Categories: La LigaÖsszefoglaló

„Télen nem megy el senki, de lehetnek érkezők!”

A Malaga ellen szó szerint kiküzdött győzelem után megtartott sajtótájékoztatón első alkalommal beszélt a Zinedine Zidane arról, ha úgy tetszik első alkalommal ismerte el nyilvánosan, hogy a keret a téli átigazolási szezonban megerősítésre szorul. Ráadásul a lehetséges érkező személye is elég szépen körvonalazódik. De először beszéljünk a szombati bajnokiról, ahol csak némi izgalom árán sikerült a győzelemért járó 3 pont begyűjtése. De legalább sikerült. Összefoglalunk.

Zidane ezúttal „némileg” átforgatta a kezdőjét, de még mindig nem annyira, emennyire többen szeretnénk. Navas, bár játékra jelentkezett, még egy meccs pihenőt kapott, és a gólvonalra Kiko Casilla sorakozott fel. Hátul Ramos kimaradt érthető okokból, és a helyén Jesus Vallejo kapott helyet, a jobboldali belső védő pozíciójában.  A középpályán, ahogy az sejthető volt, a BL meccsen pihenő Casemiro és Isco visszatért, most Modricnak szeretett volna egy kis pihenőt adni Zidane, így Asensio hiányában Lucas Vazquez egészítette ki a gála kezdő középső sort.

A legfájóbb, hogy elől meg sem fordul a jó francia trénerünk fejében, hogy megbontsa a Ronaldo-Benzema párost. Tehát a „nagy rotátor” ezúttal egy, azaz egy igazi rotációt próbált meg végrehajtani, hogy Modric pihenjen, az összes többi változtatást a kényszer (sérülés, vagy rehabilitáció) szülte – ráadásul azt is tudjuk, hogy a horvát irányító pihentetése is csak részben sikerült, mert jönnie kellett tüzet oltani. A kiesőjelölt Malaga ellen.

Kezdjük a pozitívummal, a csapat lendületesen kezdett, Vazquez már a 2. percben veszélyes fejessel jelentkezett, és ekkor még úgy látszott, hogy nem akarunk esélyt adni arra, hogy az ellenfél lehetőséget szimatoljon, és felszívja magát ellenünk. Ikonunk és multi-csúcstartónk, Ronaldo is agilis volt, ha nem is mindig abban, amiben kellett volna: a 6. percben vélt sérelmeit magyarázta a partjelzőnek, pedig az akció folytatódott, Isco lecselezte magát majd’ az alapvonalig, de Cé neki háttal magyarázott és nem követte az akciót. Egy percre rá egy Kroos labdaszerzés utáni mini kontra alkalmával Ronaldo úgy lőtte el csapnivalóan a labdát keresztbe, hogy Benzema, Vazquez, de még Casemiro is remek passz opciót kínált, bármelyikük a kapusra vezethette volna a labdát.

Ismerjük ezt a Cét régről, csak akkoriban könnyebben átsiklottunk ezen, mert 12 forduló alatt járt ehhez az önzőséghez 8-10 gól is, ami ebben a szezonban épp 1 volt az esemény megtörténtekor. Ezek azért fájnak, mert nemrég láttuk, hogy tette le a bogyót Benzemának a tuti gól érdekében, és hajlamosak vagyunk ebbe némi fejlődést belelátni az „Új Ronaldo” irányába, de ilyenkor rendre visszarángat bennünket a valóságba. Pedig fixa ideám, hogy Cé, az ő képességeivel ünnepelt assziszt király lehetne, és a csapat leghasznosabb játékosává avanzsálhatna újra. Manapság egyáltalán nem az.

Ezzel együtt őt dicséri az első gól, mert Marcelo kissé mély beadását befutotta és kapura tudta fejelni. A kipattanóra érkezett Benzema, és közelről bestukkolta az üres kapuba. Legyek gonosz, hogy olyan közel volt, hogy ezt még ő sem tudta elrontani?  Máris az vagyok.

Kész szerencse, hogy Zidane kiemelte a meccs előtt, hogy milyen hibátlan a védekezésünk, három meccs zsinórban kapott gól nélkül… Olcsó lenne felemlegetni, hogy már a beharangozóban megmondtam, de kétségtelen, hogy a Malaga ellen egyéni hibák sorát láthattuk a védelemben. Amellett, hogy Vallejo nagyon motiváltan és sokszor hasznosan látszott, még látszik rajta, hogy erősen meccshiányos, és nyilván rutintalan még ebben a csapatban. Erre utaltak apró jelek, mint pl. a meccs legelején jobbra hátul volt egy megelőző becsúszása, amely egy olyan szituációban született, amikor a támadó hosszan szöktette magát, és a labda egyébként is kiment volna az oldalvonalon. Tapsot kapott rá, meg pacsit Carvajaltól, de ezeket meg fogja ő később rutinosabban is oldani.

A nagyobbik baj, hogy a helyezkedése általában nem jó még, amire meg sajnos az első bekapott gól szolgáltat jó példát. De tényleg csak példát a helyezkedésére, mert ez nem az ő sara volt! Kroos gyerek hibája kellett ahhoz, hogy a malagai gólpassz létrejöhessen; itt Vallejo egy pillanatot sem tétovázva visszazárt Diego Rolannal, de érthetetlen módon 4-5 méterre helyezkedett tőle, így egy picit visszalépve (még távolabb kerülve tőle) a támadó simán átvehette a labdát, és a késve rárontó, és a lövésbe belevetődő Vallejo lábai között el tudott menni a labda. Ez a gól teljesen Kroosé, és Vallejót kicsit menti, hogy passzopciót adva a buid-up-hoz, már kint volt a jobbszélen, onnan kellett visszaérnie, és két támadót kellett volna fedeznie, míg visszaér Casemiro. 1-1.

A vezetést nagyon hamar visszavettük, Kroos egyik értékelhető megmozdulása volt a több rossz megoldás mellett a Casemiro fejére beívelt szöglet. Meg kell becsülni, mert ilyen szituációból is fájóan kevés gólt szerzünk a szezonban.

Hogy nehogy legyen egy nyugodt meccsünk, arról az ismételten csapnivaló középpályás védekezésünk, és Casilla bakija gondoskodott. Chory Castro távoli átlövését csak nézte Kroos és Casemiro, és sajnos Casilla pedig bevédte.

Eddig tartott Zidane rotációja, jönni kellett Modricnak, és pont ő kellett ahhoz, hogy a győztes gól 11—es szituációja összejöjjön. Itt jegyezném meg, és többet mondatot nem is pazarolnék rá, hogy ez volt a harmadik befújható büntetőnk, ha ezen is ugyanolyan nagyvonalúan túllendült volna a bíró, mint a korábbiakon, akkor lehet megint pontvesztésről kellene számot adni. Gyalázatos, hogy a Real meccseket vezetik idén a sporik. (Ne feledjük, hogy ezek után még volt egy szabályos gólunk, amit les címén nem adott meg.)

Amit szeretnék kiemelni a szombati meccsből, hogy a középpályás védekezésünk kritikán aluli volt. A 4 védőnket nagyon sok rájuk vert szituációban felmenteném, bár kétségtelenül voltak hibáik. Az első gól előtt közvetlenül volt egy nagyon jó átlövése a Malagának, már az is azért jöhetett létre, mert Kroos jobbra volt tolódva teljesen indokolatlanul, és senki nem vette fel a középpályáról érkező embert. De nem tanultunk belőle. Folyamatosan ez ment. A bekapott gól, Kroos labdaeladásából valósult meg, majd a 2. gólnál is a középpályás védekezés csúszott meg. Kroos megint csak futott (kocogott) az események után, Casemiro egy nagyon rossz keresztezéssel próbált labdát halászni, és simán mögé kerültek, így jött létre a lövőhelyzet.

Casilla felelőssége persze egyértelmű, azt a labdát fogni kellett volna! Azt gondolom, hogy akkor járok a legközelebb az igazsághoz, ha úgy fogalmazom meg, hogy a védelem és a középpálya közötti összhang a védekezés során volt nagyon gyenge ezen a meccsen.  A második gól előtt Varane nem vágta ki a labdát, hanem megpróbálta megjátszani Kroost egy löbböléssel, ebből fordult vissza a Malaga, majd a lövés előtt Vallejo sokkal hamarabb kimozdulhatott volna a labdát hozó emberre – semmi más feladata nem volt.

A hibák ellenére ezt egy olyan meccsnek láttam, hogy a bosszantó részletek ellenére egy pillanatra nem éreztem azt, hogy kikaphatunk. A 2-2 után a csapat sebességet tudott váltani, és érezhető, volt, hogy a Malaga nem lesz elég ahhoz, hogy megállítsa a Realt. Persze ennek a találkozónak egy könnyed délutáni edzésnek kellett volna lennie.

Zidane a meccs után elmondta, hogy minden ellenfél az élete csatáját vívja a Real ellen, és ezt sok esetben nehéz lenne megkérdőjelezni. Most Roberto, az ellenfél kapusa fogott olyanokat, hogy sokkal jobban rangsorolt kapusoktól is parádé lett volna. Az első félidő hajrájában Ronaldónak volt olyan lövése a jobb felsőbe, meg fejese a bal ficakba, ami sok kapustól gól lett volna. A Malaga meg elég hatékonyan használta ki a lehetőségeit.

Visszatérve az elején említett téli átigazolási szezonra, Zidane végre kimondta, hogy érkezhet valaki, ami valójában azt jelenti (hadd utaljak a Zidane-Zidane szótárra), hogy minden valószínűség szerint pontosan tudja ki, és mikor érkezik. Pár napja Daniele Massaro a Milán egykori futballistája, aki TV-s szakértőként dolgozik, és jólértesült az átigazolási kérdésekben, tényként közölte, hogy Mauro Icardi a Real Madrid játékosa lesz.

Az Inter tegnapi meccse után élő adásba kérdezték meg Icardit, hogy mit szólna, ha a Real Madridtól konkrét megkeresés érkezne? Az argentin kikerülve az egyenes választ azt mondta, hogy ő semmit se válaszolna, van erre neki egy embere. Aki egyébként nem más, mint az ügynöke, egyben a felesége, Wanda Nara, aki szintén egy ismert figura, van három gyereke Maxi Lópeztől az előző házasságából, és már van Icarditól is kettő. Ha lehetek kicsit pikírt, Icardi nem csak a pályán talál be könnyedén, a két gyerek egy éven belül született (egyébként az első háromból kettő szintén!). Icardi metakommunikációja, testbeszéde egyértelműen utalt arra, hogy ez a kérdés nagyon előrehaladott állapotban lehet – de nyilván nem beszélhet róla. Ideje elkezdeni barátkozni a gondolattal, hogy újra lesz argentin támadója a Realnak – bejött az már más csapatoknak is. Mi meg úgy várjuk már Benzema váltótársát, mint pedofil a kicsengetést a Megváltót!

A meccs nekem nem jelentett csalódást, mert nagyjából azt vártam, hogy nem lesz sétagalopp, de kikaparjuk a győzelmet. Ezt viszont Ceballosszal és Borja Mayorallal képzeltem el. Vajon ki ellen szeretné Zidane kezdetni őket, ha nem egy kieső helyen álló csapat ellen otthon (egy CdR meccs előtti szituációban)? Folyamatosan kapja Zidane a Ceballosszal kapcsolatos kérdéseket, most se volt ez másképp meccs után. És mit válaszolt? Ceballos elégedett a játékperceivel, nagyon szépen dolgozik és fejlődik a Realban.

A meccs alapvetése, hogy a három pont megszerzése kötelező, ezúttal teljesült, de nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy ez a teljesítmény komoly csapatok ellen kevés lenne! Addig pedig lehet álmodozni a Barca pontvesztéséről, de ha meg is történik, nagyon messze van a Real attól, hogy sorozatban és biztosan hozza a saját meccseit. Egyelőre nincs meg a minőség.

Carvajal nagy meccset játszott, öröm nézni, hogy nincs nyoma a betegségének. Ronaldo is motivált volt, azt ne várjuk, hogy allűrjeit majd levetkőzi egyik meccsről a másikra. Kroos sajnos lefelé lógott ki. Említést érdemel még Casemiro, aki megint gólt szerzett, és egyre inkább hajlamos vagyok megbocsátani szertelenségeit. Ő egyszerűen ilyen, reméljük, hogy fejlődik majd, de mindig is úgy véltem, hogy összességében nagy hasznára van a csapatnak.

A Malaga az idényben most rúgott először gólt idegenben. Nekünk mindgyárt kettőt. Ezt azért morzsolgassuk. A Valencia egy ötöst gurított nekik, és egyet sem kapott. Szóval próbáljuk meg a helyén kezelni a csapat teljesítményét.

Marcelónak ez volt Real színekben a 302. győzelme, ezzel ő lett a klub legtöbb győzelmet számláló légiósa. Honfitársát, Roberto Carlost előzte meg. Ezalatt 17 trófeát nyert a klubbal. Hajrá Marci, csak így tovább!

Én a Valenciának szurkolok este, tenném ezt akkor is, ha a két csapat helye fordított lenne a tabellán. Ami a megelőző VAL-BCN meccsen történt, azt nehéz feledni, ha annak a bírói támogatásnak a felét ma megkapja a hazai csapat, akkor a Barcának nem sok esélye lesz van miért törleszteni a hazaiaknak!

A következő találkozónk szintén a Bernabeuban lesz kedden, a CdR visszavágóra érkezik a Fuenlabrada, reméljük ott több fiatalt láthatunk a kezdőben, majd a következő hétvégén megyünk a Bilbaóhoz a Katedrálisba – na, oda kell tartalékolni!

A meccs összefoglalója megtekinthető itt:

Sultan

View Comments

  • offocska: akik szoktatok kispályás-focizni, a védekezést emberfogással vagy zónával oldjátok meg, ill. mivel érdemesebb szerintetek?
    a magas presszing ami nyilván az emberfogáshoz kapcsolódik faszság vagy jó ötlet?

    • Egy gyors csapat szétkényszerítőzne minden zónát. Szerintem kizárólag az emberfogásnak van értelme.

      • igen, én is így látom, csakhát az emberfogásnak vannak olyasféle anomáliái, hogy pl. én, aki sajnálatos módon gyengén védekezek utolsó embernek szorulok vissza ill. nehéz átmenni utána támadónak.
        valamiféle olyan rendszert keresek ahol a védők elsődlegesen védők tudnak lenni és a támadók támadók és kiküszöbölhető a posztok randomitása

        • Ez általában (persze nem mindig) megoldható az emberek átadásával. Nálunk működik. A két leginkább támadó szemléletű ember védekezik elől.

          • És ez a két ember szorosan embert fog, vagy inkább tolódik a labda irányába?

          • Zavarja a labdakihozatalt, és igyekszik úgy mozogni, hogy a végén a kapusnak kelljen "felbaszni" a labdát - ha egy mód van rá.

    • Mi ellenféltől függően. Jobb csapatok ellen emberfogas és zóna, gyengébbek ellen zóna.

      • na tök jó, hát mi mindig emberfogásba' toljuk, de mi amatőrök vagyunk, most épp ez a célom, hogy javítsam a játékrendszert

        • Amivel nagyot tud javulni a szervezettség (látszata), az néhány fasza szabadrúgás kombináció begyakorlása. Együtt az 5 ember. Amikor a lövő nekifut, akkor indul el mindenki a helyére...csodák tudnak lenni. És gólok.

        • Ehm... fontos, hogy mit értünk emberfogáson. Mi a kapunktól 8-10 méterre vesszük fel az embereket, a támadó(ka)t, aki(k) esetleg bent áll(nak) folyton, azt persze őrzi a védő-védőpáros. De amit Zoli ír, az rendben van, az emberek átadása intelligens módon nagyon hasznos tud lenni.

          • mi úgy toljuk, hogy a csatárok fogják a védőket, a védők meg a csatárokat, már abban a pillanatban felvesszük az embert, amikor a kapus megjátszaná a labdát. ez némelyik ellenfelet zavarba hozza, azonban így minket is meg lehet szopatni időnként ha gyors vagy ügyes ellenfelünk van + a védők nem igazán hibázhatnak.

          • Mi kicsit hátrébb kezdünk neki a védekezésnek. Hagyjuk, hogy feljojjenek, így labdaszerzés esetén lendületből tudunk indulni, nekik még fordulni kell.

    • Én a legtöbb csapattól a környéki kispályás tornákon alapvetően emberfogást szoktam látni.

      • jaja, azt hiszem, mi kezdők mindig ezt választjuk, csak ugye a presszing magasságában is különbséget lehet tenni meg szerintem könnyen kijátszható sajnos

  • Szerintem meg toljuk fullba a kretént. Hozzuk Icardit és Neymart, de úgy, hogy Ronaldo is marad.

  • Szeretnék én is felszállni a hiába tehetséges gólvágó az Icardi, de őt azé' ne már bandwagonra!
    Létrehoztam egy facebook csoportot is, a 'Real madrid igazolja le a labradorokkal suttogó, picsanadrágos arsenal ikont!'
    Jelentkezni privátban, a tagdíjak befizetése után lehet.

    • Hát biztos van az a pénz. De kérdés hogy pihenni akar vagy tényleg a valogatott.

    • Ez várható volt, de pl. a tegnapi meccs után nem tudtam nagyon elővenni, Kalinic 3-5 tiszta helyzetet baszott el. Hm.. lehet, hogy a Realba készül???

      • Mindenki a Realba készül. Csak van aki eljut, van aki nem :)))))))))

        • Drenthe, Altintop, Faubert, Adebayor, Gravesen. Sajnos ők eljutottak..

          • Jó de mekkora királyok voltak! :D
            Amúgy abban a sorrendben, amiben írtad őket, a kezdőbetűiket összeolvasva ez jön ki:
            DAFAG :D ami igen csak hasonlít az összes játékos idekerülését leíró angol szóra:
            DAFUQ :D vagy esetleg DAFUCK :D Igen hasonlóan kell ejteni. Véletlen? Aligha! :DD

          • Köszi:-)
            de bevallom, a Herr Potteres utalásodra (ha az volt) szörcsre szorultam

        • jézusom, mekkora hentelde lesz ott. bele se merek gondolni. Simeone 2.0 olasz vérrel... brrrr

        • Én nem tudom. Realnál és Barcánál bevált a volt játékos edzősködés. De sokat adott az is hogy brutális a keret. Simeone szerintem nagyon jó edző. Nem akarom lenézni Gattusot de belőle és abból a keretből nem nézek kis hasonló sikereket. Inkább nagyobb esélyt látok egy bukásra. (Hosszú távon, mert rövid távon adhat lendületet)

          • Jaja, tudom ;) :) De Gátúszón meglepődnék ha beválna. Mármint egyből rutin nélkül. Persze benne van, ki tudja :)

          • Igen, bejött. De azért ZZ és Pep is zseni volt játékosként a maga módján. Játékszervezésben is. Gattuso meg inkább a játékszervezők eltakarításában jeleskedett

    • fantasztikus. az a legszebb, hogy olyan természetes, ahogy csinálja... könnyed, zseniális!

      • Nekem is ez tetszik benne. Látszik hogy teljesen lazán csinálja. Nagyon szép mozdulatok.
        Viszont én várok a megítélésével. Eddig alig lőtt gólokat :D De ha így fejlődik, nem lesz sokat az Ajaxban :D

        • Ha már lecsúsztunk Mbappe-ről, akkor jöhetne nem? Fiatal, tehetséges, BL-ben is nyomhatja...és nem akad ki tőle CR "na ki a király" radarja sem.

  • https://index.hu/sport/futball/2017/11/27/most_0-2-rol_forditott_a_rakos_edzo_csapata/ - Hát gyerekek nemtom... Most mindentől függetlenül, hogy ki hogy lát a pályán és azon kívül dolgokat, ez azért nekem nem fér bele újságírás néven. Tényleg. És tudom persze, minek kattintok rá, minek olvasom el, meg csodálkozom-e ezen, értem én. De srácok, ne haragudjatok, fel vagyok háborodva ezen a címen, nem tudom kikerülni, szó nélkül hagyni, elmenni mellette.

    • :D:D ez egészen elképesztő. lehet hogy arra kíváncsi meddig mehet el. már évek óta szar, de még nem szóltak rá, úgyhogy tovább üti a vasat. gondolom valakinek a valakije lehet, mert ez tényleg döbbenetes. én amúgy jókat röhögök rajta, mert egyáltalán nem olvasok indexet, de aki minden nap látja teszem azt, annak elég kiábrándító lehet

      • Lehet őt tölti Simicska kutyája, s ezért bmit megtehet.

        • kicsit olyan ez mint amikor nincs fix munkaidőd és elkezdesz kicsit később bejárni meg hamarabb elmenni... aztán amíg nem szólnak rád, folyamatosan csökken a heti óráid száma... :D

    • Inkább nem írom le a véleményem. De amúgy egyetértek.

    • A kattintás a legfontosabb, az erkölcsi szempontok a legkevésbé fontosak

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago