A kezdőcsapat sok meglepetést nem okozott. Mendy, Varane és Toni Kroos kapott pihenőt, helyüket a Marcelo-Militao-Modric hármas vette át. Érdekesnek ígérkezett ez alapján, hogy a Militao-Ramos duó miként fog muzsikálni, őket együtt ritkábban láttuk eddig. Marcelo játszatása mindig rizikó, a beharangozóban általam kiemelt Pablo Maffeo-val nézett farkasszemet. Lukita 35 évesen is megmutatja mostanában, hogy még mindig alkalmas a top futballra, kiegészítő/rotációs emberként, ha így folytatja, lehúzhat még pár jó szezont nálunk. Az ő szerepeltetése érthető. A támadók közül Hazard végül a kezdőben kapott helyet.
A Huesca kezdett veszélyesebben, 7. percben egy kontrából elfutottak a Marci mögött tátongó lyukon (Quelle surprise, mondaná Monsieur Zidane). Rafa Mir-t Militao kísérte, a támadó végül oldalhálóba rúgta a labdát. Eddig becsülettel próbál építkezni is a Huesca, nem csak a kontrákra vár, ehhez azonban a Real Madrid nem túl intenzív letámadása asszisztál. 13. percben a Huesca a félpályáról hosszú, magas átadással kereste Rafa Mir-t megint csak. Kecsegtető helyzet volt, ugyanis nem volt lesen a spanyol csatár, a rossz ütemben felpattanó labdát azonban megszelídíteni nem tudta. Bántó nyugalommal nézte végig a teljes madridi gárda ezt az esélyt, annyira nem volt azért rossz probálkozás ez. A Madrid borzasztó lassú, impotens játékot mutatott az első negyed óra elteltével. Szokásos U-alak, körbepasszolgatás, 0 taktikai felkészítés és kreativitás jellemezte az akciószövögetéseket. Ennyit arról, hogy döntőként kezelik a srácok. 20. percben labdabirtoklásban már vezet a Huesca, 46-54 a javukra és bátran játszik a kis csapat. Rafa Mir lesgólja a sok intő jel egyike volt.
Az első félidő feléig kellett várni, hogy egy Real Madrid helyzetet fel tudjunk jegyezni. Eléggé kellemetlen, hogy Ramosnak kellett ehhez előre jönni fejelni.
28. percben csak a szerencsén múlt, hogy nem szerezte meg a vezetést a Huesca. Hosszú labda balról-jobbra, majd a Marcelo mögé befutó támadó lábára pontosan érkező beadás után… Mellé ment végül a lövés. Nem hülye a Huesca, tudják mire kell játszani.
40. perc Eden Hazard óriási egyéni villanás után, a semmiből megszerzi a vezetést. Nagy hiba volt, hogy hagyták lőni, de ez gyönyörű megmozdulás volt. Ezzel Hazard egalizálta a tavalyi góltermését, melyet 1545 perc alatt hozott össze. Idén csak 59 perc kellett hozzá neki.
45. percben megduplázta előnyét a Real Madrid, Karim Benzemát megtalálta az egyik vak beadásunk a sok közül és pont ugyanolyan gólt lőtt, mint Cristiano a 2016-os Clásicón.
Teljesen váratlan, a meccs képéből nem következő 2 gólos előnnyel mehetett szünetre tehát a habfehér alakulat. Gondolhatnánk, hogy ha ehhez megint nem volt szükség semmilyen meccsplanre, és úgy mozogtak a fiúk, mint akik szívesebben sziesztáznának, akkor milyen második elé nézhetünk.
Mire felocsúdtunk a szünet után, már 3 volt, a Huesca védekezése elcsúszott az 54. percben és Valverdére nem maradt emberük. 3-0. A találkozó érdemi része lezárult, a meccs behúzva, az eredményből pedig a következő fals-pozitív következtetést fogja levonni a publikum egy része: Rideg profizmussal lehozott találkozó, a meccsbe annyit tett bele a Madrid, amennyire feltétlenül szükség volt. Ez kb. ilyen Bozsik Péter szintű értékelés, így én ezt a megközelítést elutasítom, akkor is, ha rúgunk még 3-at az összeomló Huescának. (Az összefoglaló a meccsel párhuzamosan íródik). Ráadásul nem ennyit kellett beletenni, hanem ennyire voltunk képesek.
A hátralévő időben a Real Madrid visszaállt, kontrákra várt, engedte focizni a Huescát. Köszönték szépen Marcelónak a góljukat a 74. percben. Sokat nem érdemes rajta merengeni, a brazil lassan a segunda kezdőcsapataiba se férne be, ma kb. 3 gólt kaphattunk volna róla, ha egy kapu előtt ügyesebb csapat az ellen. A felvételen közvetlenül a gól előtt tűnik fel egyáltalán a támadó közelében, akit fognia kellett volna. Végig kocogta az egész akciót. Minden meccsen ember- és gólhátrányt jelent a jelenléte.
A 90. percben Benzema állította be a 4-1-es végeredményt.
Egyéni villanásokkal legyőztünk egy pocsék helyzetkihasználású Huescát, miközben a taktika az volt 40 percig, hogy valamelyik középre hányt labda hátha célt talál. Köszönjük meg Eden Hazard nagy gólját (MOTM is lett), amivel kibillentette a mérkőzést a ritmusából, ami addig Huesca gól felé haladt. Onnantól a kis csapat megzavarodott, gyorsan rákapták a másodikat egy beadásból, és nem tudtak felnőni a feladathoz a második játékrészben, így (végül nem érdemtelenül) nagy verésbe szaladtak bele.
Nincs csapatjátékunk, így nincs is mire építkezni a nehéz novemberi meccsek előtt. A több gólos siker megvan, azonban a beharangozóban említett alapozás, hogy ez a siker bármit meghatároz a jövőben, elévült. Folytatódik az ad-hoc, Real Madridhoz méltatlan futball, amíg Zinedine Zidane ül a kispadon. Bővülni fog a Zidane kerék a meccs utáni interjújának ezen szösszenetével:
Eden puszil mindenkit:
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…