Categories: Merengues

Nyári dallam járja át a szívem

Az eddigi nyár Cristiano távozásáról, a lehetséges pótlékokról, és a pótlékok kieséséről szólt. Azonban nem csak ennyi történt szeretett csapatunkkal a szünetben, hiszen Benzema leforgatta 100. filmjét jött három négy öt hat hét régi-új srác, akikkel illene foglalkozni. Mivel Staller művésznő épp a Kincsem parkban túrázik, ezért én jutottam a srácoknak. Kezdjük is el!

Hátulról előre haladva jöjjön Andriy Lunin és a kapuskérdés. Az ifjú ukránról annyit tudni, hogy nagy, szőke és nem Neuer. Viszont az ukrán focit követő fórumokat, blogokat használó emberek szerint legalább olyan tehetséges, mint német kollégája. 191 centi magas, hosszú végtagokkal, ami kifejezetten jó alapanyag egy kapusnak. Bemutatkozó interjúja alapján szimpatikus, de ez nyilván semmi infót nem mond el róla. Jót tenne neki a rendszeres játék, de jelenleg minimum ketten előtte vannak a sorban, és a belga még meg sem jött. Még. De már nincs messze. Jön, mint a friss lábszag a meccs után levett műbőr cipőből. Viccet félretéve, én örülök neki, hiszen a világ 5 legjobb kapusa között van nálam (és sok más ember ugyanilyen szubjektív listáján is). Az ő érkezésének azonban csak úgy lenne értelme, ha minimum egy, de inkább 2 kapus távozik a csapattól Lucán kívül. Casilla lesz az egyik minden bizonnyal, aki a sok trófeanyerés után még védhet valamelyik spanyol vagy nem spanyol középcsapatban. A másik (ha lesz másik) vagy Navas lesz vagy Lunin. Főleg utóbbinak tenne jót a sok játékperc minimum a másodosztályban, azonban ha Courtois és Navas előtte van a sorban, akkor itt még a kevés játékpercet sem kapja meg a kupában. Keylor távozása esetén azonban lenne helye és ideje játszani, de ha a belga lesérül, akkor nem tudni, hogy hogy állná meg a helyét Andriy. Szóval jó válogatást, JLo!

Nem Lenin, Lunin!

A védelemben is van két új emberke, bár az egyik nem is. Coentrao visszatért egy viszonylag egészséges szezon után Lisszabonból, azonban legnagyobb támogatója azóta zebra lett, és játéktudás, valamint terhelhetőség alapján sem tűnik elég jónak önmagában a portugál. Akkor inkább maradjon Theo, de mostanában Tellest is susogják Portóból 40 millióért. Edzéseken sem jelent meg eddig, ami nem túl sok madridi meccset vetít neki előre. A tényleg új fiú a védelemben Álvaro Odriozola, aki 40 millió ajróért jött San Sebastianból. Az ifjú spanyol jobbhátvéd a vb-n már összebarátkozhatott a Carvajal, Nacho, Ramos, Isco, Asensio, Lucas hatossal (a bánatpiálások jó csapatépítők), az U-válogatottakban pedig Vallejóval is. A távozó Achraf (Dortmunba, két évre, kölcsönbe) helyére érkezett, és egy-két fokkal komolyabb kompetíciót nyújthat Carvajalnak, mint a marokkói tette. Odri legnagyobb erénye az intelligenciája, amit támadásban és védekezésben is kiválóan használ: labdabirtoklás során jól helyezkedik vagy fut be az üres területekre, sebessége révén képes visszazárni, és szokott is (tanulj Marci!). Presszing során is fegyelmezetten és jól teszi a dolgát, ami Lopetegui rendszerében hasznos lesz. Fiatalabb korában szélsőként is játszott, tehát a támadóharmadban sincs elveszve. Idővel akár a világ legjobb jobbhátvédjévé nőheti magát.

Nem Bodri… na jó, de

A középpályára is jutott régi-új ember, rögtön kettő is. Elsőként Fede, azaz Federico Valverde. A 20 éves uruguayi középpályás 2016-ban érkezett a Penarol csapatából. Egy Castillás szezon után tavaly a Depor csapatát erősítette. 24 meccsen összesen 1226 perc jutott neki. A válogatottban is bemutatkozott: 4 meccsen egy gólja van, és csak a legutolsó keretszűkítéskor került ki a VB-keretből. Feltehetőleg egy újabb kölcsön vár rá. A másik srác a norvég Martin Ødegaard, aki a holland Heerenveen csapatánál töltött el másfél szezont (2 gól, 4 assziszt), és a klasszikus 10-es szerepéből a jobb szélre száműződött. Nem követem az Eredivisiet, de több helyen olvastam, hogy szépen fejlődött, és fontos tagja lett a csapatának. 19 éves korára 119 felnőtt bajnoki meccse van (norvég 1., spanyol 3., holland 1. ligák), ami azért nem rossz szám. Nem abban az ütemben fejlődik, amit a hype diktált neki, de ez a legritkább esetben történik meg (lásd, Odri nevét tavaly ilyenkor senki nem tudta, mert a harmadik ligában játszott). Az előszezont egyelőre a csapattal tölti, de valószínűleg egy spanyol vagy német középcsapathoz kerül kölcsönbe.

És végül jöjjenek a támadók, akik ketten vannak újak. Raúl de Tomás a Rayo csapatától tért vissza a másodosztályból, ahol főleg középcsatárként játszva (jobbszélen is képes funkcionálni) 32 meccsen 24 gólt szerzett, ami elég szép teljesítmény. Kicsi esély van a maradására, de nem lepődnék meg egy újabb kölcsönjátékon vagy egy visszavásárlási opcióval történő eladáson sem. És végül jöjjön Vinicius Junior, avagy a következő Neymar vagy Pelé. A 18 éves brazilért tavaly nyáron 45 milliót fizetett ki Perez papa. Nyilván mindenki látott róla azóta összevágott videókat, ahogy elfektet, bebőröz és lefut mindenkit, aki az útjába kerül. Jó hír, hogy a Real edzésein is képes erre és a gólveszélyessége is egyre nagyobb volt a Flamengónál töltött tavasz során. Azonban nyilván merülnek fel kérdések vele kapcsolatban, amelyek főleg a fizikumából erednek. 175 centi a fickó, amivel önmagában nincs gond, de csak 62 kilót nyom mellé. Ez támadásban és védekezésben is limitálhatja, nem kell részleteznem, hogy miért. A következő szezon lokalizációs szempontból nála is kérdéses, hiszen, ha jön egy sztár (Mbappé, és Neymar már nem, de Hazard is egyre kevésbé valószínű, hiszen Abra csak augusztus elejéig tudja pótolni, mert bezár a bazár akkor a PL-ben, valamint legújabban Pulisic neve is felmerült), akkor nem lesz elég játékideje se neki, se Asensiónak. Ez valószínűleg az ifjú brazil kölcsönbe távozásához vezethet. Részben emiatt amellett vagyok, hogy nem kell ide nagy név most előre, hanem nézzük meg mit tud a keret jelenleg, különös hangsúllyal a fiatalokra. Asensio és Vinicius is potenciálisan top 5-10 játékosok lehetnek a világon néhány éven belül, akiknek a tehetségét kár lenne elpazarolni.

Egyelőre ennyit az eddig történtekről. Az eddigi (vissza)érkezők közül minimum egy biztosan marad a következő szezonra, de akár 5 játékos is habfehérben lehet az átigazolási szezon után. Én hármuknak örülnék (Lunin, Vini, Odri) ami talán a legvalószínűbb forgatókönyv jelenleg. Ti hogy látjátok az eddigi piacot? Kinek örülnétek és kiről kár, hogy lemaradtunk? Írjátok meg kommentek között! Jó pihenést mindenkinek, aki szereti. Meg ezt a számot is:

Raulitás

Share
Published by
Raulitás

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago