Madridistalány(ok)-avagy hogyan lettem/lettünk Madridisták? / vendégposzt

Ez most egy teljesen más hangulatú írás lesz, mint amit nálunk megszoktatok – de bízunk abban, hogy a lenti írás kevésbé taktikai üzenete is értő fülekre talál szemeiteken át… Nem volt egyszerű mondat, ugye? Pedig ez még semmi ahhoz képest, ami lentebb vár rátok, srácok! Mert legyünk őszinték: a nők nyelvén érteni a legnehezebb feladat ever! De ha van barátnőnk (szabadon felcserélhető: párunk,  jegyesünk, feleségünk), akkor az sosem baj, ha hagy minket meccset nézni, focizni járni. Az meg még jobb, ha ő is sportol,  vagy szeret valamilyen sportot. Naná, hogy az a legjobb, ha szereti a focit, de a top of the tops az, amikor ugyanúgy madridista, mint mi! Szóval… milyen is egy madridista lány? Erről írt nekünk Keresztes Szilvia, akire a Facebookon figyeltem fel, illetve úgy igaz, hogy az aktivitására a madridizmussal kapcsolatban. Lássuk az Ő történetét! 

Szóval én már pontosan nem is emlékszem hogyan lettem Madridista, olyan régen volt. Juszt se mondom meg, mikor, mert még kitaláljátok, milyen öreg vagyok 🙂

Kezdjük inkább ott: hogyan szerettem meg a focit?

Elsősorban én fiúk között nőttem fel. Akkoriban még falun a gyerekek játszhattak az utcán. Ha egy órában egy-két autó arra járt a kis földúton, lassan jött a gödrök miatt, na meg Trabantokkal meg Daciákkal nem száguldozunk ugye, csak az Exotic-dalban. Így öcsémmel és a szomszéd fiúkkal klasszikusan utcahosszában rúgtuk a labdát. Olyat, amilyen éppen volt. Műbőr vagy gumi, néha egyszer-egyszer rendes bőrlabda is akadt. A kapufát is klasszikusan egy ledobott melegítőfelső vagy bontott tégla jelezte, aztán indulhatott a játék. Kapus az volt, aki épp a legközelebb volt a kapuhoz, ha az ellenfél közelebb ért, klasszikus csapat-összeállítás sem létezett. A meccs addig tartott, amíg anyuék be nem parancsoltak minket vacsorázni. Meg megfürdetni, meg a ruháink miatt leszidni. Jó nap volt, ha csak koszosak lettünk. Gyakoribb volt az, hogy szakadt a ruha, kék-zöld a gyerek. De jó volt! És akkoriban általában a gyerekeknek volt apukájuk is, anyukájuk is, méghozzá SAJÁT! Nekem is. Csak apu alig volt velünk. Ács volt, egy szép műhellyel az udvarunkon. Reggel arra keltem, hogy megy a fűrészgép, és este még ment. Apu dolgozott. Mindig, hétvégén is. Csak akkor nem, ha a Fradi játszott. Akkor papával beültek a szobába a tévé elé, Kőbányai sört ittak és szurkoltak. Ekkor lehettem apuval. Odaültem a nagy fotel karfájára, éreztem a Symphonia cigaretta és a sör „illatát” rajta a faforgács illatával keveredve. Ez volt az „apuszag”. Csendben néztem velük a meccset. Hallgattam a kommentátorokat (Vitray Tamás, Knézy Jenő-az idősebb), és ahogy apu meg papa beszélgetnek a játékról, a meccsről, a játékosokról. Egy idő után érteni kezdtem a játékot, aztán már szerettem is. Így nőttem fel, a körkapcsolások és „Nyilasitibi”(ebből is az idősebb) meg a „favágógereben” idejében. Válogatott meccseket meg anyu is nézte velünk, sőt a cseperedő öcsém is. Felejthetetlen Mexico… Jajjjj…

Telt-múlt az idő, kinőttem az utcai focimeccsekből. Inkább a játékosok kezdtek érdekelni, különösen egy. A szomszédos faluban játszott. Mennyei Megyei, mi? 😀 Hosszú és szép szerelem lett belőle, az ELSŐ volt, az volt, ami egy lány életében meghatározó. Jó fej barátokkal és rokonokkal, és a futballpálya szélén elrágott szotyik megszámlálhatatlan mennyiségével. Meccsek esőben és szélben, sáros pályákon és fűtetlen klubházakban, vagy éppen kánikulában a tűző napon. De mi, szerelmes csajok mentünk és néztük a meccseket rendíthetetlenül. Nyújtottunk vigaszt vesztes meccs után, és ünnepeltünk a fiúkkal, ha győzelem született. És együtt jártunk Fradi-meccsre. Mindenhová. Békéscsabától Győrig, Celldömölktől Debrecenig mindenhová követtük a sasokat. Sose feledem az akkoriban nagy vihart kavart bundabotrányt… A Fradi tiszta maradt. Büszkék voltunk és a következő évben bajnokok! Így lettem lányból felnőtt nő. Álltam lábra korán, mentem dolgozni, és kinyílt Európa! Mentem világgá. Nyelveket tanulni, világot látni. Stoppal (akkor még nem volt életveszélyes), ha volt pénzem rá, akkor vonattal. Németország, Olaszország, Ausztria, Belgium, minden helyre kíváncsi voltam, Dolgoztam, és ahogy volt egy kis pénzem, már indultam is valahová. Mindegy, múzeum vagy állatkert, park, szobor, koncert, mindent látni akartam. Csak közben így a Fradival már nem tudtam menni. Kimaradtam a csapatból, véget ért a szerelem is, sőt, évekig nem is volt komoly kapcsolatom se, de ami nagyobb baj volt, meccs se! Mit csináljak, hogyan nézzek focit? Egy napon taxival mentem haza a munkából fáradtan, kora délután. Taxissal szóváltásba elegyedve, mondja, ő is megy haza, meccset nézni. „Milyen meccset?!” „Real Madrid” – mondom neki jó, melyik adón lesz? Nézni szeretném… Mondja, valami külföldi adó (a békebeli tányérantennák fénykorában) – nekem is van olyanom, focit fogok nézni! Végre! Jó lesz… Jó lett. Elvarázsolt. Egy dolog, hogy ma már – szégyen vagy sem – nem emlékszem, kikkel játszottak. Másik dolog, hogy megláttam azt a habfehér tábort.. Mint akkoriban még a zöld-fehér táborban. Egység, erő, kitartás, diadal, szeretet, SZERELEM! Én azt hiszem, a Real Madrid ultráinak köszönhetem azt, hogy Madridista lettem. Azóta is, ahány közvetítést nézek, mindig megcsodálom azt a csodát is, ami a kapu mögött van.

Ezek után már direkt elkezdtem a Real-meccseket figyelni, ha úgy voltam beosztva, műszakot is cseréltem, csak lássam őket. Minden meccset látni akartam, de nem mindig sikerült, hiszen nem volt még ennyi tévécsatorna, ennyi szolgáltató. Internet vagy Facebook? Ne nevettessetek, mobiltelefon se volt még! 1989-1990 körül jártunk… Spanyolországban akkoriban a csapat egyeduralma volt. ’85-től ’90-ig ugye zsinórban nyerte a bajnokságot, Spanyol Szuperkupát is nyert. BL ugyan nem nagyon ment nekik, de hát nem lehet mindent megnyerni… És eljött a Galaktikusok ideje. Raul. Remegtem, ha láttam, tán még kicsit szerelmes is voltam belé. Nem volt a férfitípusom, de elvarázsolt a játéka. Figo és ő, a barátságuk. És jöttek a többiek: Ronaldo, Robbie Carlos, Beckham… De a poén igazából persze a számomra nem ők, bár óriási tisztelet mindnyájuknak. Hanem egy Zinedine Zidane nevű játékos. ISTEN volt nekem! Zidane az életemben egy külön fejezet. Tudjátok, van nekem magánéletem, van munkahelyem, van itt zene vagy film, ételek és italok, mind egy nagy kondérban. De Zidane egy külön hely a szívemben, ő egy külön örök és el nem múló plátói szerelem, ő a nagybetűs JÁTÉKOS és a nagybetűs EDZŐ is, mindamellett, hogy emberileg is és férfinak is csodálom. Igen, Zidane, amikor a VB döntőn 2 gólt fejelt ’98-ban, vitte a szívem. A játéka, a habitusa, a határozottsága, azok a gólok, amiket csak ő tudott hálószaggatóan berúgni. Az első mezem is egy Zidane gall kakasos 10-es mez volt. Nem Madrid mez. Amikor megtudtam, hogy Madridba jön a Juvéból, a bőrömből is kiugrottam. El nem tudom mondani, mennyire boldog voltam! Jöttek ők, összeállt egy olyan csapat, akik még soha a világon, és talán azóta se. Ha nem nyertek címeket, minket az sem érdekelt, mert közben a pályán zseniket láttunk! Varázslatos futball-pillanatokat éltünk meg akkoriban. Miközben EB- és VB-meccsekre is már maximálisan ráálltam, a nyári szabadságom mindig a csoportmeccsek idejére időzítve. Nem érdekelt semmilyen baráti program, semmilyen buli, ha VB-, EB-, BL-meccs vagy a Real játszott, az volt és semmi más.

A családom eleinte nehezen tolerálta. Van egy szekérderéknyi unokatesóm, akik többségében fiúk. Többségében valamilyen szinten fociztak/fociznak is. És amennyit az én és egyetlen imádott Madridista nagynéném vérét szívják… Mert azok a szegény szerencsétlen fiúk angol focit néznek! És szerintük az angol bajnokság erősebb, mint a spanyol! 😀 (Érdekes módon az utóbbi 4-5 évben elhalkultak ezek a vélemények XD) Igazából azért kellett a kereten és az edzőkön kívül a taktikát, a felállásokat és a különböző posztokat nagyon megtanulnom, hogy családon belül is mindig meg tudjam védeni az igazamat. Mert ezek a farkaskölkök különben engem szétszaggattak volna. De ahogy már vissza tudtam válaszolni nekik, kezdtek el- aztán meghallgatni. Párom szegény, elfogadta. Ő nem szereti a focit annyira. Horgászik. Ami nagyon jó. Néha elmehetünk vele mi is. Jó levegő, vízpart, hattyúk… Én is elfogadom az ő hobbiját, ő is elviseli az én sportmániám (bevallom: nemcsak focit nézek, mindig valamelyik sportcsatorna megy nálam).

Számomra mára a Real Madrid az egyetlen szenvedély, a KLUB, a csapat játékosai ikonok. Nem szidom őket soha. Lehet véleményt mondani, lehet kritizálni, de ócsárolni, szidni, csúnyákat mondani nem. Nekem tiltja a magamban megalkotott szurkolói etikettem. Sose szidok más csapatot. Mondom, ha utálok egy játékos, hogyan ne utáljam pl. Vidalt? A Bayernben is rühelltem, hát még most! Magam is adok néha gúnyneveket egy-egy játékosnak (pl. „Gyíkfejgriezmann”) mert ha nem bírom, hát nem bírom, na! Persze vannak nekem olyan ismerőseim, barátaim, akik más csapatnak drukkolnak, velük is megy az oltogatás. Sportszerűen. Sose süllyedünk egy szint alá. Viccelődni lehet, de gusztustalankodni nem. Első voltam, aki szívből kívántam Messinek jobbulást, és aki a Clasico után gratulált a Barcás barátomnak. Tőlem senki nem hall trágár vagy gusztustalan megjegyzést se Benzemáról, se Perezről, se Lopetegui-ről. Mert ha van is véleményem, azt el tudom mondani minden mocskolódás nélkül. Mert hiszek a csapatban. Hiszek, mert hittem bennük 1991-től 1995-ig is, amikor nem is indult a BL-ben. Hittem akkor is, amikor elment Zidane, Ronaldo vagy Raul. én láttam visszavonulni tőlünk Robbie Carlost, láttam, amikor a csapat nem nyert semmit és láttam, amikor minden fronton döntőben voltunk. Láttam hisztiző és toporzékoló CR-t és láttam sírva búcsúzó Casillast. Láttam, amikor Zidane elköszönt. Már kétszer. 🙁  Én mégis büszke Madridista vagyok, maradok is. Hiszek bennük és kitartok mellettük. Puskás emléke miatt, Zidane miatt, Marcelo miatt, Ramos és Modric miatt – micsodanevekatyaúristen!!!

Megkérdeztem néhány csajszit, hogyan lettek Madridisták? Válaszok: apuval kezdtem el nézni, a párom/fiam Madridista, Ronaldo miatt, Beckham miatt… Aztán itt ragadtunk. Ilyen sztorik ezek. Kérdeztem őket, mit éreztek a Clasico nézése közben? Ugyanazok a válaszok: dühöt és szomorúságot. Néha bizakodók a jövőt illetően, és igazából edzőt is, csatárt is hoznának a Realba. Mi egy kicsit emocionálisabban nézzük a meccseket, ez vitathatatlan. Mi többségében végig sírtuk a 13. BL-cím elnyerését, a hihetetlent. Bale góljait. Sírtam, amikor Ramos a magasba emelte a serleget. Igen, mi több érzelmet – oké, érzelmességet – viszünk a szurkolásba. De látom én, hogy néha a fiúk is sírnak! Nem nézek tévésorozatokat, nekem a La Liga, a BL és a Copa del Rey a sorozatom. Nem érdekelnek a divatcikkek és a női magazinok, a drukkerboltokat böngészem. Nekem a Google a Sportikonon nyílik meg, és a mobilom képernyőjén a Bernabeu van a legszebb címerrel. Madridos kispárnán alszok el, és a Madrid-himnuszt hallgatom legtöbbször, mert ez a csengőhangom. De éppen úgy ha meccset nézek, figyelem a játékosok teljesítményét, a taktikát, tanulom az ellenfelet, nézem a kezdő összeállítását és magát a meccset is olyan komplexen látom, mint a fiúk. Sokszor kérdezik kolléganők: hogyan tudod ennyire szeretni? Mindig azt mondom nekik, ha érted, akkor érdekel, és akkor megszereted. Én akkor is nézném a játékosainkat, ha a kezdőkörben sakkoznának 90 percig. Mert ők a Real Madrid. De maga a futball, amit nézni akarok. Miért nem nézek magyar bajnokit? Kérdi egy kollégám. Nézek, azt is nézek néha. Bizony. Csak azt pártatlanul. Mindegy, ki győz. Nézek én akár német vagy angol bajnokit is. Látom, fociznak. Néha nem nagyon rosszul. Mert jó lehet a játék, de szép csak a latin foci (erre az olaszok meg az argentinok mostanában rácáfoltak ugyan).

Ez van. Látom, mi van most. Baj van, nem kicsi. Nem csak a padon van baj, hanem az öltözőben is. Miután sosem látott BL sorozaton vagyunk túl, miután elment két olyan meghatározó egyénisége a csapatnak, mint CR és Zidane, és Perez kétségbeesett rohangálása a nyáron edző és játékos után… Gyerekek! Ez most itt a kontinens legkényelmetlenebb széke, ez az elnöki szék. Perez sosem akart ártani a klubnak, amióta ő az elnök nekünk csak jót tett. Olyan játékosokat hozott Madridba, akik miatt már nem irigyek ránk, hanem utálnak minket! Lehet, csupán konspirációs elmélet, de nem direkt nem adnak nekünk giga játékosokat el? Mert az elmúlt 5 évben 4 BL-t nyertünk. Érzem én a felénk áradó utálatot, hiszen az irigység abba csapott már át. Savanyú a szőlő, erről van szó. És ha lehet, hát akadályozzuk meg, állítsuk le a Madrid – de ha lehet, akkor az összes spanyol csapat – diadalmenetét. Hiszen nézzétek csak meg az elmúlt évek adatait. Kik nyertek BL-t? Kik nyertek EL-t? Real, Barca, Atletico, Sevilla. És nekem ne mondja senki, hogy a szponzorok meg a reklámozók, a tévétársaságok és a befektetők szava nem számít?! Nem akarok összeesküvés-elméletek gyártója lenni, de nem fogják engedni ezt sokáig. Komplexen, ha nézzük, és én most játszásiból nem Madridista vagyok, hanem egy Bayern- vagy Pool-drukker, hát nagyon tele lenne a f…aládám már a spanyolokkal! Bírjuk ki. Utáljanak. Nevessenek. Szívják a vérünk. Oltsanak. Mutogathatnak rám hangosan vihogva, az elmúlt 28-29 év alatt nem ez lesz az első eset. Úgy is kimászunk innen is, és visszaérünk a csúcsra megint. Tudom, hogy így lesz. Ha meg biztosan tudnám, hogy nem, hogy soha többé nem nyerünk se BL-t, se Kupát, se Bajnokságot, akkor is Madridista maradnék, mert hűséges típus vagyok. Öregségemre meg már nem fogok változni. 😀

És született egy kislányom. 9 hónaposan már a tóra vittem úszni, 3 évesen már bringázni meg focizni tanítottam. Igazi vásott falusi kölköcske. Hét éves múlt három napja. Elsős egy sportsuliban. Kapus szeretne lenni. A Real Madrid kapusa. Gyerekálmok. Büszke anyuka vagyok. Ronaldo a kedvenc játékosa. Amikor eligazolt idén nyáron, kérdeztem tőle: – Karolina! Akkor most te Juventus-drukker leszel? – mire azt válaszolta:

-Nem, anya, én örökké Madridista maradok!

Ha majd öreg leszek, veszek Madridban egy kis lakást, közel a metróhoz, hogy a meccsekre hamar és kényelmesen odaérjek. Bérletem lesz a Bernabeuba, és akkor megyek más meccsre, ha a lányom máshol játszik. 😀

***

Köszönöm Szilviának, hogy elfogadta a felkérést és nektek, ha értékelitek a munkáját egy megosztással! 🙂

A poszt azonban itt még nem ér véget, mert a TIPPELDE is itt kap szerepet! Tessenek kitölteni!