A feszített meccsnaptár és a szombati győzelem utáni elcsúszásból adódik, hogy a posztokkal is megcsúsztunk. Épp ezért, rendhagyó módon érkezik az Atletico meccs összefoglalója az én, a bilbaói vendégjáték Beharangozója pedig ReAlantos kolléga tollából.
Szombat este a Real Madrid a vártnál sokkal simábban nyerte meg a madridi derbit. Azóta aludtunk egyet (kettőt) a történtekre, így most tiszta fejjel, a racionalitás talaján igyekszünk értelmezni a látottakat.
Ha konzisztens akarok lenni és a Beharangozóban írtak fényében próbálom elkezdeni ezt a cikket, akkor azt mondom, hogy meglepetés eredmény született a Di Stefanóban. Atleti nagyon távol futballozott attól, amit eddig láttunk tőlük az idényben. Így tett egyébként a Real is, csak az ellenkező pólus irányába – legnagyobb örömömre.
Ne szaladjunk túlságosan előre, haladjunk szépen sorjában! A kezdőcsapatok megismerésekor nagyjából azt kaptuk, amire számítottunk. Egyetlen meglepetés akadt csupán, igaz, annál komolyabb. Lucas Vazquez nélkül elképzelhetetlennek tűnik napjaink Realja, így a jobboldali mindenes most a támadósor tagjaként kapott szerepet. Ezek szerint ő Zidane rendszerének alapja.
Az Atletinél az előzőleg felrajzolt 4-4-2-es hadrendben Hermoso meglehetősen furcsán festett a balbekk pozíciójában. Akik már látták az Atletit idén, – különösen gondolok itt a Barca elleni meccsükre – azok sejthették, hogy itt bizony Carrasco lesz a baloldal felelőse egy 3 belső védős, szárnyvédőkkel felálló rendszerben.
Nem szoktam hang nélkül nézni meccseket, de ezúttal a derbire sajnos ez a sors vár. Egyrészt, mert a meccsnek szurkolók nélkül semmilyen atmoszférája sincs. Ez még nem szokott azonban gondot okozni, hiszen az utóbbi időben rákényszerültem, hogy hozzászokjak ehhez. Ami jobban zavart, hogy Farkas Norbert helyett ezúttal Léderer Ákos hangját kaptuk meg aláfestésnek, aki sajnos nem tartozik a kedvenceim közé (nem tudok elvonatkoztatni esetében az RTL Klubon közvetített NB1-es bajnokiktól a 2000-es évek közepéről).
A kezdőrúgást követően az Atleti játékával kapcsolatban szúrt szemet, hogy ezúttal sem a hosszan előrevágott, felívelt labdákkal próbálnak támadást szervezni, hanem a saját tizenhatosuk környékén is nyugodtan, a földön adogatva próbálják meg kihozni a játékszert. Első ilyen stílusú támadásszövésük egyből egy baloldali beadásig jutott el. Ha nem az ősi riválisról lenne szó, valószínűleg ezt a futballfelfogást nyugtáztam volna a kulturált jelzővel.
Az első helyzetecskére a 6. percig kellett várni, Benzema beindulása, majd visszatett labdája után a balról keresztbe csorgó játékszert Modric futtából zúdította a kapu felé. Jócskán mellé, de életerős jelzése volt annak, hogy megérkeztünk a meccsbe.
A 10. percben érkezett az első komoly habfehér lehetőség. Carvajal jobboldali, harcos labdaszerzése után Benzema került lövőhelyzetbe. Nagyon jó, sistergős löketet szúrt Oblak kapujára, amibe a szlovén hatalmas bravúrral pont annyira tudott beleérni, hogy a kapufán csattanjon. Pár pillanattal később Vazquez beadása után szintén Benzema találta magát ordító helyzetben, ám kicsit zavarba jőve sután elrúgott a labda mellett – kimaradt.
A 15. percben aztán számszerűsített előnnyé érett a mezőnyfölény. Kroos szöglete Casemiro-t találta teljesen üresen. A brazil tank 5 Atleti védő gyűrűjéből, teljes törzsből rábólintva stukkolt a hálóba. Lehet, hogy a végén kiderül, megérte ennyit erőltetni a beadásokat? Casi lelkének is kellett ez a találat, mert kétség sem fér hozzá, hogy ez az ősz számára sem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Bravó, így tovább! 1-0!
Az első 20 perc végéhez közeledve fogalmazódott meg bennem az, hogy az előzetes várakozásaimmal ellentéteben ez a meccs bizony nem az Atletiről, hanem rólunk szól. A vezető gól után a kezdeményezést mintha kicsit átadtuk volna a vendégeknek, de ez korántsem jelentette azt, hogy visszaálltunk volna védekezni. A teljes csapat magasra feltolva védekezett. Emellett, ha a támadósor megindította az embercentrikus letámadást, akkor a védelem is remekül húzódott kifelé. Korábban komoly strukturális hiányosságként róhattuk fel a Zidane fémjelezte Madridnak, hogy túl „hosszúra” nyúlik a csapat a letámadások során, most erről szó sem volt.
A következő 15-20 perc az agyonreklamált taccsok és a „szöglet vs kirúgás” körüli dumaparti és anyázás közepette viszonylag békésen csordogált. Ennek a periódusnak a legemlékezetesebb mozzanatsora Joao Felix kikapcsolása volt. Volt rá példa, hogy Vazquez követte őt a partvonaltól egészen a pálya közepéig, vagy épp Modric lépett oda neki egy keményet, egyfajta „helló öcskös” bemutatkozásként.
Szemmel láthatóan nem ízlett a dolog a portugál tininek, úgyhogy a 34. percben ő is kiosztott egy kemény csomagot Casemironak. Szinte pontosan egy percre rá Joao a saját térfelén indult el az oldalvonal mentén, két Real játékost is ügyesen átjátszva. Ezen a ponton érkezett a brazil tankunk, aki ellentmondást nem tűrően taglózta le az ifjú matracost – egy sárgát is kiharcolva ezzel magának. Kell egy ilyen ember a középpályánkra, nincs mit szépíteni! Még akkor is, ha Felix cselei sem voltak csúnyák. Ezen kívül egyébként nem sok vizert zavart a fiatalember szombat este.
A 38. percben az Atleti rohamozott a baloldalunkon, de Suarez betörését sikerült megállítani. Szép, egyérintős labdakihozatal után, pár pillanattal később már Kroos indult meg az ellenfél térfelén létszámfölényes helyzetben. Tonit ugyan felborította Felipe, akitől aztán az egész meccsen harcos Benzema szerezte vissza a lasztit. A döcögős kontrát csak sikerült oly módon végig vezetni, hogy a jobboldalt érkező Lucas beadásig jutott. Ez a helyzet mutatja, hogy továbbra sem tudatos a gyors támadásba váltásunk, hiszen ezt a létszámfölényes helyzetet nagyobb valószínűséggel lehetett volna akár ziccerig is vinni, ha direkt, kapu felé törő mozgásokkal és felpasszokkal próbálják megoldani a srácok.
No, ne legyünk telhetetlenek! Ez a félidő bizony rendben volt. A végén még Vinicius akasztotta össze a bajszát előbb Savic-al majd Kokeval, de ez mit sem változtat a tényen, miszerint Zizou és a Real alaposan meglepte Simeonet. Végig koncentrált játékot mutatott a csapat, uralta a mérkőzést, a jól összerakott védekezésnek hála a vendégeknek szinte momentuma sem volt.
A meccs korai szakaszában volt különösen szembetűnő Zidane terve. A támadásaink során a szélső hátvédeink nem a vonal mellett indultak meg, hanem „inverted-fullback” szerepkörben tetszelegve a pálya középső területei felől keresték a rést. Olyannyira, hogy Mendy eredeti posztjához képest a tizenhatos átellenben lévő sarkánál is feltűnt. Számomra ebből az sejlik kirajzolódni, hogy Zidane a pálya közepét igyekezett túltölteni. Simeone ellenben a szélek levédekezésére összpontosított Carrasco visszarendelésével és az ötvédős hadrenddel.
Simeone is így gondolhatta, hiszen a szünetben alaposan belenyúlt a csapatába. Carrasco és a szárnyvédő poszt ment a levesbe, ami Zidane félidei győzelmét erősíti. Jött a már jól ismert 4-4-2-es hadrend a Ticónál, személy szerint pedig érkezett Lodi, Lemar és Correa. Simeone-nak sem ízlett valószínűleg, amit kapott az első 45 percben, de jó volt ezt látni!
No meg azt, hogy a Habfehérek sem vettek vissza a tempóból, továbbra is maguknál tartva a kezdeményezést. A második játékrész első említésre méltó eseménye az egész meccsen zseniálisan osztogató Kroos nevéhez köthető, aki egy ügyes jobboldali kombináció után zuhant be a büntetőterületen belülre. Mateu „Sasszem” Lahoz kiszúrta, hogy a fault még a vonalon kívül történt. Jól is látta a spori, szabadrúgás jöhetett, amit Ramos vágott volna a léc alá, sajnálatára a sorfalról hullott szögletre a labda.
A félidő első 10 percében adódó Real helyzetecskékre válaszként az 55. percben érkezett az első igazi Atletico helyzet. A Real baloldalán szépen megkavarták a védőinket, ami után Llorente centerezett élesen a kapu elé. A beadás átpattogott a menteni igyekvő Varane előtt, így ordító ziccerben találta a hosszún, teljesen üresen érkező Lemart. A francia higgadtan passzolt a hálónkba, Istennek hála, hogy csak a kapufa külső oldalán. Ezen a ponton jegyeztem fel magamnak először azt a megérzést, hogy ezt a meccset be fogjuk húzni, ugyanis sokkal élesebbnek éreztem a Real játékosokat – no meg tompának a matracosokat Lemar mélázása kapcsán.
A 62. percben történt, hogy a Mendy-t érő kemény farigcsálás okán szabadrúgáshoz jutottunk a partvonalhoz közel a balodalon. Kroos középre ívelt labdája ugyan nem talált embert első szándékból, ám a lecsorgóra felügyelő Carvajal egyből igyekezett azt visszajuttatni a kapu előterébe. A beadása teljesen tisztán áthullott a hosszú oldalra, erre azonban senki sem számított – így a balszélsőnk sem.
Igen, most jön az a rész, hogy előveszem Viniciust. No, ez csak finom dorgálás, mégis szeretnék hangot adni nem tetszésemnek. Az rendben, hogy a szombati nem az ő estéje volt és kevésbé villogott, mint megszokhattuk tőle. De a fenti helyzetből tiszta gólszerzési lehetősége lehetett volna, ha néhány méterrel hátrébbról indul a beadás felé – onnan, ahová aztán végül Carvajal beadása landolt.
Ha már Carvajal! Az előző szituációhoz roppant hasonló esetben (Kroos oldalszabadrúgása, kipattanó) találta magát Dani egy perccel később. Valószínűleg neki sem tetszett, hogy Vininek nem sikerült gólra váltani a visszaszerzett labdát, így ezúttal gondolkodás nélkül a tettek mezejére lépett. A kipattanót mellre véve, egy pattanás után kicsit külsővel, dropból, irgalmatlanul jól eltalálva küldet Oblak kapujára. A kegyetlen bomba a kapufán csattant, ahonnan ezúttal a nyújtózó Oblak hátára, így a szlovénról került a hálóba a labda! Az első félidőben még ő mentett nagyot a kapufával karöltve Benzema helyzeténél, most fordult a karma! A roppant rafinált Lahoz persze öngólnak könyvelte el a találatot, de azt hiszem, mi mindnyájan Carvajalnak adtuk. Kegyetlen löket, 2-0!
A mérkőzést innentől még inkább kézben tartó Real már csak egyetlen lehetőséget engedélyezett ellenfelének. A 80. percben Lodi és Llorente bolondították meg a jobbunkon a csereként beszálló Rodrygot. Lodi beadása átszállt a hosszúra, ahol a kezdőcsapatból meglepetésre kimaradó, de a meccsbe megérkező Saul Niguezt találta. Saul kapura fejelt, ám Courtois hatalmas védéssel jelezte: bár nem sok dolga akadt a meccsen, az ő parádés megmozdulása nélkül nincs Real győzelem!
Merthogy a hátralévő időben nem történt komoly esemény, így a vártnál sokkal simábban győzött a Real Madrid! Írom ezt azért, mert nem arról volt szó ezen a találkozón, hogy Atleti rohamok sorát visszaverve, két talált góllal zsebeltünk be 3 pontot. Nem, ez kérem az elejétől a végéig rendben volt, ezt a teljesítményt kirakhatja az ablakba a csapat.
Ami külön meglepetést okozott a számomra, hogy Zidane (főleg az első félidőben) meglepte Simeonet. Talán erős kifejezés lenne azt írnom, hogy lemeccselte, mindenesetre élmény volt azt tapasztalni, hogy már a félidőben Simeone kukázza a teljes, előzetesen megálmodott meccstervét.
Sajnálom, hogy csak az ilyen és ehhez hasonló, kiélezett helyzetekben tud ilyen fordulatszámon pörögni a csapat, mert ha ezt a formát tartósítani tudnák a fiúk, sokkal kevesebb okunk lenne a fanyalgásra. Az igazi természetesen az volna, ha a következő találkozókon is sikerülne állandósítani a szombaton látott elszántságot!
ReAlantos: Ezzel pedig meg is érkezünk keddi találkozónk előcsarnokába – ezúttal is köszönöm Bendének a lehetőséget, hogy egy futballhoz nálam lényegesen jobban konyító illető írásába rondíthatok bele. 😛
Következő összecsapásunk helyszíne is a Di Stefano, amit most már talán kedvenceink is kezdenek nem csak edzés szintjén megszokni.
Mivel Bende nagyszerűen leírta az Atletico-meccs eseményeit, az elmúlt hetekben pedig mind a posztok, mind pedig a kommentek tekintetében kiveséztük a Madrid helyzetét, én most inkább a baszk oroszlánokra fordítanék nagyobb figyelmet.
Ha a Madrid messze van a csúcsteljesítményétől, akkor mit mondjunk a Bilbaóra?
A tabella 12. helyén szerénykednek, és az utóbbi öt meccsükön úgy szereztek 5 pontot, hogy nem játszottak a jelenleg 9.-nél előkelőbb helyen tanyázó csapattal. A 12 meccsen lőtt és kapott 14-14 gól egyikére sem lehetnek igazán büszkék, idegenben ráadásul 7 meccsen mindössze egyetlen győzelmet tudnak felmutatni, ami nem túl acélos.
A klublegenda Aduriz májusi visszavonulása óta nem igazán találják a fonalat. Személyében olyan vezért veszítettek el, mintha nálunk Ramos döntött volna hozzá hasonlóan a visszavonulás mellett. Bár továbbra is akadnak tehetséges játékosaik – Williams, Muniaín és személyes kedvencem közülük, Raúl García Ander Capa szerintem mindenképp ide sorolható -, valahogy eltűnt a pályájukról az a tipikus bilbaói küzdőszellem.
Bevallom, nem gyakran jut időm mostanában a Madridén kívül focimeccset nézni. Azonban annyira lenyűgöz az, hogy a Bilbao modellje működni tud a mai világban, hogy amikor véletlenül beleakadok az ő mérkőzésükbe, akkor tutira ott is ragadok előtte.
Apropó, aki nem ismerné a modellt: a klub 1912 óta kizárólag olyan játékosokat foglalkoztat, akik vagy Baszkföldön születtek, vagy egy baszk klub utánpótlásában cseperedtek futballistává. Abba most ne menjünk bele, hogy ez társadalmilag pontosan miként üdvözölendő (miközben egyrészt diszkriminatív, másrészt lehetőséget ad a helyi gyerekeknek), az viszont elismerésre méltó, hogy mindezzel együtt is ők a liga harmadik olyan csapata a Madrid és a Barcelona mellett, akik még sosem pottyantak ki a másodosztályba.
Szóval, a rövid kis kitérő után visszatérve: több Athletic-meccsbe is belekóstoltam már a szezonban, és mindegyiken ugyanazt tapasztaltam. Mégpedig azt, hogy bár a híres keménységük továbbra is megvan a pályán, ez sajnos ritkán párosul futballra emlékeztető elemekkel.
Egyénileg mindenképp kiemelést érdemel – a szerény véleményem szerinti három korábban említett úriember mellett – a mindig „tisztán” játszó Raúl García, aki emellett azonban igen értékes játékszervező- és befejező embere is a baszkoknak, illetve az az Unai Simón, aki védéseivel nem egyszer tartotta már életben a több sebből vérző fenevadat.
Ami a taktikát illeti: a 2018 óta regnáló vezetőedző, Gaizka Garitano idén letette voksát a 4-2-3-1-es rendszer mellett, ami tökéletes a gyors kontrák kivitelezésére. Tekintve, hogy a széleken a lassúnak nem nevezhető Williams és Muniaín robognak, lehet, hogy nem Marcelót kéne kezdetni a baloson…
Amondó vagyok, vigyázni kell velük. Ahogy az ősi vadásztörvény is tartja: a sebzett vad a legveszélyesebb.
Egy kicsit azért mégiscsak szóba hoznám kedvenceinket. Ahogy fentebb Bende is fogalmazott: „Az igazi természetesen az volna, ha a következő találkozókon is sikerülne állandósítani a szombaton látott elszántságot!”
Maradjunk annyiban, hogy idén a vidámparkok hullámvasútjai monotonnak tűnnek a csapat motivációjának fényében…
Keretet mindenesetre hirdetett már Zidane:
A védelemben a bőség zavarával küzdünk, ahol most már minden pozícióra jut két-két játékosunk. A támadósor is elfogadható a sérülteket figyelembe véve, azonban a középpályánkon megint csak nem túl sok variációs lehetőség áll kedvenc kopaszunk rendelkezésére.
Illetve a tietekre is, hiszen itt a Tippelde, amelyet 20:30-ig tölthettek ki!
A mérkőzés 22:00-kor kezdődik (az együttérző kommenteket örömmel fogadom), közvetítéséről pedig szokás szerint a Spíler2 gondoskodik.
Hala Madrid!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments