Categories: BeharangozóLa Liga

Huesca – Real Madrid: új ellenfél

A hétközi meggyőző kupagyőzelem és -továbbjutás után újra pályán lesznek kedvenceink, méghozzá az abszolút újonc stadionjában. Vasárnap délután tehát Huesca – Real Madrid mérkőzést rendeznek, nézzük, mit érdemes tudni előzetesen!

Huesca – Real Madrid: az ellenfél

Itt térnék ki a címben feltüntetett „új” megjelölésre: ugyanis a Real Madrid még sosem játszott tétmeccsen a Huesca csapata ellen! Mivel az aragóniai csapat története során először jutott fel az első osztályba, a bajnokságban így értelemszerűen nem találkozhattunk velük, míg a kupában valahogy sikerült elkerülnünk őket. Vagy inkább nekik sikerült elkerülniük minket, nézőpont kérdése.

Mit érdemes tehát tudni róluk?

Semmit.

Na de ReAlantos, nem illik ilyet írni, tiszteljük az ellenfelet!

Oké, akkor a fontosabb tények idei szezonjukból: 14 meccs alatt mindössze 7 pont, amit egyetlen győzelemmel és 4 döntetlennel sikerült elérni. A matematikából kevésbé gyengék így már rájöhettek, hogy 14 meccs alatt 9-szer töltötték be a vesztes fél szerepét. Az az egy győzelem a nyitófordulóban az Eibar ellen jött össze, azóta viszont volt többek között egy Barca elleni 2-8, egy Sociedad elleni 0-1 (amiben az a pláne, hogy az ellenfél a végén kettős emberhátrányban játszott), illetve a kupából két 0-4-gyel küldte haza őket a válságban lévő Bilbao.

Értitek már, miért mondtam, hogy semmit nem érdemes tudni? Ezt a csapatot úgy is illene (akár több góllal) legyőzni, hogy ha a hétközi kezdővel állnánk fel…

Huesca – Real Madrid: a vendégekről

Azaz rólunk. Nem szeretném elkiabálni, de úgy tűnik, hogy Solarinak sikerült elérni azt, amit JLónak a szezon elején nem igazán: tisztelik őt a játékosok.

Isco csapakapitányi karszalagjának nagyon örültem a hétközi meccsen, mert számomra ez csak egyet jelenthet: SS ezzel szeretné jelezni neki, hogy van lehetősége a csapatba kerülésre, de jelenleg kizárólag a taktika miatt nincs esélye a kezdőbe kerülnie (erről bővebben itt írtam). Igen, azzal együtt mondom ezt, hogy tudom, a legrégebb óta a csapatnál szereplő játékost illeti a szalag. De akkor Carvajal is kaphatta volna, nemde?

Lényeg a lényeg, végre újra nyugalom költözött a madridi öltözőbe, mert jönnek az eredmények. Ez a meccs olyan szempontból lehet fontos, hogy ha esetleg nem sikerülne nyerni, akkor ez kárba veszhet. Ezzel együtt továbbra is úgy vélem, hogy ezt a meccset a Real fogja nyerni. Magabiztosan.

A mérkőzés vasárnap 16:15-kor kezdődik, és a Spíler2 mellett streamen követhetjük figyelemmel Magyarországról. Aki tud angolul, spanyolul vagy oroszul, annak mindenképp ajánlom utóbbit, a közvetítés és a szakértelem minősége messze meghaladja a magyar átlagot. Legalábbis én az angol nyelvűről csak ezt tudom mondani, a többiről meg hasonlókat hallottam. És ez most kivételesen nem a Spílernek derogál, hanem a komplett magyar közvetítő-rétegnek. Úgyhogy magyar kollégák, tessék példát venni (tisztelet a ritka kivételnek, persze)!

Kimaradt: Nacho, Marcelo, Reguilón, Casemiro, Kroos, Mariano és Luca (lol)

Végezetül pedig az elmaradhatatlan Tippelde, amit 14:45-ig tölthettek ki (almásoknak és más, ezt jobban kedvelőknek link):

ReAlantos

View Comments

Share
Published by
ReAlantos

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago