Nos, az első bő 5 percben még megpróbált valamit elérni a letámadással a Numancia. De a 10. perctől már csak egy csapat volt a pályán, amelyben a fiatalok éltek a lehetőséggel és felszabadultan, nagy kedvvel fociztak – még ha nem is hiba nélkül, de bánja kánya. Talán csak a két középhátvédünk nem igyekezett egy-az-egy elleni szitukba bonyolódni, a többiek keresték a lehetőségét ennek. Mayoral bőrt adott, Ceballos bőrt akart adni, Asensio lendületben mutatta be a testcselt. Kellemes látvány volt mind.
A jobb oldalon több alkalommal láthattuk, ahogy Dani, Lucas és Asensio a létszám-azonos játékhelyzetet hogyan játssza ki: a végére Lucasnak tere és ideje volt beadni a labdát. Ehhez pedig annyi kellett, hogy a háromszögek közben egyikük a box irányába mozgott és csak ezzel elmozgatta a védőket, akik szabadon hagyták az oldal- és alapvonal felé mozgó Vazquezt. Már elsőre is feltűnő kombináció volt – mert ilyeneket nem látunk a „Nagyoktól”, másodjára pedig a labdafelhozatalnál ezt vártam a srácoktól. Nem is kellett csalódnom. A háromszögelést a tizenhatos előterében is többször megindították a srácok, de az első félidőben még nem jött össze tökéletesen. Ám sokkal inkább ezt nézzük, mint az (n+1)-edik beadást, ugye?
Külön élmény volt Llorente labda nélküli mozgását figyelni. Állandóan mozgásban volt. Nem egy brazil tank, na. A labdát a mozgékonysága, fordulékonysága és technikája miatt fedezi kiválóan. Igaz, hogy egy gyengébb ellenfél volt a pályán, de ne vegyük el tőle, hogy uralta a pályát, tudta, hogy mikor hova kell helyezkedni. S ha néha lemaradt volna, a ebessége miatt behozta a hátrányt. Folyékonyabb vele a játék, mint Casemiróval. A brazilnak is meg vannak a saját skilljei (pl. piros lap nélkül hoz le szezonokat úgy, hogy mindig, de mindig a határon billeg), de a fiatal spanyol a gyorsabb játékátmenetet (támadásból védekezés és fordítva) és a kis területen való kreatív megoldásokat egyszerűen jobban tudná segíteni. Sír a szívem, de nyugodtan írhatom a többi szerző nevében is, hogy sír a szívünk Llorente kezdőtagsága miatt.
Ó, igen. Ne felejtsük el, hogy kaptunk egy gólt a félidő végén. Ebben semmi meglepő nincs, Zidane alatt az a csoda, ha nem kapunk gólt egy meccsen. Nem rosszindulatból írom; a statisztika velem van. 😉
ReAlantos:
Mivel így a meccs után, éjféltájt (sőt, után) már nincs agyam saját gondolataimat a rendelkezésetekre bocsátani, így inkább a szerkesztői chatben leírtakból szemezgetnék nektek (lila lenni ReAlantos).
Először Theo került a figyelem középpontjába:
Majd következett az a helyzet, amikor Ceballos alapvonaltól visszapasszolt labdáját Nacho ellőtte Lucas elől:
Majd egy ritka egyetértés két szerkesztő között (amely amúgy is ritka, kettejük közt pedig csodaszámba megy
Néhány nem feltétlenül összefüggő gondolatfoszlány:
Végül a csikócsapat beskatulyázása:
Csak egy gondolat a végére tőlem: a középpályánk nagy dolgokra predesztinál minket, a többi csapatész meg ezt próbálja ellensúlyozni.
Sultan:
Ahogy a fentebbi szakaszban is idézi ReAlantos a szerkesztőségi csetből, számomra megerősítést nyert, hogy ha a fiatalokat önmagában dobja be Zidane, akkor ez kevés. Nincs még akkora önbizalom, nincs még meg a meccsrutin, nincs meg az összhang. Ugyanezt kértem számon Zidane-on a legutóbbi összefoglalómban. Nyilván úgy gondolta a miszter, hogy egy Numencia ellen itthon nehogymá’ kevés legyen a juvenil, pláne, ha 3-0-ról indulunk, és ebben azért igaza is volt. Most is úgy gondolom, hogy a megelőző szezonban is úgy tudott időnként nagyon jól játszani elől Asensio, Morata vagy Lucas Vazquez, hogy mögöttük Kroos és Modric osztogatott és Casemiro szűrt. A teljes csapatot nem lehet lecserélni jelenleg, mert ez így nem működik. A legnagyobb bajom továbbra is az, hogy ez így, ebben a formában, nem a fiatalok beépítése, hanem azok elszeparálása a (Zidane szerint nem lézető) „A” csapattól. Értem én, hogy most a Villarreal jön (egyébként nagyon rossz passzban vannak), és oda kell tartalékolni, csak eszünkbe se jusson az ilyen meccseket a fiatalok beépítésének gondolni. Ez a tapasztaltabb játékosok pihentetése.
Ezen a kupameccsen Nacho és Carvajal jelentette a „tapasztalatot”, és láss csodát, Carvajal beadásából jött a vezetés. Nagyon kellett volna középpályára is egy „oszlop”, vagy kettő, és akkor egészen más képe lett volna a találkozónak. De ha valamikor, akkor most megtehette Zidane, hogy így álljunk fel. Remélem a kívánt előny megmutatkozik majd a pihent játékosok jóvoltából a hétvégén!
A másik vonatkozás, melyre szeretném felhívni a figyelmet, egy új elem a Zidane kommunikációjában. Azt tudta mondani, hogy „Mindaddig bízom a rendszerben és a keretben, amíg el nem küldenek!” Ugye nem csak én hallom ki ebből, hogy hatalmas valószínűséggel megváltozott a hangnem a Real vezetőségében is. Ennek se lesz semmi pozitív hozománya. Ilyenkor szokott a mellőzött játékosok agyában dolgozni a vezérhangya, hogy hátha a következő edzőnél nem lennék ennyire mellőzött. Ez nagyon rossz folyamatokat szokott elindítani. A válság belül is eszkalálódik, és ha közbejön még pár kínos eredmény, annak az események felgyorsulása lesz a következménye.
Nem azt javasolnám Zidane-nak, hogy a könytárból már ne vegyen ki nagyon vastag spanyol könyvet, inkább azt, hogy találja meg a kulcsot ehhez a kerethez, mert a potenciál nagyon is ott van bennük. Nem tudom, hogy korbács kell nekik és/vagy cukorka, de Zidane-nak tudnia kellene.
Jose lezárja pár nyitott kérdéssel:
Zidane szerint Mayoral lecserélése csupán taktikai okokra vezethető vissza. Emlékezzetek: 2-1-nél érkezett egy támadó helyett egy védekező középpályás a másodosztályú ellenfél ellen…. Bevált a változtatás? Szükséges volt ez?
5-1-nél tényleg Isco és Casemiro a két csere? Nem lett volna jobb a Castilla-arcokat beküldeni?
Fuenlabrada ellen a 2. meccsen, otthon, ugyanígy X lett. ZZ továbbra sem engedi el ezt a minimalista dolgot. Pedig nem működik. Mikor engedi el edzőnk ezt a felfogást?
Ti jöttök!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
szerintem ez változott azóta, megszűntek kb a hosszú passzok, védekezésben meg úgy van a csapat h majd case megoldja, aztán nem mindig. pont néztem egy guti összefoglalót, és akkor eszméltem rá, hogy most kb azóta döcög a szekér amióta nincsenek mélységi passzok, csak tili-toli cselezgetés majd ostoba mód beívelés felállt védelemmel szemben.
https://www.youtube.com/watch?v=AJBApL5rxI4
Kint a beharang
Ránk fért egy könnyebb ellenfél most a kupában. Még mindig lehet egy +2 kupás szezon, ami azért nem rossz.
De ami lényeg, hogy a fiatalokat sokkal többet kell használni ezután és nem csak a kupában.
Elsősorban Vallejo, Ceballos, Kovacic és Asensio játékperceit kell drasztikusan növelni.
holnap 16.15-kor kezdünk, hány fiatal lesz a kezdőben?
ha továbbjutunk a Barca jön
tényleg? én azt hittem minden fordulónál külön sorsolnak
tényleg újat sorsolnak, igy módositom, jöhet a Barca is
Leganes a CdR ellenfelünk. Espanyol-Barca is lesz, én a Barcát szerettem volna ide, de sebaj
Ellenük talán továbbjutunk :)
az már necces párharc lesz
vicc h bemákoltuk őket. Mondjuk ha így is kiesünk, akkor lehet meglibbennek majd a fehér zsepik.
https://s1emagst.akamaized.net/products/5507/5506352/images/res_63a8b94b18dffccd03766622134e3b85_200x200_r9pp.jpg
Guti ❤
https://twitter.com/LaLiga/status/951590189540900864
És akkor még csatár volt :)
<3
Savio mit lenyomott a 3. Guti gól előtt :)))
Azt néztem, hogy a 3. gólt Benz úgy rúgta volna a kapusba, hogy csak úgy füstöl. Ha csak nem esik el, csak úgy spontán a fűben. :D Oh anyám, de szeretem a csapatomat! Nem játszunk jól, de legalább annyira szarul, hogy azon már tudok nevetni, miközben belül azért darabokra törik a szívem. T_T
Szerintem többünkben előtört ez a képzelet :D Bevallom, bennem is. Főleg azután, hogy megnéztem másodszorra, és látszott milyen finom bokamozdulattal - tudatosan! - emelte/pöccintette át a kapus felett.
Igen, látszott a tudatosság a gólban. De ez már nem divat, most már az izomból kapusba/kapu fölé a menő.
A Real Madrid idei védekezése prezentalva rengeteg gyerek által
https://www.facebook.com/bellak.peter/posts/10156008712499860
Remélem a csapat látta a Barca meccset, pl. a második gólt, Alba egyszerű passza, miért nem tud ilyet Marcelo? pedig jobb játokosnak tartom mint Albánál. na és a harmadik gól...
Marci mutasd meg mit tudsz.
Villareal ellen várom 3-4 gólos győzelmet!
Azért az a passz a 3. gól előtt nagyon ott volt. Én Kroos-tól esetleg Modrictól nagyon megörülnék egy ilyen passznak :D
úgy gondolom nekünk több olyan játékosunk van aki ilyen passzokra képes, miért nem látunk ilyet? sok elhibázott beadást azt látunk.
Baromi egyszerű, szerintem legalábbis. Az ilyen passzokhoz két dolognak kell megtörténni: a fogadó játékosnak ideális területre üresbe kell mozogni, a passzolónak pedig ezt észrevenni, és odatenni a labdát a jó ütemben. Nálunk előbbi dolog általában hiányzik, mert CR és Benzema bent állnak, mint két fasz. Meg lehet nézni a két hétvégi gólt, Bélus milyen szépen bemozgott üresbe, jött is egyből a két bogyó Kroostól és Iscótól. De összességében a szezonban baromi kevés ilyen látunk.
Szerintem is-is. Elég sokszor látom, hogy fut be adott játékosunk üres területre, de még sem megy a passz, sem Kroos, sem Modric, sem pedig Isco nem nagyon vállalkoznak ilyenekre. Néha Kroos áttolja Daninak, ami valami hasonlót eredményez, de az esetek többségében vagy nem veszik észre a lehetőséget, vagy nem akarják. Vagy passzolni nem akarnak már az oly nagyszerű támadóinknak, hisz már ők is tudják, hogy hiába. Benzema már védő segítsége nélkül is elveszíti a labdát, CR-t meg már a járókeretes, félvak nagyanyám is lefutja. így vagy úgy, de szomorú, hogy ideáig jutottunk. :(
Hát, ezt a focit tőlem jobban olvasók majd biztosan meg tudják indokolni, de szerintem speciel most nem nagyon van senki, aki szélről tudna indulni befelé a 16os környékén szabad területre, mert a taktikai repertoárban nincs ilyen szituáció :(
Ma délben sorsolnak a CdR-ben. Tuti befigyel valamelyik az Atleti, Barca, Valencia hármasból.
nem is volna baj
Jogos, ha rövid időn belül megint szanaszét lesz verve a csapat, plusz utána jön a PSG is, az már valószínűleg tényleg változásokat fog generálni.
Zidane ha behozza a 4. helyre a csapatot akkor marad. Szerinted mi változna akkor? Most se kellett senki neki. Marad minden a régiben valószínűleg. Vagy ha megy (nem alapember, az nem fog) vki akkor helyette veszünk és ennyi. Én ebben biztos vagyok hogy ha marad ZZ ugyanígy itt lesz a BBC. Jelenleg így álunk szerintem.
Én viszont abszolút nem vagyok biztos abban, hogy Zidane marad ez után a katasztrofális szezon után. Ha a PSG leszopatja a csapatot, akkor semmiképp.
Szerintem a BL duplázás miatt kapni fog még egy évet, hogy bizonyítson kijavítsa az idei évet. Viszont, hogy azt végigviszi-e az már kétséges, ha marad minden ugyan így. Az idei (2017-es) nyár is fontos lett volna, de a 2018-asra ez aztán főleg igaz.
Nyáron okosabbak leszünk! ;) :D
Btw, ha Zidane maradása egyben Benzike maradásával is jár, akkor részemről c'est la vie.
Te kis durci kecske :D
Amúgy szerintem erre van esély, hogy bekövetkezzen. Mármint, hogy marad Zidane. Mert abban biztos vagyok, hogy ha marad Yazid, akkor marad a kameraman is.
De azt te is tudod hogy akkor arra még egy szezonunk rámegy. Egyszerű játék a futball: a kezdő sípszótól 11-en játsszák. Te, mint matematika-kedvelő, biztosan hamar kiszámolod, hogy ha egy csapat egy szezonon keresztül 10 emberrel áll ki 11 helyett, akkor sok esélye nem lesz bármit is nyerni :D
Persze én ezt megértem, és tudom is, teljesen.
Hát... talán az összedás még megy :)
Amúgy biztosra ezzel kapcsolatban nem nagyon mondhatunk semmit. Ancelotti esetében sem gondoltam volna, hogy azért elküldik, mert a 2. éve gyengébben sikerült. Nem kis idő eltelte után vele is megnyertük a BL-t, meg még egyéb trófeákat is. Ő is megérdemelte volna ezek után hogy maradhasson, és bizonyíthasson a 3. évében. Mégsem kapta meg erre az esélyt. Szóval én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy Zidane maradhat a következő szezonra is. Szerintem ő csak akkor fog maradni nálunk, ha esetleg a BL-ben ismét jól fogunk teljesíteni.
" BL-ben ismét jól fogunk teljesíteni"
Ez mit takar a Te értelmezésedben? Ez mindenkinek mást jelenthet, ez így túl szubjektív :D Vagy Perez szemében jól? :D
Az én értelmezésemben már az elődöntő odatartozik. Azt viszont tényleg nem tudom, hogy Perez papánál mi számít jó teljesítménynek. Lehet hogy neki csak a döntő, vagy annak a megnyerése az.
Technikailag egy kupát meg kell nyernie az adott edzőnek. Ha 0 kupa lesz, vagy elveszíti a csapatot menet közben, akkor azonnal reagál Papó.
Sokat nem is érdemes ezen filozofálgatni :) Nyáron kiderül :)
Erről van szó. :) Azonban én tényleg nagyon kíváncsi vagyok/leszek, hogy minek kell ahhoz történnie, hogy Zidane elveszítse Perez papa bizalmát.
kicsit hülye ez a helyzet, mert alapjáraton ideális a látszat, mármint Zidane, BL duplázás, minden adja magát, hogy ez így jó legyen.
de hát ahogy a romantikus kapcsolatokban, így talán itt is inkább csak rosszat szül a halogatás és az esélyek.
szóval nem feltétlen lenne jó, ha jönne pl. egy-több sztárjátékos, akivel/akikkel egy közepes szezont letolnánk és folytatódna, ami van
Szerintem sem. Teljesen mindegy hogy most esünk ki ellenük, vagy a következő körben. Ha meg esetleg jó játékkal tovább megyünk, annál jobb.
nemtudom, megfelelő-e ide ez a cucc - de szerintem releváns, mert ugyanaz az ellenfél, mint nekünk hétvégén, első félidő highlightjai. a harmadik gól előtti gólpassz a kedvencem. (egy full back fejezi be). Igazából nagyot megy Valverde pragmatikus focija, pedig első ránézésre -vagyis számomra- nincs ebben taktikai zsenialitás, csupán iparosság, de az megfelelően.
https://www.youtube.com/watch?v=marAZRRxLgs
Zseniális gólok ! Valverde egy kibaszott nagy fogás volt nekik,Messi a toppon ott lesz Cou meg Dembelé. Szerintem megint pár évig minden fasza lesz a szomszédban.
ejha, ezt jó volt végignézni. nem bánnám már ha nekünk is jönne valami hasonló, mondjuk holnap!
azér Suarez helyzetfelismerése zseniális volt a 4. gól előtt...
A Barca taktikaja sem atomfizika jelenleg, de a legnagyobb kulonbseg,h amit ker toluk az edzo azt megvalositjak es elol valamint a kapuban hihetetlenul hatekonyak,igy nagyon egyszeru jatek tud lenni a foci. A Celta nagyon kimerult ebben a Barca-Real-Barca menetben.
Zidane barmilyen kokler,meg továbbra se tud helyettük pontosan passzolni es helyettük berugni a helyzetet meg fegyelmezett védekezést produkalni. Meg a minimum taktikai elképzelést se valositjak most meg. Nem is tudom,h egy aprolekosan lebontott taktikával mit kezdenenek? Meddig tartana begyakorolniuk, sikerulne e? Egyáltalán elfogadnának e ilyet vagy tobb tavozo lenne? Benitez mindent kontrollalni akart, tudjuk az mennyire izlett nekik. Nem tudom meddig lesz Zidane, de nehez lesz a kerethez alkalmas edzot talalni,mert többnyire a nagy szabadsagot elvezik a sracok ami meg akkor mukodik ,ha motivaltak es jo formaban vannak.
A benítez v van gaal fele precizios hadmuveletes taktika soha nem fog igazán működni a két spanyolnál. Capelloe más tészta.
Capello legutolsó regnálása emlékezetes volt, úgyhogy simán bevállalnám még1x. Mármint, hogy ő legyen az edző, nem volt vele semmi kamerázni való témám. :)
Elkepzeltem a jatekosok arcat,ahogy bejelentik nekik,h Capelloval edzetek mostantól. :D
Ezt kínzás volt végig nézni... jelenleg fényévekre vagyunk az ilyen játéktól..
Persze h van helye, ha elemzés és jó példa miatt van itt.
Hát, ami szép az szép. Viszont nem tudom meccsen hogy volt, de az összefoglaló alatt nem láttam egy árva Barca játékost sem a 11-es pontnál ácsorogni arra várva hogy majd befejeljen egy szélről érkező beadást. Taktika az ilyen? Ugyanmá!
Szerintem Semedo vagy Alba ha ívelni merne akkor Valverde 0-24-ben shemale pornóval bünteti őket. Mást nem tudok elképzelni.
Egyébként Messi egy kibaszott zseni mást nem tudok mondani.