Nyílt levél Karimhoz (MrPaul’s tribute to Benzema)

Először is le kell szögeznem, kedves Karim, hogy én azt a kisebbséget képviselem, akik töretlenül kedvelik azt a szenvtelen kopasz fejedet. Akárhányszor verem falba a fejem egy helyzet után vagy panaszkodom a Van Buytenre hajazó gyorsulásod miatt, a nap végén mégis örülök, hogy Te vagy a kilences mez birtokosa szeretett csapatomban. Épp ezért, és ezt tiszta szívvel és jobbító szándékkal írom: kövesd honfitársad és mentorod példáját, és vedd észre, mikor kell elhagyni a hajót. Mert Neked ez az idő most jött el, a tökéletes momentum a dicső lelépésre.

Valamikor a Bayern elleni párharc során kezdett el érlelődni bennem ennek az írásnak az ötlete, amikor valós esélyt kezdtem látni a lehetetlenre, a zsinórban 3. Bajnokok Ligája győzelemre. Furcsamód nem is annyira a történelmi tett, a már valószínűtlen rekordhalmozás izgatott, mert szerencsére mostanság a csapatnak kijutott a sikerből bőségesen. Ehelyett az kezdett el inkább foglalkoztatni, hogy ezt a sikert ugyanazzal a teljességgel élhesse meg az egész keret, mint a főszereplők vagy épp mi, a szurkolók. Drukkoltam Kovacicnak, hogy fontos meccsen is szerephez jusson, drukkoltam Lucasnak, hogy az egész éves hajtás után hadd fussa ki a belét egy BL-elődöntőben is, vagy hogy Bale hosszú idő után ismét egy ilyen teljesítménnyel főszereplő lehessen. De leginkább Neked drukkoltam, Karim, mert nem szolgáltál rá arra a gyűlöletre, aminek részese voltál.

Úgy gondolom, hogy az embereknek általánosságban szüksége van egy bűnbakra, valakire, akire lehet mutogatni, ha bármi máshogy sikerül, mint az be lett tervezve. Ez a legendásan kritikus madridi publikumra hatványozottan igaz, és mivel 2016 nyarán távozott tőlünk szeretett jobbhátvédünk, az isteni Spártai, kénytelen volt a közönség új kóbor kutyát keresni, akibe alkalom adtán egy jó ízűt belerúghat, ha épp úgy érzi. Mert az sokkal könnyebb, mint a miérteket kutatni. A való életben is tapasztalható, hogy a kőegyszerű magyarázat mindig nagyobb népszerűségre lel, mint a témát mélységeiben átfogó, jól alátámasztott érvelés. És erre nem is találhattak volna alkalmasabb célpontot.

Valahol nagyon sajnálom, hogy a szurkolók túlnyomó többségében Benzi csak a Real Madrid történetének egyik leggyengébb kezdőcsatára lesz, akinek a kezdőtagsága megmagyarázhatatlan anomália. Pedig pont azt tudta, amire ennek a keretnek a legnagyobb szüksége volt: aládolgozott a csapat valaha volt legjobb góllövőjének. Kicsit olyan, mint egy vállalatban a törzskari funkciókat ellátó egységek; nem szerepelnek a rivaldafényben, de nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az értékteremtő folyamatok végbemehessenek. Márpedig a történelem azt mutatja, hogy ezek a folyamatok nem csak végbementek, de olyan eredménnyel, ami egyedülálló az összes „vállalat” között. Kétség ne legyen afelől, hogy Ronaldo se lenne meccseként 1 gólos átlag felett egy Lewandowskival vagy Agüeróval maga mellett, ehhez a francia mezőnymunkája, alázata és önzetlensége kellett. Ennek a csapatnak nem góllövő kellett, hanem olyan játékos, akivel a portugálban rejlő potenciált maximálisan ki lehet használni. Persze ettől még nyugodtan eltalálhatná a tök üres kaput, befejelhetné 4 méterről senkitől sem zavartatva, de a kihagyhatatlan kihagyása nála épp úgy tartozék a jó tulajdonságok mellé, mint Marcelónak a védekezés hevenyészett megoldása vagy Ronaldónak a krónikus figyelemigény. A szeretet valahol arról szól, hogy elfogadod a másikat annak minden hibájával együtt.

Belegondolni is ijesztő, hogy már 9 éve, hogy a Perez-i megalomán agymenés eredményeként áttetted a székhelyed a spanyol fővárosba. Megérkeztél 21 évesen egy csapatba, ahová veled egy időben érkezett a sport akkori két legnagyobb csillaga (majd megjelent Messi a horizonton). Láthatóan ez görcsöt kötött a lábadra, olyan Kazinczy-díjas nyelvújítások ihletője lettél, mint az „elbenzemázni” szó. De már ekkor megmutattad azt, amit mindig is a legjobban becsültem benned. Nem panaszkodsz, nem követelőzöl, csak teszed a dolgod és bízol benne, hogy a kemény munka meghozza az eredményét. Megtörhetett volna Mourinho megalázó nyilatkozata, mi szerint kutya helyett kénytelen macskával vadászni, de volt benned kellő önkritika, hogy rájöjj, veled van a baj és nem a világ esküdött össze ellened. Épp ez a legnagyobb erősséged, a végtelen nyugalom, amit nagyon sokan unottságként vagy nemtörődömségként értelmeznek, pedig nem is lehetnének messzebb az igazságtól. Az évek során egyre nőtt az önbizalom, eladták mellőled Higuaint is, senkit nem hoztak a  nyakadra és olyan bizalmat kaptál a klubtól, Pereztől és Zidane-tól, ami nagyon kevés ember kapott meg addig. Úgy tűnhetett, hogy végre sínre kerül minden, egészen a Valbuena-botrányig. Én őszintén hiszen, hogy a hazai EB-ről való lemaradás komoly törést okozott, hiszen mi más magyarázat lehet a 28 gólos 15/16-os idényt követő, mindössze 31 gólt eredményező következő két idényre. Ott valami megtört, amire joggal hihettük, hogy sosem fog már rendbe jönni.

És elértünk a jelenbe, még egy hete se, hogy bezsebelte a csapat a 3. BL-t, és mégis, örömittas ünneplés helyett a nosztalgia és feszült izgalom jellemzi a közösséget, mert mindannyian tudjuk, érezzük, hogy a Real Madrid történelmének egyik legmeghatározóbb korszaka véget ért szombaton. Ez a keret elérte a csúcsok csúcsát, ahonnan már csak lefelé vezet út, és ez különösen igaz rád, Benzema. Lehet nem megérdemelten, de kaptál idén egy utolsó utáni sanszot, hogy bebizonyítsd, igenis helyed van a Real Madrid történelemkönyvében. És ez sikerült is, a lehető legbenzemásabb módon. Bohózatba illően, a józan ész számára értelmezhetetlenül, de elévülhetetlen érdemeket szereztél az utolsó két meccsen szerzett 3 góloddal a történelmi triplázásban. Egy kicsit nekem ezek a gólok a karriered letükröződését jelentették: kicsit ügyetlenek, először kicsit húzza az ember a száját, de ahogy telik az idő, mégis egyre kellemesebben gondolok vissza rájuk, mígnem azon kapom magam, hogy a szívemhez egyik legközelebbi gólok lettek belőlük, épp az egyediségük miatt.

Most, 412 mérkőzéssel, 193 góllal és 115 assziszttal és megannyi szép emlékkel később elérkezett a tökéletes búcsú ideje. Innentől kezdve csak rajtad múlik, hogy képes vagy-e méltósággal távozni, vagy a hátsó ajtón kell majd meghunyászkodva lelépned, a szép emlékeket is lerombolva. Az élet megadta az esélyt, hogy az Arbeloa-i utat követve az idő múlásával halványuljanak a rossz emlékek és az emberek csak a legfontosabbra emlékezzenek veled kapcsolatban: a madridizmusodra. Mert az vagy, ízig-vérig madridista, és ezt senki nem veheti el tőled.

MrPaul

A Szerkesztőség köszöni MrPaul minőségi anyagát és biztatunk mindenkit, hogy bátran keressetek minket, ha valamilyen Real Madrid-témában vendégposztot írnátok és jelentetnétek meg nálunk.