Categories: La LigaÖsszefoglaló

Laza főpróba

Súlytalanabb találkozó alakult ki, mint azt előre gyanítani lehetett. Pedig a kezdeti stádiumban abszolút nem lehetett tapasztalni ezeket a jeleket. A Las Palmas dominált, energikus letámadásával nekik kedvezően alakították a játékot. Komolyabb helyzetig mégsem tudtak eljutni. A Real kezdőjéből kiindulva, tulajdonképpen arra lett predesztinálva, ami történt. Köszönhetően a gyors és veszélyes játékosoknak, sejthető volt, hogy elég lesz egyet hibáznia a hazaiaknak, és villámgyors kontra keretében büntetni fogjuk. Ez meg is valósult, onnan pedig le is zárult az összecsapás lényegi része. Mindez két következményt vont maga után. Egyrészt Paco Jémez kilencedik alkalommal is elbukta a Real elleni mérkőzését. Így már összesítésben hét rúgott és 35 kapott góllal áll, ami nem egy világbajnoki stat. Másrészt, folytatva a statisztika vonalát, a királyi gárda javítani tudta a Cristiano Ronaldo nélküli eredményeit. Tudniillik ezt megelőzően a szezon során 6 bajnokin nélkülöztük a legnagyobb sztárunkat, ebből 3 győzelem, 2 döntetlen és egy vereség jött össze. Azaz a CR nélküli Real 50%-ban nem húzta be a meccseit. De a tegnapival már 57%-ra módosult a 3 pontos találkozók aránya, azaz átbillentünk a pozitív zónába. Persze  mindez csak játék a számokkal, mert önmagában ebből az eredménysorból nem lehet azt levonni következetésként, hogy CR jobb, avagy nélküle meg gyengébb a Real. Csupán azt árulja el, hogy általában CR hiánya együtt jár a csapat nagy mértékű átforgatásával, ami vegyes eredményeket szül. Összefoglaló következik. 

Szóval, Jémez legénysége egészen bátor haditervvel állt ki. Ahogy a PSG nem mert letámadni, úgy ennek a Las Palmasnál nyoma sem volt. Egy szép periódust produkáltak, amikor is sikerült a vendégek térfelére tolni a játékot. Még labdavesztés után sem estek kétségbe, mert több ízben is meg tudták állítani a Realt. Persze megjegyzendő, hogy nem pörgött 100%-on a habfehér gárda. De ennek dacára is korrektül helytálltak a hazaiak. Tartott mindez a 26 percig, amikor labdát szereztünk a térfelünkön, és Modric pazar átadásából Bale nyargalhatott végig 30 km/h-val, majd kilőtte a hosszút. Szintén széljegyzetként odabiggyeszthető, hogy pár perccel korábban Asensio ugyancsak kontrából már megszerezhette volna a vezetést. Tisztán látszódott hol lesz ennek a Las Palmas által pályára tett tervnek a gyenge pontja. Csak várni kellett volna a fáradásra és a hibára. Persze ezt Modric és Bale megelőzte. A walesi egyébiránt remek sorozatot fut, mert mindent egybevéve 9 gólnál jár ebben az évben. Sőt, 2013-as önmaga is felszínre bukkant, mert utoljára abban az évben, az Almeria ellen tudott többször kapura lőni. Akkor 10-szer, most 8-szor. Nyilván helyén kell kezelni őt is, meg ezeket az adatokat, mert könnyen abba a hibába eshetünk, hogy túl sokat várunk el tőle. Most egész jól megy neki, de nem gondolom, hogy ezzel legitimálta vagy legitimálni fogja az itt maradását. 

A tegnapi 8 lövése. 

Back to the business. A gólt követően jött a represszíó, Nacho taposta meg véletlenül az ellenfél játékosát, aminek következtében a bokája kifordulhatott, és ezután le is kellett hozni. Az arcáról az jött le nekem, hogy komolyabb dologról van szó. Meglátjuk, de nagy érvágás lehet a csapatnak a spanyol jolly joker hiánya, mivel mindig tudja hozni a stabil teljesítményt bármelyik posztra pakolja az edző. Egyébként Hakimi állt be helyére. Aztán még ápolni kellett Ximo Navarrót, ezért inkább Nachó szomorkodását nézhettük, mint a játékot. De végül csak folytatódott a mérkőzés. Azonban  eléggé leült, ami talán oka is lehetett a hibának, amit a fiatal las palmasos, Jonathan Calleri elkövetett. Lankadt a figyelem és baromi botor módon akart szerelni, aminek természetesen buktatás lett a vége. Nem volt egy komoly, de abszolút befújhatónak láttam. A labda mögé nem más, mint a csékánk állt oda. Benya pedig be is tekerte ahogy kell.  

A második játékrész sem kecsegtetett komoly játékkal, mert a 0-2 tudatában már a hazaiak sem kapartak annyira. Mi meg pláne nem. Ha nem tépitek le fejem és hajítotok a pokol kutyái elé vacsora gyanánt, akkor ezt a játékrészt le is tudnám annyival, hogy volt egy-két helyzet, de döntően csak csordogált a meccs. Ezt csak a kissé lazán befújt újabb tizi szakította meg, amit ezúttal Bale végezhetett el. Remekül hajtotta végre az egyszer biztos. Még lehetett volna növelni az előnyt, ismét Bale, majd később Benzema révén, de mindkettő kimaradt. A Las Palmas előtt is adódott egy ordító helyzet, Navas hibája után, de a hazai csatár kihagyta az ajtó-ablak ziccert. Maradt a 0-3-as vendég győzelem. A meccs legjobbja pedig Bale lett. Legalábbis a whoscored alapján. De meg kell hagyni, hogy hasznos, gyors, valamint hatékony volt a walesi szélvész

Persze kellett hozzá a középpályán Modric, aki a gólpassza mellett egyben tartotta a csapatrészt. 

Bejárta az egész pályát.

Apropó, ha már középpálya. Azt mondtam, hogy miként állt ki a Real? Nem. Na, akkor még azt bepótolom. Szóval papíron 4-4-2 volt, Lucas, Modric, Casemiro és Bale középpályával. Elől pedig Benzema és Asensio- De valójában dinamikusan változott, Bale visszazárási kedve szerint ugrálgatott az előbbi formáció és a 4-3-3 között. 

Összességében, ezen is túl vagyunk, és nem arckaparóan szar játékkal. 1-2 villanással és a hazaiak hibáival sétagaloppá vált tulajdonképpen. Ezt az Estadio Gran Canariában eltöltött 90 perces edzést követően mindenki visszatérhet Madridba, hogy folytassuk a Juve elleni felkészülést. Nem lesz körömrágóan hosszú, mivel kedd este már Torinóban fogadnak a Zebrák. Vadászatra fel és jöjjön a BL döntő visszavágója. 

Zizou

Share
Published by
Zizou

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago