Gracias, Keylor!

Hétfő estére hivatalossá vált, hogy Keylor Navas a PSG csapatához igazol. A costa rica-i kapus öt szezont töltött el a Real Madridnál, most pedig háromszoros Bajnokok Ligája-győztesként, spanyol bajnokként és még megannyi trófeával gazdagítva a klubvitrint, távozott. Búcsúposzt.

Navas első Madridban töltött szezonja után a klub David de Geát és a Manchester Unitedet ostromolta Casillas pótlása érdekében. Az átigazolási időszak utolsó napján a Vörös Ördögök asztalára letett ajánlatnak Keylor is része volt. Az eurótízmilliók mellett ugyanis a costa rica-i kapus játékjogát is bevonták volna a transzferbe. A történet ismert: az átigazolási időszak utolsó óráiban Navas már a reptéren várta az Angliába tartó gépét, amikor kiderült, hogy az átigazolás meghiúsult. A klub nem számolt vele, sőt, könnyűszerrel le is mondott volna róla. Navas maradt, az Espanyol elleni bajnokin (6-0) pedig már a kezdőben találta magát. A megalázottsága ellenére is sértettség nélkül állt a kapuba, ahol védéseivel hozzájárult a kapott gól nélküli győzelemhez.

Ez az anekdota, függetlenül attól, hogy igaz-e, mindent elárul Keylor klub iránti alázatáról és szerénységéről. Annak ellenére, hogy újra és újra felröppentek a pletykák, miszerint új hálóőrt igazol a Madrid helyette, ő minden külső tényezőt figyelmen kívül hagyva, a háló előtti parádés teljesítményével válaszolt a kétkedőknek.

Az évek folyamán biztossá vált a helye a madridi kapuban, ahol méltó módon viselte a hátán Iker Casillas legendás 1-esét. Hiszen ki ne emlékezne egy-egy hatalmas bravúrjára, amint igazi párducként veti rá magát a játékszerre? Vagy ahogy hihetetlen reflexeinek köszönhetően, a támadóval farkasszemet nézve, annak közelről és tiszta helyzetből leadott lövése után oldalra üti a labdát?

Mindig is tudtam, hogy eljön majd a nap, amikor Keylor búcsút int, azt viszont nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Telik az a rohadt idő! Tisztán él bennem a kép, ahogy a Camp Nou népe már egy emberként gólt kiált Messi emelése után, Navas pedig eszméletlen bravúrjával elcsendesíti a katalánokat, hozzásegítve csapatát a győzelemhez.

Nehéz lesz elfogadni, hogy többet nem láthatjuk őt a Királyi Gárda mezében. Az viszont tény, hogy Keylor nagysága a cikk elején taglalt anekdota mellett a távozásának körülményeiben is megnyilvánul. Az utolsó pillanatig harcolt a kapusposztért Courtoisval, majd amikor végleg bebizonyosott, hogy nem tud versenyezni a belgával Zidane kegyeiért, balhé nélkül, csendben, a hátsó ajtón távozott.

Keylor egyike lesz azon halhatatlan klublegendáknak, akikről még az unokáinknak is mesélni fogunk. Azoknak az örök bajnokoknak, akik éveken át dominálták a klubfutballt, és zsinórban háromszor ülhettek fel Európa trónjára. Iker Casillas örökségébe lépett 5 esztendővel ezelőtt, de a saját maga, Keylor Navas hagyatékát hagyja maga után. Ezt a hatalmas tettet tőle, az emlékeket és élményeket pedig tőlünk nem veheti már el senki és semmi.

Köszönjük, és sosem felejtjük el mindazt, amit a Real Madridért tettél, Keylor! Biztos vagyok benne, hogy amikor ősszel, már párizsi színekben, visszatérsz majd a Bernabéu gyepére, ováció fogad majd. Ahogy letérdelsz majd a kezdőrúgás előtt és az égre mutatsz a szokásos mozdulatokkal, mindannyian elmosolyodunk majd, mintha egy rég nem látott jóbarátot látnánk viszont.

Pura Vida! Adios!