Sorsdöntő meccs előtt a Real Madrid csapata, amely a Bajnokok Ligája keddi játéknapján látja vendégül az Internazionale gárdáját. Csoport utolsóként nem lehet más célja a madridiaknak, mint a győzelem! Beharangozó.
Nyugodt szívvel kijelenthető, hogy mindkét csapat beragadt a BL-rajtnál. Az Inter 2 ponttal serénykedik a csoport harmadik helyén, a Madrid mindössze 1 pontot tudott összekaparni. Kedvenceink a Sahtar ellen teljesen kilátástalan játékkal kaptak ki, de egyéni villanások révén sikerült kozmetikázni az eredményen, és végül még a döntetlenhez is közel járt a csapat, de Federico Valverde találatát a VAR (jogosan) érvénytelenítette az utolsó percekben. A Borussia ellen a játék jobban nézett ki, de a madridiak sebezhetősége azon a meccsen is kiütközött. Marco Rose remekül felkészítette együttesét és kevés, de minőségi helyzetek kidolgozásával, sebészi befejezéseiknek köszönhetően egészen a 87. percig 2-0-s előnyben voltak, a végén azonban összeroppantak, és 2-2 állt az eredményjelzőn a meccs lefújásakor. A németekkel Conte csapatának is meggyűlt a baja, mert bár vezettek és domináltak a találkozón, a Gladbach hasonlóan hatékony volt, mint ellenünk, ráadásul fArturo Vidal még egy buta tizenegyessel könnyítette is a Borussia dolgát. Lukaku-t viszont nem tudták feltartóztatni, így azt a meccset is a legvégén adta le X-re a Mönchengladbach. A Sahtar ellen azonban győzelmet érdemelt volna az Inter. 2 kapufa, üres kapus ziccer kihagyása Lautaro Martinez által, majd (szvsz) Lukaku szabotálása miatti jogos büntető meg nem adása kellett ahhoz, hogy 0-0 álljon a végén az eredményjelzőn.
Ez a két BL meccs elég jó képet mutat az idei Inter teljesítményéről. A játék, taktika, többnyire rendben, dominálni tudják a mérkőzéseket, azonban mégis bőszen hullajtják a pontokat főleg egyéni hibák (Handanovic, Vidal, Kolarov a főkolomposok), rossz helyzetkihasználás (a nem-Lukakuk a főkolomposok), vagy egyszerűen balszerencse miatt. Az, hogy ennek a mi az oka, rejtély, bár szerepet játszhat, hogy a Nerazzurik háza táján „most, vagy soha” hangulat alakult ki az átigazolási időszak után. Conte erre a bajnokságra tökéletesítette a keretét, kiegészítve a rendszerébe illeszkedő Kolarov-Vidal-Hakimi hármassal a nyáron, így gyakorlatilag minden adott, hogy legyőzzék a Juvét, hosszú idő után. Ez a kreált nyomás simán lehet, hogy béklyót köt a játékosokra. De ez legyen az ő bajuk.
Már a Parma ellen sem számíthatott az Inter a legjobb csatáruk, Romelu Lukaku játékára, ugyanis a belga monstrum izomhúzódást szenvedett és azóta bizonyossá vált, hogy a Real Madrid ellen sem lesz bevethető. Érzékeny veszteség ez az Internek, hiszen támadójátékuk szerves része, hogy Lukakut keressék labdákkal, aki megtartja és folytatni is tudja az akciókat. Ez mindenképp növeli a Madrid esélyeit, ugyanis az Inter góljainak közel felét szerezte Lukaku ebben a szezonban. (17/7) Helyét Alexis Sánchez veheti át, aki bár nincs rossz formában, máshogy van hasznára a csapatnak, és az Internek alkalmazkodnia kell az új helyzethez.
Másik sebezhető pont a kora miatt kicsit megkopott, lassú, valós posztja helyett a 3 védős rendszerben (kényszerből?) játszó, hibára hajlamos Kolarov lehet, amennyiben neki szavaz bizalmat Conte. Bastoni (21) bár fiatalabb, idén ő jobban teljesít ezen a poszton, ellene viszont a rutintalanság szólhat. Zidane rájuk küldheti Rodrygót, vagy Asensiót, lényegében mindegy, mert mindketten képesek lennének itt veszélyt teremteni, a mighty Lucas Vazquezzel karöltve. Én Rodrygónak szavaznék bizalmat a fhanszia helyében, mert Asensio teljesítménye idén nem csak a különböző meccseken, de meccsen belül is hullámzó. Ráadásul a brazil gyorsabb, és fegyelmezettebben zár vissza, ha arra kerül sor.
Van egy olyan stíluselem az Inter játékában ami nagyon nem fog ízleni a Real Madridnak, ez pedig az intenzív letámadás. Szeretik nagyon hamar visszaszerezni a labdákat, ezt pedig már láttuk pl. tavaly Guardiola ellen, hogy zavarba tudja hozni a fehéreket.
Varane, Casemiro a legnagyobb hibapont ezeknél, nem lennék meglepve, ha tudatosan készülne Conte őket csapdába csalni. ZZ, ha a védekezésben biztosabb KFC középpálya mellett teszi le a voksát, Casemiróék segítségére a labdakihozataloknál egyedül Kroos lenne, (meg Ramos) aki képes nyomás ellen futballozni, így, ha ez megvalósul és a német karmeistert ki tudják venni a játékból, azzal szintén bevinnének egy öklöst a Madrid győzelmi esélyeinek.
Zizou-nak olyan taktikát kell kitalálnia, ami túléli az Inter letámadását, azt kijátszva a feltolt védekezésre vezetett akcióknál a legsebezhetőbb idén az Inter. A Milan 2x is eredményes tudott lenni ellenük ily módon, egy ügyes lefordulás, illetve egy felgyorsítás ágyazott meg a kontráiknak (alább). A játékosoknak pedig az eddigi nyanya-tempós labdakihozatalok és támadásépítések helyett sokkal pengésebbnek, gyorsabbnak kell lenni. Így lehet keresnivalónk az Inter ellen.
Ha nem is elsősorban nekünk, de rég nem látott izgalmakat hozhat a kieső zónában az…
Leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy az utóbbi hetek híreit, az erkölcsi, sportszakmai és a személyes…
Ahogy a nagy klasszikus mondja, innen már megvagyunk, mi már csak egy sört kérünk! A…
Eljutottunk oda, hogy akinek nincs kedve, már nem is játszik idén. Mbappe sérültet jelentett, de…
Egyben bízhatunk, hogy a Betis még nálunk szarabb formában van, az elmúlt 5 meccsükből a…
View Comments
I don't think the title of your article matches the content lol. Just kidding, mainly because I had some doubts after reading the article.
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.
Great article! Your article helped me a lot. Thanks! What do you think? I want to share your article to my website: gate 交易所