Több, mint három évnyi huzavona után a Real Madrid végre leigazolta Eden Hazard-t, a Chelsea közelmúltjának kulcsemberét. Üdv a világ legjobb klubjánál, Eden!
A legidősebb Hazard fivér 1991-ben született Belgiumban, majd 2005-ben került hazájából a francia Lille utánpótlásába. Tehetségére már ekkor rengetegen felfigyeltek, így nem csoda, hogy a 2008/09-es szezon elején, mindössze 17 évesen az első csapathoz került (sőt, igazából már az előző szezonban is játszott négy meccsen, de akkor még az utánpótlás tagjaként).
Innentől pedig fénysebességgel száguldott a klasszissá válás rögös útján. Az előző szezonbeli négy meccshez képest a következőben már 30 meccsen szerepelt, ráadásul 4 gólt és 2 gólpasszt is jegyzett. Ez egyáltalán nem számít rossznak egy 18 évestől a top5 liga egyikében.
Rudi García Lille-jében egyre fontosabb szerepet töltött be, és a csúcspont a 2010/11-es szezonban érkezett el, amikor vezetésével bajnoki címet ünnepelhetett a Lille. Ekkor már 7 góllal és 11 gólpasszal járult hozzá a csapat teljesítményéhez, és a legjobb fiatal játékosok között emlegették Európa-szerte.
A következő szezonban pedig egyénileg is berobbant: 20 gól, 18 assziszt. Ekkor már a Lille sem tudta őt megtartani, és 2012 nyarán a londoni kékekhez igazolt 31.5 millió fontért. Tegyük hozzá, ekkor a Chelsea volt a friss BL-győztes…
És bár egyénileg nem tudta egyszer sem ugyanezeket a számokat produkálni azóta, a Chelsea mégis leginkább az ő játékára épül. Azaz épült. Ráadásul az egész csapat számára botrányos 15/16-os szezonon kívül mindig két számjegyű eredményt ért el gólból vagy gólpasszból.
Kétszer nyert bajnokságot, illetve szerzett még egy-egy FA-kupa, Ligakupa és pár napja egy Európa-liga győzelmet. Update: természetesen már korábbról is van egy El-győzelme a 12/13-as szezonból, köszi, Iron!
Mindemellett 17 éves kora óta szerepel Belgium felnőttválogatottjában is, ahol 100 meccsen 30 gól a mérlege.
Ilyen eredményekkel érkezik tehát Madridba, ahova már évek óta kacsintgat, és hízeleg. Nézzük most meg, hogy a leigazolása mennyire szükséges, és mennyire kockázatos.
28 éves, azaz nem a fiatal tehetségek táborát erősíti. Nagyjából erre szokták mondani, hogy „a legjobb korban van”. Tekintve, hogy a játéka nem főként a fizikális erősségeire épít, szerintem egy 4-5 évnyi legmagasabb szintű futballt még elvárhatunk tőle, ilyen szempontból ideális a jelenlegi helyzetünkben.
Ahogy olyan szempontból is megfelelő, hogy CR távozása óta igazi vezér nélkül maradt a csapat támadószekciója. Miután a Chelsea-ben és a Lille-ben is töltött be hasonló vezérszerepet, így egyáltalán nem lesz számára idegen, hogy itt is ez lesz az elvárás. Az már egy másik kérdés, hogy a madridi publikumnak is meg tud-e felelni, de szerintem ne írjuk le őt előre. Viszont az is fontos, hogy ne CR-hez hasonlítsuk majd őt – nem ugyanaz a feladatuk a pályán!
Ami a pénzügyeket illeti, a transfermarkt a jelenlegi értékét 135 millió fontra teszi, amivel – többes holtversenyben ugyan, de – a legértékesebb (volt) az angol ligában. Én azt mondom, hogy ez alatt az érték alatti összegért megszerezni őt kifejezetten jó üzlet.
Az egyetlen, amiben kockázatosnak látom a megszerzését, az a posztja. Nem hiányposztra érkezik ugyanis, hiszen az idén berobbant Vinícius, a formán kívül játszó Asensio is az ő elsődleges posztján szerepel legtöbbször, ráadásul Bale is képes itt játszani, és láttuk már rövidebb-hosszabb ideig Vazquezt és Iscót is itt. Öröm az ürömben, hogy egyrészt közülük reálisan csak előbbi kettő lehet vetélytárs számára a bal szárnyon (és akkor bőven elfogult voltam Marco irányában…), másrészt pedig Eden középen, illetve vész esetén akár a jobb oldalon is tud szerepelni.
Összesítve, a Real Madrid szerzett egyet a világ 10 legjobb játékosából, ráadásul az értéke alatt. Kor szempontjából is tökéletes, és megadhatja azt a mentális pluszt, amely CR távozása óta hiányzik a támadóharmadból.
Egy kis adathalmaz a belgával kapcsolatban (forrás: transfermarkt):
A Ligue 1-ben 147 meccsen 36 gól és 41 gólpassz, míg a Premier League-ben 245 meccsen 85 gól és 61 gólpassz. Növekvő tendencia látszik a gólok számában, reméljük, ezt Madridban sem hagyja elillanni. Elmondható, hogy átlag minden harmadik meccsén szerez egy gólt, és minden negyedik meccsén kioszt egy gólpasszt. Ez – főleg előbbi – egy nem csatárként játszó játékostól igen figyelemre méltó adat.
Szerettem volna még ide leírni, hogy milyen meccsei voltak a Real Madrid ellen, de sajnos(?) a belga egyetlenegyszer sem szerepelt ellenünk.
Zárszóként pedig még egyszer üdvözlünk, és reméljük, hogy ez a Realis Hazardjáték elhozza nekünk az áhított Edenkertet (bocsi, nem bírtam kihagyni)!
Ti pedig a kommentek között írjátok meg, ha valamit kihagytam, amit ti fontosnak véltek vele kapcsolatban!
Bienvenue, Eden!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…