Categories: Merengues

Real Madrid 2020: A futball imitátorai

A Real Madrid – Sahtar Doneck B, ifi, kinek hogy tetszik mérkőzés utózöngéjét olvashatjátok.

A képen Raúlt láthatjuk, amint megmutatták neki a Sahtar elleni taktikát.

Először letisztázhatjuk, hogy a Sahtar egy elég egyszerű, de annál hatékonyabb módszert választott a csapatunk semlegesítésére. High-medium-low block, mindegyik előfordult (leginkább utóbbi) attól függően, hogy egy lajhár, vagy esetleg egy edzett csiga módjára hoztuk ki / járattuk a labdát, a lényeg az volt, hogy két sorban a támadók fegyelmezett visszazárásával a pálya közepét lezárják, majd kényelmes kocogásos tolódással az adott széleket is. Természetesen arra is meg volt a tervük, hogy nyerjék meg az összecsapást. Labdaszerzéseket követően gyorsan próbáltak kontrázni. Hosszú indításaik nem sok akadályba ütköztek, lévén, hogy a Real Madridnak középpályája nem volt a meccsen. Jellemzően 2  sorban álltak a fehérek, tanácstalanul alibizve a bogyót jobbról – balra, balról – jobbra, majd tátott szájjal bámulták, hogy labdavesztések után egy céltudatos, felkészített ifi csapat szétkontrázza őket.

Meccsplan

A fenti meglátásokat képes, videós anyaggal kísérlem meg szemléltetni. Előre is elnézést, a videókat már rögzítettem mire feltűnt, hogy az idegtől azok is elkezdtek remegni a 10. perc után.

„gyáva, ostobán futballozó csapat”

Íme a meccs elejéről készített kép, amikor még Modric próbál visszalépni, hogy annak rendje, s módja szerint megkomponálja a támadást. Nem egyszerű embert találnia, mivel mindenki bujkál a sűrű narancs-fekete erdőben. Meglátjuk majd, hogy a meccs előrehaladtával történt-e változás abban az ügyben ami a meccs 1. másodpercétől észrevehető probléma volt.

*facepalm*

Elég gyakran az átforgatás sem jött össze, itt speciel Jovic van vakon, de Marcelo, Modric, Casemiro, Asensio mind reprodukáltak hasonló passzt a meccs során. Érdemes megnézni Asensio milyen sebességgel mutatta magát. Lehet, hogy ha mondjuk elkezdi befutni a területet és dinamikusan próbál  a támadással menni, nem is lett volna olyan rossz ez a passz.

 

A következő jelenetben Asensio és Mendy jobb oldali támadásszövést imitálnak, de akciójuk eredménye, hogy ez a jelenet a „How not to underlap” című edzői oktatóanyag diáján kerülhet majd elő a későbbiekben. Hozzátehetjük, hogyha fantáziánkat használva elképzeljük, hogy jó a passz, Mendy 10km-es körzetében sem lett volna társ, tehát a max ami ebből kijöhetett volna egy fault, vagy szöglet.

 

OMG! A Real Madrid letámadással hozta zavarba az ellenfelet, majd lehetőség nyílt középen egy kombinatív támadásépítésre. Vajon mi lett ennek az eredménye?

 

Semmi, Casemiro oldalpasszát követően a középpályások beálltak a „You attack” libasorba. Nézzétek meg ezt a gyáva oldalpasszt még egyszer, nem is nézte hova megy csak menjen oldalra, csinálja más a rizikós passzokat. Méterekkel érkezett Marci mögé a labda.

Változott-e valami a második játékrészre?

 

Az ég adta világon semmi. Rodrygo helyére jött Benzema. A fenti jelenetben Valverde, Benzema, Modric mozgására helyezzétek tünde szemeteket. Fede próbált jobbon megindulni, de Mendy tanulva az underlap failból, már inkább meg sem próbálta leindítani. Az átforgatáskor Benzema még emeli a kezét, hogy ugrassa már ki valamelyik delikvens, de 2 szekundumon belül már jön vissza labdát kérni, mert hamar realizálta, hogy a sült galamb is előbb repül a szájába, mint hogy kiugrassák. Közben Luka gyorsan betömi a libasorban keletkező lukat.

Jovic, a negligálás áldozata?

Ahogy a madridi csapat a meccsen szegregálódott 2 táborra, úgy Jovic megítélése a madridisták között is két tábort alakított ki. Egyik szerint ZZ a hibás, másik szerint a szerb nem tesz eleget. (köszi Majk a mémet)

Negyedik percben jártunk ekkor, Jovic gyorsan kapcsolt, hogy át kéne ívelni ezt az ukrán falat, ezért beindult. Modric alibizett egyet inkább. 4. percben még korán van ehhez, gondolta.

 

Asensio sem vállalta be

 

Egyszer sikerült megtalálnia Marcelónak a meccsen azért. Ennyiből kellett gazdálkodnia a Real Madrid csatárának. Elszúrta a fejest végül.

Annyira rossz, hogy már vicces

Casemiro irányít. „Tedd hátra öcsém, máshova úgyse tudod.”
Az egyik presszing jelenetnél Varane kitört a védelemből, előreszaladt, majd mikor a Sahtar játékos kipasszolta, abban az ütemben visszafordult a francia. (Nem, nem maradt fent Varane, kiszaladt a védelemből egyszerűen.)

Amikor a Tank rájött, hogy meg kell ágyúzni egyesével őket, különben nem jutunk át rajtuk:

a Sahtar góljai

A  hangi aláfestéshez nyomjátok meg.

Lendületes kontra, Militao mellett sétálva viszik el a labdát, Varane látszólag leköveti az emberét, talán becsúszó távolságon belül még, hogy blokkolni tudja a lövést, ez azonban nem derült ki, mert Marcelo szokásához híven teljesen vak becsúszásával megzavarja és a helyén üresen álló Tete szépen teker a hosszúba. Tibó (akinek volt már komoly védése és MOTM lett) nem tehetett róla.

 

Varane Ramos nélkül egy katasztrófa.

 

Ha még eddig nem nyomtátok be a Benny Hillt, akkor most kérek mindenkit. Gonosz dolog egy embert kiemelni a káoszból, de Militao mit művelt itt (megint) védekezés címszó alatt?

 

Persze a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Zidane mester elmondta, ő tudja mi volt  gond, és képesnek érzi magát megoldani. Hogy higgyük ezt el neki, amikor 90 percig végigmozizta ezt a nihilt, és csak egyéni megoldásokból tudott gólt szerezni a csapat? Ami szintén nem újdonság, hisz még a COVID-break utáni miniszezonban is, de gyakorlatilag 3 éve jellemző ez a csapatra. Nem véletlen, hogy a blogközösség egyöntetűen drukkolt, hogy vegyék el Fede gólját a végén. Tévút lenne, itt bármi kifogást, kapaszkodót keresni. Ha Koemannak egy csöppnyi esze van a játékhoz, szét leszünk cincálva a Clásicón is, de talán jobban is járunk, ha ez bekövetkezik. Minél hamarabb eltakarodik Zidane, annál hamarabb láthatunk újra koncepcióval rendelkező Real Madridot, amit megint érdemes lesz majd nézni.

 

Gwolf

View Comments

Share
Published by
Gwolf
Tags: out

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago