Jön a Chelsea elleni párharc második felvonása. Az 1-1-es első meccs miatt a Chelsea van előnyben az idegenben rúgott góllal, de koránt sincs lefutva még a döntőbe jutás kérdése.
Ebben a beharangozóban a csapat fizikális állapotára koncentrálok főleg. Aki a Chelsea csapatáról akar képet kapni, annak ajánlom az első meccs beharangozóját, ahol Tuchelék stílusát, taktikáját veséztem ki. Taktikailag nem várható az ott említettekhez képest extra. Leginkább a Real Madrid visszatérői miatt várhatunk más játékképet és rajtuk múlhat, hogy ne ismételjük meg az odavágó első félidejében látottakat.
Nem túl jól. Az Osasuna elleni meccs előtt konkrétan több sérülést szedett össze a csapat a szezonban már, mint ahány gólt elért a bajnokságban. Haladjunk csapatrészenként.
Jobbhátvéd poszton a helyzet siralmas. Carvajal hosszú kihagyás után játszhatott a Chelsea ellen, azonban csak árnyéka volt önmagának. Majdnem olyan rosszul passzolt, mint a túl oldalon Marcelo, de Daninak legalább a védekezést sikerült megoldania. A meccs után kiderült, hogy mehet vissza az orvosi szobába és a szezonjának vége. Ha Zidane ismét a szárnyvédős felállás mellett teszi le a voksát akkor itt kezdőként szóba jöhet Odriozola, vagy Fede Valverde. Előbbinél nem tudjuk rá lehet-e bízni ilyen feladatot úgy, hogy ennyire rosszul menedzselte Zidane a játékperceit a szezonban. Valverde szerintem megoldaná, de ő is régen lépett már pályára, utoljára a Liverpool ellen. Szerencsére Fedének sikerült negatív PCR tesztet produkálnia, így rá számíthat majd Zizou. Az egyetlen optimális opció Lucas Vazquez lenne, de mint tudjuk, ő sem léphet már pályára idén sérülése miatt. Érdemes Berto táblázatára vetni egy pillantást, hogy megértsük, mi vezethetett odáig, hogy elfogytak az épkézláb megoldásaink (nem csak) ezen a poszton. Lucas Vazquez amikor bevethető volt, csapágyasra volt hajtva, Odri közben szóhoz nem jutott. Ennek eredménye egy meccs- és önbizalom hiányos Odri és egy sérült LV. Valverde univerzális hasznossága mentheti meg a helyzetet. Milyen jól jönne egy Achraf Hakimi is, ugye?
Az is előfordulhat, hogy ZZ ezúttal elveti a szárnyvédős rendszert és visszatér a 4 védőhöz, ahol Nacho foglalhatja el a jobbhátvéd pozícióját. Tippem: Szárnyvédős felállás, Fedével.
Militao biztos bevethető, a brazil ráadásul igen jó formát mutatott a Chelsea ellen a második félidőben, az Osasuna ellen pedig oroszlánrészt vállalt a győzelem kiharcolásából fejes góljával. Már megjelentek a szalagcímek: „Ramos utódja?” Kuksizzuk meg a táblázatot. Militao akkor került a csapatba mikor mind Ramos, mind Varane sérült volt. Mint oly sokszor, itt is csak és kizárólag kényszerből nyúlt Militaóhoz Zidane. Örülhetünk, hogy a brazil így is viszonylag stabil teljesítményre volt képes. Cinikusok megkérdezhetik, hogyan alakult volna a szalagcím, ha akkor nem hiányzott volna egyszerre Varane és Ramos. Valszeg így: „Militao, a megbukott igazolás.” Gondolkodjunk el ezen.
Varane hétfőn izomsérülést szenvedett, rá nem számíthatunk sem a Chelsea, sem a Sevilla ellen. Ő sem volt rotálva fikarcnyit sem a szezonban, az a csoda, hogy eddig jobbára elkerülték a problémák.
Azzal, hogy Ramos nem kapott lehetőséget bemelegedni sem az Osasuna ellen, azt jelentheti, hogy a Chelsea ellen sem fogja megkockáztatni a pályára küldését Zidane. Írtam, még mielőtt Varane sérülése a tudomásomra jutott. A táblázatból látható, hogy az Alcoyano elleni kudarc óta alig láttuk Capit. Jelen helyzetben kénytelenek leszünk meccshiányos állapotában bedobni őt a mély kékségbe. Ha jól tér vissza, abból származhat előny is, hiszen az odavágón Kroos-nak kellett visszalépnie a védők vonalába osztogatni. Ramos jelenlétében erre nem feltétlen lesz szükség. Tuchel maga fogalmazott úgy Ramos visszatérése kapcsán, hogy: „Kihívást jelent majd számunkra a visszatérése, mert ő a csapata vezére és számos kérdésre nyújthat majd választ, amit remélhetőleg felteszünk nekik.” Azon is elgondolkodott a német mester, hogy miatta csatár nélkül, hamis 9-essel (Havertz) álljanak fel, hisz akkor Capinak nem lenne kivel küzdenie elől.
Tippem: 3 középhátvéd: Militao, Nacho, Ramos.
Marcelótól úgy nézett ki, hogy a spanyol kormány megmentett minket, ugyanis szavazatszámlálásra kötelezték, ami miatt elvileg nem utazhatott volna Londonba a csapattal kedden. Gyakorlatilag magángéppel fog a csapat után repülni miután közszolgálati tevékenységeit letudta. Az a hír járja, hogy egy öreg hölgy átvette tőle a stafétát a szavazatszámlálásnál, de mi bennfentesek tudjuk, hogy az Flo Papa volt álruhában. 😀 Minden esetre, jobban járunk ha csak a padról szurkol inkább Marcink. Már az Osasuna ellen sem lehetett pályán tartani, jött helyette Miguel Guti a Castillás csikó. Szerencsére Mendy felépült a sérüléséből, így bevethető lesz. Vele támadásban és védekezésben is új dimenziók nyílnak meg a bal oldalon. Itt is érdemes visszanézni a táblázatra, hogy Mendy mennyit pihent a szezonban. Spoiler: szinte semmit. Zizou nem is tudott mást tenni, mert Marcelo-val felállni öngyilkossággal ért fel bármely csapat ellen. Csak volt nekünk egy Reguilonunk, akiről túl könnyen lemondott és aki a Spurs egyik legjobbja lett azóta. Jövőre mindenképp átgondoltabb keretkialakításra lesz szükség, főleg, hogy Marcelóról bebizonyosodott sokadszor, hogy nem szint már. Tippem: Mendy, y nadie más. Ha ZZ a 4 védőt preferálja, akkor Nacho – Militao – Ramos – Mendy lehet a hátvédsor.
Nincs kérdés. CKM. Kroos-Modric pihentek az Osasuna ellen, Casemiro játszott és gólt is lőtt. A brazil fizikuma hihetetlen. Évek óta kezdő és szinte soha nem sérül meg. Igazi Zidane-kompatibilis player. Taktikailag a középpályásoknak arra kell figyelni, hogy Kroos és Modric közt ne legyen kilométernyi távolság, mint az odavágó első félidejében (másodikban ezt orvosolta ZZ). Illetve arra, hogy szervezetlen magas letámadással ne sétáljunk be ismét abba a csapdába, hogy Jorginhoék kedvükre húzhassák szét a csapatrészeket és a középpálya mögött keletkező űrből Mount vagy Pulisic szabadon vegye fel a labdákat. (Ezt is orvosolta az odavágó második félidejében Zizou.)
Benzema biztos pont. Mellette lehet ismét az odavágón súlytalan Vini, vagy a visszatérő Hazard is kezdhet. Bárkire is essen a választása Zidane-nak, a Chelsea betonbiztos védekezését, nagyon nehéz lesz feltörni, mint ahogy az odavágón nem is sikerült és csak Benzema zsenialitásának köszönhettük a gólt. Ha a 4-3-3-as formáció lesz, akkor kezdhet Asensio, vagy Rodrygo. Egy biztos: ha nem lövünk gólt, akkor kiesünk. Kérdés, hogy megéri-e / képes-e a Real Madrid lerohanni ezt a Chelsea-t. Tippem: Benzema-Hazard
Csapatként, taktikailag, és fizikálisan is jobbnak érzem a Chelsea-t. Ráadásul ha akarnak, kedvükre beállhatnak kontrázni. Ezért gondolnám ismét a helyes döntésnek a szárnyvédős rendszert. Az odavágó második félidejében láthattuk, hogy tud jól működni ez a felállás, hisz a Chelsea nem tudott helyzetet kialakítani sem. Most is az lenne a legjobb forgatókönyv, ha meggátolnánk őket gólszerzésben, közben bízunk egy pontrúgásban, vagy egyéni villanásban. Nem érzem, hogy a 4-3-3 javítana annyit a támadópotenciálunkon, hogy megérje a rizikót bevállalni, amit a középpálya elvesztése jelentene azzal a formációval. Optimista tippem: 0-1, Eden Hazard góljával a volt csapatát kiejti. Vamos!
Kommentben jöhetnek a ti verzióitok. Ti is underdognak érzitek csapatunkat?
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…