Bajnokok Ligája: a kiszámítható sorozat

Akik legalább egy éve követik a Merenguést, azok valószínűleg tudták-várták, hogy posztcunamival készülünk szombatra. Igyekszünk a tavalyi mennyiség mellett a szintet is tartani (s, ha lehet: emelni). Terv szerint távolról indulunk (a mai téma: a BL, mint versenysorozat) és egészen közel érünk szombatra (a döntő… a DÖNTŐ). A posztok reggel 8:00 órakor élesednek majd, mint ez a mai is. Illetve lesz egy anyag, ami nem a fenti időpontban fog érkezni, de erről többet nem szeretnénk most elárulni. A minőségi írások és a hét forgatókönyvének megvalósításában több külsős együttműködőre számíthattunk, de most csak a mai napra tervezett vendégposzt szerzőjét fedjük fel előttetek.

Ezzel pedig át is adom a szót Sziklai Attilának, aki egy személyben futballblogger, szociológus, kommunikációs szakember és a Stretford End legelszántabb szerzője. Olvassátok, osszátok meg, kommenteljetek pro és kontra a témával kapcsolatban. /Jose/

Kaptam egy megtisztelő felkérést tőletek, amely úgy szólt, hogy a Bajnokok Ligája döntő előtt egy kicsit más szemszögből tekintsek bele az első számú nemzetközi kupasorozat belső mechanizmusaiba. Az alábbi gondolatokkal igyekszem eleget tenni ennek a nem könnyű feladatnak. A lehetőséget innen is köszönöm!

Többször írtam már a Bajnokok Ligája hőskorszakáról, ahol hevesen próbáltam megérvelni azt, hogy miért is volt izgalmasabb, sokszínűbb ez a sorozat a 2000-es években. Továbbá érveltem annak kapcsán is, hogy miért kellene változtatni ahhoz, hogy a sorozat ne fulladjon teljes unalomba, erről azonban később értekeznék.

Addig is szeretnék emlékeztetni mindenkit arra, hogy a BL 1992-ben 8 csapattal indult, 1999-ben pedig már 32 gárda találta magát a főtáblán. A sorozat iszonyatosan gyorsan idomult a nagyobb bajnokságok igényeihez, több szereplőt beengedve ezekből a ligákból. A kupasorozat ezzel végleg elválasztotta a skót, a belga, a svéd vagy az orosz ligát az angoltól, az olasztól és a spanyoltól. Ezen lépésekkel a BL a teljes BEK dogmáját hagyta maga mögött, amely 1955 óta ezen elv szerint működött. Egy nemzetből csak akkor volt két csapat érintett, ha esetleg a címvédő nem tudta megnyerni hazája bajnokságát (néhány példa: 1968: Manchester United, 1981: Liverpool, 1985: Juventus etc.).

Az 1999-es bővítést követően persze újra változtak bizonyos szabályok (megszűnt a második csoportkör vagy éppen többször átalakult a selejtező rendszer is), amelyek viszont leginkább kisebb módosításokat hajtottak végre a BL életében. A legnagyobb változást azonban mégis az hozta el, hogy a honi bajnokságokban is elindult egy nagyon erős marginalizáció, amely csak a legerősebbek, a legpiacképesebbek számára nyújtott igazi esélyt arra, hogy hosszabb távon is egy nagyon szűk elit tagjai lehessenek. Így valójában kijelenthető, hogy nem a BL változott meg önmagában, hanem a világpiac, amely csak a legerősebb franchise együttesekre kíváncsi. Ez pedig egyáltalán nem áll sok csapatból, és még annyiból sem állna, ha a PSG, a Manchester City vagy a Chelsea nem tűnt volna fel a színen. Ilyen szempontból tehát a magam részéről abszolút hálás vagyok annak, hogy a globalizált világ beindított pár nagykutyát, akik egyáltalán nem tudják hol elkölteni a pénzüket. Sokan és sok helyen írtunk már arról is, hogy ez egyben komoly piaci befolyást is jelent bizonyos rétegek számára, de ez itt most egyáltalán nem fontos téma.

Mi sem szemlélteti jobban ennek a szűk elitnek a kialakulását annál, hogy Olaszországban a Juventus 2012 óta megállíthatatlan, a Bayern München 2013 óta verhetetlen Németországban, Spanyolországban pedig 2005 óta mindössze egyetlen alkalommal nem a Real Madrid vagy a Barcelona lett a győztes. Természetesen ahogyan az illik, Franciaország sem maradhatott ki a játékból, így a csúcsgárdává emelt PSG 2013 óta mindössze egyetlen esetben nem lett bajnok, de az elmúlt 19 megszerezhető hazai trófeából 17 darabot begyűjtött.

Az egyetlen kivétel Anglia. Itt ugyanis három, alapvetően nagyon erős tradíciókkal rendelkező klub ragadta magához a gyeplőt az 1990-es években, amelyek gazdaságilag is erősebbek voltak a többieknél. Arsene Wenger poraiból támasztotta fel az egyébként már akkor is tízszeres angol bajnok Arsenalt, a megismételhetetlen Alex Ferguson a Liverpoolból csinált bohócot és a 18-7-es bajnoki trófea-számsort formálta 18-20-ra visszavonulásáig. A Liverpool pedig annak ellenére, hogy nem nyert bajnokságot 1990 óta, azért 3 FA Kupát, 4 Ligakupát, 1 BL győzelmet, 1 UEFA Kupát és 1 Európai Szuperkupát is begyűjtött az elmúlt közel 30 évben. A vörösök dominanciája látványosan megtört, de mindenki tudta és tudja, hogy a Liverpool nem lesöpörhető a nemzetközi futball térképéről és Manchester United szurkolóként remélem, hogy soha nem is lesz az. Ezeket a klubokat nem lehet olyan (arab vagy egyéb ázsiai) érdekkörök teljes irányítása alá juttatni, amelyeket a klub hagyományai, öröksége és rajongói elfogadhatatlannak tartanak. A klubokat bitorló amerikai tulajok kicsit elfogadhatóbban igazgatják a bizniszt és a kisebb lázadozások ellenére is mindenki alapvetően egyazon kultúrközösség együttműködéseként értékeli ezt a helyzetet.  Ott volt azonban két másik angol klub, ahol ez nem okozott problémát. Abramovics a Chelsea megvásárlásával indította el igazán ezt a vonalat a futball ragadozóinak piacán, így a Manchester City vagy éppen a PSG megvásárlásán már senki nem lepődött meg. Persze számos próbálkozás akadt még (Fulham, Malaga, Cardiff City, Monaco), amelyekről szintén külön bejegyzéseket lehetne írni.

A Bajnokok Ligája tökéletes leképződése lett ennek a marginalizálódásnak és 2005 óta mindössze két olyan együttes volt (2007: Milan, 2010: Internazionale), amely az itt említetteken kívül nyerte meg a sorozatot és ők sem a kispályások közül kerültek ki. A helyzet pedig már azt tekintve is súlyosbodik, hogy kik érik el a legjobb négyet vagy éppen nyolcat, de én ezzel most egészen biztosan nem fárasztanám a kedves olvasót, hiszen megtettem már ezt számokkal a saját blogomon. Éppen ezért érvelnék amellett, hogy a sorozatot valamilyen formában, de ki kellene szélesíteni. Nincs nálam a Szent Grál, de azt látom, hogy ahogyan meghaladta a kor a 8 csapatos Bajnokok Ligáját, úgy az 1999-ben létrehozott 32 fős mezőny is nagyon szűk már és kizárólag azokat támogatja, akik egészen biztosan minden alkalommal ott lesznek a sorozatban. Ez jelenleg a Bayern München, Juventus, PSG, Barcelona, Real Madrid, Manchester City, Atletico Madrid, Benfica nyolcast jelenti. Ők azok, akik az abszolút állandóságot képviselik az elmúlt években. A Chelsea, a Manchester United, az Internazionale, az AC Milan, a Roma, a Dortmund, a Porto vagy éppen a Valencia is maradtak már le a főtábláról, van olyan, aki egyszer, van olyan, aki többször is. Manapság egy vagy két rossz év kihatása sokkal nagyobb horderejű is lehet ezen gárdák esetében, hiszen Bajnokok Ligája nélkül nem válik vonzóvá egy klub, és rossz igazoláspolitika elindításával nagyon könnyen képes lehet elindulni a lejtmenet irányába. Ennek bizonyítékai különösen Milánóban látszanak igazán. Az elit tehát koncentrálódik, és a Bajnokok Ligáját az elkövetkezendő esztendőkben is ugyanazok a csapatok fogják uralni majd. Egyáltalán nem véletlen az EB vagy VB létszámának növelése sem, amely egyrészt garantálni szeretné a legnagyobbak helyét a rendszerben, másrészt egy fajta piaci nyitást is képvisel. Mindezek mellett szintén nem meglepetésszerű a kiszélesített klub vb vagy a mini vb ötlete sem.

Éppen ezért nem gondolom, hogy a tőletek briefben kapott angolok főnixszerű feltámadása holnaptól megindulna, hiszen a saját ligájukban továbbra is öldöklő harc folyik a legjobb négyért, a bajnokságban alig akad sima mérkőzés és bizony itt már tényleg csak a pénz segít a legnagyobbaknak a kiemelkedésben. Ebben pedig a két manchesteri gárdán kívül senki nem tud elnyúlni a világ végéig. Guardiola együttese jelenleg arra törekszik, hogy a fentebbi ligákhoz hasonló dominanciát tudjon kialakítani. Azonban a rafkós spanyol is pontosan látja, hogy ezzel sokkal nehezebb lesz a szigeteken, mint amit Spanyolországban vagy Németországban tapasztalt. Nem véletlen, hogy a Manchester City továbbra sem fog leállni a költekezéssel, hiszen pontosan tudják, hogy ha a valódi, kétfrontos gyilkos harc működtetése a cél, akkor kell a minőség és a kellően mély keret. Nyilvánvaló, hogy a szakmai munkát sem szabad kispórolni a klubok mögül és eltagadhatatlan az is, hogy ma egy Liverpool, egy Chelsea vagy egy Manchester United semmilyen formában nem olyan jó, mint a Barcelona vagy a Real Madrid.

A Bajnokok Ligája reformmegoldása, amely biztos főtáblás helyet kínál a négy legnagyobb liga top négy csapatának, abszolút csak ideiglenes megoldásként működik, hiszen nem oldja meg a korábban feszegetett problémát. Az elitek számára kialakított liga egyelőre megoldatlannak látszik. A bajnokságokból ugyanis képtelenség kiemelni a legnagyobb klubokat, hiszen ez amorf helyzetet okozna és évszázados tradíciókat írna át. Egyáltalán nem véletlen, hogy az óriási ötletbörze mellett ennek a ligának az ötlete teljesen elsikkadni látszik. Ugyanakkor szomorú, hogy helyette a bővítés valamilyen formájú ötlete sem merül fel. Így a jelenleg látott helyzet még általánosabbá válhat, és újra a BEK-hez hasonló korszakok (Real Madrid 1956-60, Ajax 1971-73, Bayern München 1974-76, Liverpool 1978-1984) jöhetnek a BL-ben, amikor egy csapat dominálja három-négy évig a ligát, majd más veszi át a helyét egy hasonló periódus idejére. A Real Madridot véleményem szerint újra a Barcelona, vagy a PSG, Manchester City duó követheti. A katalánok egyébként már elszalasztották a Real Madridhoz hasonló dominancia lehetőség 2008 és 2012 között. Azzal pedig valószínűleg éppen ti magatok értetek egyet leginkább, hogy egy sokszínű, diverz, a végletekig kiélezett sorozat sokkal jobbat tesz a futballnak, mint néhány korszak, amely váltogatja egymást.

A szombati fináléban én ezúttal egyértelműen a Real Madrid mellett teszem le a voksomat. A királyiak abszolút feláldozták ezt a szezont a Bajnokok Ligája triplázás oltárán egy hihetetlen történet reményében és másként ez már biztosan nem is ment volna idén. Így azért alighanem jövőre Madridban is komoly erősítéseken kell, hogy törje a fejét a vezetőség.

A kijevi stadionról egyébként személyesen élményem is van 2012-ből, amikor a fanatikus angol szurkolók gyűrűjében szurkolhattam végig az igazi hullámvasútra emlékeztető angol-svéd csoportmérkőzést. Igen, én láttam élőben Andy Carroll gólt!

A fináléhoz tehát sok sikert kívánok és bízom benne, hogy a mérkőzést követően nem a játékvezetőkről, hanem a futballélményről beszélgetünk majd!

Sziklai Attila

A fenti anyagot tengermély tisztelettel köszönöm Attilának! 

UPDATE! Jose a Teljes Terjedelem podcastben járt, ahol a Real Madrid, és a BL döntő mellett egyéb témák is terítékre kerültek. Hallgassátok itt beágyazva, a TT soundcloudján vagy honlapján! Köszönjük a lehetőséget ezúton is!