen. Amit ebben a szezonban láttunk, annyit tud Ancelotti nyújtani a Real Madridnak. Ez pedig nem elég, és hosszú távon inkább negatív hatással lesz a csapatra. Nem csinált mást a szezonban, mint bebizonyította, miért volt igazuk a kétkedőknek vele kapcsolatban. Még Zidane-t is lassan pozitív példának lehet felhozni Ancelotti munkássága után. Zizou legalább a nagy meccsekre felrázta a játékosokat és ki tudott állni egy olyan tervvel, amivel nem a vágóhídra küldi a játékosokat (pl. Liverpool elleni továbbjutás, Chelsea ellen mikor Tuchel felállását tükrözte, hogy felvegyük velük a versenyt, Clásicók, vagy amikor a City ellen visszaállt a gyémántra Iscóval). Mindent elmond, ha a problémákkal teli Zidane-korszakból már pozitívumokat kell emlegetni Carlo idei szezonja után.