Categories: BeharangozóLa Liga

Huesca-Real Madrid (szórakoztató műsor 90 percben)

Zidane visszatért, örülünk, hogy gond nélkül és gyorsan legyűrte a koronavírust. Érkezik ma délután a következő bajnokink (16:15), a liga tökutolsó csapata ellen, idegenben fognak játszani a srácok. Mivel a sajtó előtt Zidane elővette a korábban már használt paneleket, így arra gondoltunk, hogy követjük Mesterünket, hasonlóan állunk mi is a találkozóhoz. Nézzétek csak!

2018. december 9., Huesca – Real Madrid

"Mit érdemes tehát tudni róluk?

Semmit.

Na de ReAlantos, nem illik ilyet írni, tiszteljük az ellenfelet!

Oké, akkor a fontosabb tények idei szezonjukból: 14 meccs alatt mindössze 7 pont, amit egyetlen győzelemmel és 4 döntetlennel sikerült elérni. A matematikából kevésbé gyengék így már rájöhettek, hogy 14 meccs alatt 9-szer töltötték be a vesztes fél szerepét. Az az egy győzelem a nyitófordulóban az Eibar ellen jött össze, azóta viszont volt többek között egy Barca elleni 2-8, egy Sociedad elleni 0-1 (amiben az a pláne, hogy az ellenfél a végén kettős emberhátrányban játszott), illetve a kupából két 0-4-gyel küldte haza őket a válságban lévő Bilbao.

Értitek már, miért mondtam, hogy semmit nem érdemes tudni? Ezt a csapatot úgy is illene (akár több góllal) legyőzni, hogy ha a hétközi kezdővel állnánk fel…"

Ebből a szövegből mit tudunk a ma délutáni mérkőzésre áthúzni? A Huesca azóta sem lépett előre, 21 bajnokiból kettőt nyertek… Ezt a csapatot úgy is illene legyőzni, hogy tényleg a cseresor áll fel. Oh, wait… erről azért eszembe jutott egy piszkos gondolat!

A meccs összefoglalója Rajeshez került, aki így oldotta meg a dolgot:

Ah, igen, alig van komment, nem meglepő. Nem tavasz van, nem nagy csapat ellen játszunk, fele madridista rájött, hogy igazából mindig is a Juventus volt a kedvenc csapata.

...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ mekkora elmozgások és elmozgatások után Gareth lő kapásból bődületes nagy gólt a hosszú alsóba. Odriozola csókot érdemel, de fontos megjegyezni, ahogy Modric labda nélküli mozgásával területet nyitott, ahová Llorente mozgott be, majd kapta a labdát és indította Odrit. Csodálatos kombináció volt és továbbra is elolvadok a labda nélküli mozgások támadásra gyakorolt pozitív értékétől.

....

Istenem, ha van szíve a bírónak, három percnél többet nem hosszabbít. Nem azt mondom, hogy kapkodás és káosz van nálunk most, de egy lövőcselre három madridi ment el a vak világba… Tegnap a Fradi-Mezőkövesden több tudatosság volt a kövesdiek játékában. Mi most taktikailag alulmaradtunk, egy pontos támadással elhozhatjuk a három pontot és elgondolkodhatunk, hogy egy szerényebb tudású, de lelkesebb és letámadó csapattal szemben mit lehet tenni, mert ebben a hónapban már csak ilyenek jönnek szembe a Ligában. Szenvedni, vagy kontrollálni, ez itt a kérdés. De örülnék, ha Madridban is ez lenne a kérdés.

...


Ami nagyon fájdalmas, hogy 5 gólszerzési kísérletünk volt. Ebből ugyan 4 kaput talált, de akkor is rohadt kevés. A hazaiak 11 alkalommal próbáltak gólt szerezni, bár ők is csak 4 alkalommal találtak kaput, de ezek a számok csak erősítik a tényt: taktikailag alulmaradt másodszor is egy magas és intenzív letámadással dolgozó csapattal szemben Solari. Az Eibar megvert minket, ma Bale és Courtois hozta a 3 pontot.

2019. március 31., Real Madrid – Huesca

Raulitás csavaros gondolatai okoztak izgalmat a beharangozóban!

AZ ELLENFÉL

Mert hogy ilyen is van, mégpedig a 20. helyen tanyázó Huesca. 7 pontra vannak a bennmaradást jelentő 17. helyen tanyázó Villarrealtól. Az elmúlt időszakban megverték a Sevillát, és gyepálták már el a Betist is. Azonban nem véletlenül utolsók. A tavasszal eléggé impotens matrac egy négyest gurított nekik. Ellenünk decemberben játszottak hazai pályán, ahol Paci góljával nyertünk meg egy szenvedős, vacak meccset (José meccs alatti szenvedéseit az erre vágyók itt olvashatják). Kötelező győzelemnek néz ki a Huesca elleni, de vajh sikerül-é teljesíteni ezt?

Az összefoglalót a mindig remek Sultan írta meg!

Ez már vajon a Zidane-magic kezdete, vagy csak a mákos torta első szelete, amivel a francia tréner fogja etetni a közvéleményt? Nem tudom. Mindenesetre tény, hogy vasárnap este a Real Madrid nagy nehézségek árán, egy 89. percben rúgott – egyébként szépségdíjas – Benzema góllal tudta csak legyőzni 3-2-re a tök utolsó Huescát. Sosem volt még nagyobb igény arra, hogy eredményből érveljek, de sajnos ez a kiskapu sosem tartozott az erényeim közé.

...

Kroos és Modric pihentetésével véletlenül se tette be Casemirót, a sérülésből frissen visszatérő Llorente egyből kezdő lehetett, Ceballost és Iscót vártuk, de Brahim kezdetése Valverde és Lucas Vazques kárára már meglepetésnek mondható. Elől nem volt semmi váratlan, Benzema és Bale alkotta a csatársort.

...

Az idén hullámzóan teljesítő védelmünk már a 3. percben megmutatta, miért nem létezik csapat a világon, mely legalább egy gólt ne rúghatna ennek a Real Madrdidnak. Nacho vesztett viszonylag könnyen párharcot baloldalon Avila ellen, akinek betörését közelről követték figyelemmel a Real Madrdid védői, az első számú passzopciót a kapuval szemben senkinek eszébe nem jutott levédekezni. Luca Zidane ott ragadt a kapu baloldalában, ha egy lépéssel jobbra helyezkedik a csatár betörésével összhangban, talán lett volna esélye Juan Camilo Hernandez centerezés utáni lövésére megmozdulni. Bár így is megmozdult, de akkor vetődött el, amikor a labda már mögötte volt. Értem én, hogy kevés már a tét, de akkor is lesújtó volt ezt látni.

...

Benzema pókfocis skilljeit nem ismerjük, de valószínűleg nem érhette volna el, de látva, hogy jön Isco, nem is erőltette a négykézláb hanyatt közlekedést. Isco szerencsére beverte 60 centiről, mert mögötte Bale állt, és ha hagyja neki, különös tekintettel a wales-i jelenlegi formájára, valószínűleg Föld körüli pályán lenne a labda, mi meg 0-1-el mentünk volna szünetre. Az meg mindenféle pletykákra adott volna okot, a csapat idei formáját és Zidane csapatforgatási elveit nem ismerő nyikhaj újságírók bundát kiáltottak volna.

...

Szünetben jó az iksz

Egyébként nem csak rajtunk múlt, hogy nem volt vendégelőny a szünetben, mert 44. percben újra ajtó-ablak Huesca helyzet maradt ki.

Aki cserét vizionált a szünetben, az azonnali hatállyal könyvtárazza ki Zidane megelőző realos éveinek csere gyakorlatát. Erre komoly fogadási irodánál egész egyszerűen nem létezik odds.

...

Hogy azért visszataláljunk a valóságba, arról a Huesca egyenlítő gólja gondoskodott az utolsó negyedóra előtt. Legalább megint kaptunk rögzített szituációt követő fejesgólt. Nehogy azt gondoljuk…

Node, ezen a napon mindenki érezte, hogy a Zidane-nal visszapottyantak a kezek a szaros bilibe, lehet és érdemes is álmodozni, mert nincs többé elveszett találkozó, a mentality strong visszakerül a köztudatba, jöhetnek megint az utolsó pillanatban megnyert katartikus meccsek. Ha valahogy kióvnánk az Ajaxot a legjobb nyolcból, innen tutira nyernénk a BL-t is megint. Legalább ez klasszis gól volt. Benya felvarrta a bal felsőbe, a kapus szépen követte a fejével a labdát, de a kezét nem tudta felemelni. Teljesen jól van. A csapat dicséretére legyen mondva, nagyon stabilan tartotta az eredményt a 4 perc hosszabbításban. Erre lehet majd építkezni a Valencia ellen.

...

Győzelem

Valójában nem érdemli meg ez a meccs, hogy egyéni teljesítményekre kitérjünk, de Nacho nyugodtan mehetne tőlem egyhónapos babázási szünetre, soha nem láttam még ilyen rosszul játszani, mint az utóbbi hónapokban. Durván rombolja a nimbuszát. Brahimot meg kell említeni, mert a több hónap meccsszünet ellenére, bátran játszott, lehet, hogy mégis lesz benne fantázia, feltéve, hogy nem Pogba és Vinicius lesz előtte a baloldalra bejelentkezve. Mert akkor felfekvésesre fogja ülni a sejhaját még a puha Recaro ülésekben is. Ha Odriozola labda nélküli megindulásaira jobban figyelnének a társak, dupla annyi veszélyes helyzet alakulna ki. A srác egy kincs. Sokkal jobban kellene használni!

...

Zidane, amikor megjelent az újbóli bemutatkozásán egy szakadt farmerben 80 öltönyös, konzervatív fazon között (köztük a Real még élő legendáival), azt mondta, hogy tanult a megelőző évek hibáiból. (Ezek szerint azt a tré cipőt nem sorolta ide.) Azt viszont még továbbra sem tanulta meg, hogy az nem a csapat ésszerű és működő forgatása, amikor komplett sorokat hagyunk ki stratégiai helyeken, és egymással éles meccsen nem találkozó játékosokkal akarunk mérkőzéseket megoldani. Otthon egy tök utolsó Huesca ellen sem lehet, nemhogy egy hajszállal komolyabb gárdák ellen. Vajon hány ilyen meccs kell még, hogy megtanulja?

2020. október 3., Real Madrid – Huesca

Gwolf írta meg a beharangozót és a dühöngőt is.

A Huesca 18. helyen tanyázik a bajnoki tabellán 7 meccs után, első győzelmük még várat magára. 5 döntetlen mellett 2 vereséget benyeltek, azaz tavaly július 20-ig kell visszamenni, hogy megtaláljuk az utolsó olyan találkozót, ami után győztesként hagyták el a pályát. Igaz, olyan csapatok ellen döntetleneztek, mint a Valencia-Villarreal-Atlético Madrid. Végignéztem az összefoglalókat a meccseikről, ami alapján, azt tudom mondani, hogy akkor tud ez a csapat (viszonylag) jó eredményt elérni, ha sikerül nekik hibátlanul lehozni egy meccset, ugyanis hajlamosak hajmeresztő baklövésekkel elszúrni mérkőzéseiket.

...

Benzema és Vini a MARCA szerint megbeszélte az esetet, és teljes a béke. Zidane a pénteki sajtókonferencián pozitívnak titulálta a dolgot, mondván, ez azt jelenti, hogy a Real Madrid életben van. A Huesca elleni összecsapást egy döntőnek tekinti, így próbálja a COVID utáni miniszezonban bevált “minden meccs egy döntő” hangulatba hozni a csapatát. Kicsit viccesnek hangozhat ez, hogy a Huesca elleni hazai meccs egy döntő, de ha ettől jobban fognak koncentrálni a fiúk, részemről egye fene. 

...

Részletek az összefoglalóból

A Huesca kezdett veszélyesebben, 7. percben egy kontrából elfutottak a Marci mögött tátongó lyukon (Quelle surprise, mondaná Monsieur Zidane). Rafa Mir-t Militao kísérte, a támadó végül oldalhálóba rúgta a labdát. Eddig becsülettel próbál építkezni is a Huesca, nem csak a kontrákra vár, ehhez azonban a Real Madrid nem túl intenzív letámadása asszisztál. 13. percben a Huesca a félpályáról hosszú, magas átadással kereste Rafa Mir-t megint csak. Kecsegtető helyzet volt, ugyanis nem volt lesen a spanyol csatár, a rossz ütemben felpattanó labdát azonban megszelídíteni nem tudta. Bántó nyugalommal nézte végig a teljes madridi gárda ezt az esélyt, annyira nem volt azért rossz probálkozás ez. A Madrid borzasztó lassú, impotens játékot mutatott az első negyed óra elteltével. Szokásos U-alak, körbepasszolgatás, 0 taktikai felkészítés és kreativitás jellemezte az akciószövögetéseket. Ennyit arról, hogy döntőként kezelik a srácok. 20. percben labdabirtoklásban már vezet a Huesca, 46-54 a javukra és bátran játszik a kis csapat.  Rafa Mir lesgólja a sok intő jel egyike volt.

...

28. percben csak a szerencsén múlt, hogy nem szerezte meg a vezetést a Huesca. Hosszú labda balról-jobbra, majd a Marcelo mögé befutó támadó lábára pontosan érkező beadás után… Mellé ment végül a lövés. Nem hülye a Huesca, tudják mire kell játszani.

...


Teljesen váratlan, a meccs képéből nem következő 2 gólos előnnyel mehetett szünetre tehát a habfehér alakulat. Gondolhatnánk, hogy ha ehhez megint nem volt szükség semmilyen meccsplanre, és úgy mozogtak a fiúk, mint akik szívesebben sziesztáznának, akkor milyen második elé nézhetünk.

...

Mire felocsúdtunk a szünet után, már 3 volt, a Huesca védekezése elcsúszott az 54. percben és Valverdére nem maradt emberük. 3-0. A találkozó érdemi része lezárult, a meccs behúzva, az eredményből pedig a következő fals-pozitív következtetést fogja levonni a publikum egy része: Rideg profizmussal lehozott találkozó, a meccsbe annyit tett bele a Madrid, amennyire feltétlenül szükség volt. Ez kb. ilyen Bozsik Péter szintű értékelés, így én ezt a megközelítést elutasítom, akkor is, ha rúgunk még 3-at az összeomló Huescának. 

...

Egyéni villanásokkal legyőztünk egy pocsék helyzetkihasználású Huescát, miközben a taktika az volt 40 percig, hogy valamelyik középre hányt labda hátha célt talál. Köszönjük meg Eden Hazard nagy gólját (MOTM is lett), amivel kibillentette a mérkőzést a ritmusából, ami addig Huesca gól felé haladt. Onnantól a kis csapat megzavarodott, gyorsan rákapták a másodikat egy beadásból, és nem tudtak felnőni a feladathoz a második játékrészben, így (végül nem érdemtelenül) nagy verésbe szaladtak bele.

Nincs csapatjátékunk, így nincs is mire építkezni a nehéz novemberi meccsek előtt. A több gólos siker megvan, azonban a beharangozóban említett alapozás, hogy ez a siker bármit meghatároz a jövőben, elévült. Folytatódik az ad-hoc, Real Madridhoz méltatlan futball, amíg 
Zinedine Zidane ül a kispadon.


A fentiek tükrében most is szórakoztató mérkőzés vár ránk! Szurkolni mindig kell, gondolkodni sosem káros. 😉

Játékoskeretünk a mai meccsre:

Tippelde – 14:15 a határidő

Jose

Share
Published by
Jose

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago