Sehonnan sehová, mindezt legalább elképzelés és konkrét cél nélkül, kicsit szabadon lebegve a mindig meglévő körülmények dacos hullámain keresztül – majd időnként visszatekintve a magunk mögött hagyott semmilyen, de leginkább a bíbor mosolyt szürke tekintetté varázsoló fordulók eredményeire és az azokon bemutatott játékra, rájövünk, hogy valóban az tette jól, aki elengedte ezt a szezont még időben, azaz… … szeptemberben; mert a fellángolás nyomokban bizonyíthatóan meg volt a csapat játékában, a csapat adott edzőjében, ám ez az egész egy borzasztóan hosszú agonizálás, egy vergődés; vagy épp egy hosszú és szükségszerű megújulási folyamat általunk nehezen emészthető fázisa.
(A fenti mondatot szívből küldöm ReAlantosnak. 😀 )
Ám akárhogy is van, a tegnapi ZZ-interjú tartalmi mondanivalója után úgy érzem, hogy…
Ez a tegnapi tartalommegosztás Zidane részéről sokkal inkább volt egy, a csapat általános jövőképéről szóló anyag, mint a Rayo elleni meccsre való reflektálás.
Mert bizony lesz ma este egy ilyen találkozó is. Az őszi fordulóban egy izmos egynullával zavartuk haza az akkor a 19. helyen álló legkisebb madridi klubot. Most már a 20. helyen állnak és túl vannak egy edzőváltáson. Vendégként és összesítve is utolsók a tabellán, de ha csak a hazai meccseket nézzük, akkor máris a legjobb kiesőhelyen, 18. pozícióban találjuk vendéglátónkat.
Jelenleg ők, a Huesca és meglepetésre a Girona áll kieső helyen. Azért mondom, hogy meglepetésre, mert a kis katalán önérzet játékosállományának értéke alapján inkább a 10-14. hely között kellene lenni. A legkisebb értékkel a Huesca áll (19. jelenleg), majd következik a Valladolid keretének értéke (17. a tabellán). Tőlük egy kicsivel értékesebb kerettel tolja ezt a szezont a Rayo,, mint említettem: tökutolsó helyen.
Paco Jémez nyilván M:I helyzetben érkezett a Rayóhoz március közepén, voltak meglepő győzelmei a Rayóval (például miután a Valencia minket elvert a Bernabeuban, a következő fordulóban ők elverték hazai pályán a Denevéreket), de például a legutóbbi meccsükön a Sevilla otthonában kaptak egy finom ötöst (5-0). Öt meccse vezeti edzőként a Rayót, eddig 3 vereség, egy fentebb megénekelt győzelem és egy fájdalmas, hazai pályán elért 0-0 a mérlege. Azért fájdalmas, mert az a döntetlen a Huesca ellen érkezett, igazi kiesési rangadóról volt tehát szó. Most pedig érkezik a Real Madrid. Igaz, Benzema nélkül, igaz, forma és akarat nélkül, de mégis a Real Madrid.
Jémez korábban már irányította a klubot, 4 éven át 2012-2016 között, vele akkor a klub saját szintjén sikerkorszakot élhettek át, hiszen nem zuhantak ki a Segundába szezonokon át. Talán sokan tudjátok, de azért leírom, hogy a mexikói Cruz Azulnál is volt edző Jémez, mondhatjuk, hogy elment világot látni. Mehikóban ráadásul edzői karrierje egyik legjobb pont/meccs teljesítményét hozta, hiszen átlagosan 1,41 pontot szerzett akkori csapatával. Ebben a szegmensben eddig a Cordoba edzőjeként levezényelt 50 meccsen elért 1,68 pont/meccs volt az etalon. A fentebb leírt első Vallecano korszak 164 találkozója után a statisztika 1,18 pont/meccset adott ki. Játékosait legtöbbször 4231-es felállásban teszi pályára, ami érthető is, hiszen szinte csak kis csapatokat irányított, akiknél nem a tabella első felében végzés a cél, hanem a nyugodt szezonzárás valahol a tabella szürke zónájában a 9-16. hely között.
Edzői pályafutása legnagyobb zakóját éppen tőlünk szenvedte el (igaz, kettős emberhátrányban). Ez volt az a meccs:
A két csapat házi gólkirályai kihagyják ezt a meccset, Karim a sérülése miatt, RDT (you know) pedig a kölcsönadási záradék miatt. Utóbbi játékos a Rayo góljainak közel 40%-át lőtte (összesen 14-nél jár), rajta nem múlik, hogy ki fog esni a csapat. Zidane róla is beszélt tegnap, nagy általánosságban, semmi konkrétummal. De meglepődnék, ha vele komolyan számolna a Mester. Az, hogy sok gólt lőtt egy kiesőjelölt csapatban, nem jelenti azt, hogy egy más célokért más játékkal játszó csapatban is menne neki a játék.
Vallom, hogy a foci alapjai ugyanazok mindenhol, de szintenként más-más sebességgel és alapkészséggel játsszák. Úgy gondolom, hogy például ez köszön vissza akkor is, amikor azt mondom, hogy Benzema-Bale és RDT-Alvaró Garcia esete ugyanaz és ugyanúgy befolyásolják a csapataik eredményességét. Számszerűsítve: RDT lőtt egy kiesőjelölt csapatban 14 gólt, ami azon a szinten nagyon sok, de nincs, aki felnőjön hozzá. A második legeredményesebb játékos a Rayóban Garcia, 4 góllal… Ezzel nem Alvaró Garciát minősítem, hanem a jelenséget azonosítom. Ha nincs több kiemelkedő teljesítmény, akkor nincs eredmény. (Messi és CR kivétel, természetesen.) Nálunk Benzema 21 bajnoki gólnál jár (és szerintem marad is ennyi neki, a sérülése miatt), míg őt fényév távolságból követi 8 góljával Bale. (Mielőtt rám szóltok – jogosan -, természetesen érdemes megnézni azt is, hogy milyen gól/perc mutatóval bírnak ezek a játékosok és azt is, hogy milyen elsődleges feladataik vannak a csapatban. Én a fenti szakasszal arra akartam rávilágítani, hogy a kieső és a bronzérmes csapat is ugyanazt a tünetet produkálta a szezon során: támadásaikban csak egy játékos volt képes kiemelkedő számokat produkálni, nem volt, aki felnőtt volna melléjük.)
Az képlékeny, hogy a Real Madrid milyen kezdővel áll ki. Egyrészt szabadon garázdálkodhattok a Tippeldében, megpróbálhatjátok felhasználni, ha tudjátok, Zidane kiválasztási módszertanát, másrészt akár csukott szemmel is tippelhettek, körülbelül ugyanott fogtok tartani. 😀
Tippelni 19:30-ig tudtok. Itt van linken az űrlap és persze be is illesztem nektek:
Ó, még mielőtt elfelejtem… Egy ma már világszerte népszerű, szerény, kulturált és alázatos játékos szintén a Rayót erősítette karrierje elején. 😉
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…