A Real Madrid összességében könnyedén lelépte a Granadát csütörtök este. A 4-1-es végeredménynek köszönhetően a blancók továbbra is ott loholnak a listavezető Atletico nyomában. Összefoglaló.
A Beharangozó megjelenésének estéjén még nem volt ismert a Tico mérkőzésének eredménye. A Granada ellen persze így sem lehetett más célja Zidane-nak, mint a győzelem. A matracosok végül legyűrték a Sociedadot, így karnyújtásnyi közelségbe került tőlük a bajnoki cím – pláne, ha egybevetjük a sorsolásukat a blancóékkal.
A Barca pontvesztése utáni optimizmus tehát némiképp csökkent csütörtök estére. A kezdőcsapatunk láttán bizony felszaladt a szemöldököm, Zidane két helyen is meglepőt húzott, gondolván: „hadd focizzanak egy jót a fiatalok is!”
Az előzetesen felrajzolt hadrend alapján Fedét vártam jobboldali védőnek, ezzel szemben Marviné lett a megtisztelő feladat. Fede így eredeti posztjára, a középpálya közepére került. Valljuk be, hiába multifunkciós játékos az uruguay-i, ez áll a legjobban neki!
A kezdőrúgást követő első percektől kristálytiszta volt a mérkőzés folyásának menete. A Granada kezdettől fogva érezhetően messze saját tudása alatt teljesített. Érthető módon, hiszen számukra jóformán tét nélküli volt már a találkozó.
Ezzel szemben a Madrid! A srácok az első pillanattól kezdve igyekeztek helyzetet kialakítani és veszélyeztetni az andalúz kaput. Ilyen helyzetben szokott lenni az a forgatókönyv, hogy eljutunk egy lesgólig, talán egy kapufáig, majd az ellenfél egy gyors kontrával elszalad és megszerzi a vezetést. Hát most nem így lett, korán jött ugyanis a vezető gól.
Lukita indult be a tizenhatos baloldalánál az üres területbe, heves karlendítéssel kérve a mélységi labdát. az ifjú Miguel nem akart szófogadatlan lenni a horvát játékmesterrel és olyan zsugát osztott Luka elé, mintha csak maga a fogadó tette volna! Modric megőrizte a hidegvérét és éles szögből okosan elrúgta Rui Silva lába alatt a hosszúba, 1-0!
A korai vezetés tudatában a habfehérek jócskán visszavettek a tempóból, a meccs kontrollját viszont nem adták ki így sem a kezükből. Partner volt mindebben a Granada is, hiszen a kezdeti, minden tüzet és elszántságot nélkülöző hozzáállásuk a hátrányból fakadóan még inkább lelombozódott.
A 25. percben aztán nagyobbat üvöltöttem, mint a gólnál! Az ügyesen és agilisan mozgó Marvinba rúgott hatalamasat Machís. Oké, már az elejétől kezdve éreztem, hogy ki vagyok hegyezve a bírósporttárs tevékenységére Militao esete után. Na de ez… Kíméletlen, alattomos, szemét rúgás, amiért még csak lap sem járt! Én még a színén is elgondolkodtam volna.
Két perccel később már mintha nyoma sem lett volna Marvinban az előző incidensnek, hiszen ő kerüt helyzetbe. Fedétől kapott szenzációs mélységi indítást, a befejezést azonban kicsit elkapkdota, és elrúgta keresztbe a kapu előtt.
Fede egyébként szenzációsat játszott az egész meccsen, de különösen az első bő fél órában volt kiemelkedően látványos a tevékenysége. Teljesen más benyomást tesz a csapat játéka vele a középpályán. A szerzett labdákkal rendre első szándékból kerülte az indítás, vagy meglódulás lehetőségét. Gyorsaságának és munkabírásának köszönhetően már most remek box-to-box spíler, a jövőben még klasszis is válhat belőle. Kár lenne eltékozolni ezt a fiút!
Amint a fenti gondolatot leírtam, Casemiro tizenhatos előterében összeszedett labdájával indult meg Valverde, és túlzás nélkül a másik tizenhatosig vezette azt, lendületből átrohanva szinte a teljes pályán. A Benzemának lekészített labdát a francia kapu mellé tekerte.
A 38. percben gurult ismét el a gyógyszerem. Militao egy csínybe menő labdáért tagadhatatlanul később ért oda ellenfelénél, ám korántsem éreztem olyan kirívóan durva megoldásnak, mint korábban Machísét. A brazil bekk esetében persze azonnal villant a sárga. Bőven adható volt, a gond itt csupán a kettős mércével és a következetesség teljes hiányával van.
A 45. percben Vinicius előtt nyílt terület, rá is vezette a védőkre! Addig totyogott a brazil nem tudva, hogy mit kezdjen a lehetőséggel, míg szét nem nyílt előtte a fal. Rafináltnak gondolt lövést eresztett meg a hazaiak kapujára – belsővel, laposan, középre. Kaput talált, de ez nem az ő meccse volt!
Ellenben a brazil kolléga, Rodrygo! Marvinnal kibulizták a lasztit a felezővonalnál, amivel aztán Rodrygo a kinyíló folyosón átrohanva, egészen a kapuig szambázott. Higgadt befejezéssel kilőtte a hosszú alsót. Viszonylag éles volt a szög, onnan erős és pontos löket kell, meg is érkezett! 2-0!
Első bajnoki gólja volt ez csak idén a fiúnak, mégis úgy érzem, hogy a kapu előtti, utolsó megoldásokat rendre nagyobb arányban választja meg jól, mint Vini.
Kapcsolt is a balszélsőnk, a második félidőben egy jó elfutás után már ő is hasonló lövéssel próbálkozott, mint a második gólunk volt. Ezuttal Rui silva védett azonban.
Az egy órához közeledve fogalmazódott meg bennem, hogy ezen az estén egy percre sem kérdéses, hogy melyik csapat a jobb. A Granada kedvét teljesen elvette a kétgólos hátrány. Madridi részről pedig könnyed májusi focizgatássá vált így a meccs, jöttek is színező megoldások. Mennyivel jobb úgy belealudni egy meccsbe, hogy ez úgyis meglesz, mintsem a dögunalomtól!
Szép fokozatosan Zidane-nak is sikerült berúgnia a rotációs kapát, meg is kezdődött a keret forgatása. Elsőnek Marvin jött le a szünetben (reméljük, hogy nem lett semmi komoly abból a rúgásból), helyén Odri. A második áldozat Fede volt, akinek így lehetősége nyílik rápihenni a Bilbaora, hogy aztán a CKM-el toljuk végig azt a találkozót. Az eltiltástól egy sárgára lévő Casemior persze maradt a pályán.
Mielőtt végleg elbóbiskoltam volna, életjelet adott magáról a Granada! Bizonyos Luis Suarez nem találta el a labdát a gólvonalunkon… Az életjel, no meg a támadóharmadban zajló flegmázásnak meg is lett a törvényszerű következménye: Militao hibázott hátul, kis szerencsével, de visszajöttek a meccsbe 2-1! Ma sem fogok egy jót szundizni az utolsó 20 percbe, mert ezt az előnyt is el tudjuk szórakozni.
A bekapott gól után szerencsénkre gyorsan jött a válasz elől. E. Hazard szaladt el a balon és okosan a második hullámnak gurított vissza a tizenegyespont magasságába. Benzema és Asensio ugyan berongyolt a kapuba, de Odriozola számított erre a megoldásra – futtából be is durrantotta a léc alá, kis híján lerúgva Asensio fejét. 3-1!
Bongyorkánk már a második gólját szerzi az elmúlt bő három hétben. Hát mi lett volna, ha Zidane a szezon elejétől játszatja?! Valószínűleg a Pichichiért is versenyben lenne…
Alig egy percre rá aztán jött a teljesen érthetetlen döntés Rui Silva részéről, amikor egy biztosító védő jelenléte ellenére is, teljesen feleslegesen jó 25 méterre kirongyolt a kapujából. Benzema köszönte szépen, az elé pattanó labdával még egyszer megtáncoltatta az egyébként is bohóckodó kapust, majd higgadtan az üres kapuba tekert. Karim gólja is megvan, közte négy, ez innen sima! 4-1!
Az utolsó 10 percre aztán még jutott egy hatalmas Curta bravúr, no meg néhány kihagyott Luis Suarez helyzet. Az utolsó percben Isco szánta meg szerencsétlent, kvázi utolsó emberként adott el egy labdát, ám a kolumbiai támadó egy-az-egyben vezetve a kapunkra sem tudott túljárni a belga zsiráf eszén. Roppant szórakoztató volt a Granada hetesének vesszőfutása, elvégre ilyen név esetén mindig élmény látni a nagyobbnál nagyobb kihagyott helyzeteket. A végeredmény tehát már nem változott.
A győzelem tehát megvan, sok izgalmat nem tartogatott a találkozó. Ehhez az elszánt Madridon túl szükség volt egy jó partnerre is. A Granadától jóformán semmit nem láttunk, ami alapján idén az EL-elődöntőjéig meneteltek és jól is van ez így!
Két meccsel a vége előtt még mindig pontelőnyben az Atleti, így a következő találkozókat is hozni kell, ha egyáltalán hinni akarunk Simeone-ék botlásában. Folytatás vasárnap Bilbaoban egy brutálisan fárasztó és kizsigerelő Granadából való hazaút után. A főszerep tehát most nem a pihenésé, ellenben a lehetőségé, hogy Ti is értékeljétek a látottakat lent a kommentek között!
Hasta el final! Vamos Real!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
Your article gave me a lot of inspiration, I hope you can explain your point of view in more detail, because I have some doubts, thank you. 20bet