Ahogy számítani lehetett, izgalmas összecsapást hozott a Real Madrid-Tottenham találkozó. Ugyan csak két gólt láthattunk, de jó iramot diktáltak a küzdő felek, és a helyzetek mennyiségére se lehet panaszunk. Mivel mindeddig nem kaptunk ki az európai kupasorozatban a Spurstől, ráadásul a spanyol gigász számított esélyesebbnek a meccset megelőzően, ezért sokan sima hazai győzelmet vártak. Azonban annyiban meglepetést okozott mindkét gárda, hogy jóval szorosabb mérkőzést hoztak, és ezt jól tükrözi az 1-1-es végeredmény is. A Real ezzel immáron 29 BL csoportmeccsen nem talált legyőzőre (22 győzelem és 7 döntetlen), utoljára 2012 októberében kapott ki. Nem árt ízlelgetni, mert brutális sorozatnak számít ez is. De talán még fontosabb, hogy a tegnap esti döntetlennel megosztva élen áll a H csoportban a királyi gárda. Tehát a továbbjutás nem forog veszélyben. Most pedig nézzük, mit láthattunk tegnap.
Erősen kezdődött az összecsapás, mivel az elejétől letámadott a vendég gárda. Kane szokásosan a középső védőkre fókuszált, illetve a kapusra, míg Llorente, Sissokko és Eriksen a pálya közepét blokkolta. Ezzel együtt számítani lehetett, hogy nem fognak végig intenzíven letámadni, mert hamar elkészülnének az erejükkel. Íme, a képen is látszik.
Azt is észrevehetitek, hogy Kroosra külön odafigyeltek, Sissoko az egész mérkőzés során próbált figyelni Mr. Alibire. De Modricot sem hagyták ki a buliból és rá is figyeltek. Kedvesek ezek az angolok, na! Egy szituáció rögtön be is ugrott, amikor Winks remekül lassította le Modricot és ezzel a kontra lehetőségét is elvette a Realtól. Sissokótól csak arra emlékszem, hogy vagy kétszer simán fellökte Kroost. Talán nem ártott volna lappal jutalmazni, de elmaradt. Még, aki külön figyelmet kapott, az Marcelo (természetesen CR-en kívül). Rá Aurier lépett ki, sokszor elég határozottan. Mindezek persze nem egyszerű emberfogások voltak, hanem csak zonális emberfogás, azaz a pálya bizonyos területén belül valósult meg az emberkövetés.
A felállásokra is érdemes kitérni, mert alapjaiban határozta meg a meccs képét. Real oldalon semmi különleges nem történt, ugyanaz a 4-3-1-2 volt, amit már megszokhattunk az ilyen mérkőzéseken. Ugyanakkor a Spurs oldalán sokakat meglephetett az 5-3-2-es formáció, de ahogy a beharangban is írtam, várható volt. A Dortmund ellen is ezt alkalmazták, méghozzá sikerrel, és most is meghozta a várt hatást. A szisztéma abban áll, hogy az 5 védőből a két szárnyvédő lezárja középpályás segítséggel a széleket. Ezáltal nem nagyon tudtunk mögéjük kerülni, különösen Marcelo szenvedett emiatt. Eleve formán kívül játszik, de tegnap este nem igazán boldogult Aurierrel és Sissokóval. Hiába próbált Isco is segíteni, de ő sem tegnap játszotta élete meccsét. Ennek a rendszernek három hátulütője van. Ahogy a lenti képen is látható, mikor a középpályás sor eltolódik egyik oldalra, hogy segítse ott a védekezést, akkor hatalmas terület nyílik a pálya másik felén, amit sajnos nem igazán használt ki a Real Madrid.
A másik következménye az általuk használt 5-3-2-nek, hogy a középpályásoknak és két csatárnak is rengeteget kell futnia, hogy megfelelően levédekezze a területeket. Valamint azt is magával vonzotta, hogy a támadó harmadban nagyobb területe volt Kroosnak és Modricnak, illetve különösen a második félidőben Casemirónak. Utóbbi több alkalommal is veszélyesen indult meg. Sőt, Kroos is így került helyzetbe, és jött a buktatása, majd a büntetője.
Az első igazán nagy helyzetet azonban nem ő, hanem CR és Benya jegyezte. Az első félidő során jellemző volt, hogy az 5 fős védősor a 16-oson belül szűken helyezkedett, összetolódtak. Az 5. percben két védő is kivált a szélre, hogy Marcelót megállítsa, közben pedig a maradék 2 belső védő a túloldali wingbackkel tömörült középen, hogy létszámfölényben legyen Ronaldóval szemben. Ezzel viszont üresen maradt a másik szél és pont Hakimi gyűjtötte be a labdát, majd tálalt középre, amit előbb a luzitán robotunk igyekezett kapuba juttatni, majd Karim. Sajnálatosan mindkettő kimaradt.
Nem úgy mint, a Spurs akciója. A 28. minutumban ugyanis egy labdába ért bele elég pechesen Varane és csak a háló állította meg a játékszert. Ez volt francia védőnk első öngólja a Real Madridban. Kár érte, pedig ezt leszámítva nagyon jól oldotta meg a dolgát. Kane-nel több ízben került össze 1v1-ben és nem nagyon tudott átjutni rajta a brit gólgyáros. Nem lehet ugyanezt elmondani Ramosra, akinek rossz szoftver lett betöltve és nem éppen a tanári jelzővel illethető. Kane miatt többször kellett elhagynia a pozícióját és kisegítenie a szélen, de ezt ezúttal nem túl jól oldotta meg. Példának okáért, a gól előtt is ő akadályozta volna meg a beadást, amibe végül Varane ért bele. Már nem először látjuk CSK-nktól, hogy csak ímmel-ámmal zár ki a szélre. Néhány méteres távolságból automatikusan hátratett kézzel, azaz a szokásos mozdulatsorral próbálja blokkolni a beadást, de ez már hétvégén sem volt túl sikeres. Most sem.
Szerencsére a félidő előtt 1-2 perccel jött Kroos akciója és CR 11-ese.
A második játékrész jól indult, mert több helyzetig is eljutottunk. Mint például Benzema fejese.
Ez közvetlenül a beadás, illetve a fejes előtti pillanat. Már itt látszik, hogy eltolódott teljesen a Tottenham védelme. A jobbon jelölt két védő teljesen fölöslegesen védi ott a területet, miközben középen Iscóra és Ronaldóra egy szál vendég védő jut. Valóban ők is helyzetbe kerülhettek volna, de végül a védőjétől szintén elszakadó Benzema tud fejelni. Hihetetlen, hogy olyan közelről, pont Llorisba. Fhanszia csatárunk vagy nagyon peches, vagy dekoncentráltan játszott. Bár utóbbi némileg az egész csapatra igaz (tisztelet a kivételnek). Pontosabban fogalmazva, végig azt éreztem, hogy a vendégek akarásban és koncentrációban egy szinttel feljebb vannak.
Iscóval kapcsolatban már említettem, hogy nem volt élete meccse. Sőt, talán a kommentfolyamban találkoztam a kritikával, hogy megint hajlamos volt dédelgetni a labdát. Ezért mutatok két jelenetet, ahol abszolút helytálló a kritika, mert mindkettőnél jóval előbb kellett volna passzolnia.
Az elsőben csak akkor fordít át a másik oldalra, amikor már a védő is észreveszi Ronaldót, illetve egy másik is visszaér.
A következőben pedig néhány ütemmel korábban kellett volna passzolnia CR-nek, de elhúzta, és oda is lett a kontra.
Mindezek ellenére nem lesz gyengébb játékos, mint Eriksen. És eladni sem kell rögtön. Mindegyik játékosnak megvannak a maga erősségei és gyengeségei. Úgy tűnik, Iscónak a labda dédelgetése az, és ettől soha nem fog teljesen megszabadulni. Sőt, valamikor igencsak hasznos ezen tulajdonsága, de most nem volt az.
Ronaldóval kapcsolatban azt érdemes még megnézni, hogy a sikeres büntetőjén kívül volt két nagy helyzete is. Nem sokkal Benzema fejesét követően jutott lehetőséghez a portugál, de nem tudott élni velük.
A 60. perc környékén azt írtam fel, hogy nem ártana cserélni, mert látszott, hogy nehézségekbe ütközött a csapat és változtatni kéne. De csak Kane két hatalmas helyzete után, a 76. percben cserélt Zidane mester. Karim helyére érkezett Asensio, aki a szélen segített feltörni a Spurs masszív védekezését. Fel is élénkült a játék, és némi sebességet is sikerült becsempészni, de gólig már nem jutottunk el. Még Lucas váltotta Iscót, de más változás nem volt madridi oldalon, ami furcsa, hiszen egy cserelehetőséget „benthagyott” francia trénerünk. Zidaneknows.
Részemről ennyi lenne, most jöjjön José.
Jose dühöngése, mert szeretett csapatát belülről bántják:
Nem akarom Zizou, sem king_aranath mondandóját elismételni, de ha lesz hasonlóság, annak csak az az oka, hogy ugyanazt a meccset néztük. De vajon hogyan láttuk? Én úgy, hogy a Spurs taktikája teljes mértékben győzedelmeskedett. Nem, nem az eredményre értem, hanem a játék képére. A Real a legbosszantóbb labdabirtoklást kapta ajándékba a vendégektől: a meddő labdabirtoklást. Nem tudta a Csapat, hogy mit kellene kezdeni a helyzettel. Ment a labdajáratás jobbról-balra és vice versa, de a játékot labda nélkül irányította a Tottenham. Alig-alig vette elő a betömörülő védelmek megbontásának egyik lehetséges eszközét a Madrid: a mélységi felpasszt, illetve a kis területen való háromszögelést. Pedig láss csodát, Modric egyik megoldása után igen ígéretes területre ért CR a labdával, de a csel közben megcsúszott, oda lett a lehetőség. De ezt kellett volna erőltetni.
A három belső védő folyamatos emberelőnyt jelentett a beívelésekkel szemben. Igaz, hogy CR kapufája és Benzema majdnem megfejelt labdája is beadásból volt, igaz, hogy a csapat Zidane alatt az angol másodosztály vakmerő újítását (beadás-beadás-beadás) használja, de egy ilyen védelmi rendszer ellen ez önmagában nem elég. Igaz, hogy a vendégek is csak „Varán” jóvoltában lőttek gólt, de basszus, Ronaldo meg tiziből volt eredményes. Miközben a tizit megelőző helyzet épp a kis területen megvalósuló, nem sablonos, de azért többször alkalmazható játékból alakult ki. Itt jár a pacsi a Real Madrid 9-es mezét viselő játékosának. Akivel tegnap este lélekben szakítottam és minden kapcsolatot megszüntettem. Nevét nem írom le posztban ezentúl, csak ha mesterötöst vág egy TOPCSAPAT ellen. Említett játékos számláján túl sok van. Imádott csapatomat sokszor nem segítette kellően, pedig tagadhatatlan, hogy lehetősége tucatszám volt az elmúlt évek random meccsein. De összegezve a bekezdés lényegét: betömörülő védelem ellen háromszögek és bemozgások, illetve átlövések. Az ívelésekkel mi a lótúrót akarunk EZEN A SZINTEN, amelyről nagylelkűen megfeledkezik Zidane. Ne mondjátok, mert nem hiszem el, hogy ez a garnitúra nem tud szebben játszani. Földön. Lapos passzokkal. Zsuga zsuga után. Isco és Kroos igyekezett távolról lőni, nem született gól egyikből sem, de ez még mindig jobb, mint a beadások végtelen sora. A közérthetőség miatt: beadásokra is szükség van, de nem ilyen mennyiségben. A Real Madrid nem erről kellene, hogy szóljon.
A másik téma, ami már élőben is talp- és agyérgörcsöt okozott. Annyira nem lehet rosszul érteni a játékhelyzetet, annyira nem lehet Zidane kókler, hogy ilyen feladattal lássa el a két csatárunkat. Ronaldót meg a 9-est. Eszükben sincs segíteni a labda előrejutását. A birkák vonulnak ennyire konokul, mit sem törődve a környezetükkel, mint ebben a jelenetben a két játékos. Ráadásul az élet óriási rendező, mert ezután pár másodperccel következik be Kroos és a francia csatár játékosunk összjátéka, majd jön a tizi. Tehát ha a támadások felépítésében is részt vennének, nem csak target man-ként akarnának funkcionálni, máris jobban érezném magam. Sőt, megengedő vagyok – a fenét, igazából borzasztóan dühös, hogy a Kamerás kihagyta a ziccereket, hogy Marcelo homály volt, hogy ZZ elvesztette a taktikai harcot, hogy későn és így már feleslegesen cserélt… – és legyen CR a célpont. De akkor a másik meg vegyen részt a támadás felépítésében!
De most komolyan, nektek futball-tankönyvi példaként csapódik le a portugál és a 9-es mozgása ebben a majdnem teljes egy percben?
