Szezonzárás – 2017/18

Tudom-tudom: nem is elsősorban a Szerzők véleménye miatt érkeztek. Hanem a Tippelde dobogósai és a nyeremények miatt. Akkor hát… HAJRÁ!  😎 

Inkább elégedett vagy inkább elégedetlen vagy a mögöttünk hagyott szezonnal?

Norma_va: Ha az egész szezont tekintjük, akkor én elégedetlen vagyok. Alapvetően azért ülök le a mérkőzések elé egy szezonon keresztül, hogy élvezzem azokat. Számomra ez a szezon élvezhetetlen és értékelhetetlen volt ilyen szempontból. Pedig augusztusban még ígéretesnek látszódott minden. Megmondom őszintén, mióta követem a csapatot, sosem volt számomra ennyire fájó a csapatunk játéka. Nyilván ez relatív, na meg az évek biztosan megszépítik az emlékeimet, de évtizedes távlatban a Zidane-féle Madrid számomra a legnézhetetlenebbik Madridja volt – kicsúcsosodva az idei szezonnal.

ReAlantos: Inkább elégedett. Én a szezonba beleszámítom azt is, hogy a Szuperkupában oda-vissza legyőztük az akkor még csak formálódó Barcelonát, szóval pozitív élménnyel indítottunk (Asensio két csodagólja csak hab volt a tortán). A bajnokságban esélyünk sem volt még a második helyre sem igazán, ez talán az egyetlen fájó pont. Ugyanis a Leganes elleni kiesés a kupából engem annyira nem érintett meg; mindig is úgy voltam ezzel a sorozattal, hogy ha megnyerjük, az királyság, ha nem, akkor ez van.

A végén viszont jött a katarzis. Zidane feltette a pontot az i-re, majd meghajolt, és lesétált a színpadról. Úgyhogy összességében én elégedett vagyok. Kíváncsi vagyok, mit hoz nekünk a következő szezon. Van egy olyan érzésem, hogy lesz mit írnunk.

Sultan: Tekintettel arra, hogy bajnoki címvédők is voltunk, és ehhez képest a Liga nagyon nem sikerült, nem lehetünk elégedettek.

Raulitás: Összességében elégedett. Egy összesen 4-5 hónapra formába lendülő BBC-vel (Roni 2, Bélus 1, Benzi 1,5) sokkal többet nem lehet várni a bajnokságban, a kupában meg kopasz barátunk (nem José) által alkalmazott ’rotációs’ módszert figyelembe véve nem volt reális sok babér. A maradék négy trófeát viszont behúztuk kisebb-nagyobb megingásokkal.

Zizou: Attól függ, milyen szempontból tekintek a kérdésre. Mint szurkoló? Nem! Az élvezhetetlen meccsek sorozata miatt nagyon hamar elvesztettem az érdeklődésemet a szezon iránt. Szerencsére a BL visszahozta tavasszal. Ha eredmény-orientált nézőpontot veszek fel, akkor a BL-tripla miatt nagyon is elégedett lennék. Ha a szakmai stábban foglalnék helyet, és taktikailag kellene visszatekinteni a szezonra, akkor maximum 10 meccsen lehettem volna elégedett.

Jose: Ész és szív. Szív és ész. Mit mondhatnék? Az eszem tudja, hogy ebben a szezonban több volt. De piszok jó érzés BL-t nyerni! És továbbra is, elsősorban szurkolónak tartom magam, mint taktika-fetisisztának. Naná, hogy elégedett vagyok!

A szezon elején aláírtad volna, hogy BL-triplázás és minden más sorozat majdnem értékelhetetlen?

Norma_va: Nem. Én a kiegyensúlyozottság híve vagyok. Meggyőződésem, hogy bajnokságot nyerni nagyobb teljesítmény – hiába nagyobb a BL-nek a presztízse. Külön kell kezelni a két sorozatot, nem lehet őket egy kalap alá venni. A BL-ben elég pár jó mérkőzés és egy kis szerencse, hogy valaki felemelhesse a trófeát. A bajnokságban ez kevés, ki is ütközött ez nálunk. A bajnokságban mutatott szégyenteljes teljesítményünket nem feledteti a megnyert Bajnokok Ligája. Mivel a 2017/18-as szezont értékeljük, így teljesen mindegy, hogy hányadik zsinórban elhódított BL-serleget hoztuk el. Ez szintén külön kezelendő.

ReAlantos: Nem. Sőt, hamarabb aláírtam volna, hogy a BL-ben jussunk elődöntőbe, de nyerjük meg a bajnokságot. Vészesen közelít a Barca az all-time győzelmek szempontjából, pedig jó lenne megőrizni a „Spanyolhon legsikeresebb csapata” megtisztelő címet.

Ráadásul a szezon elején a már előző válaszomnál említett Szuperkupa-viadal azt a látszatot keltette (főleg a tavalyi duplázással együtt), hogy hosszú idő után újra a Real lehet a meghatározó csapat a Ligában. Nos, nem így lett, Valverde szisztematikussága porig alázott bennünket. Először valamikor november-december tájékán éreztem úgy, hogy a végül realizálódott kimenetelt elfogadhatónak vélném.

Sultan: Nem. Mert a BL kieséses szakasza előtt simán menetelhettünk volna a Ligában is.

Raulitás: Igen.

Zizou: Nem, méghozzá egészen praktikus oka lett volna, mivel bloggerként nem csak a Bajnokok Ligájáról kell írnom, hanem az összes meccsről. Ez pedig nem egyszer kihívás volt a javából.

Jose: Nem. Alkudoztam volna, de így, önmagában előre nem fogadom el. Ugyan, milyen győztes típus az, aki ezt aláírja előre?

Mi volt Zidane legrosszabb jellemzője a szezon során?

Norma_va: Nem hosszútávon gondolkodott. Ez megint csak relatív, ki szerint negatív vagy pozitív tulajdonság. Én mindig is azt nehezményeztem Zidane-nal kapcsolatosan, hogy a jelen eredményekért hajlandó feláldozni a jövőbeli eredményeinket. Ez pedig nem fenntartható hosszútávon.

ReAlantos: A sajtótájékoztató. Na, jó, az se volt egy élmény sosem, de komolyabbra fordítva a szót: a „rotációja”. Bármennyire is hangoztatta mindig, hogy nála nincs A- és B-csapat, a pályán mi mégis ezt láthattuk. A fiatalok éles helyzetben szinte alig kerülhettek be a sztárok mellé, és legtöbb esetben akkor is csak sérülések miatt. Mivel azt már az első másfél szezonjában is megszokhattuk, hogy rendesen bele tud sz@rni egy meccsbe, így ez idén kevésbé volt idegesítő. Számomra legalábbis mindenképp.

Sultan: Mayoral, Vallejo, Llorente és Ceballos szinte teljes mellőzése.

Raulitás: Az alapjáték hiánya még mindig, ami a rossz formában levők túltolásához, és a fiatalok nem megfelelő használatához vezetett.

Zizou: A rotálás mellőzése, de szorosan ott van azon pedagógiai érzék, ami Ceballos 10 másodpercre való becserélése során megjelent.

Jose: A felesleges hitegetés kifele (és talán befele is) a bajnoksággal kapcsolatban. Nem volt korrekt dolog.

Mi volt a legjobb jellemzője a szezon során?

Norma_va: Mivel képes volt felállni a padról azok után, hogy úgy érezte nem képes további eredményeket elérni a csapattal, így azt mondom, hogy a pozitívum a munkásságában pont az volt, hogy ezen a rövid távon igyekezett eredményközpontú focit játszani. Mindent alárendelt az eredményességnek. Ez többé-kevésbé sikerült is neki.

ReAlantos: Az, ami eddig mindig: pont a megfelelő meccseken pörgött a csapat. A csoportot a második helyen zártuk a BL-ben, így igen erős ágra kerültünk, ahol sikerült a francia, az olasz és a német bajnokot is felülmúlni. Ennek bizony a kulcsa volt az, hogy ezeken a meccseken ideális hőfok környékére hevítette a habfehér szíveket. Persze itt azért felmerül az emberben, hogy vajon ha Pepe, James, Morata, Danilo és Mariano nem távozik a csapattól, akkor mire lehetett volna képes…

Sultan: A BL-re legalább össze tudta szedni fejben a csapatot.

Raulitás: Jobb vezető, mint egy nagy tisztaságú rézkábel.

Zizou: Egyben tudta tartani a csapatot. Nagyon döcögött a szekér, nem egy botlás volt, de vitákat nem nagyon hallottunk. Egységesek maradtak.

Jose: Hagyta, hogy a „szokásfoci” működjön. Alapból ki az, aki egymás utáni BL-döntőkben ugyanazzal a kezdővel áll fel? Az, aki maga is focista, sőt, klasszis, sőtsőt: vezető személyiségű klasszis focista volt. Tudja, hogy a kimagasló játékosok, ha közösséggé érnek, „szokásból” eredményesen játszanak. Megszokták egymás mozgásait, passzirányait, tudja mindenki, hogy ki mire képes és hajlandó. Ritka az ilyen csapat a foci történelmében. Mert a taktikai oldal igen sovány volt, de a hatékonyságát kb. senki nem vonhatja kétségbe (már… azért sem, mert a korábbi korszakos csapatok általában az európai uralkodás mellett otthon elég ritkán voltak bajnokok…).

Beszélhetünk korszakos csapatról?

Norma_va: Nem. Az elért eredmények korszakosan, a csapat nem az.

ReAlantos: Igen. Öt év alatt négy BL, ilyet még senki sem csinált. Ráadásul 2010 óta mindig ott voltak a fiúk a legjobb négyben. Nem néztem utána, de azt gyanítom, ilyen hosszú sorozattal sem rendelkezik egy másik csapat sem.

Viszont el kell gondolkodnunk rajta, hogy a kérdésben említett „beszélhetünk” nem érdemelne-e dupla tét…

Sultan: Igen, feltétlenül! 5 év alatt 4 BL cím, az nem véletlen. A mag nem igazán változott, és így ült fel évekre Európa trónjára a Real. Ez a korszakos csapatok jellemzője.

Raulitás: Igen. Korszakos az adaptációs képessége és a variabilitása a csapatnak, egy (ilyen sikerességgel végrehajtott) teljesen újszerű menedzsment felfogással.

Zizou: Taktikailag? Nem, nem uralkodó a stratégia, de a megvalósítás miatt igen. Zidane eredménysora magáért beszél, úgyhogy mindenképp korszakos csapat. A Real történelmében is emlékezetes és rendkívüli korszak.

Jose: Már fentebb is beszéltem erről.

Véget ért Kijevben egy éra?

Norma_va: Nem gondolom, hogy egy mérkőzéshez visszavezethető ez. Ha Ronaldo nem távozik a nyáron, akkor a korszakváltás elhúzódik és meg is szenvedi majd a csapat. A klub vezetőségén múlik, hogy mennyire akarja elhúzni a megkerülhetetlent.

ReAlantos: Ez nem lehet kérdés. Zidane távozása nélkül is minimum kétséges lenne (lásd pl. Ronaldo nyilatkozatát), így viszont jövőre mindenképp valami új kezdetét láthatjuk. Reméljük, átlagosan szezononként legalább annyi kupával, mint a mostani korszakban.

Sultan: Igen, egy egész cikket is írtam erről.

Raulitás: Igen, legalábbis remélem. Zidane nélkül ebben a keretben nincs már több komoly győzelem (vele sem valószínű, hogy lett volna) és ha a főnök távozott, akkor be kéne látnia a vezetőségnek, hogy egy gyors (1-2 szezonos) retool után még lehetne annyi a keretben, hogy bizonyos idősebb játékosokkal együtt nyerhessen ismét a csapat (Ramos, Marci, Modric esetleg, valószínűségi sorrendben csökkenően). Ennek viszont része kell legyen néhány poszt megújítása. Ezekről majd egy későbbi posztban, az új edző ismeretének fényében bővebben.

Zizou: Nem Kijevben ért véget szerintem, hanem Madridban, mikor Zinedine elköszönt. Jöjjön a változás!

Jose: Abszolút. A csapat feljutott a csúcsra, ott maradt és újra ott maradt. Ember többet nem kívánhat. Sem mi tőlük, sem ők maguktól. Az új edzőnek szigorúnak kell lenni – a foci története ezt mutatja. Jó ritmusban kell váltogatni a szigorú és a játékospárti edzőket.

Melyik volt a kedvenc és az antikedvenc meccsed a szezonból?

Norma_va: Kedvencem a két spanyol szuperkupa mérkőzés bármelyike. Az antikedvencem meg bármely másik random bajnoki vagy kupamérkőzés.

ReAlantos: Az antikedvenc egyértelműen az őszi klasszikus volt, ott egy ideig az is megfordult a fejemben, hogy néhány meccset szünetelek. Félidő 0-0, végeredmény 0-3? Erre nem lehet magyarázat csupán az, hogy az ellenfél soraiban játszik a világ jelenlegi legjobbja. Valamit nagyon elszúrtak akkor, főleg taktikailag.

A kedvenc? Bár óriási élmény volt Veletek együtt a Parkban nézni a BL-döntőt, az már szinte csak hab volt a tortán. Maga a meccs talán a top3-ba befér, de nálam az abszolút győztes a Juve elleni odavágó. Ott minden a mi szánk íze szerint alakult: gyors gól, remek egyéni teljesítmények, impotens ellenfél, etcetera. Főleg a visszavágó eredményének tudatában volt nemcsak lelkileg felemelő, hanem kifejezetten fontos is ez a mérkőzés.

Sultan: A mélypont a kupából való kiesés volt. A kedvencem a Juve-Real 0-3.

Raulitas: Sablonos leszek, mert nincs kedvem magyarázatot találni arra, hogy miért nem ezek azok: BL döntő a kedvenc, őszi Klasszik az Anti, bár a klub VB-n az al-Izé elleni meccs szorosan ott van a nyomában.

Zizou: Utóbbira szinte bármelyik mérkőzést lehet választani, úgyhogy szabad kezet adok ebben. Kedvenc…hm, kedveltem a müncheni találkozót is, de a Barca elleni szuperkupa mérkőzések voltak igazán élvezhetőek, így ezek lettek a kedvenceim a szezonból.

Jose: A legrosszabb a Juve elleni visszavágó volt, mert ennyire talán még soha nem akarta megöngyilkolni magát a Real. Tudtuk, hogy mitől kell fosni, de a srácok nyitva hagyták a záróizmokat. Gyűlölöm a ki nem kényszerített hibákat. Főleg, ha ennyire koncentráltan érkeznek az arcunkba.

A kedvenc természetesen ennek a párharcnak az első félideje, azaz a torinói odavágó volt. Amikor felkészülten, ésszel és egészséges önbizalommal játszanak ezek a klasszisok!

Az év játékosa és az év flopja?

Norma_va: Nem tudok egy játékost kiemelni. Nem gondolom, hogy lett volna túl sok kiemelkedő teljesítmény. Kroos és Modric duó megbízhatóan teljesít folyamatosan. A szezon flopja Benzema. Szégyenletes milyen kevés gólt szerzett, és hiába a jó teljesítménye mezőnyben, ez kurva gyenge…

ReAlantos: Kezdem a floppal, mert az annyira egyértelmű: Theo. Vettünk mi már hasonló összegért (nem értékre, hanem piaci arányaiban) Özilt, Khedirát, de egyikük sem volt annyira gáz, mint a francia(?) balbekk. Mindent elmond róla, hogy teljesítménye nyomán egy emberként sírtuk vissza nemcsak Coentraót, hanem még a tavaly mindennek elhordott Danilót is. Jelenleg nem Real-szintű a srác, és jövőt is csak akkor látok benne, ha a következő szezont egy összjátékra építő csapat kezdő balhátvédjeként tölti kölcsönben, vagy visszavásárlási opcióval (utóbbit az ára miatt valószínűtlennek tartom).

Az év játékosa díjat én nem tudom egy embernek adni. Két olyan játékos is volt ugyanis, aki az egész szezon során kimagasló teljesítményt nyújtott: Modric és Varane. Előbbi továbbra is az a játékos, akitől bármely meccsen a megváltást várhatjuk, míg utóbbi 25 évesen négyszeres BL-győztes, és képes volt betölteni a Pepe távozásával keletkezett űrt a védelemben. Már most klublegenda, és még mennyi csodás pillanat vár itt rá Madridban!

Én még egy díjat kiosztanék: a Golden Boy, vagyis a legjobb fiatal játékos díját utcahosszal nyerné Nacho, Vazquez, Asensio, de én őt a csapatban betöltött szerepe okán már nem sorolnám ide. Helyette viszont feltűnt egy új csillag, aki – bár klubjában csak a jobbon villogott, – a pálya mindkét oldalán képes nagyszerű teljesítményre: Achraf Hakimi. Zseniális a fiú, szélvészgyors, és bal oldali kollégájával ellentétben gondolkodik is a pályán. A Bayern ellen még nem merte őt a mélyvízbe dobni Zidane, de például a Sevilla 5-0-s lealázásából góllal és szemet gyönyörködtető játékkal vette ki a részét. Fantasztikus jövő állhat előtte, ha így folytatja.

Sultan: Év játékosa: Modric! Év flopja: Theo.

Raulitás: A flop legyen a már fentebb említett BBC. Jót tenne egy környezetváltozás nekik.

A legkonzisztensebben jól teljesítőnél Modric és Varane a két favoritom, dönteni nem tudok. Az egy meccsen legjobb pedig a horvát mágus lenne, ha emlékeznék arra, hogy melyik meccsen volt a legjobb.

Zizou: Egyik se könnyen eldönhető kategória, de Kroos és Modric nálam az év nyertesei, bár ez nem egyedülálló. Parádés, amire képesek.

Flop? Az egész csapat. Bődületes hullámvölgyek voltak, és ekkora mélyrepülést nem vártam.

Jose: Az év játékosa nálam Varane. Úgy érzem, idén pont kellő mennyiségű hibát mutatott be (mert hibázni kell), miközben szinte számát sem tudom, hányszor mentette meg a védelmünket. Jövőre még tovább kell fejlődnie: a védelem vezére címet minimum társbérletben kell Ramos királlyal gyakorolnia.

A másik véglet Theo – nem kérdés. Mennyire volt botrányos a srác? Nos, az angol beteget portugálul játszó Coentraót várjuk vissza…

Az év gólja?

Norma_va: Bale döntőbéli ollózása.

ReAlantos: Oké, Ronya és Bale ollója sem volt csúnya, sőt… De nálam mindent visz látványban Asensio két gólja a Szuperkupa-döntőkről. Ha választani kell közülük, akkor a visszavágós korai bomba. Ahogy Stéga csak áll a kapuban, és nézi, számomra az örökké feledhetetlen pillanat marad (erre azért majd emlékeztesse valaki mindig a későbbi demens önmagam!).

Sultan: Asensio spanyol Szuperkupa-visszavágón lőtt gólja a Barca ellen. Amit futtából a jobb fölsőbe begurított. Igen, a két ollózás mellett is. És ezzel el is mondtam, hogy akkor még versenyben voltunk mindenért. Akkor még minden rendben volt.

Raulitás: Ezt mekkapja Paci döntős gólja (de csak mert olcsóbb neki répát venni jutalmul, mint Roninak zselét).

Zizou: Asensio góljai esélyesek, de olyan ritkán varázsol ezen a téren az öreg Luka, hogy az övét kell választanom. Volt egy kapáslövése, ha jól rémlik, az APOEL ellen.

Jose: Ronaldo és Bale ollója. Nem tudok, de nem is akarok különbséget tenni. Asensio góljait is imádtam (meg minden lőtt gólunkat), de a pályáról hozom az élményt magammal: az ollózós gólnál nincs faszább! Mindent visz.

Az év védése?

Norma_va: Karius és Ulreich gólpassza Benyának.

ReAlantos: Unortodox módon újfent nem egy védést fogok kiemelni, hanem egy egész mérkőzést: a Bayern elleni hazai csörte. Keylor olyanokat fogott, hogy az valami hihetetlen. James góljában talán benne volt kicsit, de abban szinte biztos vagyok, hogy ha akkor nem ő áll a kapuban, akkor a Bayern döntőzik. A teljesség igénye nélkül: Lewandowski közeli lapos lövése, James ismétlése ugyanezen helyzetnél, Alaba Varane-on megpattanó lökete. Nem tudnék egyet kiemelni közülük, de minden kétséget kizáróan ez volt Keylor meccse.

Sultan: BL döntőn, amikor Navas megfogta Alexandr-Arnold jobboldali bombáját. Az sok szempontból a szezon egyik legfontosabb bravúrja volt.

Raulitás: Keylor valamilyen meccsen védte egy játékos lövését (ezeket mindig elfelejtem, de szerencsére megtanultam Tonitól alibizni).

Zizou: A döntőben védett egy hatalmasat. Még csak ki sem jött a Costa Rica-i hálóőrről a labda.

Jose: Nálam Paulinho (EC) lövésének védése az etalon idén. Nem, nem a legfontosabb. De ahogy együtt élt (akkor is) a játékkal Navas, azt imádtam.


EREDMÉNYHIRDETÉS – TIPPELDE 2017/18.

Az ajándékok így alakulnak:

ARANYÉRMES:

  • 1 db eredeti Real Madrid mez, természetesen szabadon választott játékosé a keretből
  • 1 db ‘A Real Madrid legendái’ című könyv (Inverz Kiadó, 191 oldal, a Szerkesztőség ajánlásával)
  • 1 db 3D-s nyomtatással elkészített alpaka, a Madridi Merengues blog logójával ellátva, szabadon választott színben (választható színek: kék, sárga, ezüst, zöld, fekete)

EZÜSTÉRMES

  • 1 db Madrid Merengues blog póló
  • 1 db ‘A Real Madrid legendái’ című könyv (Inverz Kiadó, 191 oldal, a Szerkesztőség ajánlásával)

BRONZÉRMES

  • 1 db ‘A Real Madrid legendái’ című könyv (Inverz Kiadó, 191 oldal, a Szerkesztőség ajánlásával)

A dobogó így alakult:

 

GRATULÁLUNK!  Kérünk Titeket, hogy a Tippeldében megadott email címen vegyétek fel velünk a kapcsolatot a nyereményekről való adategyeztetés miatt (madridimerengues@gmail.com).

A Szerkesztők közül valamiért egyedül Raulitás kardoskodott azért, hogy az Mi eredményeink is megjelenjenek…

Szóval a Szerkesztők rangsora a Tippeldében:

11. Raulitás
23. ReAlantos
42. Sultan
53. Norma_va
78. Zizou

Köszönjük Ursula segítségét a 3D nyomtatásban!  😉

A kép illusztráció. Szó se lehet róla, hogy ilyen szürke járólapot és fehér fugát is kapjon a nyertes…

A Tippelde végeredménye itt érhető el. Tessenek böngészgetni. Hatalmas sikernek könyveljük el, hogy 340 játékost tudtunk bevonni ebbe a versenybe. (Sragi, miért rontod el mindig a nicknevedet????)

A következő szezonra az idei, első év tapasztalatait (azt a pár jót és azt a rengeteg rosszat…) felhasználva újra nekifutunk a Tippeldének! Tartsatok velünk akkor is!


A poszt végére érve pedig bíztatok mindenkit, hogy a fenti kérdésekre a kommentszekcióban válaszoljatok, valamint jelezzétek Norma felé, hogy a Tippelde nyilvánvalóan BUUUUNDAAAAA!  😀

A VB alatt jövünk rövid, ‘kommentfogós’ posztokkal, de a torna után sem hagyunk olvasnivaló nélkül Titeket. Van pár érdekes téma, ami megírásra vár!

 

Jose

Share
Published by
Jose

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago