Categories: BeharangozóLa Liga

Furcsa derbi (Real Madrid – Granada)

Derbi hiszen a tabella első két helyezettje játszik egymás ellen. És persze furcsa, mert amúgy egy identitás-, edző- és motivációs válságban lévő Real Madrid, és az elmúlt évek egyik pofozócsapataként ismert Granada vívják egymással.

BINGO

Idén is eljött az MM bingo ideje, lehet szorgalmasan töltögetni. Ha érdekesebbé akarjátok tenni, minden pipa után gurítsatok le egy jégert/unicumot (majd aláhúzzuk azt, amelyik cég többet fizet), és garantált lesz a móka.

Rövid beharang

Azért rövid, mert a reménykeltő előző három bajnoki után Zidane és csapata úgy összetörték a maradék csapatba vetett hitemet, mint részeg biciklista az arcát az árokban. Annyira rapszodikus és értelmezhetetlen a csapat, hogy jelenleg úgy érzem, bármit fölösleges írni, mert teljességgel a sötétben tapogatózok (mint a fent említett biciklista az esemény után).

A derbi ellenfeléről annyit írnék, hogy bár meglepetés a második helyük, főleg verhető csapatokkal találkoztak eddig: megverték az idén vacak Espanyolt, a kettős emberhátrányban játszó Celtát, a Messitlen Barcát és a Leganest. Volt továbbá két döntetlenjük (Villarreal, Valladolid) és kikaptak Lopótöktől és csapatától. Ezzel együtt is elég impresszív a teljesítményük idén, biztosan nem számíthatunk könnyű meccsre.

Szeretett csapatunkról: ép balbekk jelenleg nincs a keretben, hiszen Marcinak is voltak problémái a hétközi meccs után (meg persze alatta is). Így vagy Bale lesz a balbekk, vagy Lucas, vagy valamelyik jobbhátvédet pakolhatják át a bal oldalra. Kurta gastroenteritise (avagy köznyelven: lólengés a WC fölött) még meghagyta nyomait a kapuson és nadrágján, így Areola kezdhet a kapuban.

Egyéb rotációs kérdésekbe a hétközi gálakezdős bélsár után nem megyek bele. Brahim már minden bizonnyal megkapta a ’Ceballos’ becenevet csapattársaitól, ahogy Odri is a Faubert-et. Isco régebben látott pályát, mint bányaló répát. Hazard úgyis mozdíthatatlan amíg jó formába nem lendül, de mivel addig csapágyasra volt hajtva, akkor megsérül. Kroos és Casemiro rotálását senki nem hiszi már el. Ramos nélkül a védelmünk jól zár, mint a csajok lába a 31-es út mellett, szóval ő is fix. Jó szórakozást a délután fél 3-ig leadható tippeldéhez :D.

A derbi szombaton 16:00-kor kezdődik, és természetesen a Spíler 2 adja a meccset.

Raulitás

Share
Published by
Raulitás

Recent Posts

Spanyol Szuperkupa: újabb EC a szezon első kupájáért

Abból a szempontból különös a vasárnapi esti El Clasico, hogy semleges pályán kerül megrendezésre, és…

17 óra ago

Spanyol Szuperkupa: szét kell ütni a Mallorcát!

A Spanyol Szuperkupa négy csapatosra bővítése, és Dzseddába kiszervezése a mai napig komoly indulatokat vált…

3 nap ago

CdR 2025: első állomás a Minera

A Real Madrid gárdája is csatlakozik a Copa del Rey idei kiírásának küzdelmeihez. Egy meglepetés…

6 nap ago

La Liga félidő: a Valenciával zárjuk az „őszi” szezont

Mint ismeretes egy elmaradt mérkőzést pótlunk ma. A Valencia környéki áradásos katasztrófa miatt kért halasztást…

1 hét ago

La Liga 19/38: végre otthon, jön a Sevilla

Bizonyos szempontból a katari Interkontinentális Kupával lezárult a tavalyi szezon. A lehetséges 6 kupából ötöt…

3 hét ago

Interkontinetális Kupa: Real Madrid – Pachuca

A FIFA - UEFA maffia páros egy kupából kettőt gyártott, szinte jelentéktelenre fogyasztva a maradék…

4 hét ago