Categories: La LigaÖsszefoglaló

Real Madrid – Celta Vigo összefoglaló | Képtelen pontvesztés

A Real Madrid egy könnyűnek nem mondható találkozón, néhány ponton nehezen értelmezhető kezdővel csak döntetlent tudott kiharcolni a Santiago Bernabeu stadionban a Celta Vigo ellenében. Két héttel a Barcelona elleni El Clasico előtt mindössze egyetlen pont előnye maradt a tabellán a királyi gárdának, ami egyébként még provizórikus, hisz mindkét félnek lesz még 1-1 bajnokija a rangadóig. Lássuk, mi vezetett a vasárnap pontvesztéshez!

Kezdő(dő) anomália

Zidane némi meglepetésre nem kezdette Mendyt, helyén Marcelo léphetett pályára. Pedig, mint ismeretes, a francia már 4 sárgát összegyűjtött a La Ligában, és az 5. után ki kell hagyni egy meccset. Tekintettel arra, hogy a Celta után a Levante vendége lesz a Madrid a Barca elleni találkozót megelőzően; taktikailag talán értelmezhető lett volna Mendy kezdése a Celta ellen. Ha itt kap egy sárgát, akkor amiatt pihen a Levante ellen, ha meg nem kap, akkor taktikai okokból (és egyébként is jól jön ha kevesebb kilométerrel a lábában áll oda Messi elé). Az egy irányba mutató taktika és játékos-forgatás ellenére Zidane úgy döntött, hogy az utóbbi időben csapnivaló formát mutató Marcelo kapja meg a bal futó szerepét.

A helyzetet nehezítette, hogy a Madrid trénere a várakozásokkal ellentétben a majd 3 hónapot kihagyó Hazard-t kezdőként dobta fel a baloldalra, ráadásul Bale-is felküldte. Sajnos az utóbbi mérkőzéseken azt láttuk, hogy Sem Bale, sem Marcelo nem tudja régi fényét megcsillantani, így a kezdőben rögtön felrémlett, hogy azonnal 3 némiképp deficites futballistával állunk oda.

Nehezítésképp Marcelo bal széle épp Iago Aspas, a Celta legjobb futballistájának oldala, így előzetesen a két játékos találkozása nem sok jót vetített előre. Vagy Hazard-nak kell visszább jönni besegíteni a védelembe, vagy a középpályáról valakinek a rendre fent ragadó Marcelo helyén védekezni, így a középpályás szűrés, és a csapatvédekezés normál rendje is megborulhat. Lényegében ebből kaptuk az első gólt, ami alapjában meghatározta a továbbiakat. A Celta gond nélkül hátrébb vonhatta a vonalait (még örültek Aspasék, amikor a trénerük kirendelte az irányítót és heves mutogatások közepette vázolta neki, milyen rendszerre állnak át). Ezzel lényegében el is buktuk az első félidőt!”


Sultan bevezetője után átvenném a szót, és kezdeném a meccs eseményeinek ismertetésével.

Első félidő

Érdekes kezdőt álmodott erre a meccsre Zidane, hiszen Marcelo és Bale is a kezdőben találta magát, valamint Hazard is rögtön bekerült a sérülése után. Ahogy norma fogalmazta a szerkesztői Messenger-beszélgetésünkben: „Igazából magyarázható ez a kezdő, csak megint csak a keret elb.szottságát hangsúlyozza ki.” Hasonló véleményen vagyok én is.

Az első percekben kirajzolódott a játék várható képe: a Real dominált, és többször eljutott a Celta tizenhatosához, de a vigóiakat sem lehetett leírni, mivel kontrákból pontrúgásokat minimum elértek.

Mire ezt leírtam, vezetett a vendégcsapat. a 8. perc elején Carvajal és Varane próbálta lesre állítani Smolovot, de a francia nagyon csúnyán beragadt (mondjuk ne varrjuk csak az ő nyakába, kriminálisan rossz volt a teljes védősor helyezkedése). Az orosz pedig köszönte, és kihasználta a ziccert. Meg kell dicsérni (sajnos) Aspas gólpasszát is, 0-1.

A gól után az történt, ami ilyenkor várható: a vendégek visszahúzódtak, mint az ijedt sün, a Madrid pedig meddő mezőnyfölényt alakított ki. Az első komolyabb veszélyeztetésig egészen a 17. perc elejéig kellett várnunk, ekkor Kázmér lövése zúgott el a léc felett pár decivel (lehet, hogy a meccs is élvezetesebb lett volna pár decivel…).

Hihetetlen, hogy amikor Marcelo a pályán van, mennyire szétesik a csapat máskor szervezett taktikája. A gól is az ő helyezkedési hibájának pillangóhatása, még ha kellett hozzá Varane bakija is. Lehet, hogy támadásban némileg többet tud még hozzáadni a csapat játékához, mint Mendy (szvsz már ez sem feltétlen igaz), de ha ez az ára, akkor nem éri meg.

A másik, akit újfent elő kell venni, az Bale. Kis túlzással fél éve várok tőle egy hasznos labdás megmozdulásra, ma pedig ráadásul a védekezésben is olyan hibákat vétett, amikkel szinte kivétel nélkül Carvajalt hozta nehéz helyzetbe.

Nem tudom eldönteni, hogy kettejükre haragudjak jobban, vagy Zidane-ra, amiért éles meccsen kezdőbe teszi őket. Azért valószínűleg utóbbi a helyzet.

A vendégcsapat az első félidő végéig ügyesen tördelte a játékot – akár elkövetett, akár kikényszerített szabálytalanságokkal -, a Madridtól néhány formás, ámde veszélytelen támadáson kívül többre nem futotta.

Ellenfelünk ezzel ellentétben a 44. percben majdnem megszerezte a másodikat, egy óriási Thibaut-bravúrra volt szükség a szögletük után.

Ezzel lényegében az első félidő véget is ért. Talán az egyetlen pozitívum, amit feljegyezhetünk, az az, hogy Hazard visszatérésével a támadásaink rögtön fantáziadúsabbak lettek a szimpla szélről való beadogatásoknál. Ezzel együtt is megkockáztatom, hogy a szezon egyik legrosszabb félidejét láthattuk.

Második félidő

A második félidő elején Ramos egyenlít egy beadás után, gyönyörűen varrta be a léc alá – csakhogy lesről, így a VAR annullálta a találatot.

Hogy aztán a következő támadásból a Celta-specialistánk, Kroos kiegyenlítsen. Benzema rövid passza után Marcelo lépett ki a leshatárról, majd az alapvonalhoz érve visszatette a második hullámban érkező némethez, aki gyönyörűen tekert a rövid oldalra, 1-1.

A vigóiak látványosan és pofátlanul húzták az időt – mentségükre legyen mondva, helyzetükben ez érthető volt. A Real viszont egyértelműen átvette a játék irányítását.

A 64. percben pedig tizenegyeshez jutott a Madrid, Benzema passza után a labdáért futó és azt megtoló Hazard-t kaszálta el Ruben Blanco. Sosem értettem, hogy az ilyenért miért jár büntető, amikor a támadónak esélye sem lett volna benntartani a labdát, de nem én fogok most panaszkodni ezen. Ramos odaállt, és magabiztosan bevágta a jobb alsóba, 2-1.

Visszább is húzódtak a hazaiak, hogy aztán a 73. percben Vinícius álljon be helyette. Előtte Bale, utána pedig Carvajal kap sárgát Rafinha faragásáért.

Helyzetekig a vezető gólunk után tíz percig egyik csapat sem jutott, ellenben sokszor váltott tulajdonost a játékszer. De írhattam volna akár negyed órát is, mert a kapuk az utolsó tíz percig nem forogtak veszélyben.

Érkezett ekkor Kroos helyett Modric, majd Bale helyett Mendy – ha a kezdőjéért szapultam Zinedine-t, akkor a cseréiért meg kell dicsérnem.

Nem rajta múlt tehát, hogy a 86. percben kiegyenlített a Celta: az első kapott gólhoz kísértetiesen hasonló kiugratás, ezúttal Santi Mina volt a gólszerző. Courtois itt is kiszolgáltatott helyzetben volt, 2-2.

Természetesen újra elkezdődött az időhúzás a vendégek részéről, amihez sajnos oktondi módon partner volt a Madrid is. Nem is lett újabb gól, a Celta ellopott két pontot a Bernabéu-ból.

Összegzés

Nem tudok pozitív hangulatban nyilatkozni erről, de azért vannak pozitívumok, amiket meg kell említeni.

Egyrészt, Zidane a kezdőt tekintve bár sokunk ellenszenvét kivívta újfent, a cseréivel viszont jól reagált a meccs történéseire. A Mendy-Bale csere ugyan fura volt, de az balszerencse, hogy pont ezután született az egyenlítés.

A meccs közben kiemeltem, hogy visszatért a „Mentally strong”, amit az pontvesztés ellenére is tartok. Ahogy Jose is írta a beharangozóban – ugyan ő még csak óhajtó módban -, „Érezzük azt is, hogy ha -ne adj Isten – hátrányba kerülünk, akkor sem zavarodnak meg a srácok, csak dominánsabb, határozottabb játékra váltanak a támadóharmadba.”

Hazard pedig sérülése után rögtön az egyik legnagyobb befolyással játszó spíler volt a pályán, a későbbiekben ez nagyon fontos lehet!

De azért ma sajnos többnek tűnt a negatívum.

Majdnem mindenki károgott a kezdő láttán – mint utóbb kiderült, jogosan. Marcelo bekerülésével szétesett a védelem, Bale pedig nem csak 0 volt, hanem még Carvajalt is teljesen használhatatlanná tette azzal, hogy kettő helyett kellett dolgozzon.

A védelem teljes szétesését külön kiemelném. Marcelo játékával az a gond, főleg, ha Kroos játszik mellette, hogy folyton Ramosnak kell kizárni a helyére; ezért kellett Varane mellett Carvajalnak középen védekezni az első gólnál – láthattuk, mi lett belőle. Persze, Varane csúnyán benézte – de ez sokkal inkább csapatszintű hiba, mintsem az egyéni elbambulás következménye.

A legnagyobb problémának mégis azt érzem, hogy egy pontra engedtük a Barcelonát. Magyarul, ha előnyben akarunk a Clasicóra menni, akkor nyerni kell a következő fordulóban a Levante ellen. Ami azt jelenti, hogy Marcelo a kezdő közelében sem lehet, tehát a négy sárgával rendelkező Mendy kell odakerüljön. Ez, pedig, mindannyian tudjuk, mit jelentene…

Mindezt fejeljük meg még azzal, hogy a gálakezdőnkön kívül nincs győzelmi stratégia a csapatban. Az Iscóval és Hazard-ral dúsított karácsonyfa alkalmas rá, hogy domináns játékkal kifárasszuk az ellenfelet, majd egy-két góllal eldöntve, stabil védekezéssel kihúzzuk a meccs végéig. Ez a mai katyvasz viszont… sokmindennek nevezhető, de szervezett, taktikus felállásnak semmiképp.

Pontvesztés tehát kritikus időpontban. Így megyünk jövő héten Valenciába, hogy a Levante ellen kiharcoljuk az előnyben való klasszikusra érkezést. A mai után viszont… én nem vagyok túl bizakodó.

Azért persze továbbra is Hala Madrid!

Úgy gondoltam, hogy az összefoglaló legyen a meccshez hasonlóan képtelen. Mivel senkit nem akarok szándékosan kínozni, az összefoglalót sem linkelem, a mazochisták tekintsék csak meg youtube-on, vagy valamelyik hasonló videómegosztón.

ReAlantos

Share
Published by
ReAlantos

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago