Categories: BeharangozóLa Liga

Bilbaoban bizonyító banda(?)

A hétközi bravúros kupameccs után Baszkföldre megy a csapat megbaszkodni megverni a bilbaói atlétikus csapatot. A vendégek háza táján a gyatra szezonkezdetet követő még gyatrább szezonfolytatás okán hangos a sajtó, mind öltözői problémáktól, mind potenciális igazolásoktól. A hazaiak szintén kifejezetten gyengén kezdték a szezont. A tabella 16-ik helyén állnak, 13 kör után 13 ponttal, az utolsó öt meccsen győzelem nélkül. Nézzük mire számíthatunk!

Az elmúlt 5 szezonban kifejezetten pozitív mérleget hoztunk a baszkok ellen. 10 meccsből nyolcszor hagytuk el győztesen a parkettet, egy-egy iksz és bilbaói siker ellenében. 27-9-es gólkülönbséggel. Szóval statisztikailag a várható végeredmény 2,7-0,9.

Mai okos megállapításom után vizsgáljuk meg az ellen játékát. 14 gólt lőttek és 18-at kaptak eddig a bajnokságban, házi gólkirályuk a veterán Aduriz, 5 találattal. Eddig az összes góljukat a 16-oson belülről szerezték, és egy kivételével onnan is kapták őket. Átlagosan 47%-ban birtokolják a labdát, szemben a vendégek 57%-os mutatójával. Eddig kétezerrel kevesebb passzkísérletük volt, mint a királyiaknak, és ezek is 7%-kal kevésbé pontosak. A kialakított helyzetek számában 80-nal állnak rosszabbul vendégeiknél. Elmondhatjuk tehát, hogy egy Real Madrid által dominált meccsre számíthatunk.
Védőoldalon feleannyi gólt eredményező hibájuk volt, mint amennyit a csodás madridi védelem összehozott (és akkor még a sajtó szerint ide akarják hozni az ilyen szempontból Ramosi magasságokban járó David Luizt), de a 13 meccsen bekapott 18 gól nem túl hízelgő a védelmükre nézve.

A nem túl rózsás bajnoki teljesítményt sikerült megkoronázniuk a Fuenlabradanál is kevésbé acélos Formentera csapata ellen végrehajtott dicsőséges kupakieséssel. A 96-ik percben rúgta a továbbjutást érő gólt a harmadosztályú kiscsapat, holott a sztárok közül végig a pályán volt Laporte, Williams és pályára lépett Aduriz is. Ezeken felül átigazolási hírekkel is súlyosbítva van a csapat, hiszen a fiatal Kepa épp a királyi gárdához készül igazolni télen vagy nyáron, míg Williams és Laporte neve minden átigazolási szezonban összeboronálódik néhány angol nagycsapattal.

Ha már igazolások, akkor nézzük az elmúlt időszakban a galaktikus érát túlkompenzáló vendég gárdát, akik egy ideig minden pénzt támadóba öltek (amikor már nem kellett volna, akkor is), mostanában meg semmit (amikor kéne, akkor se). A nemzetközi helyzet fokozódott az elmúlt napokban, hiszen a vicces labradorok elleni hulladékot nem lehetett a bíróra, Ronaldo vagy Benzema szar formájára, a sérültekre, a hibátlanul védekező ellenfélre, a karriermeccset játszó kapusra vagy a szerencsétlenségre fogni. Mert ezek közül egyik se volt meg. Ami volt, az az egész szezonban látott koncepciómentes szar játék, a vaktában bebikázott beadások, a tanácstalanság, és a küzdőszellem hiánya. Hiszen felküldtünk 3 középpályást a föld legtehetségesebbjei közül, akik kis területen elsőosztályú csapatok védelmét is képesek megfingatni, két oldalon olyan szélsőhátvédekkel, akik sebességben képesek megverni az ellent és képesek védelem mögé adott labdákból a második hullámban jövő középpályásoknak visszagurítani. Rajtuk kívül ott volt az utánpótlás két legújabb ékköve, akik szabadon mozogva és cselezve, okos, rövidpasszos játékkal segíteni tudták volna az első csapat játékosait, elől pedig egy bizonyítási vágytól égő csatár, aki képes részt venni az ilyen összjátékokban, és képes befejezni helyzeteket. Erre azt kaptuk, amit megszoktunk. Kicsit fáj, hogy a fehér balettből fehér b@sszukközépre lett. A két Castillás a vonal mellé volt ragasztva, ami az egyiküket teljesen kivette a játékból, és kombinatív rövidpasszos játékot se nagyon láttunk (már megint). De ez az egész a sajtónak is feltűnt végre, de nem azokon csattant, akiken kellett volna (ZZ & the gang), hanem az ifistákon.

 

Amit Sultan említett a Malaga elleni beharangozóban, az pedig továbbra is áll. ZZ nyilatkozatában ugyan beismerte, hogy nem voltak a legjobbak, de az ellenfél minőségére hivatkozott, ami azért minimum vicces. Egy harmadosztályú csapatnak életük meccsén se kéne komoly megterhelést jelentenie a Real Madrid második sora számára se. Nem tudom, hogy csak a sajtó felé kommunikálva ilyen elnéző és védelmező a csapattal szemben, de nagyon remélem, hogy igen. Ha ugyanis a csapaton belül sem fogalmaz meg kritikát, az alsóhangon aggályos. És mostanában egyre inkább erre kezdek gyanakodni. Illetve a saját magával és az edzői stábbal szemben megfogalmazott kritikák mennyisége és minősége sem biztos, hogy elégséges.

Próbálok optimista lenni, hogy majd most kilábalunk, most végre észreveszi a hibákat a főnök, most végre változtat a játékon, de egyre kevésbé tudok az lenni. Már csak az előző poszt alatti kommentszekcióban Cruyffista által leírt tavaszi fomaidőzítésben tudok bízni.

A meccs 20:45-kor kezdődik a Sport2 adja. Tippeket 19:30-ig adhattok le. Hala Madrid!

Raulitás

View Comments

  • Újrakezd

    Issues
    Pot
    1
    Man United
    Párizs
    roma
    Barcelona
    Liverpool
    Man City
    Beşiktaş
    Tottenham
    Pot
    2
    Basel
    Bayern
    Chelsea
    Juventus
    Sevilla
    Shakhtar
    Porto
    Real Madrid
    Real Madrid
    Liverpool
    Bayern
    roma
    Basel
    Man City
    Sevilla
    Párizs
    Shakhtar
    Beşiktaş
    Chelsea
    Barcelona
    Porto
    Man United
    Juventus
    Tottenham

  • Így átolvasva a kommenteket a meccs után, rájöttem, hogy idén a Barca nem a bírókat vette meg, hanem a labdákat! hisz Own Goal is náluk játszik, így már minden világos. Vagy még az lehet, hogy idén Perez nem fizetett nekik eleget, így durci van, és csak azért sem mennek be. :D

  • Kedves Zidane!

    Bocs, hogy csak most válaszolok, de már nem nézem a meccseket, csak néha bekapcsolom háttérzajnak.
    Mióta Benzema&Friends mindig kezdők, bármit is tesznek, leszoktam a meccsek nézéséről. Ráaádsul a nézhetetlen meccsektől idegösszeroppanást kaptam. De mióta alternatív lobotómiát végeztek rajtam a már bezárt Lipótmezei Elmegyógyintézet alagsorágban, már rendben vagyok. Igaz néha önkéntelen folyik a nyálam, és csak bambulok a semmibe, de még ez is jobb és élvezetesebb időtöltés, mint az általad vezetett Real Madrid meccsei.

    Időközben rátaláltam egy albániai csapatra. Nem árulom el a nevét, mert félek, hogy még a végén ragad rád valami, és ellesed valamelyik zseniális build-uponkat. Még a végén focira hajazó mérkőzéseket játszana a Real, rajtam meg felesleges lenne az elvégzett lobotómia. Ráadásul attól is félek, hogy megkedvelnéd őket, és így a szurkolótáboruk már meghaladná a 10 főt, és kereshetnék valami új csapat, ezt pedig nem szeretném, mert igazán megkedveltem a játékukat. Képzeld, nem csak beívelésből képesek gólokat szeretni, ráadásul nem kell 20 kapuralövés egy gól megszerzéséhez. Bár lehet azért van ez Zidane, mert itt a labda nem olyan makacs, mint Madirban.

    A Merengués srácok mesélték, hogy még kitartóan tartják a frontot, próbálják keresni a megoldásokat a csapat problémáira, de már ők se bírják sokan. Raulitás szaktudásán múlik a stáb sorsa. Ha nem lenne tehetséges, már lehet ők is zombiként mozognának Lipótmező környékén.

    Örülök, hogy nem kell új csatár számodra, és nem játszatod az tehetséges fiatalokat. Igazad van, ez ilyen buzis menedzseri, edző dolog. Nem értik meg ezt az ostoba szurkolók, bloggerek. Állandóság kell, meg szólni a labdának, hogy már eleget makacskodott, tessék begurulni abba a kurva hálóba. Sőt, akár repülhet is, nem kell félni, van háló ami, megfogja, nem fog fájni. Igazad lehet, nem a játékosokkal van baj, velük nem kell beszélgetni, helyette inkább a labdával kéne többet törődni.
    Most már kijárok a kis titkolt albán csapatom edzéseire is. Zseniális dolgokat csinálnak. Jó érzés látni, hogy fejlődik a csapat hónapról-hónapra. Mármint az albán, nem a Real. Tudod itt még nem tartják buzisnak azt, hogy támadásépítést vagy védekező állásokat gyakorolnak be. Itt van valami koncepció is. Tudom, ez is valami keleti buzis szó.

    Elköszönök Yazid, mert megyek ki a meccsre. Rangadó lesz a városi csapattal. Szerintem nem ússzák meg három alatt! Itt még számít valamit a rangadó, itt még van hajtás, van akarat, van koncepció, van elképzelés. Itt nem lehet megjósolni előre a kezdőt, itt játszanak még a fiatalabb tehetségek is.
    Szóval itt ilyen a foci...

    Sok sikert.ű

    Üdv,
    egy albán kiscsapat szurkolója

    (Lehet pár nap mire megkapod a levelem, mert itt csak betárcsázós net van, de legalább mellette van foci is)

  • Onnan lehet tudni, hogy a Csapat sara ez az egész, hogy kiábrándult madridisták sok száztrilliója NEM ír kommenteket.
    Kiábrándultság van.

    • Én tegnap 5 percet néztem a meccsből, miközben ettem. Inkább olvastam. Meg mit kommentáljak? Száztrilliószor kibeszéltük a hibákat. Semmi nem változik. Nyilván uncsi lesz egy idő után. Ugyan azokat a köröket futja a csapat minden meccsen. Ha ők ezt élvezik, oké :D De nekem nincs kedvem száztrilliószor leírni ugyan azt :D

      • Valóban nekünk is egyre nehezebb bármit is írni a posztokba, mert ahogy @disqus_zYbCBr7nr2:disqus szokta írni: kottából megy minden. Ezt mi meg csak drogokkal+alkohollal tudjuk elviselni.

  • Kommentár nélkül:

    „Nagyon elégedett vagyok a
    teljesítményünkkel, azzal viszont nem, hogy nem tudtunk gólt lőni és
    győzni. Különösen azok a játékosok miatt, akik mindenüket beleadták ma
    este. Többet érdemeltünk. Óriási erőfeszítéseket tettünk, de minden
    hiábavaló volt, mert nem sikerült gólt szereznünk. Tavaly nagyon sok
    mérkőzést az utolsó percekben nyertünk meg. Idén ez a fajta szerencse
    nincs velünk. Ramos nagyon ideges, mert úgy gondolja, hogy nem ért
    sárgát a szabálytalansága. De ez olyan dolog, amin nem tudunk
    változtatni.”

    „Ugyanaz a kezdő volt, mint a Juventus
    ellen, csak az eredmény változott. Nem tudom azt mondani, hogy
    rosszabbul játszottunk volna, mint a döntőben, csak ma nem rúgtunk
    gólt.”

    „Nem aggódom, de csalódott vagyok, ahogy
    a játékosok is. A végsőkig harcoltak, többet érdemeltek volna. Csak az
    tölt el aggodalommal, hogy annak ellenére nem szereztünk gólt, hogy
    milyen sok lehetőséget dolgoztunk ki. Én mindig pozitív vagyok, de a
    játékosok számára ez nehezebb. Változtatunk kell ezen. Mindent
    megtettünk, többet érdemeltünk volna, de végül nem sikerült gólt
    szerezünk. Nagyon jól játszottunk, lehetőségeket dolgoztunk ki, de a
    labda nem akart bemenni.”

    “Egyegy gól négy plusz pontot jelentett
    volna, a mai és az Atlético mérkőzést figyelembe véve. Győzelmet
    érdemeltünk volna ma este itt, ahogyan a Wandában is. A több gólra az a
    megoldás, hogy több lehetőséget dolgozzunk ki, amit meg is tettünk.”

    • "A több gólra az a megoldás, hogy több lehetőséget dolgozzunk ki, amit meg is tettünk." - Vagy esetleg, uram bocsánat, belőjük az ordító helyzeteket néha... Tegnap egy ponton azon gondolkodtam - nem mintha csak rajtuk múlott volna -, hogy ha CR és Benzin nem csak irgalmatlan szar formában lenne (amiből remélem valahogy még kijönnek, de erre egyre kevesebb esély van), hanem mondjuk a kezdés után törökülésbe helyeznék magukat az ellenfél ötösén, akkor hanyadik percben cserélnénk? Ha egy új környezetbe kerülve kizökkenő 20 éves, évszázados tehetség kapcsán várnánk fél szezont arra, hogy "hátha mégis beindul, nem hiába vettük talán", akkor még valahol érteném ezt... De ennyi idős játékosoknál azért felmerül bennem a kérdés: meddig? A jövő szezont is beáldozzuk esetleg? Vagy még az azutánit is? Basszus, Casillas elment, Raul (!!!!) padozott a végén... Fogalmam sincs mi a jó megoldás ebben a helyzetben, de egy biztos: a végtelenségig nem lehet ezt a szituációt húzni.

      • Tegnap pont ezen filóztam, hogy Perez asszisztált legendás játékosok megalázásához, vélt vagy valós gyengébb teljesítményük miatt, most meg gyakorlatilag örök életre bebetonozta a BBC-t a kezdőbe az új szerződésekkel, a konkurencia leépítésével.

        • Lehet tévedek, de tán nem nagyot : Perez árnyékba került.
          ZZ játékosmúltja és a 2 BL megnyerésével.
          Ezt követően az inkompetens ZZ garázdálkodik - Morata, Marianó, James elengedése, elküldése?, a teljesen használhatatlan Benz játszatása - kicsit olyan mint" ha nem tetszik meghosszabbítjuk Lovasberényig"...-, az elképzelés és minden koherenciát nélkülöző ötletszerű csapat összeállítások stb.
          A játékosszerződésekhez és egyéb háttér eseményekhez meg én vagyok inkompetens, de a fantázia..../lehet ott is működik valamiféle pénzszivattyú...:)).?/
          /a kérdés persze az írói munkásságom része!/

          • Nem hinném, hogy Zidane döntési helyzetben lenne a keret kialakításánál, maximum véleményezhet. Morata és Mariano végig érezte, hogy BBC forever és léptek. James szintén érezhette, hogy középpálya is nagyjából kőbe van vésve Ronaldóék miatt, még azon csodálkozom, hogy Iscot sikerült itt tartani.

          • Hat en meg azt hittem o az edzo...
            Akkor a 2 BL-t meg a bajnoksagot se O nyerte nekunk..::))
            Persze inkabb csak megerzeseim vannak, de meddig meg a nezhetetlenseg?

    • Csak az utolsóra reagálok: nem több helyzet kell, hanem hatékonyabb befejezés.
      ez a tegnapi meccsről van:
      TOTAL SHOTS: 10 - 19

      • Mennyi a lövés/gól mutatónk kb? Én meg merem kockáztatni hogy 15 körül van. Szóval lehet innen indult ki Zidane :D Megvolt az átlag, de nem jött a gól :(

    • "Nagyon jól játszottunk, lehetőségeket dolgoztunk ki, de a labda nem akart bemenni."

      Ezen nem tudok nem röhögni :DDDD Főleg mert tegnap leírtam, hogy ezt úgyis elmondja :D

      • Ezen én is kiégtem. Lehet hogy ebben a szezonban új labdákat vezetett be a Liga, amik nem szeretik a Real Madridot. CR meg Benzema szerencsétlenek lövöldöznek minden meccsen, a labda meg gondolja magában hogy "lófasz a seggetekbe, nem akarok bemenni a kapuba". Mit lehet ilyenkor tenni? Rohadt szemét labdák! Utána kéne nézni, nem-e Barcelonából hozatják a meccslabdáinkat.

  • A kép azt mutatja, hogy az előző forduló kezdőjéhez képest hány módosítás történt.
    Allegri azt hiszem a rotálás nagykövete. :D

    Valaki csinálhatna egy összehasonlítást, hogy ez nálunk hogy áll, illetve ebből mennyi volt kényszerű sérülés miatt (igaz ezt a mostani táblázat nem veszi figyelembe).

    (Forrásról sokat nem tudok, haverom küldte, de szerinte teljesen hihető)
    https://uploads.disquscdn.com/images/5574e0113af879bc7a7c99e1dc5989515e001f647919e448e03384ab26d55921.jpg

    • Az biztos hogy megspóroltál magadnak egy kis idegeskedést. :) Legalábbis nekem sikerült rendesen felhúznom magam. Főleg azért mert nem tudtuk a Barca pont vesztését kihasználni.

Share
Published by
Raulitás

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago