Pár héttel ezelőtt a #NapKépe FB-rovatban az általam valaha látott egyik legjobb futballmeccs után készült kép szerepelt. Meg is lepődtem, hogy mennyien reagáltatok rá, mennyire fontos meccs (párharc) ez a Ti emlékeitekben is. Akkor egy szavazást is indítottunk az FB-oldalunkon, hogy készüljön-e róla elemzés. Mivel elsöprő ofkórz lett az eredmény, gyorsan (2-3 hét 😛 ) meg is lett az eredmény, amit pár sor óta olvastok is.
Ez volt az a fotó:
Szükségünk van azonban az elemzésen túl egy kis kortörténetre is (ami a teljesség igénye nélkül, de lehet, hogy rossz emlékezet mellett készült), hogy megértsük, mit is jelentett 2003-ban a Real Madrid-Manchester United párharc.
2003-ban (mármint Gergely-naptár szerint, mert Bizánci naptár szerint 7511-7512; Holocén naptár szerint 12003; Muszlim naptár szerint 1423-1424, Zsidó naptár szerint 5763-5764) történtek ezek a dolgok:
Ebben az időszakban a csapatokat még könnyen meg tudtad különböztetni a játékuk alapján. Rengeteg volt a cselgép, sokan estünk szerelembe (szerelmi három- és nagyonsokszögbe) Figo, R9, Zidane, Giggs, Henry, Del Piero, Kluivert játéka miatt (igen, biztos volt, aki Denilson miatt is
Lementél a pályára és azt akartad megcsinálni, amit ők. Szélvész gyorsnak akartál lenni, mint Giggs, légiesen könnyednek, mint Henry. Kis helyen akartál nagy dolgokat varázsolni a labdával, mint ADP, ha ott volt a barátnőd, vagy az, akit barátnődnek akartál, akkor nyilván bepróbálkoztál a piruettel, maximum kiderült, hogy nem vagy Zidane. Meg akartad bolondítani a védődet és beadni a labdát, mint Figo. Vagy a világ végéről milliméter-pontosan odarakni a bogyeszt, mint Beckham. Lehet, hogy Te voltál a pályán az, aki Roberto Carlos miatt akart mindenáron balhátvéd lenni. (Ismerek ilyen embert.) Lehet, hogy egyszerűen csak mindig a legjobb megoldást akartad meghozni, mint Raúl – csak semmi sallang. Vagy Te akartál lenni Ruud, aki a tizenhatoson kívülre csak szabadnapján megy ki, de lézerpontosan találtál a hálóba. Ám ha igazán vagány voltál, akkor TE AKARTÁL LENNI RONALDO. A játékos, akinél én jobbat még nem láttam – CR-t és Messit is figyelembe véve, érdemeik és zsenialitásuk totális elismerése mellett, illetve a Ti saját véleményetek tiszteletben tartása mellett is. Végig akartad cselezni a pályát, megfirkálni a védőket, jobbal-ballal uralni a labdát, bebőrözni a lendületből jövőt, a kapust elfektetni egy bicikli-csellel és bekocogni a kapuig, ahol a gólvonal előtt dekázgattál kicsit és a lábfejeden megállítva a bogyeszt, elegánsan letetted azt a gólvonal mögé egy leheletnyivel, majd kifutni a pálya mellé és autogramot adni, aztán megigazítani a sípcsontvédőd és a sportszárad és türelmesen megvárni, hogy az ellenfél játékosai összeszedjék magukat a ‘padlóról’ – mert olyan jó akartál lenni, mint R9! Ebben az időszakban még nagypályán játszottam. A csapatunkat erősítette névleg Figo (sose találjátok ki, hogy ez ki lehetett…), Zidane, Beckham, Kluivert, Ruud van Nistelrooy és persze Ronaldo. Sajnos ezzel a veretes (és virtuális) névsorral is csak a 4. szezonunkra jött össze az első dobogó. Így visszagondolva, nálunk is Makélélé hiányzott. 😀
Szóval ez az az időszak volt, amikor az infokommunikációs lehetőségek már elég fejlettek voltak ahhoz, hogy lásd a nagyvilágot TV-n keresztül, de még nem formálódott olyan szintűvé, hogy a tudásmegosztás miatt a világ minden szegletében „konzerv-focistákat” gyártsanak, akik kimagasló passzkészséggel, gyors reakcióidővel, 160 percre elég kondival rendelkeznek és nagyjából 0 kreativitással – akikkel aztán a csapatok döntő többsége egymásra hajazó, labdabiztos, sok passzos, türelmes focit játszik. (Ez csak általánosítás, nyilván részleteiben bőven voltak akkor is ilyen játékosok és vannak most is kreatív játékosok, csak az arány és a mennyiség változott – szerintem.) Másrészt ha mélyebbre ások a magyarázat keresésében, akkor azt kell mondani, hogy nem a fent említett „konzerv-játékosok” megjelenése volt az igazi ok. Ők, mint okozat szerepelnek abban az értelmezésben, ahol észrevesszük, hogy a taktikai fejlődésnek ‘hála’ a csapatok szorosabb csapatrészekkel, az ellenfélből jobban felkészülve védekezési fázisban egyszerűen kisebb területre tudták az ellenfelet/ellenfél csapatrészét/labdát szorítani, illetve emiatt a legbiztonságosabb megoldás a labdatartásra már szinte csak a passz volt, hiszen lehetsz bármilyen jó zsugás, ha a kis területre összezsúfolódott játékosok (társaid és ellenfelek) miatt a labdavesztés esélye drasztikusan megnő. Akkor inkább legyen úton a labda, járjon lábról-lábra, hiszen azt nehezebben szerzi akkor meg az ellenfél. Igen ám, de ehhez meg gyorsan reagáló, kiválóan passzoló játékosok kellenek. S lám: mostanában mintha csak ilyeneket látnánk. Tehát amit mondani szeretnék: a mi meccsünk időszakában, a 2000-es évek elején nem feltétlenül azért volt több látványos egyéni teljesítmény, mert egyénileg jobbak voltak az akkori játékosok, hanem inkább azért, mert nekik még több területük és idejük volt, míg ma ezek már luxuscikkek (nézzétek meg, hogy pl. a Getafe hogyan tudta folyamatosan megoldani az emberfölényt a széleken egy-egy játékosunkkal szemben… aztán eljutunk ezzel a gondolattal oda is, hogy Isco, Ase, Benzema miért mozog ki a vonal mellé, emberfölényes szitut kialakítani… de ez a jelen lenne, mi meg révedjünk vissza a múltba).
A futballcsapatok még csak újszülöttek voltak a merchandising területén, a klubok indentitását kevésbé a profit, a bevétel és a főszponzor határozta meg, mint a múltjukból gyökereztethető értékrendszer (amely persze egy-egy fura edző+klub kapcsolatnál semmi jelentőséggel nem bírt – Capello és a Real Madrid, illetve Luemburgo és a Real Madrid). Tudtad, hogy a Manchester United, a Real Madrid, a Barcelona, az Ajax támadni és támadni fog. A németek mindenhol ott lesznek a pályán és nem érdekli őket, hogy álló, vagy fekvő emberen kell-e átjutniuk. Az olasz csapatok lassabban, a védekezésre több figyelmet fordítva fognak játszani, de cserébe pontosan tudják, hogy mikor kell lecsapniuk, mint a kobrának. Nem lepődtél meg, ha a Porto vagy a Galata, esetleg a Dinamo Kijev tavasszal még tényező volt a BL-ben. Sokszínűbb és kiszámíthatatlanabb volt a futball akkor. Nem, nem mondta ezzel azt, hogy jobb volt. Azt mondtam, hogy szerintem más volt és miben volt más.
A sok egyéniséget gyűjtögető csapatoknál persze egyértelmű volt, hogy a rendszer még az egyéni képességeket hivatott elsősorban szolgálni. Ma ez már máshogy van, még akkor is, ha nálunk CR-t szolgálta a rendszer, a Barcánál pedig a legtöbb szezonban Messit szolgálta a rendszer. De ők ketten kivételes esetek, másrészt az adott időszakban egy csapatban több nagy játékos volt, akiknek természetes volt, hogy játékukkal kifejezhetik egyéni tudásukat és nem kell „lefojtottan” játszani egyik társ miatt sem.
A fő témaként megjelölt meccshez jussunk el távolról!
A 2002/2003-as BL-nek a Real Madrid futhatott neki címvédőként. Gondolom nincs madridista, aki nem tudja maga elé képzelni most azonnal a glagow-i döntő győztes gólját. Ha mégis, akkor egy kis segítség: Zidane.
A sorozat 2002. július 17-én kezdődött. Érdemes, de lehet, hogy csak érdekes megjegyezni: a magyar csapatok ekkor még csak a második selejtező körben léptek be az európai klubsorozatokba. Minket ekkor a ZTE képviselt. A második körben a horvát NK Zagrebet verték ki. Ezután a teljes ország felbolydult és mindenki jegyet akart venni a Zalaegerszeg következő, 3. BL-selejtezős hazai meccsére. A Zagreb ellen az Üllői úton 4500 szurkoló volt.
A soron következő ellenfelet már a Puskásban fogadhatta a kék-fehér egyesület, ahol 28 500 néző előtt zajlott a csata. Lehet, hogy a kiérkezők tudták, hogy hazai győzelem lesz és Koplárovics góljával nagyon közel kerülünk egy újabb BL-főtáblás magyar klubhoz. Vagy lehet, hogy a nagy létszám a Manchester Unitednak szólt… A döntést rátok bízom.
A visszavágón szűk győzelmet arattak az angolok, akik így 5-1-es összesítéssel jutott be az elitsorozatba. Muszáj kicsit a jelenbe visszatérni: napjaink szabályzata alapján a négy nagy bajnokság első 4 csapata automatikusan BL-résztvevők. Ez azért privilégium. A vizsgált időszakban a selejtezőben kellett indulnia az MU mellett a Bayernnek, a Dinamo Kijevnek (még egyszer: ekkor nagyon komoly tényező volt az ukrán csapat), a Feyenoordnak, a Sportingnak (nem a Gijon, a portugál csapat), a Milannak, a Barcának, az Internek, a Newcastle Unitednak (szintén tényező ekkor még). Érzitek, ugye, hogy ekkor nagyobb volt a szórás egy-egy szezonban.
A csoportokat tekintve csapatunk megkapta a Roma, AEK Athén, Genk hármast. Ha azt gondoljátok, hogy a Raúl-Ronaldo-Figo-Zidane négyessel felvértezett Real a csoporton átlibbent, akkor jelzem: 9 pontot kapart össze a Királyi Gárda, úgy, hogy 2 győzelem (Roma – idegenben, AEK – itthon), 3 döntetlen és egy vereség (Roma ellen, hazai pályán) került fel a csapat neve mellé. Nem mondhatjuk, hogy uralta csoportját VdB gárdája, de csoportelsőként mentek tovább.
A Vörös Ördögök 15 ponttal, természetesen első helyen léptek ki a csoportból, ahol az Olimpiakosz, Bayer Leverkusen és a Maccabi Haifa mellett szerepeltek.
Most várnád, hogy kit kapott egyik-másik csapat az egyenes kiesési szakaszban, ugye? No… a BL-ben ekkor a továbbjutó csapatokat az un. második csoportkör várta.
Nekünk egy finom MILAN-DORTMUND-LOKOMOTIV MOSZKVA, a Unitednek a JUVE-DEPOR-BASEL hármas jutott. Mi második helyen (Milan mögött), ők ismét első helyen végeztek a csoportban.
Ezek után már valóban a kieséses szakasz következett. Nem voltak nagyon érdekes párosítások, az ember szinte csak unalomból nézte meg az Ajax-Milan, Juve-Barca, Real-MU, Inter-Valencia párharcokat. 😉
Nyilván mindenki a mi összecsapásunkat várta. Ez nem is meglepő, hiszen csodás összecsapásokat várt mindenki a korszak két óriásától. Roberto Carlos, Raúl, Ronaldo, Zidane, Figo (Guti, Hierro, Iker, McManaman) vs Beckham, Giggs, Scholes, van Nistelrooy, Rio Ferdinand (az akkori világ legdrágább védője, aki ráadásul meg is érte a pénzét), Verón és a babaarcú gyilkos-becenévvel bíró Ole Gunnar Solskjaer. Sőt, a Vörös Ördögök keretében ott volt a később klasszissá érő Diego Forlán is és a már-már matuzsálemi játékoskorban lévő védőlegenda, Blanc; nálunk pedig az ifjú Esteban Cambiasso és persze Pavón is.
Az első mérkőzés felvételét teljes egészében nem találtam meg, ezért arról csak egy bővebb videós összefoglaló és pár info kerül a posztba – de bízom benne, hogy értékelitek majd ezt is.
A meccsen, mint várható volt, a puhatolózás „page not found” volt. Mindkét csapat támadni akart és nem tudott védekezni – csapatszinten. Ahogy látjátok ebben a bő összefoglalóban is: támadás-lövés; támadás-lövés. Voltak egyéni villanások, cselezések, kiugratások, szélen elfutások és beadások. Nem sokat gondolkodtak ezek a játékosok, hogy most még 20 passz, vagy ellövöm és lesz, ami lesz. Ami fontos, hogy Barthez már ezen a meccsen is kapott a rövidre gólt (Raúl). Figo gólja csodálatos, El Siete találatai pedig okosak voltak. Ronaldo ellen valamiért elfelejtett befújni egy tiszta tizit a spori, cserébe már ezen a meccsen is lehetett tapasztalni, hogy mi az MU ellen valahogy mindig összeszerencsétlenkedünk egy bekapott gólt. Ruud szépítő gólja ilyen, majd ilyen lesz a visszavágón az öngól is, illetve Mourinho edzősége idején, amikor Nanit kiállította Cakir, akkor egy Ramos-öngóllal lőttük lábon magunkat. Ez a meccs is lehetett volna 5-6-7-8 gólos találkozó is, hiszen sokszor csak a kapusokon és a szerencsén múlt, hogy nem talált utat a hálóba a labda.
A meccs előtt így írt a Nemzeti Sport a találkozóról. Ide kattintva PDF-ben is meg tudjátok nyitni a doksit, olvashatóbb úgy, illetve a teljes oldal, nem csak a lenti cikk olvasható benne. 🙂
A meccs után pedig ezt írták (PDF itt – ha nem kattintasz, nem tudod meg, miért indított vizsgálatot az UEFA SAF ellen):
Aztán mindenki a visszavágót várta. Jöjjön a sportlap felvezetése! (PDF itt.)
Nézzük hát a mérkőzést, amin Raúl vakbélműtét miatt nem vehetett részt, de akkor hogyan nézett ki a kezdőnk? És a hazaiaké?
Ami meglepetés volt, hogy az első meccshez képest Flavio Conceicao helyett Guti kapott szerepet a középpályán. Utólag persze ez zseniális húzás volt Vicentétől, de sokan értetlenkedtek, hiszen egy védekező középpályás helyett jött imádott Gutink, aki ekkor még valóban inkább támadó posztokon szerepelt, s nem a pálya közepén. Ronaldo egyedüli ékként kapott szerepet, mögött Zidane vette át Raúl posztját, a bal oldalon pedig a legtechnikásabb angol, aki valaha spanyol csapatban játszott: McManaman szerepelt. (Igen, a felrajzolt ábra ekkor sem volt pontos, Guti nem bal oldali középpályás volt. Sajnos ennek a meccs eleji felállásnak, amit a TV mutat, még ma is van népbutító hatása… Sokan azt hiszik, hogy a TV-k által megkapott kezdőnévsornak – ami egy névsor – úgy kell elhelyezkednie a pályán, ahogy a TV-sek felrajzolják. Aztán ha nem ott játszik valaki, ahol a TV-sek megjelentették az ábrán, akkor „mérnemottjátszikhátlekellcserélni”… Fontos tudni: az edző dönti el a játékosok helyét és helyezkedését, nem a TV-sek…)
A meccset a világ legjobb játékvezetője, a dús hajt hírből sem ismerő
vezette. (Nem, nem akartam leírni a nevét. Komoly futballszurkoló felismeri.)
Az első jelenet azt mutatja meg, hogy mennyire távol voltak a csapatrészek és a csapatrészekben az emberek egymástól a mi csapatunkban. Ferdinandtól van Nistelrooyig három passzra volt szükség. Manapság ezt már csak teljesen rendezetlen csapat, vagy teljesen szervezetlen ellenfél ellen lehet megtenni. A másik, hogy az egy-az-egy elleni védekezésben Hierro és RC is távolabb helyezkedik, mint azt manapság látjuk a védőktől. A United magasra tolt védővonallal és lescsapdával játszott (hátrányban voltak, érthető a kockázatvállalás), az első 5 percben 2 alkalommal is sikerrel működtették a lescsapdát.
A hazaiak 7 emberrel védekeztek, viszont mi labda nélkül a felezővonal környékén jelentünk meg Ronaldo és Zidane által. Ha mi támadtunk, nem tudtunk annyi embert a támadásban használni, mint szerettünk volna, hiszen 3 hazai lekötötte a mi védőinket. Salgado maradt a legtöbbször biztosítani, illetve persze Makelélé a két belső védő mellett. Ezzel a csapat féloldalas lett. Figo oldalán nem volt segítség a portugálnak, így ő gyakran húzódott a pálya közepe irányába, hogy ott tudjon játékba kapcsolódni. A 12. percben aztán a meccsbe kódolt módon érkezett az első gólunk. A United nagy létszámmal támadott, nézzétek meg, 4 ember várja a beadást a 16-oson belül tőlük, O’Shea és Giggs a bal oldalon kavargat, Butt a 16-os előterében biztosít. Ha ehhez még Barthezt is hozzá adjuk, akkor 8 játékosuk volt, aki nem tudott egy labdavesztés esetén aktív védekezést bemutatni. A labdavesztés után a spanyol csapat kijátssza a veszélyzónából a labdát (Zizou és Steve), Figo újra befele mozog a jobbszélről és kapja McManamantől a labdát, amit továbbít is Yazidnak, ő Gutit találja meg, aki a pálya centrumában, őrizetlenül a legjobb megoldást tudja kiválasztani: a védőjétől távolodó mozgást végző Ronaldót indítja. Itt azért érdemes megemlékezni Robi Carlos egyik nyilatkozatáról, amiben azt mesélte, hogy ha nagy (50-100 m) sprinteket kellett teljesíteniük edzésen, akkor a Fenoméno mindig utolsó volt – ám 30 méteren senki nem tudta legyőzni. Mint itt sem Ferndinand. Barthez pedig újra pocsékul helyezkedik és csak megszokásból dobja el magát, amúgy esélytelenül a rövidre megküldött labdára.
Vezetünk a meccsen, növeltük az előnyünket összetettben – alakul a dolog! A következő videjóban azt szeretném megmutatni, hogy bár fentebb már értekeztem napjaink „passzoló csapatairól”, de nem szabad elfeledni, hogy az akkori Real is képes volt szétpasszolni bárkit, aki nem volt elég szervezett. Nézzétek csak:
A 40. percig tartott a Unitednak összeszednie magát. Addig nem igazán tudtak támadást építeni, vagy a mi védőharmadunkban tartósan jelen lenni. A fent említett időponttól viszont egyre több labdát juttattak be a 16-osra, vagy annak előterébe. Mint a Real történetében oly sokszor, most is egy ki nem kényszerített védekezési hiba, egy kommunikációs gond okozta Ruud egyenlítő találatát. Hierro és Helguera együtt ugrott fel elfejelni egy labdát. Természetesen egymást taglózták le. Roberto Carlosnak pánikmegoldásként kellett tisztáznia, ezzel azonban levált emberéről, Solsjkearról. A szabad labdát a wales-i varázsló szedte össze és csodás külsős passzal kínálta meg a norvég csatárt, aki a rárontó Ivan és Iker páros között emelte át a labdát az érkező van Nistelrooynak. Nos… ez annyira realmadridos kapott gól, hogy nagykönyvben a helye! Félidő előtt mindig rossz gólt kapni, de nekünk nem kellett kardunkba dőlni, hiszen elég komoly előnnyel bírtunk ekkor is.
Azonban a Manchester lendületbe jött és Giggs, aztán Veron, majd van Nistelrooy lábában marad még a félidő előtt a vezető találat – mindez egy támadáson belül. Mondhatjuk, hogy igen komolyan összeesett a Real Madrid, sok volt a „stresszpassz”, de a történeti hűség kedvéért azt is megemlítem, hogy az utolsó helyzetet a végre felfutó Salgado hozta össze, beadásába Ronaldo sajnos nem tudott eléggé belefejelni, de legalább Figo mögé érkezett a labda, aki a labdát maga mögül ellőve egy egészséges felszabadítással oldotta meg a United gondjait… HALFTIME!
A második etap cserék nélkül kezdődött. Ja, de. Igazatok van: a csapatok megcserélték a térfeleiket. (Nem szó szerint érteni! Nem földmunkálatok voltak…)
Az első, kaput találó lövéssel befejeződő támadás hozzánk kötődik. A videón érdemes megfigyelni, mennyire tanítani valóan nyitja szét a területet Ronaldo és Figo Zidane előtt. Balszerencse, hogy Figo emelése a felsőlécre érkezett és nem a hálóba. 😕
Persze, sokáig nem bánkódtunk, hiszen érkezett a második gólunk! Micsoda kulcspassz Zidane-tól, micsoda betörés Robi Carlostól és mekkora labda Ronaldo elé! Ez a játék, ezt szeretjük, ezt várjuk!
De örömködére sok időnk nem jutott. Mondtam már, hogy hogyan tudja összeszerencsétlenkedni a bekapott gólokat a Real az MU ellen? Amúgy… csodálatos sarkazás volt, Helguera! 😀
Az egyenlítő gól utáni percekben Ikernek kétszer kellett bravúrral védenie – ismét lendületet nyert a United, de szerencsére érkezett Ronaldo újabb találata! Érdemes megnézni, ahogyan Figo újra okosan mozog labda nélkül, viszi magával a védőjét, hogy R9-nek területet nyisson. Mesterhármas egy fantasztikus helyszínen, és már-már zsebben a továbbjutás! Mi lehet itt még gond?
Nos, pl. David Beckham. Neki is meg volt ekkor a maga gondja Sir Alex Fergusonnal, ebből az apropóból került kispadra ezen a meccsen. Igaz, a helyette kezdő Ole egy gólpasszal meghálálta a bizalmat. Viszont a Manchester akkor kapott még egy lökést, amikor David pályára lépett. Két góllal megfordította a meccset és így az MU „állva halt meg a pályán”. Sőt, Solskjaer fejére a második félidő 22. percében olyat labdát kanyarított, hogy nem hittük el. A fejes centikkel kerülte el a kaput.
Az angol szupersztár utolsó Unitedes BL meccsén a 63. percben állt be Verónt váltva a pályán. Összesítésben 6-3 volt a javunkra ekkor.
VDB a 67. percben hozta le Ronaldót, akit vastapssal búcsúztatott a teljes Old Trafford. A jobb oldalra érkezett erősítésnek a Castilla jelenlegi edzője, Solari, Figo vette fel a center pozícióját, majd pár perc múlva McManaman helyett jött Portillo, Figo vissza jobbra, Solari balra mozgott ezzel. Tényleg, az meg van, hogy az ezen a meccsen még ellenünk játszó, majd később nálunk is gólkirály és bajnok Ruud pár napja már vezetőedző a PSV-nél (U19)?
Szóval, Beckham első gólja. Szabadrúgás, nyilván. Védhető? Eeee… Pontos és gyors lövés volt. Nem utolsó sorban rohadt látványos!
A 85. percig a United támadott, labdaszerzés után a Real kontrázott. De ekkor megfordult a szereposztás és sajnos a kontrát jobban oldotta meg a hazai csapat. Illetve… mondtam már, mennyire balf.sz gólokat nyelünk be történelmi távlatokat tekintve is a Vörös Ördögöktől????
A meccs végén, a 92. percben 17 méterről, a kapuval szemben állva lőhetett szabadrúgást David. A sorfalba állt Zidane, Portillo, Hierro, a becserélt Pavon, Solari, Perez, Vicente del Bosque, a másodedző és a csapatbusz sofőrje is. A sok belefektetett munka felesleges volt, mert DB7 lövése elkerülte – ha nem is sokkal – a kaput. Ez volt az utolsó érdemleges történés ezen a csodálatos meccsen, ahol két fantasztikus csapat, rengeteg egyéniség, gólözön, látvány, érzelem, küzdelem, dráma sűrűsödött 94 percnyi játékidőbe.
A Nemzeti Sport így számolt be a történtekről (PDF itt):
A Real Madrid ezek után a Juventusszal szemben kiesett és nem jutott a döntőbe. Oda az Öreg Hölgy hazai ellenfele, az AC Milan érkezett, és lejátszották minden idők legunalmasabb, a nézőt terrorizáló Bajnokok Ligája döntőjét. Aki látta, ma is idegrángásokkal küzd…
De, hogy ne ez legyen a zárszó, itt szeretném megköszönni, hogy elolvastátok (és megosztottátok) a posztot, valamint, ha van még időtök, érdemes ide kattintani. Csak nektek! 🙂
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…