Kissé (nagyon) nagyképűen a vesztes, kispályás barimeccseink után szoktam az minket heccelő ellenfélnek mondani, hogy mi sosem vesztünk: vagy nyerünk, vagy tanulunk. Bízom benne, hogy a Real Madrid is tanulni akar és fog a mögöttünk hagyott 2018/19-es szezonból, amelytől itt az ideje végleg elbúcsúzni.
Miért, mire gondoltatok? 😀
Szeretnék rögtön az elején tisztázni pár dolgot: mindennemű értékeléshez józan fej és kellő mennyiségű adat, információ kell. Ha ez hiányzik, akkor csak érzelem-alapú véleményezés zajlik, amelynek helye abszolút van a szurkolói világban. Ez viszont magában hordozza a következő veszélyeket: ha egy játékosunkkal szemben valakinek negatív érzelmei vannak, akkor adott játékos jó teljesítményét/megoldásait kevésbé, rossz teljesítményét/megoldásait indokolatlanul jobban megjegyzi és később előbbit kicsinyíti, utóbbit nagyítja. Ugyanez a helyzet akkor is, ha egy játékossal szimpatizál a szurkoló: a rossz teljesítményt/megoldást talán észre sem veszi (mert nem akarja), a jót viszont ismét csak indokolatlanul felülpontozza.
A mi elképzelésünk, hogy igyekszünk korrekt ítéletet mondani az egyes játékosok, a csapat és a mindenkori edző teljesítményéről. Ezt pedig leginkább úgy lehet elérni, ha nem a szereplőből, hanem a szerephez tartozó feladatokból indulunk ki, azokhoz mérjük a játékos/csapat/edző teljesítményét, statisztikai mutatóit – mindig szem előtt tartva, hogy a klasszis örök, a forma változó.
Ami miatt nem fogadják el a szurkolók, az a szurkolói lélektan mellett az arra rájátszó, azt manipuláló marketinggépezet üzenetei: a Real Madrid mindig a győzelemre tör. Mi vagyunk a Real Madrid. A REAL MADRID A LEGNAGYOBB KLUB A VILÁGON! A világ legjobb játékosai a Real Madridban játszanak. Ezek az állítások azonban nem mindig igazak. A Real Madridnak sokkal több sikertelen szezonja volt, mint sikeres – és ezzel együtt igaz, hogy ott vagyunk a legsikeresebb klubok között (a megfogalmazás szándékos: mert nem mindegy, hogy összes kupát számolunk, hazai sikereket, BEK/BL-sikereket…).
Ezért aztán nem meglepő, hogy sokan abból indulnak ki, hogy mindig mindent megnyer a Real. Aztán ha mégsem, akkor ezt is, azt is, amazt is adjuk el, cseréljünk edzőt, mondjon le Perez. Az a Perez, aki Santiago Bernabeu után a Real Madrid 2. legsikeresebb elnöke.
Néha ilyenkor megkérdezném az elégedetlenkedőktől, hogy: „Kedves Zsolt/Éva, te minden nap ugyanolyan kimagasló minőséggel és eredményességgel dolgozol/tanulsz?” A válasz nyilván: nem. Ugyanitt elnézést kérek minden Zsolt és Éva nevű olvasónktól, csak példaként szerepeltettem ezeket a neveket. 🙂
Szóval, kérek egy kis józanságot, egy kis átgondoltságot és majd akkor veszítsük el a fejünket és beszéljünk-kommenteljünk ezer fokon égve érzelemből, amikor Hazard (Úristen, Eden, imádlak, sz*pass halálra minden védőt, táncoltasd őket és gurítsd be laposan a hosszú felsőbe!!!) szlalomja után Jovic (Te szerb állat, beversz 20 gólt és még majk is Jovic-mezben rohangál majd a közös BL-döntős meccsnézésen Pesten!!!) a rövid felsőbe vágja be a BL-döntőben a mindent eldöntőt! 😉
Ám van egy másik, szerencsére jó sok taggal bíró madridista szurkolói bázis is, akiknek a tűzfala kiszűri a marketing-bullshiteket. Őket is hazavágta azonban az elmúlt szezon. De nem a fenti okok miatt elsősorban, hanem azért, mert a bajnokságban egy csapat sem volt elég jó. A Barca sem. Ők voltak a legkevésbé rossz nagycsapat. Ez a szurkolói csoport azért kesereg – köztük én is -, mert ez a bajnokság könnyedén lehetett volna a miénk, ha októberig máshogy alakulnak a dolgaink. Október után már „izomhúzódással” küzdöttünk tovább, Solari Barca-sorozata és Ajax elleni kiesése után pedig térdszalag-szakadással, bokatöréssel és agyrázkódással bicegtünk el a 38. forduló hármas sípszaváig. Lehetett volna egy bajnoki címünk, de mi abban versenyeztünk, hogyan múljuk alul a többieket. Ebben mondjuk győztünk.
Összefoglalva: messzemenő következtetéseket csak pár játékos esetében szabad levonni, a keret továbbra is világklasszis és az igazi szurkoló annak szurkol, hogy a világklasszis forma újra előjöjjön a következő szezonban!
Minden más játékosunk 50% alatti eredményt ért el, azaz véleményetek szerint nem nyújtottak elfogadható teljesítményt a szezonban.
Érdekes, hogy Navast ebbe a kategóriába már nem „szavaztátok 50% felé”, de Odriozola is 50% alatt maradt. A fiatalok jó eredménye abból adódhat, hogy tőlük nem vártunk kimagasló teljesítményt, hiszen kevesen ismertük őket, nem tudtuk, mire képesek. Ezzel szemben Odri előző szezonja bitang jóra sikerült, nem csak mi akartuk őt leszerződtetni, tehát tőle azért egy erős szezont vártunk. Benzema esete pedig azért érdekes, mert a szerepköre megváltoztatásával sokkal több gólhelyzete lett, mint korábban és a madridisták az előző években elfelejtették, hogy ilyen hatékony játékra is képes a francia csatár.
Az első három játékosnál nincs mit magyarázni, egyszerűen kevesek voltak ebben a szezonban. Modric és Isco esete érdekesebb, de kicsit később kitérek rájuk, ahogy Navas felülpontozására és Courtois alulpontozására is. A többi, 50% feletti eredményt kapó játékosnál is bőven-bőven megérdemelt az ítélet – de ez nem jelenti azt, hogy jövőre (aki még itt lesz közülük) ne lenne képes jobb teljesítményre!
Az itteni eredményeknek azért nagyon örültem, mert azt olvastam ki belőle, hogy olvasótáborunk szerencsére nem azon a szinten gondolkodik, mint sok madridista FB-oldal követői, FB-csoportban kommentáló. Igen, vállalom, hogy nem vállalom a közösséget, csak azért mert a másik is madridista. Nullius in verba. 😉
James, bár 50% alatt van, de feltüntettem itt, mert az ő szavazataiból azt olvasom ki, hogy Ti is azt látjátok, amit én, azaz neki nálunk nem jut hely és idő. Nagyon szeretem a játékát, szeretném, ha itt is megmutatná tartósan magát, de tudom, hogy Zidane nem számol vele és ezért meg is békéltem azzal, hogy más csapatban fogom látni a következő szezonban. Érdekes még, hogy Marcit a szavazók 37% adná csak el – szeretjük a bohócot, ugye? 🙂
Theo viszont annyira rossz emlékkel terhelt meg minket, hogy még így, egy kölcsönben töltött 10 hónap után is a mi eladólistánk harmadik helyére került. Mariano viszont nem csak a mi, de valószínűleg Flo papa listáján is ott van, hiszen Jovic feat Benzema mellett annyi perc se jut neki, mint eddig.
Meglepő, de itt nincs olyan játékos, akit a szavazók legalább 50%-a kölcsönbe adna.
Itt a már jól ismert szavak köszöntek vissza: jóllakottság, CR hiánya (bár vele is csak 2 bajnokságot nyertünk 10 év alatt és a Juve sem nyert többet vele idén, mint tavaly, nélküle…), rossz átigazolások, igazolások elmaradása, edzői felelősségek, szerencse hiánya, türelmetlenség a szurkolók és Perez részéről, játékosok felelőssége.
Egy választ azért szó szerint idézek:
Arra úgy gondolom lehetett számítani, hogy lesz visszaesés az elmúlt szezonokhoz képest, pláne ha visszaemlékszünk a tavalyi szezonban mutatott játék képére. Már az sem volt túl acélos, erősen döcögött a szekér és ha visszagondolok az akkori madridista közhangulatra akkor sokszor uralkodott lincshangulat a kommentekszekciókban (mondjuk pont nem Nálatok, de értitek..:D). Lopetegui kinevezése szerintem amennyire jó választásnak tűnt papíron annyira el lett cseszve az átigazolásokkal (vagyis azoknak a hiányával). És itt most nem is csak arról van szó, hogy CR7 góljait kellett volna pótolni. Persze ez is tök fontos, sőt már nyáron erősen lehetett arra számítani, hogy ez a keret nem lesz képes pótolni CR góljait. De ami szerintem nagyon hiányzott idén, legalábbis kívülről nagyon így jött le, az CR mindent felülíró győzni akarása és ennek a hatása az egész csapatra. Persze értem én, hogy ez sokszor átcsapott hisztibe és frusztrációba, de idén viszont azt láttam, hogy egyszerűen nem volt senki a pályán (na jó, Ramoson kívül) akit úgy igazán zavart volna a mutatott játék és az eredmények. Pont egy olyan karakter hiányzott mint CR, aki a leszarja azt a millió megnyert címet, és folyton többet akar, és győzni akar. Elvoltak a játékosok a langyos vízben, amit 4 BL cím után valahol meg is értek. Ramoson éreztem idén ennek az ellenkezőjét, rajta éreztem azért valamennyire, hogy zavarja az egész, és próbálta tüzelni a csapattársakat. Viszont az egészen kiábrándító volt, amikor nélküle lépett pályára a csapat, egy teljesen vezér nélküli gárda képét mutatta a Madrid olyankor. Ezt szerintem át lehetett volna hidalni sikeréhes fiatalok gyakoribb játszatásával (lásd Odri, Reguilón, Valverde, Llorente, Vini, néha Mariano például, és ez Zizouig azért valamennyire működött), és mellette új játékosok igazolásával, akik szintén sikeréhesek és felkavarják az állóvizet az első csapatban. Viszont így, hogy nem érkezett senki, megmaradt a motiválatlan gálakezdő, és a fiatalok többnyire nem ütötték meg még azt a szintet amivel meg tudtak volna ragadni a kezdőcsapatban (tisztelet a kivételnek, és RIP hogy nem maradhatnak állítólag jövőre, de erről majd a következő szezon értékelésekor..:) ). Egy ilyen környezetben szerintem kb bármelyik edző megbukott volna, de Lopetegui felelőssége azért felvetődik ennek a helyzetnek a kialakulásában (a kérdés viszont az, hogy mennyire volt beleszólása az átigazolási ügyekbe). Látjuk, hogy Zizou sem tud egyelőre többet kihozni ebből a gárdából mint elődei. A szezont a totális bukástól szerintem az mentette meg, hogy a riválisok is bőven gyengélkedtek, és viszonylag sokáig a 2. hely is elérhető volt a bajnokságban, a 3. meg annyira nem volt veszélyben a vége felé. Ez az idény egy stabilabb Barcával és Atletivel sokkal kínosabbnak hatott volna. De a BL-ben csúnyán kiütközött a fásultság és a motiválatlanság, és örülök, hogy "csak" egy ilyen motivációval túlfűtött csikócsapatot kaptunk, mint az Ajax, és nem egy Cityt vagy Poolt. /András/
Valamint ezt is:
Hullámhegy után törvényszerű a hullámvölgy. Most csapott össze a fejünk felett, hogy alapvetően eléggé egyszerű taktikánk volt évekig, amit a hozzáállásunkkal kompenzálni tudtunk. Megcsináltuk és kihasználtuk a nem kevés szerencsénket. A mentaly strong ami jellemezte a csapatot megkopott, ez sajnos várható volt azok után, hogy történelmet írtak a srácok. Jól laktak. Nem volt igazán meglepő a szezon, sokkal inkább mellbevágóan keserű. Lopit sajnálom a legjobban az egész szezonból. Így utólag persze könnyű okosnak lenni, de neki kódolva volt a bukása. ZZ után érkező edző legyen bárki is az, jó valószínűséggel csak egy ütköző ember lett volna. Bármit is csinál valószínűleg a csodát megismételni úgy se tudná, a keret se igen bízik benne. Arra jó, hogy előkészítse a terepet a következő edzőnek. Emelett JLo focija, legalább is amit a spanyolok játszottak a keze alatt jó pár polccal a Zidane-i felett van. Most képzeljük el azt a helyzetet, hogy egy triplázó csapatnak akar valaki magasabb szintű taktikai utasításokat adni, elmozgásos, sokpasszos játékot kérni. Mikor előtte éveken át a faék egyszerű dolgok jöttek be. Kb instant tökön lövés. Solari jött utána és visszatért a faék egyszerű taktika is. Rég lehullott a triplázás okozta örömfátyol, edző csere, komoly EC zakó. Benne benne volt, hogy kb megismétli Zidane teljesítményét edzői skilljeiket tekintve kb hasonlónak gondolom a két embert. Ettől függetlenül bár rendkívül szimpatikus figurának tartom örülök, hogy megbukott, mert láttam reményt, hogy valami jobb következhet. És visszajött ZZ. A szezon egyértelműen legmélyebb pontja számomra. Szerintem komoly változtatások szükségesek a keretben. De ezt nem lehet lezavarni a mostani transfer windowban, ennek egy 2-3 éves projektnek kellene lennie. Ehhez viszont óriási szükség lenne egy olyan edző aki képes rendszerben gondolkodni. A ZZ féle a sztárok majd megoldják, meg "örülök hogy végre megfelelő (=tízszer több mint ami már vállalhatatlan lenne egy ekkora csapattól) számú beadást láttam" dolgok sajnos nem tartoznak bele. Valamint sajnos ami a legnagyobb félelmem, én kötve hiszem hogy a kopasz könnyen megvállna azoktól a játékosoktól akik vele együtt írták be magukat pár éve a futballtörténelembe. Így pedig maradnak a keserű pirulák, a BL lutri és a remény, hogy hátha jobb lesz. /FrancIsco/
Itt szemezgettem a beérkező válaszokból. Köszönöm mindenkinek, hogy vette a fáradtságot és írt. Azoknak pedig, akik eddig nem voltak aktív kommentelők, de írtak választ, azoknak üzenem: ugyanezt kell tenni a kommentmezőben is! 🙂 Attól leszünk élő, pezsgő, dinamikus, összetartó, előremutató, jó közösség, ha minél többen veszünk részt a kommentmezőben. A válaszok alapján – nem csak a lent szereplők alapján – bőven meg van bennünk is a potenciál, just like a 2018/19-es Real Madridban volt. Ugye, nem akarunk olyanok lenni, mint a tavalyi Real Madrid? 😕 😉
Eden Hazard, Luka Jovic, De Ligt, Eriksen. Hazard kivételes játékos, számomra egy "butított" Messi, a támadójátékot rá lehet építeni, ugyanakkor mellé kell egy befejező csatár. Eriksent Modric pótlására hoznám el, mivel a horvát mágusunk sem lesz már fiatalabb. De Ligtnek nagyon örülnék, tipikus vezér, fiatal kora ellenére már rutinnal is rendelkezik. Ramos hiányában mindig gondok alakulnak ki, nincs aki irányítsa a védelmet. /Markonix/
Szerintem azok a romantikus idők elmúltak, amikor csak házon belülről lehetett nagy csapatot építeni - tán már a La Masia többségű űr-Barca is a szerencsés generációnak volt leginkább köszönhető. Nem hiszek a "Zidanes y Pavónes" gondolatmenetben sem igazán, ha más nem az akkori bukta miatt. Minden posztra világklasszist kell igazolni, vagy legalábbis erre kell törekedni. A legnagyobb riválisok is ebben utaznak már évek óta. Szerencsés persze, ha házon belül feltűnik egy ilyen szintű játékos, akkor őrá nagyon kell vigyázni, akár 1-2 év kölcsön után beépíteni (lásd Carvajal). De az az érzésem, az elmúlt időszakban több saját, avagy fiatal spanyol lett megfelelő szintű játékosnak kikiáltva, mint ahányan valóban azok voltak - szerintem például Nacho, Ceballos, Lucas mind-mind igen jó játékosok, de egy szinttel a "megfelelő szint" alatt. /Zormac/
Pochettino. Leírtam már hogy miért. Eddig a játékos-igazolások nekem tetszenek, Hazard-al megbékéltem (főleg mert Asensio-ban elvesztettem a hitem hogy valaha fontos játékos lesz, Isco meg 1 csődtömeg). Jovic is jónak ígérkezik. Várom Rodrygo-t is nagyon, Odegaard is hamarosan készen lesz. Brahim ha marad az is egy izgalmas dolog, mert jó a srác. Szóval a fiatalokért dobban a szívem :D Csak kéne 1 olyan edző aki tud is velük mit kezdeni. /gwolf94/
Hazard jó ötlet, Mbappé lenne a csúcs, Modric fokozatos kivezetésére meg Eriksen jöjjön. Pogba nem kell! Szakadjunk el végre a kijátszott makkhetes 4-3-3-tól és szélről való meccsenkénti 125 beadásról (aminek 98%-a nem talál embert). Ja és jó lenne ha Zidane edzőként is villantana valamit, mert amióta visszatért, motivátorként is megbukott. /IronRock/
Azt az elején leszögezném, hogy nagyon tetszett az utóbbi évek átigazolási politikájának vezérelve, hogy a fiatal tehetségeket szerezte meg a klub nagy sztárok helyett az ilyen durván inflálódott átigazolási piacon. De az idei szezont nézve azt meg lehet állapítani, hogy az ehhez minden áron való ragaszkodás nem biztos, hogy kifizetődő. Idén nagyon kellett volna egy húzóember a csapatba, de ezt az előző kérdésnél kifejtettem röviden. Én a legjobban Hazard leigazolásának örülnék. Az ember évek óta a PL top 3 játékosa között van minden évben (szubjektív vélemény, nyilván...), az, hogy idén nem került be az álomtizenegybe az nevetséges. A játékstílusa nagyon sokat tudna adni a csapat játékának, brutálisan technikás, dinamikus, jól cselező szélső, de nem öncélú módon, és nem vonalszélső, nagyon jól nyit területet a befele mozgásaival. Az, hogy évek óta tálcán kínálja fel magát a Madridnak szerintem nagyon szimpatikus is a mi szempontunkból, az az érzésem vele kapcsolatban, hogy tényleg itt akar játszani. A mostani átigazolási híreket nézve az már szinte biztos, hogy Jovic jön, és szerintem ez sem egy rossz üzlet, Benzema... hát ő Benzema, nem is részletezem nagyon, kell egy normális alternatíva mellé. Jó játékos a francia, szerintem kifejezetten sikerült is szintet lépnie idén, de vannak olyan időszakai, amikor egyszerűen használhatatlan a kapu előtt. Ilyenkor főleg jó lesz itt egy Jovic, és talán a versenyhelyzet mindkettőjüknek jót tesz. De a legjobban a fiatalok beépítésének örülnék. Odriozola szerintem kifejezetten jó alternatívája Carvajalnak, Reguilón pedig Marcelot is felülmúlta idén (igaz, hogy piszok gyenge volt idén a brazil). Militao hátul remélem felkavarja az állóvizet, még az is benne van, hogy jó hatással lesz Varane ambícióira. Ramos úgy gondolom még kell az első csapatba, rajta kívül nincs igazi vezéregyénisége a csapatnak. Középen Valverde is több játékpercet kaphatna jövőre, és Marcos Llorente megmutatta, hogy bőven tud Casemiro alternatívája lenni. Személy szerint nagyon bánnám, ha tényleg elengednék, sokkal szimpatikusabb és konstruktívabb a játéka mint a brazil tanknak. Modric-csal viszont bajban vagyok, mert a jelenlegi keretből nem tudom ki tudná őt pótolni. Ceballos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket egyelőre, ha Isco nem tud valamit mutatni az előszezonban akkor nem csodálkoznék rajta ha nyár végétől máshol látnánk, Valverde azért nem az a játékosprofil. Azt ne felejtsük el, hogy Kovacic is visszatér a nyáron kölcsönből, abban lehet ráció, hogy őt lehetne rotálni Modriccal ha meggyőző lesz az előszezonja. Csak Pogbát ne hozza Zizou mert agyf*szt kapok... Viszont ezzel a két igazolással több mint potens támadóharmadot lehetne összehozni ebből a névsorból: Hazard, Jovic, Benzema, Vini, Rodrygo. A szélen a második számú alternatíva úgyis Lucas Vazquez lesz (amivel egyébként nincs bajom, szerintem egy stabil csereember aki nem háborog nagyobb szerep miatt, és tud hozni értékelhető teljesítményt). Bale-nek viszont jobb ha talál magának új klubbot, bármennyire is bírom a walesit, ez így senkinek nem jó, sokkal jobb lesz neki is máshol. /András/
Amíg nincs meg egyértelműen a cél, hogy milyen focit tol majd a csapat, addig kár bárkit feleslegesen igazolni, mert csak nyűg lesz a csapat nyakán...pénzszívó pióca (lsd.: Kórházi-ágyGareth Béla). Ha marad a ZZ féle ívelgetős U forma, akkor lényegében nem számít ki jön, csak tudjon beadni. Ha netán ZZ módosít a csapat játékán, mármint, hogy lesz majd olyanunk, akkor -elég sablon duma- olyan játékosok kellenek, akik ezt a megálmodott csodát véghez tujdák vinni a pályán. Vannak egyértelműbb posztok a csapatban, amik erősítésre várnak a taktikától függetlenül is, de az oda igazolt játékos, nem árt ha illeszkedik a nagy képbe. Pl.: a védelem bal oldalát már nem bíznám Marcira, és a középen elhelyezkedők is futottak már jobb szezont. Ramos nem lesz fiatalabb, lassan nem árt a pótlását megoldani (bár nemtom Militao-val mire megyünk majd, már ha lesz használva egyáltalán). A jobb oldalon Carvajal és Odri váltogathatja egymást, őket békén hagynám. Közép pályán egyedül Kroos helye biztos. Modric már nem fiatal, nem bír annyit, csapat szintű pontlást mindenképp el kell kezdeni. A tehetséges fiataljaink nagy részével ZZ nem számol, hiába nyújtottak simán jó teljesítményt, így pl. Llorente (nagyon adná magát) és Ceballos már nem nagyon lesznek velünk nyár végére. Iscoval nem tudok mit kezdeni, se veled se nélküled kapcsiban van a Madriddal, meg a kezdőbe kerüléssel. Asensio még egy évet kaphatna bizonyítani. Lucas ha összeszedi magát akár jó csere ember is lehetne, ha jó neki. Brahim és a kissebbik Vince egyértelmű kedvenceim, és a jövő nagy tehetségei már most is (:D). Őket be kéne építeni, játszatni, fokozatosan a csapat alappillérévé nevelni. Az érkezők és távozók függvényében akár kölcsönben is mehetnek, csak meg legyen az állandó játéklehetőségük, hogy kihozzák magukból a maxot. Casemiro nekem talány, vannak nagyon jó meccsei, meglátásai, hosszú passzai, nagy góljai...és van amikor csak egy, a többi fűszál közül a pályán. Benz idén megtalálni látszik önmagát, nem tudom, hogy a kora miatt meddig képes még erre, képes e hosszútávon rá. Csapott már be minket ilyen módszerekkel. De előre akkor is kell ember, mert vannak igéretes fiataljaink, de ekkora "meccset eldöntő" nyomásnak még nem tenném ki őket, Lucas max jó csere, Asensioval nem tudni mi van, Bale meg...Bale. Remélem Gareth jövőre már nem gyengíti a csapat garethét. Hogy majd Hazard vagy Mbappé, esetleg Neymar hozza e magával a megdicsőülést nem tudom, de elég jól látszik, hogy kell a friss vér. Ha menedzsment okos, és ZZ nem ragaszkodik, ahhoz, hogy AC Milan-t csináljon a csapatból (a.k.a. nyugdíjas klub), akkor a kölcsönből vissza jövőkkel és 1-2...nagyon!! max. 3-4 jó igazolással újra jó irányba állhatna a csapat. Ellenkező esetben, a jövő év nagyon csúnya véget érhet ZZ és a képzelt szobra számára. Hala Madrid! /ZeRo/
Amit látni akarok, az a kreatív támadójáték, és a hatékony kontrajáték egyvelege. Ehhez vannak már ideális játékosaink: Vinicius, Brahim, Asensio, Benzema, (Rodrygo később), és hozzájuk igazolnék néhány támadót. Egy fiatal sikeréhes csatárt és sok kanadai pontra képes támadó középpályást, mert főleg a támadójátékunk és a befejezések miatt tartunk ott, ahol. Benzema, mint láthattuk, hiába hozta élete legjobb szezonját, egyedül édeskevés. Csatárra nincs más ötletem, mint Jovic vagy Joao Felix, a legjobb nyilván Mbappe lenne, de esélytelen a közeljövőben elhozni. Támadó középpályásnak pedig Hazard, mert talán a legjobb elérhető opció a piacon. Igaz, nem kifejezetten fiatal, de még 2-3 kiemelkedő szezon mindenképp lehet benne, de csak akkor hoznám, ha nem vesz el sok játéklehetőséget Viniciustól. Persze a védelmünk is hulladék volt, de azt már megszokhattuk 117 év alatt, bárki is játszik hátul. Pusztán új játékos igazolásával ez nem fog megoldódni, összeszokott, top védők és tehetséges fiatalok szaladgálnak nálunk (Hakimi következő szezon végén kölcsönből vissza) most is. Hamarosan Ramos pótlását meg kell majd oldani, felkészül Militao. /Alex/
Amikor a jelenleg olasz szövetségi kapitány, Roberto Mancini még a City edzője volt, a klubnál dolgozó elemzők megkeresték őt egy szerintük fontos észrevétellel. A klub már ekkor is a legnagyobb háttérelemzői csapatot foglalkoztatta (az idei bajnoki serleg átadásakor először 25 olyan szakember érkezett a City stábjából, akik nem Pep edzői teamjének tagjai, hanem háttérelemzők, just sayin’… Aztán jöttek csak az edzői stáb tagjai, ők se voltak kevesen, szóval mikor mindent Zidane és Perez nyakába varrunk, álljunk meg és gondolkodjunk el azon, hogy valóban kinek a felelőssége esetleg egy-egy rossz eredmény, egyéni teljesítmény, pontrúgás kivédekezése…) és ők jelezték Manciónak, hogy van egy javaslatuk a City akkori pocsék szöglethatékonyságára. Az elemzők többszáz szöglet vizsgálata után arra jutottak, hogy arányaiban sokkal több gól születik a kapu felé tekeredő, rövidre érkező szögletekből, mint az összes többiből. Mancini nyilván elvetette az ötletet, mert ő a játékos és edzői pályafutása alapján tudja, hogy a kifelé tekeredő, hosszúra, de minimum a 11-es pont környékére érkező szögletekből lesz több gól. Persze, a számok, az oly makacs számok nem Mancini pártján álltak. Ami az olasz szakembert megcsalta, az az emlékezete volt, hiszen az emberek egyszerűen a nagyobb, látványosabb dolgokra, a hálószaggató gólokra jobban emlékeznek (khm… 92:48), mint a nem annyira látványosakra.
Vizsgálódás nélkül sokszor tévútra jutunk.
Előre szeretném jelezni, hogy nincs éles különbség a Ti értékeléseitek és az én saját véleményem között, kivéve a kapusok esetében. Ám először Kroos, Modric és Isco esetével akarok foglalkozni.
Toni esetében az emberek többsége sajnos nem tudja, hogy mit KELL és mit LEHET tennie Kroosnak a posztján. Számtalan lehúzó jelzőt kap, miközben valahogy csak ő a legértékesebb középpályásunk, egy ilyen szezon után is. Szerintetek az idei BL-szezonban ki adta a legtöbb kulcspasszt/meccs? Mit gondoltok, a Poolból lesz valaki, vagy Eriksen az? Nem, Kroos (3,6). Második helyen Neymar áll (3,5), harmadik Depay (3,3). Ez a hatékonyságot jelzi adott kategóriában. A Ligában ugyanebben a mutatóban nem meglepő módon szintén a német az első, igaz, már csak a csapatban. Mert ha minden első osztályban szereplő játékost nézünk, akkor Messi (2,7) és Jony (Aláves, 2,4) után harmadik (2,3.). Durva igazán az, hogy ha a következő Real játékost keresem ebbe a listában, mert akkor 21. helyre kell tekintenem, ott szerepel ugyanis Lukita 1,6-os kulcspassz/meccs mutatóval. Ha az arány helyett a nyers mennyiséget nézem, akkor Kroos 64 kulcspasszal a 8. a listán, Modric 54 kulcspasszal a 16. helyen zárta a szezont. Gólpasszokat tekintve Modric és Benzema adta a legtöbbet (6-6, ezekkel a 20. és 22. helyen állnak a Liga-listán, játékperceket is figyelembe véve), Kroos 4 gólpasszal zárt.
A fenti adathalmazzal azt akarom bemutatni nektek, hogy Kroos az egyik legjobb játékosunk volt előre játékban is idén. A gond az, hogy a rosszak között volt az egyik legjobb, mert jól teljesítő játékosunk nem sok volt. Azaz továbbra is népszerűsítem a „viszonyítási alap”-fogalmát. 🙂 Nem volt jó szezonja sem Kroosnak, sem Lukitának és mégis, még így is a jobban teljesítő játékosaink voltak a számok alapján.
És Isco? Iscóval az a durva helyzet, hogy a statisztika alapján a csapatban 90 percre vetítve ő a második Kroos után a kulcspasszokat tekintve (ami a srác posztját ismerve az egyik legfontosabb feladata lenne, azaz a támadásépítés segítése) 2-es átlaggal. Viszont a Solarival történt csörtéje miatt még 2000 játékpercet sem ért el a görbelábú a Ligában, így pedig az a faramuci helyzet állt elő, hogy míg a hatékonyságot mutató kulcspassz/90 perc mutatóban a második, a nyers kulcspasszok száma mutatóban a 8. a csapaton belül 26 ilyen átadással.
A kapusok adatainak értelmezése előtt még egy számsort mutatok:
A 2016/17-es szezon óta Kroos nevéhez fűződik a csapatban a legtöbb labdaérintés (7519), legtöbb sikeres passz (5769), a legtöbb kidolgozott helyzet (208) és a legtöbb gólpassz (23). Ja, és nem hiszitek el úgysem, de övé a második legtöbb szerelés is (180). 😀
Ha nem nálunk játszana, azok szeretnék legjobban, hogy Florentino igazolja le, akik most ekézik.
Nos, óriási volt a különbség a két kapusunk megítélése között és elsőre is gyanítottam, hogy ennek elsősorban érzelmi töltete van szerintem.
Navas 10, Courtois 27 meccsen kapott szerepet a Ligában (igen, tudom, hogy azonnal beugrott az a +1 meccs, hogy akkor ki volt a kapusunk… ), ezért náluk főleg a 90 percre, vagy meccsre levetített adatoknak van értelmük.
Meccsenként Keylord 2,3, Kurta 2,5 védést mutatott be átlagosan. Ez elhanyagolható különbség. Az ötösön kívülről, de tizenhatoson belülről érkező gólszerzési kísérletek esetében Navas 1,2. Courtois 1,4 védést átlagolt meccsenként – továbbra sincs különbség. A tizenhatoson kívülről érkező lövések védésében esetében mindketten 1,1-es átlagot hoztak.
A labda megjátszásának átlagértékei:
Navas 13,7 rövid passzt továbbít jó helyre meccsenként, Tibó 14-et – semmi lényeges különbség. Hosszú labdák: 4 jó labda meccsenként Keylortól, 3,9 a belgától. Eladott rövid labdák átlaga: 0,1 vs 0,1.
Az egyetlen olyan mutató, ahol a két kapus közötti átlagérték 1 egészhez közelít, az az eladott hosszú labdák átlagos száma/meccs: Navas 5,8 labdát szór el, a belga óriás (amúgy 7 centivel magasabb, mint Navas) meg 6,7-et.
Magyarán a számok alapján nem lehet kijelenteni, hogy egyik vagy másik jobb vagy rosszabb lett volna.
Két szempontra azért felhívom a figyelmet:
Esetükben véleményem szerint Courtois kezdőstátuszának megerősítése és Navas eladása lenne a célravezető.
Valamint célravezető ezt a rövidke posztot most lezárni, mert már bevérzett a szemetek a sok betűtől. 😀 (Minden adat a squawka twitteréről, a whoscored.com és az uefa.com oldalról lett összeszedve.)
Köszi, ha végigolvastátok, hála, ha megosztjátok és persze nem elfelejteni kommentelni! 😀
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.