4 nap pihenő jutott a fiúknak a PSG elleni eufórikus továbbjutás után. A spanyol bajnokság 28. fordulójában már a Mallorca ellen kell helytállni. A tét nagy, ugyanis győzelem esetén a botló Sevilla ellen már kétszámjegyű, egész pontosan 10 pontos előnyt lehet kiharcolni, 10 fordulóval a La liga küzdelmek vége előtt. A fő kérdés, ami megfogalmazódott bennem a meccs előtt: Sikerül-e szép és eredményes játékkal meglovagolni a heroikus továbbjutás okozta emelkedett csapatmorált? Nézzük.
Ancsa most sem árult zsákbamacskát, ám most talán megbocsátható bűn (ha már eddig nem rotált, még ez a meccs belefér), tudván, hogy egy győzelem esetén gyakorlatilag fél kézzel már foghatjuk a kupát. Az alábbi csapat futott ki a gyepre.
A PSG ellen belét kihajtó Lukita pihenést érdemel, gondolta Carlo, ezért Fede lesz a kéttüdejű középpályás ezúttal, Casemiro és a visszatérő Kroos mellett. Carvajal helyett Krityó kommentelőnk örömére, Lucas Vazquez kap lehetőséget, Asensio helyén pedig a párizsi mágikus estén kitörő energiát mutató Rodrygo bizonyíthat kezdőként. Érdekes tweak ez így a jobb oldalra, támadásban még akár működhet is.
Az 5. percben Casemiro udvariasan üdvözölte a kölcsönjátékosunkat, Kubót, majd közelről szagoltatta meg vele a mallorcai gyepszőnyeget. Felelős és tudatos megmozdulás volt, hiszen sárga lap esetén nem lesz eltiltott a Barca ellen. Ja, de. A spori nem fújt, a kontránál pedig a VinZema kombinált. A LaLiga TV kommentátorai szimplán csak „Partnership of the season”-ként emlegetik ezt a duót. Nagyban ennek a két embernek lehet köszönetet mondani, ha a szezon végén sikerül magasba emelni a bajnoki trófeát. A Mallorca kapusa itt még kitornázta Benz lövését.
Jó 25 perc telt már el a meccsből, de érdemleges dolgot nem sikerült feljegyezni. Már ami a futballt illeti, és nem a kick-boxot. Durva a meccs, a játékvezető pedig spanyol szokáshoz híven inkompetens az indulatok féken tartásához. Leginkább Viniciust célozták a Mallorca játékosai.
Először jött ez a narancssárgás becsúszás, ami a bíró szerint nem ért még csak lapot sem. Maffeo volt a tettes. A másikon Rodry pancsol be Kubónak. Szegény gyerek, nem tudom mit mondhatott a játékoskijárón, amiért a fél csapat agyba-főbe’ akarja verni. Nem sokkal utána szó szerint Vini torkának ugrottak, aki ekkor már nagyon unta a banánt és ráförmedt a Mallorca védőjére. Mindkettőnek sárga…
Miután kicsit lenyugodtak a kedélyek, jött a 35. perc amikor is, a mérkőzés legveszélyesebb helyzete a hazaiak előtt adódik. Egy ügyes támadás végén, a hátvédsoron átívelt labdáért küzdött Nacho és a Mallorca csatára, Ángel. Nacho megnyerte a párharcot, azonban a labda Mendy elé pattant, aki nemes egyszerűséggel visszaadta az ellenfélnek. Maffeo lőtt, és csak a kapufa mentette meg a kapott góltól a Madridot.
42. percben aztán újra mi veszélyeztettünk, újra a VinZema. Most Vini tudott lőni, de Maffeo nagyszerű ütemben blokkolt. A következő támadás ugyan veszélyt nem hozott, de megemlítem, mert itt Vini bosszút állt a becsúszásért Maffeón, úgy, ahogy helyes és illő: Hintába ültetéssel.
Félidőben megállapítható, hogy a heroikus továbbjutás nem szebb játékot eredményezett, hanem egy felpörgött állapotot, amit a Mallorca baltás gyilkosai a maguk javára tudtak fordítani. Feleslegesen beleállt a durvaságba a Madrid is. Ezek után, a második félidőre, már csak annyit kérek, hogy piszkálja-pöckölje-tuszkolja be valaki a kapuba labdát és húzzuk be valahogy. Nem szabad felülni a Mallorca agresszivitásának, mert az az ő malmukra hajtja a vizet.
A második félidő 55. percéig kellett várni, amikor végre megtört a jég. Valverde ezúttal nem agresszíven, hanem taktikus keménységgel akasztotta ellenfelét, először a labdát elpöckölve. VinZema kombó után Vinicius gurította be a hálóba a labdát, a kapus lábai között. 0-1! Tőlem le is fújhatnák máris. A táncoslábú brazil még tolt egy solo-szambát, amit a közönség hangos fújolással honorált. Vinit nagyon felbőszítették, ő pedig ebben a szezonban büntet.
1 órája zajlott ez az összecsapás, amikor Carlo, szokásával ellentétben, időben cserélt. Case szomorúan ballagott le, nem jött össze neki a hőn áhított lap. A másik lecserélt Fede volt. Helyüket Camavinga és Modric vették át. Gyanútlan madridistákban felmerülhet a kérdés: Mi szükség ebben a darálóban, vezetésnél Modricra? Én nem vállalkozom okfejtésre az üggyel kapcsolatban (Mert gőzöm sincs). Nézzük tovább a meccset inkább.
A Madrid ekkor már látszólag felülkerekedett a Mallorca agresszív stílusán, azonban ez nem szegte kedvüket a piros-feketéknek, még keményebben álltak bele a szerelésekbe. Egyik ilyen alkalommal Rodrygo-t sikerült úgy megtaposni, hogy saját lábán nem is tudta elhagyni a pályát. Elsőre nekem úgy tűnt a lábfejére tapostak, és felsínylett bennem saját hasonló sérülésem, aminek vége lábközépcsonttörés lett. A replay alapján viszont lehet Rodrygo bokájához ért a láb. Minden esetre rosszul nézett ki a dolog. Nagy érvágás ez, az amúgy is foghíjas jobb szélső pozícióra így maradt egy Asensio. Ő váltotta Rodrygót. Jött még LV helyére Carvajal is.
A 76. percben az egész meccsen tarthatatlan Vini harcolt ki egy büntetőt és a Madrid esélyt kapott, hogy végre-valahára lezárja ezt a meccset. Benzema kíméletlenül bevágta, ahogy mostanában szokta. 0-2! 22 gólos már a ligában.
Mindössze 6 perc múlva ismét Vinit nem tudták megállítani, az akció vége azonban szöglet lett, amit kicsiben a frissen beálló Marci (Mendy is megsérült) varázsolt Benya búbjára. 0-3! A francia megszerezte a 23. szezonbeli találatát is. Most már végleg hátra dőlhettünk, majd mandínerből vissza is pattanhattunk előre, mert a 84. percben Benzema összerogyott és cserét kért. Igen ám, de Carlo, Marci beállításával ellőtte az utolsó cserelehetőségét is, így a francia kénytelen volt lejönni, 10 emberre fogyatkoztunk pár percre. A La Liga TV-s kommentátorok szerint Modric percekkel a húzódás előtt mondta neki, hogy ne játsszon tovább, hanem takaréklángon focizzon. Carlo egyszer használja el a cseréit a 85. perc előtt, rögtön visszaüt 😀 Reméljük nem komoly a baj.
Több puskaport már nem tartogatott a találkozó. A Real Madrid szó szerint kiharcolta a sikert. A meccs legjobbja nálam Vinicius. 10 pontosra duzzadt az előny a Sevillával szemben, 10 fordulóval a vége előtt. Vasárnap El Clásicó, ha a katalánokat is sikerülne két vállra fektetni, akkor már tényleg nem kellene nagyon aggódni. Carlo azonban óvatos: „3-0-ról is buktam BL döntőt, a bajnokság nem lefutott még.”
A reálos Valverde végre újra a kezdőbe került, miközben az Atletic Bilbao edzője, Ernesto visszavonulása…
Ha nem is elsősorban nekünk, de rég nem látott izgalmakat hozhat a kieső zónában az…
Leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy az utóbbi hetek híreit, az erkölcsi, sportszakmai és a személyes…
Ahogy a nagy klasszikus mondja, innen már megvagyunk, mi már csak egy sört kérünk! A…
Eljutottunk oda, hogy akinek nincs kedve, már nem is játszik idén. Mbappe sérültet jelentett, de…
Egyben bízhatunk, hogy a Betis még nálunk szarabb formában van, az elmúlt 5 meccsükből a…
View Comments
Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me? https://www.binance.info/ur/register?ref=WTOZ531Y
Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.
Thank you very much for sharing, I learned a lot from your article. Very cool. Thanks.