Hogyan jutottunk idáig?

Nincs egyszerű helyzetben az a madridista blogger, aki lelkiismeretesen, tartalmasan akar nyilatkozni mindarról, ami csapatunkkal történt, történik idén. Komoly kihívás volt megtalálni azt a mondanivalót magunkban, amely nem üres fecsegés, felesleges karakterhalmozás. ReAlantos és Zizou igyekezett megbirkózni a feladattal, olvassátok el, ítéljétek meg sikerüket és természetesen írjátok meg kommentben a Ti álláspontotokat. FIGYELEM: Mint oly sokszor, Jose ezt a posztot is tönkrevágja a legvégén.

AZ ESEMÉNYEK ÍVE – REALANTOS

Santiago Solari már nem a Real Madrid edzője.

Aki legalább a szezon eleje óta követi a blogot, és különbséget tud tenni a szerzők között, az tudhatja, hogy nem volt olyan pillanat a kinevezése óta, amikor a szezon közben való menesztésének örültem volna – az már egy másik kérdés, hogy a hosszútávú jövőt nem vele a kispad élén képzeltem el.

Zidane újbóli kinevezése, és még inkább annak körülményei sok kétséget vetnek fel bennem a jövővel kapcsolatban. Ahhoz azonban, hogy ezt rendesen érzékeltetni tudjam, egy kis időutazásra invitálnálak titeket.

2018. május 26-át írunk, a Real Madrid sorozatban harmadszor hódítja el a Bajnokok Ligája becses serlegét, mindhárom alkalommal Zinedine hadvezérkedésével. Bár a Liverpool elleni magabiztos siker, és a csodálatos Bale-olló euforikus hangulatba emelt minket, az első baljós árny ekkor már rávetült Madrid fehérebbik felére: Ronaldo a mérkőzés utáni nyilatkozatában nem túl sikeresen próbálta palástolni, hogy foglalkozik a távozás gondolatával, és akkor enyhén fogalmaztam.

Persze rögtön minden sajtóorgánum felkapta a sztorit, és napokig másról sem lehetett olvasni, csak a portugál eligazolásáról. Pontosabban öt napig…

Május 31-én ugyanis rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül jelentette be Zidane, hogy lemond a vezetőedzői posztról. Amennyiben emlékeim nem csalnak, nem igazán lehetett erről bármit is hallani az előző napokban, norma kolléga talán aznap kora délután ijesztett meg minket egy, az ezt az eseményt előrevetítő tweettel.

Az viszont biztos, hogy már a sajtótájékoztató utáni pillanatokban tudott volt az a kijelentés, miszerint „Aki Zidane után következik, az bukni fog.” Én ezt Josétól eredeztetem, (a mi Josénk, nem a portugál edző), és azóta is úgy vagyok vele: bárki lett volna a „szerencsés”, nem húzta volna sokáig.

Meglepő „nyertes”

Mint az később kiderült, ez a bizonyos szerencsés az a Lopetegui lett, akit eme kinevezés miatt igen botrányos, ámde nem kevésbé humoros körülmények között rúgtak ki a VB előtt egy nappal a spanyol válogatott kispadjáról (tényleg, volt egy VB is… mintha már 2-3 év eltelt volna azóta). Közben-utána Ronaldo is ténylegesen távozott, így két alfahímmel (vagy egy alfa- és egy bétahímmel) megcsonkított csapatunkat kellett volna megfazoníroznia a baszk trénernek.

Ekkor próbáltunk reális, de nem Reális célokat találni. Például a szerkesztőségben szinte kivétel nélkül egyetértettünk abban, hogy a jelenlegi szezontól kupát elvárni nem érdemes. Ellenben kiváló alkalom lett volna, hogy a fiatal titánjainkat, mint Ceballos, Llorente, vagy a frissen igazolt Odriozola, elkezdjék beépíteni a kezdőbe.

Nem véletlenül a spanyolokat írtam. JLo ugyanis ha már a spanyol válogatottól érkezett, vártam volna egy kis… patriotizmust? Merthogy érkezése pillanatától látszott, ő a rendszer híve. Ugyanazt a passzokra épülő, de a tiki-takánál lényegesen direktebb támadójátékot próbálta megvalósítani, mint amit a spanyoloknál is sikerrel(?) alkalmazott.

Az első pár meccsén még ímmel-ámmal lehetett is tapasztalni ezt a „rotációt”, ám, mint az később kiderült, ez inkább volt köszönhető a világbajnokságról hazatért kulcsemberek kimerültségének, mintsem az újító vágynak.

Amint használhatóak lettek ugyanis, a kulcsemberek szinte kirobbanthatatlanokká váltak. Ezzel pedig el is érkeztünk oda, ahol a part szakad: az őszi Clásicón egy csapágyasra járatott, kipihenetlen, motivációhiányos gárdát pofozott fel kegyetlenül a katalán nemezis. Csak emlékeztetőül: Varane VB-t nyert, Modric minden mást, és a kezdő szinte változatlan felállásban nyert 3 BL-t.

A csúfos vereség másnapján, október 29-én már jött is a hír, hogy Lopetegui-t felállítják (mondanám, hogy két szék közt a pad alá, de ő inkább két pad közt a béka s*gge alá esett), helyére pedig az addig a második csapatot trenírozó Solari kerül.

SolarIN

Eme rövidke bevezetésem után elérkeztünk a tényleges nulla-pontra, vagyis Solari trónra kerüléséhez. Nulla-pont a Solari-Zidane váltás idősíkjában, de nulla-pont a hangulatomat tekintve is: én ugyanis egészen eddig a pontig azt hangoztattam, hogy meg kell adni az időt Julennek arra, hogy a saját képére formálhassa a csapatot. Ez nem történt meg, ekkor nagyon bosszús voltam a vezetőségre a döntés miatt.

Jött tehát az argentin, akivel közel sem indult fényesen a „kapcsolatunk”. Ehhez azért meg kell említenem, hogy fiatal gyerekként (azaz taknyos, focihoz nem igazán értő kölökként) azért volt ellenszenves, mert gyakran miatta nem élvezhettem más kedvencek, főként Guti játékát. Valószínűleg ebből is maradt némi ellenszenvem iránta, de próbáltam objektív lenni.

Aztán amikor egyszer csak indoklás nélkül látványosan ignorálni kezdte Iscót, akkor elkezdett felmenni bennem a pumpa. Nem elég, hogy a görbe lábú spanyol semmi okot nem adott arra, hogy ne játsszon, ráadásul még a helyére bekerülő emberek sem teljesítettek lényegesen jobban, mégsem tudott visszakerülni. Ennek fénypontjaként sikerült írnom egy beharangozót valamelyik bajnokinkhoz, ahol burkoltan, de nem túl rejtetten illettem szépnek és indokoltnak közel sem nevezhető jelzőkkel őt. Mentségemre szóljon, a reakciók alapján nem voltam ekkor egyedül ezzel a véleménnyel.

Nézőpont-váltás

Itt jön a képbe az, hogy fájdalmasan kevés információ jut el hozzánk a csapattól. Ez persze érthető, hiszen az ellenfél számára nem lehet nyitott könyv senki sem, azonban ennek a szurkolók látják kárát.

Idővel itt is kiderült, hogy talán elhamarkodottan ítéltünk. Solari ugyanis azt a Marcelót is kitette a kezdőből, aki nélkül akkoriban elképzelni sem tudtuk volna a Realt, helyére pedig az a Reguilón került, aki azóta belopta magát a szívünkbe.

Egyre inkább kezdett körvonalazódni egy olyan edző képe Solariban, aki a mindenkori teljesítményt előbbre tartja a mez hátulján felírt karakterhalmaznál, és ez bizony ritka jelenség a Realnál. Ráadásul az eredmények is jönni kezdtek, decemberben pedig a sérülések és a formahiányos játékosok miatt bemutatkozhatott a kezdőben a mi 28-askánk. Vinícius pedig pelyhedző állú tinédzser létére új életet vitt a támadóharmadba.

Egyre inkább úgy tűnt, hogy a generációváltás beindult: A már említett Reguilón és Vinícius mellett Casemiro sérülése miatt Llorente is gyakran szerepelt, illetve Ceballos is gyakran lehetőséghez jutott. Talán egyedül a két spanyol támadó szellemű középpályásunk, Isco és Asensio gyengélkedése aggasztott ekkor minket. Engem legalábbis emlékeim szerint leginkább ez.

Csoportelsőként jutottunk tovább a BL-ből, a sorsoláskor pedig együtt örültünk az Ajaxnak…

A motiválatlanság fehér balettje

Jött egy Klub-vb sebeink tapaszaként, majd az előzetesen nehéznek titulált január, amit kiválóan teljesített Solari: bár a Villarreal elleni döntetlen, majd a Sociedad elleni vereség aggodalomra adhatott okot, az utána következő mérkőzések kivétel nélkül a szájunk íze szerint alakult – oké, a Leganes elleni kupa-visszavágó nem, de az majdnem tét nélküli meccs volt. Ellenben egy körrel később, a Barcelona ellen a Camp Nouban elért döntetlen már-már üdvrivalgást hozott, a következő két meccsen pedig az Atleticót és az Ajaxot is felülmúlta a csapat, ráadásul mindkettőt idegenben. Örömmámor és hurráoptimizmus lengte körül a játékosokat, a sajtót, a szurkolókat.

Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy a durva fogadtatásom után illene egy megkövető posztot írnom argentinunk felé. Idő hiányában ez egyre csak tolódott, plusz a Girona és a Levante elleni meccsek sem illettek éppenséggel ebbe a szép képbe. Solari ugyanis elkövette ugyanazt a hibát, mint korábban Lopetegui: biztonságira törekedett, és túlhasználta a kezdőjét. A Barcelona elleni dupla meccs és az Ajax-visszavágó előtt ez nem tűnt túl jó ómennek.

Az említett három meccs pedig meghozta Solari apokalipszisét. Az elsőn meglepő módon jól játszott a Real, de Vinícius tapasztalatlansága a továbbjutásba került. Onnantól pedig nem volt megállás a lejtőn: a hitét vesztett csapatot a Barcelona még „megkímélte” egy 0-1-gyel a Bernabeuban, az Ajax március 5-én viszont kegyetlenül átgázolt a motiválatlanság fehér balettjén.

Záporozni kezdtek a nevek edző-posztra, hisz a Real kiesett a BL-ből. A legtöbben Pochettino vagy Allegri trónra kerülését vizionálták, aztán egyre hangosabb lett a pletyka, hogy Mourinho visszatér. Látva manchesteri ténykedését, sok értelmes szurkoló ekkor kezdett a Real-mezének koporsót keresni a neten.

A király visszatér

Aztán március 11-én, amennyire váratlan volt anno Lopetegui kinevezése, olyan váratlanul érte közösségünket a hír, hogy Zidane visszatér, és 2022-ig szóló szerződést ír alá. A Gyűrűk ura trilógiájának befejező része a címe miatt ekkor igen népszerűvé vált madridista körökben.

Itt tartunk most. Illetve Zidane lejátszotta első és egyben százötvenedik meccsét a Real edzőjeként, amin magabiztosan nyert 2-0-ra a Celta ellen.

Időutazásom a végéhez ért, de a mondanivalómból még hátravan az, amit az elején beígértem: mit érzek Zidane újra-kinevezésével kapcsolatban?

Jövőlatolgatás

Egyfelől, van bennem egy gyermeki őszinteségű ujjongás. Amennyire félnek az ellenfelek Messitől a Barca elleni játékukkor, majdnem akkora pluszt jelent Zidane nekünk hasonló szempontból.

Ha hihetünk a híreknek (illik azért komoly fenntartásokkal kezelni ezeket), Zinedine igen komoly elhatározásokkal, és ultimátum-szerű beleegyezéssel fogadta el a posztot Pereztől. Ez azért arra enged utalni, hogy határozott elképzelése van a közeljövő Real Madridját illetően.

Másfelől viszont aggódom. Maguk a korábban megszerzett címek ugyanis nem jelentenek garanciát semmire sem. Ráadásul Zidane látszólag pont a generációváltás elől menekült el, amit sem Lopetegui, sem pedig Solari nem tudott megvalósítani, így a feladat újra a franciára hárul. Ezen felül taktikailag sem igazán tűnik alkalmasnak a feladatra, bár Solarit ebből a szempontból véleményem szerint felülmúlja. Fiatal tehetségeink pedig imádkozhatnak, hogy ne legyen kőbe vésve az a bizonyos kezdő az ő kárukra.

De leginkább kíváncsi vagyok. Ez számunkra, MM-bloggerek számára igazán eseménydús szezon, így az újabb fejezet kezdetével rendkívül várom, hogy milyen irányba kell haladnunk írásainkkal.

ZIZOU – MÉRLEGEN A VALÓSÁG

Solari kapcsán nincs túl sok merítési lehetőség, de Castillában végzett munkáját is idevéve egyértelművé válik, hogy nem szabta stratégiáját a kapott anyagra, azaz az aktuális csapatára. Solari a Castillában és a Real felnőtt csapatában is nagyjából ugyanazt a merev 4-2-3-1/4-3-3-as rendszert próbálta sikerre vinni függetlenül a játékosállománytól. 

Alapvetően ez nem lenne probléma, mindazonáltal jelentős körülmény az idő faktor. Mivel szezon közben vette át a csapatot, ezért nincs lehetőség olyan mértékű építkezésre, mint ami Kloppnak vagy Guardiolának megadatik, sőt igazolásokra sincs túl nagy lehetőség. Éppen ezért Solari megközelítése ahogy az angol mondja, dicey volt, azaz helyből hendikeppel indított az egykori Real szélső. 

Mit tett ezután? 

A fiatalokhoz nyúlt, amivel sikerült felborítania a csapaton belüli hierarchiát, valamint egyfajta gyors helyzet stabilizálásként is működhetett. Ezt kellett volna felhasználnia, hogy versenyhelyzetet teremtve felkavarja az állóvizet, mert bizony a rutinosabb játékosokra szüksége lett volna a BL későbbi szakaszaiban, csakhogy ebben elbukott. Carvajal és Modric visszatértével kevesebb szerephez jutottak a fiatalabb alternatíváik, miközben Iscót kvázi száműzte, Bale-t és Asensiót pedig nem tudta megfelelően használni. Nem véletlen, hogy ragaszkodott a sokkal egyszerűbb Lucas Vazquezhez. Majd pedig a februári kritikus időszakban teljesen mellőzte a rotációt, ami a végén a kezdő kiégéséhez vezetett és a BL bukásban, illetve az Barca elleni kudarcban realizálódott. De ne szaladjunk ennyire előre, mert vannak még érdekes aspektusok. 

Mindenki felült a januári csodára? 

Ahogy említettem korábban, Solari nem a csapatra szabta taktikáját. Abban a gárdában, ahol megtalálhatóak a világ legjobb passzerei és alapvetően nagyon magasan van a passzképesség, labdabiztonság, ott nem épített erre, nem használta ki. Kevés figyelmet fordított a labdakihozatalokra és nem volt igazi rendszer benne, ami nagy kontraszt például a Zidane korszakhoz képest. Ez drasztikusan megfigyelhető volt az Ajax elleni párharcra, ahol a holland csapat tudatosan zilálta szét és lehetetlenítette el a Real építkezését. 

Helyette maradt a Castillánál is megfigyelhető merev játék, ami a passztérképen is látható volt. Ez persze hosszútávon várható volt, hogy nem vezet sokra, bár Modric visszatértével javult a helyzet, mivel többet tudtunk középen tartani/játszatni a labdát, ahogy a második passz térképen látható. 

Így mikor felismerte Vinicius képességeit és a csapatra gyakorolt hasznát, akkor kezdte el játszatni és bérelt helye lett a kezdőben. Jókor, jó helyen volt Vinicius, mert pont egy olyan játékosra volt szüksége Solarinak, aki keresi az egy az egy elleni párharcokat, képes megbontani a védelmet és helyzeteket kialakítani. Rettentő kulcsfontosságú volt az ő jelenléte, mivel ezzel tudta ellensúlyozni a rendszere fogyatékosságait, dacára a befejezésbeli gondoknak. Éppen ezért nem volt meglepő, hogy amikor kimaradt, akkor szenvedett a csapat, ékes példa a Girona elleni vereség.

Tovább vizsgálódva, érdemes megnézni a xG-ket, mert sokat elárulnak. December hónapban az átlag 0,89-nél volt a bajnokságot tekintve. Ehhez képest 1,3-as gól/meccs átlagot produkált a csapat, ami bár szintén roppant gyenge adat, de túlteljesített még így is, viszont az igazi varázslat januárban jött, ugyanis Vinicius csapatba kerülése nagyobb változásokat hozott. Ha jól számoltam, akkor az átlag xG érték 1,66-ra ugrott fel, míg a gólátlag kereken meccsenkénti kettőre, ami már sokkal barátságosabb adat. Tehát, míg Lopetegui időszakában masszívan alulteljesített a csapat, addig Solari motiválással és Viniciussal elérte, hogy drasztikusan felülteljesítsen a csapat. 

Azaz a dacára a szerkezeti és egyéb játékbéli problémáknak, a Real hozta az eredményeket, amivel sikerült elfedni a gondokat. A túlteljesítés pedig magával rántotta a szurkolók nagy részét és ezzel magyarázható, hogy februárra miért kerültek sokan reménykedő álláspontra. Azonban a végén mégis felszínre került a valóság. 

Végeredmény

Egyrészről sokan még mindig dicsérik Solarit amiért felvirágoztatta a fiatalokat, de ha megnézzük ez nem teljesen fedi a valóságot. Hiszen tulajdonképpen ez két játékost jelent csupán, Reguilónt és Viniciust. Utóbbira a saját rendszerének fogyatékosságai miatt volt szüksége mint egy falat kenyérre. Míg előbbit azért kellett szerepeltetnie, mivel Marcelót nem tudta megfelelően használni (nem meglepő, hogy Isco kikerülése magával hozta Marci gyengébb teljesítményét). Ami egyébiránt egy közös elem benne, Bale-ben és Asensióban, mert mindhárom teljesítménye sokkal inkább függ a megfelelő környezettől (értsd: rendszer). Tehát Solari megítélése kapcsán érdemes a pozitív (fiatalok szerepeltetése) eredmények mellé a negatívakat (Marcelo, Isco, Asensio és Bale mellőzése) is odatenni. 

Jose csak annyit akar mondani, hogy…