Jövő héten témazáró (Real Madrid – Cadiz)

Amikor este a Barca vergődése közben azon gondolkodtam, hogy van-e értelme ennek az összefoglalónak, nem igazán tudtam dönteni. Bíztam benne, hogy majd az éjszaka megvilágosodást hoz. Nem hozott. Még mindig nem tudom, hogy van-e értelme ezt pötyögnöm. Lehet, hogy nem is fogja ezt senki olvasni. Szóval…

Kedves naplóm!

Amikor összefoglalókat írok, maga a szó kapcsán sokszor felsejlenek bennem a gimis évek különböző haszontalan vagy érdektelen tárgyaiból megejtett összefoglalások. Amikor a tanárok még egyszer átnézik a diákokkal, hogy miből fogunk szopni a következő órán. Emlékszem, amikor a fizikatanárom megpróbálta egy órában összefoglalni azokat a számomra rendkívül nélkülözhetetlen dolgokat az áramkörök kapcsán, amikről én a témazáró után soha a büdös életben nem fogok hallani.

Persze most is elmondja, mint minden korábbi témazárónál, hogy a (számolási) folyamat és az eredmény egyaránt fontos, így csak akkor kaphatsz pontokat, ha mindkettő rendben van. És bár ez az óra egy álmos hétfő reggel még lehetőséget adna arra, hogy kérdezzek, hogy gyakoroljak, nem megy. Nem megy mert tudom, hogy három nap múlva, egy hatodik órában, a nap végén számot kell adnom a többnyire fiktív tudásomról.

Na pontosan ennyi kedvem van most összefoglalni. És a csapatnak is pontosan ennyi kedve volt összefoglalni a válogatott szünet után. Nem csak nekünk, a Barcának is.

Mert persze, ki lehet kapni a Cadiz és a Getafe ellen, de annak messze nincs akkora hatása a szezon végkimenetelére, mintha a Clasicót bukod el.

És ráadásul a Clasico előtt van még egy-egy BL meccs egy kellemetlen, brusztolós kelet-európai csapat ellen. Őket mindkét csapatnak meg KELL vernie. Mindkét csapatnak van egy-egy kellemetlen olasz ellenfele, aki kis mákkal megcsípheti előttük a csoport első helyét. Akkor viszont jöhet az, ami a Madriddal volt augusztusban. És abból nem jöttünk ki jól.

Ennek ellenére mindkét csapat más megközelítést alkalmazott a tegnapi meccs kapcsán. Mint az iskolában. Én kerestem a kibúvókat, írtam a puskákat és magam elé meredve agonizáltam, hogy mi a szar lesz velem. Hogy hogy lesz ebből a fizikából legalább egy kettes. A padtársam pedig figyelt, jegyzetelt, próbálta oldani a feladatokat. De minden feladat után odafordult hozzám: „Te, neked hány amper jött ki? Neked se ugyanaz, mint amit mondott a tanár?” És bárhány feladatot csináltunk volna meg, ugyanoda lyukadtunk volna ki. Én agonizálva temetem magam. Ő meg mindig aggódva kérdezgette volna, hogy úgy csinálta ahogy kell, ahogy következő órán fogja, mégsem jött ki az eredmény.

De mi csak 16 éves kamaszok voltunk egy elitgimi tizedikes fizikaóráján. Egyikőnk sem hallott soha életében az amperekről többé. Ő bölcsész lett, én meg gyógyszerész. Szóval nem vesztettünk sokat. Igazából csak nyertük vele. Mert ezek a gimis fizika, földrajz és egyéb hasonlóan haszontalan témazárók készítettek fel minket az egyetemen a többi haszontalan zh-ra, vizsgára, szigorlatra. Ezekből tanultuk meg, hogy mit nem szabad csinálni az éles számonkérésen. Még akkor sem, ha a vizsgát megelőző napokban azt sem tudjuk, hogy hol tartunk a tanulás folyamatában. Hogy mennyi tétel címét sem értjük, hogy mennyi képletet nem tudunk. Kétségbeesni nem szabad. Kell főzni egy kávét, lehajtani a fejünket és tovább gürcölni egészen addig, amíg tudunk.

Mert bár a vizsgán csak az eredmény számít, nekünk belül legalább olyan fontos az, hogy hogy jutunk el oda. Sokkal jobb érzés úgy az ötös és a bukás is, ha tudom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem. Ha akkor ez kevésnek bizonyult, akkor is nyugodtan mondhattam magamnak a vizsga után: „Figyi ez most nem jött össze. De mindent megtettél, amit lehetett, szép munka. Holnap felveszed az UV-t és ott folytatod a munkát, ahol tegnap abbahagytad, és legközelebb sikerülni fog.”

Ezt nehéz kimondani egy bukás után. Ehhez kellenek a korábbi gimis tapasztalatok. És ehhez kell az akarás.

Igen, még erről nem írtam most neked, kedves naplóm.

Ahhoz, hogy ezt az egészet meg tudd tenni, ahhoz a legfontosabb az akarás, a motiváció. Ha nincs célod, vagy ha nem jó a célod, akkor ez mindig hiányozni fog.

Hiába akarsz elérni valamit az életben, ha a célokat nem jól választod meg, és nem fókuszálsz arra a feladatra, vizsgára, ami előtted van, nem fog sikerülni. Mindig csak a következő feladatot kell a szemed előtt tartanod, és a távoli célod csak motivációnak használni arra, hogy a mostani feladatod teljesítsd.

Ha így teszel, akkor, ha egyszer-egyszer el is buksz, lesz erőd felállni és újrakezdeni. És ha ezt elégszer megteszed akkor a végén nyerni fogsz.

2020.10.18.

Update: Best of kommentekhez, kattintsatok a képre