Összefoglaló a Ti tollatokból

Túl vagyunkk a BL második fordulóján, és hát izé.

Munkában ültem ebédszünet után, amikor elkezdődött a mérkőzés. Eleinte gondoltam, hogy nem követem a blogot, hogy este amikor megnézem a meccset, legalább némi izgalom maradjon. De a kezdőt meglátva úgy voltam, hogy ebből sok jó úgy sem fog kisülni…

Végül Titeket olvastam végig a kommentmezőben, és bár félig Zidane-on röhögtem kínomban, Ti is hozzátettetek ahhoz, hogy gyorsabban teljen el a délutánom.

Az összefoglalót most nem én, hanem Ti írjátok meg. Én jót szórakoztam, köszönöm!

  • Jó látni ezt a sok csillogó szemű ifjoncot a kezdőben egy Bruges ellen otthon. Külön jó pont, hogy a fáradt embereinket végre pihentetjük középen. – V.I.C.
  • A negyedik kalapos Brugge ellen otthon
    Ízlelgessük – iKos
  • Kell az a második hely a csoportban. Kázmér és Kroos meg a kórházban majd pihennek – Raulitás
  • SeDan95:

*9 perc játék után, 0-1*


  • Zidane történelmet ír. EL-t még úgyse nyert a csapat 🙂 – Raulitás
    • Nem is fogunk, ha így haladunk tovább az idei bl csoportban – Dagadt ZSOZSO, a LYOLO
  • Ez konkrétan vicc bazdmeg. Pedig eddig nem volt rossz – gwandal
  • Összerakott, magabiztos védekezés a kulcsemberekkel, káprázatos. 💪💪💪 – V.I.C.
  • Én amikor nézem az eredményt a telefonomon:

Caselele


*Néhányan felfigyeltetek Lucas teljesítményére is…*


  • Komolyan kínos Lucas 1v1-eit figyelni. – V.I.C.
  • Ahány sikertelen Vasquez 1v1 annyi feles. 40. percre Zacher Gábor fog ébresztgetni. – Sragi
  • Lucas annyira kurva gyenge, hogy az már fáj. – WT14
    • Édes faszom, mire leírtam az előző kommentet, már megint belevezette tükörsimán egy védőbe. Zidane helyében lehoznám a picsába, most a 24. percben. – WT14
      • Sztem ez a feladata, más magyarázat nem nagyon van a kezdetésére – gwandal

*Kaput eltalálni hazai pályán csak kettő gólos hátrányban illik…*


  • Udvariaskodunk elöl, mint valami társastánc-tanfolyamon. – V.I.C


*Lucasról azért még esett néhány szó. De legalább megfejtettük, hogy miért olyan szar Hazard is*


  • Lucas siralmas, nem értem, hogy miért nem játszhat helyette Vinicius vagy Rodrigo. Eddig Hazard meg csak simán középszar. – lucas
    • E-GYEN-SÚLY. Ha Hazard szar a balon, valakinek a jobbon is szarnak kell lennie, hogy egyensúlyban legyen a csapat. – Raulitás
  • A technikai döntés miatt kimaradt játékosok tényleg ennyivel rosszabbak lennének a kezdőknél?- dj79
    • Lucas kibaszott Vazqueznél a nagyanyám is jobb lenne. – WT14

*39. perc, 0-2*


  • Kabaré – Caselele
  • :DDDDDDDDDDDDD – V.I.C.
  • LOLLLLLLLLLLL – Raulitás
  • Ez egy vicc… – lucas
  • Na, jó, én eddig kibaszott türelmes voltam, de akkor most van az, h kapjunk még kettőt, aztán takarodjon a picsába ez a kopasz **** – gwandal
  • Gyerekek, oktat minket annak az országnak a csapata, amelyikből a másik BL résztvevő nemrég hatot kapott Salzburgban 😀 – WT14
    • eddig nem sok örömet okozott a csapatnak bármi, ami Belgiumból jött… – Rubiusz
  • Állítólag Bonaventura góljait látva, a FIFA 21-be bekerül a pofáresős gól funkció – Raulitás
  • Még hárommal jobbak vagyunk mint a Mechelen, mit sírtok. – V.I.C.

Sragi

  • Nehogy valaki egyszer ebben a kurva életben eltalálja azt a szájbakúrt tetves kaput! Nehogy! – WT14

*Mindennek ellenére, lehet tanulni ebből a meccsből is. Például a következőt…*


  • Azért jó ZZ meccseit nézni, mert magamtól sose gondoltam volna, hogy a kapuval szemben 8-10 méterről is ki lehet tenni a labdát szélre beadásra. – Zozoo01
  • Két dolog…
    1. Lucast valaki vegye ki a csapatból. A nyomi gólokon túl az b.sz fel h Lucas elbutítja a labdát.
    2. Norma útjára lépek a második félidőt tekintve. Az esküvőmet meg akarom élni. Ezek a meccsek nem segítenék eme cél elérésében. 😔 – José

    • Én szinte fizikális fájdalmat éreztem, amikor Lucas ténykedését kellett látnom. – Tibor Telegdi
    • Akkor csak én nézem asszem a szerkesztők közül. Viszont így jó lesz az öf normától 😀 – Raulitás 
  • Kurvára nem lett lenézve a Brugge.
    Ki kellett volna állni azokkal a játékosokkal akik formában vannak, melléje egy normális taktika.
    Brugge semmit nem csinált. Ügyesen védekeznek meg előre basszák, aztán a homály Real védelem összehozza nekik a gólt.
    A madridi támadók meg köszönik szépen nem találják el a kaput.
    LV helyett egy liter hipó is jobb lenne a szememnek. – Sragi

  • Idén a bajnokságra koncentrálunk
    Ott ma se kaptunk gólt – iKos éles meglátása…

– V.I.C


*Jött a félidő, és a cserék… Hivatalosa infó még nincs, hogy Tibó sérült-e fizikálisan, vagy csak lelkileg…*


  • jól láttam, h Areola készülődik? ja, kapust cserélünk wtf – iKos
  • lol kapuscsere – Dagadt ZSOZSO, a LYOLO
  • Kapuscsere. Beszarás 😂😂 – lucas
  • mint a kupiban, az ágyakat cserélik 😀 – ptg
  • Zidane a taktikai géniusz – SeDan95
  • Most szopattok :DDDDDDDD – WT14
  • geci
    ez nem igaz
    szarok vagyunk elől
    jön egy védő
    meg egy
    KAPUS – Raulitás
  • Mondjuk ha Lucas helyett jött volna Areola, ő se lett volna semmivel szarabb a jobb szélen, de ez így érthetetlen. – WT14
  • mondjuk ha nincs valami sérülés a háttérben, ez pedagógiailag is értékelhetetlen húzás… Lucas szerencsére maradhat – iKos
  • Sragi:
  • Beadásonként egy feles? – Raulitás
    • És LV labdavesztésenként egy korty sör – Caselele
      • Mi a leggyorsabb alkoholmérgezés világrekordja? – Raulitás

*A helyes megfejtők között kisorsolunk két jegyet Zidane szakmai továbbképzésére…*


  • Mindenhonnan beadjuk a labdát.
    Kivéve szögletből, ami talán a legkézenfekvőbb megoldás erre. – Raulitás

via GIPHY

  • Geciség, hogy szurkoltam a fekának hogy rúgja be? 😀 – WT14
  • Ibrakadabra:


*55 perc, Ramos szépít*


  • kezdem elveszteni a fonalat VAR témában – Sasu

És ez igazából össze is foglalja a helyzetet…


*Lucas első jó mozdulatára több, mint egy órát kellet várni…*


  • Ezt is megértük, az első értelmes LV megmozdulasra 62 percet kellett várni 😀 – Sragi
    • Cserét kért? – V.I.C.
Sragi’s on fire…


*85. perc, 2-2, becsatlakoztam én is a beszélgetésbe*


  • Ezek még edzőt buktatni is bénák, faszom. – norma_va

Az utolsó percekben már nem változott az eredmény, így a második fordulót utolsókként zártuk. Nem rossz, de nem is tragikus…

Az összefoglalót Resid szavaival zárnám:

  • Idejön egy szerény képességű, BL-tapasztalatlan belga csapat. Mikor van jobb alkalom lehetőséget adni a második vonalnak, ha nem ilyenkor? Már vasárnap leültem volna Areolával, Militaoval, Valverdével, Viniciusszal, Rodrygoval, Joviccsal és megmondtam volna nekik, hogy kezdők lesznek. Elmagyaráztam volna nekik, hogy ez a RM, itt egy vagy két lehetőséget kap az ember bizonyítani. Szétszedték volna a belgákat, mint majom a papírzsákot.

Köszönöm mindenkinek, aki részt vett az Összefoglalóban. Köszönöm nektek, hogy nem kellett megnéznem a mérkőzést.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!