Biztos lesz valaki, aki megjegyzi majd, hogy a #kismadrididerbi akár a Rayo-Getafe is lehetne… De az legyen a #legkisebbmadrididerbi és arról amúgy sem fogunk posztot írni. Ma délután végre folytathatjuk utunkat a bajnoki cím felé, amihez az elmúlt években massziv és sikeres Getafe otthonában kell jól szerepelnie Ancsa fiainak. A Getafe idén inkább csak masszív. Nem lőnek túl sok gólt és igazából nem is kapnak túl sokat, egyszerűen nem jól jönnek ki a szoros meccsekből nagy általánosságban. 18 bajnokin lőttek 12 gólt (Enes Ünal egymaga 5 gólt vállalt ebből a termésből) és kaptak 20 gólt David Soria portás legnagyobb bánatára. Expert futbalszurkoló ebből a két nyers adatból is le tudja szűrni tapasztalatának köszönhetően, hogy melós, fizikai párharcokra fókuszált focit játszik a Getafe. A dallamos nevű és madridista múlttal büszkén rendelkező Quique Sánchez Flores edzősége nem csak itt, de korábbi csapatainál is volt már sokkal jobb, hatékonyabb, látványosabb. A csapat sok felállással próbálkozik, amelyekre mi, nagymellényű topcsapatszurkerek #elitistakisujeltartással lefelé biggyentett alsó ajakkal csak ‘ippenhogy megjegyezzük, hogy „ah, nem is fontos annyira a felállás, az inkább telefonszám” – miközben ez nem teljesen igaz, fontosabb, mint gondoljuk, ám sokszor nem gondolunk bele a részletekben. Egy kisebb csapatnál pedig még fontosabb a formáció, szinte sosem a stílust, hanem a taktikát határozza meg. A felállás eldönti, hogy a pálya zónái támadásban, védekezésben és a kettő közötti átmenetben kihez tartoznak, illetve kinek a feladata egy-egy zónába átlépve a támadást/védekezést segíteni. A kis csapatoknál az automatizmusok nem feltétlenül azt jelentik, hogy az érkező passzt nem tallpal/(láb)torokkal, kezeli le, hanem belsővel és azzal is passzol tovább, hanem inkább azt, hogy kottára tudják, milyen játékfázisban (= labda pillanatnyi helye a pályán, iránya, labdajáratás sebessége) kinek milyen területért kell felelnie, illetve speciálisan az adott ellenfélre felépített támadó és védekező taktika alapján kinek kell támadásban valakit kimozgatni területről (Mendy félterületbe mozgása Vininek lenne segítség, de Mendy még nem támadta annyiszor veszélyesen a kaput, hogy egy szélső védő/középpályás komolyan vegye a bemozgását); egy-egyezést vállalni (Vini, Rodrygo, Hazard); védekezésben kinek kell zónától függően az ellenfél legveszélyesebb játékosát felvenni, kinek kell első szándékból fizikai párharcot kezdeményezni (Casemiro, ofkórz) felívelésnél (ha túljut rajta, akkor a két belső védőnk); kinek kell labdavezetésre vállalkozó ellenféllel szemben labdára (Militao, Alaba, időnként Mendy), emberre (Carvajal, Lucas, gyakran Mendy) menni és kontaktolni, kinek kell a passzfolyosókat takarni (cover shadow: Modric, Kroos, Alaba, Vinicius) és ugye ezek csak egy apró szeletét jelentik a FOCI-nak, ráadásul minden függ attól, hogy a csapatok milyen fázisban, a pálya melyik zónájában vannak és a labda milyen sebességgel közlekedik játékostól játékosig.
Ráadásul mindig észben kell tartani, hogy a foci a manipulálásról szól: labdával egy csel formájában, egy passz képében, labda nélkül pedig területnyitás, vagy területszűkést formájában elvégzett mozgásokról és ne feledjük, hogy a labda nélküli mozgás nem csak a védekezésben létezik, hanem támadásban is. Hiszen te támadóként (napjainkban támadó minden olyan játékos, aki a csapata támadásában vesz részt, hiszen ilyenkor támadófeladatokat lát el labdával, labda nélkül / azt a mondatot, hogy „napjainkban védő minden játékos…”, azt szerintem ez előző alapján mindenki be tudja fejezni) a védődet kimozgathatod a zónájából, azért, hogy oda befusson egy társad kvázi üres területre (ezt teszi Asensio a jobboson Lucasnak, vagy Carvajalnak, aminek eredője Marco természetes játéka és ezt Carlo is tudja és nem is ragasztja a vonalhoz Asensiót), vagy kimozgatod/kimozgatnád a védődet, hogy ott ne 2 VS 2 legyen (ami mindig nehezebb, mint az 1 VS 1). Ezt próbálja Mendy, de ugye senki nem hisz neki, hogy ő azért fut el a zónájából egy balhátvédnek totál idegen zónába, hogy ő ott majd labdát kap, ezért Vini nem marad 1 VS 1-ben, hanem 1 VS 2-ben kell valamit kitalálnia. De van, hogy tényleg azért hagyod el a zónádat, hogy kérd a labdát és kapod is. Ilyenkor a védődnek kell eldönteni, hogy követ téged (Asensiót követik, mert tudják, hogy jobbról a centrumba mozogva a bal lábával instant veszély; Mendyt nem követik, mert tudják, hogy nem kap labdát), vagy sem. Ha követ, akkor te még megkaphatod a labdát, hiszen technikailag jól képzett játékos vagy, tudod fedezni a labdát nyomás alatt is; vagy ha követ a védőd, akkor a helyére egy harmadik társ (a labdás játékos, mondjuk Kroos) belőheti a játékszert az üres területre befutó játékosnak (mondjuk Lucas jobbhátvéd, vagy Carvajal jobb hátvéd -*szándékos a szóköz és annak hiánya).
***
Tehát, a felállás eldönti, hogy a csapatok mit akarnak a pályán első szándékból (foci pálya -> támadó/középső/védő harmad -> legalább 12 zóna). A védekezést erősítik (minden felállás, ahol 5, vagy 3 védő van, előbbit nem kell magyarázni, utóbbi ugye a szárnyvédős rendszer napjainkban, azaz 3-5-2, vagy 3-5-1-1; a 3-4-3 nagyon ritka, ráadásul veszettül támadó felállás, hiszen a 4 középpályás általában 4 belső középpályás (6-osok, 8-asok) gyémántban, vagyis ezzel nem a saját kapud elé pakolok le a buszt, hanem az ellenfél kapuját támadod orrvérzésig), a támadást erősitik (felállások, ahol 3 támadó van, ahol gyémánt középpálya van, a 433, a fentebb említett 343); vagy a középpályát akarják megszállni (ez nyilván a 4-2-3-1/4-3-2-1, illetve felállástól majdnem függetlenül azok a kezdő tizenegyek, ahol nem középpályás poszton is középpályás szerepel és nem kényszerből – lásd: Pep bármely kezdője). Aztán vannak edzők, akik az EGYENSÚLYT helyezik előtérbe (Carlo, de rajta kívül számos más edző is), ahol a felállásnál figyelembe veszik, hogy kimagasló taktikai-technikai tudással rendelkező játékosok legyenek a pálya gerincében, akik olvassák a játékot és tudják, mikor milyen tempót kell diktálni bármilyen játékfázisban (napjainkban ilyen a mi csapatunk, ahogy arról MrPaul remek cikkében is ír, nézzétek meg, kiket emelt ki a keretből. Csak egy szélen lévő játékos van köztük… Az Inter, természetesen a City, Pool, Chelsea is ide tartozik. A Bayern-t a védelme miatt (nincs igazi klasszis most ott), a PSG-t pedig azért nem sorolom MOST ide, mert ahogy Norma nagyon jól megfogalmazta, a francia copyGalactico sikere Verattin áll, vagy bukik, mindegy milyen sztárok vannak ott. Idősebb madridisták legyenek kedvesek a „francia copyGalactico” helyett Galaktikus Real Madridot olvasni, Veratti helyett Makélélét. Szinte hallom a ráerősítő „hümmögöséteket”.)
***
Ja igen, Quique Sánchez Flores… Elkalandoztam. Tehát a szinpatikus spanyol edző sok felállást próbált már a szezon során. A legtöbbször 3-5-2-őt, ezt követi a 4-4-2. A fentiek fényében ugye mindenki el tudja dönteni, hogy mi ezekkel az elsődleges cél? Fontos, hogy észben tartsuk: a felállás nem determinálja, hogy te egy védőkkel, vagy védekező játékosokkal teletömött csapattal nem fogsz szétcincálni egy másik csapatot és nyerni, akár több góllal is. Akarom mondani, Sheriff. Mármint, ha az elsődleges cél a játék azon fázisában, amikor azt meg lehet valósítani (itt: védekezés során a védőzónát védeni – mert ugye védekezés során lehet letámadni is; miközben a gegenpressinget én nem tartom a védekezés fázisának, hanem az átmenet fázisának, miközbenmiközben (nem elírás) lehet védekezni labdával is (del Bosque 2012-es spanyol válogatottja és társai)).
Na most akkor ismét vissza Quique Sánchez Flores problémájához: ugye azt látjuk, hogy a felállások a védelmet rendben tartja. 18 meccsen 20 gólt kapni egy középmezőnyre predesztinált kerettel abszolút elfogadható. A lőtt gólok nem stimmelnek, hiszen 12 lőtt góllal a bajnokság felénél a szezon előtt kiesőjelöltnek vélt csapatok állnak.
Természetesen ellenünk is megpróbálnak nyerni, hiszen menekülnek a kiesőzóna közeléből, de nem feltétlenül ellenük tudnak sokat nyerni, mert van, amikor 3 pont és 3 pont között is van különbség.
Pár gondolat rólunk: a COVID megtépázott minket is, de szerencsére a standard kezdők közül csak Vinit kell nélkülöznünk ma. Vannak csapatok, akikkel kegyetlenül elbánt a vírus (Rayo, Barca, Atletico, stb…) Ennek megfelelően a kezdőt bárki fel tudja sorolni: Courtois – Lucas – Militao – Alaba – Mendy – Casemiro – Modric – Kroos – Hazard – Asensio – Benzema.
Minden más ÓÓÓÓÓRIÁSI meglepetés lesz.
Személy szerint Carlót nem tudom elővenni, hogy keveset rotál, mert tudom, hogy nem egyedül dönt és nem konok fickó: felhasználja a STÁB tudását és a tudomány segítségét is. Valószínűleg lesz súlyos sérülésünk, ám az a helyzet, hogy akik folyton ezt várják, azok majd „naénmegmondtam” felütéssel jönnek diplomatikusan kinyilatkozni, miközben a súlyos sérülés akkor is előjöhet, ha elvétve játszik egy játékos. Én inkább akkor fogom elővenni Carlót a rotációs kapanyél hiánya miatt, ha egy-egy formahanyatlás ellenére is kezdőben lesz örökélet+1napra adott játékos. A formát a képernyőn keresztül is látjuk. A fizikai paramétereket, egyéb adatokat és az ezekhez kapcsolódó elemzéseket legjobb akaratunk ellenére sem.
Meccs mindjárt, 14.00 órától, vamos-vamos!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…