Megkérdeztük king_aranath-ot, hogy mi a véleménye a meccsről és a Tottenham választott játékáról, játékrendszeréről:
A tegnapi tapasztalatok után nem tudom, mit várjak a visszavágótól: a pragmatikus szemlélet vajon Londonban is legyőzi Pochettino alapfilozófiáját, vagy „hazai” pályán azért jóval támadóbb szemléletben küldi pályára a csapatot? Ha muszáj, én ismét utóbbira fogadok még akkor is, ha ettől a meccstől is ezt vártam.
ZÁRSZÓ ZIZOUTÓL:
Abból a szempontból különös a vasárnapi esti El Clasico, hogy semleges pályán kerül megrendezésre, és…
A Spanyol Szuperkupa négy csapatosra bővítése, és Dzseddába kiszervezése a mai napig komoly indulatokat vált…
A Real Madrid gárdája is csatlakozik a Copa del Rey idei kiírásának küzdelmeihez. Egy meglepetés…
Mint ismeretes egy elmaradt mérkőzést pótlunk ma. A Valencia környéki áradásos katasztrófa miatt kért halasztást…
Bizonyos szempontból a katari Interkontinentális Kupával lezárult a tavalyi szezon. A lehetséges 6 kupából ötöt…
A FIFA - UEFA maffia páros egy kupából kettőt gyártott, szinte jelentéktelenre fogyasztva a maradék…
View Comments
Ránézek a Barcára, első az utsó ellen. Országos egyes.
Raulitas rövid posztja elérhető.
"Az Olympique Lyon hivatalos közleményt adott ki: a spanyol médiában megjelent információk ellentétben a Real Madrid NEM rendelkezik visszavásárlási opcióval Mariano Díaz játékjogára. További tudnivaló, hogy a dominikai támadó hivatalosan 8 millió euróért váltott klubot, és amennyiben a jövőben elhagyja a francia együttest, úgy a Real Madrid 35%-ban részesül az eladási árból." forrás:pena
Gondoltam megosztom veletek, mert elég sokszor felmerült itt Mariano visszavásárlása, illetve, hogy milyen feltételekkel adtuk el. Most már ez nem kérdés.
sztem visszavesszük
Én úgy tudom, hogy a francia bajnokságban nem jellemző úgy eladni játékosokat, hogy visszavásárlási opciót rakjanak a rájuk.
Eddig az sem volt jellemző, hogy olyant adni kölcsön akire qrva nagy szükség van, ráadásul pont a nagy riválisnak, 2. legnagyobb pénzért :)
Ezt a lépést én sem értettem a Monaco részéről. Az utóbb idők egyik legnagyobb f*szsága volt az átigazolási piacon.
Jol fogunk keresni vele egyszer. Egyébként sajnalom, hogy nem maradt.
Ha meg visszavásároljuk, lesz 35% kedvezményünk.
😂 😂 grátisz. Perez nagy biznyisz ember.
Most találtam. Vessetek a mókusok elé, de nekem tetszik:
https://www.youtube.com/watch?time_continue=133&v=IT5Wlyfsy28
Hehehe :D Én ismertem őket :) Ez a kedvenc számom tőlük https://youtu.be/fNQ_3TCnAyw?t=28m31s
(28:31től Nous étions deux, de elvileg oda van időzítve)
Nem rossz, de azért az élő felvételen az énekesnő eléggé megnöveli az élvezeti faktort :D
Tessék ha már francia és jó nő :D (zene nem fog tetszeni neked :D )
https://www.youtube.com/watch?v=_AUG1YEUuGw
A hölgy még így, munkában lehalkítva is ígéretes tehetségnek tűnik :D
Ezt nehéz lenne tagadni, cáfolni :D
A második klippel megmenekültél attól hogy rádszabadítsak egy csapat vérmókust :)
Hallgasd meg amit linkeltem, az emészthetőbb, és pörgősebb :D
Egy fokkal jobb, de nem az én stílusom. Alant az öreget viszont nagyon adom :)
Viszont azóta leragadtam az öregnél. Így kapsz még egyet (mindig csodálkoztam, hogy néhány zenésznek milyen ujjai vannak):
https://www.youtube.com/watch?v=7Eim1_3DA9o
Vállaltam volna :D
Kiállsz az elveid mellett, ez tetszik :D
Azért elég sokféle zenét hallgatok, sokféle dolog tetszik is. Pl. ez is:
https://www.youtube.com/watch?v=8QIJBOu_t_E
Ez nem olyan rossz :) Olyan de k..va jól érzem magam, tekerek egy jointot feeling jön belőle...meg szeretet és megértés :D
"biztos ezt akartad feltenni?"..
Mert?
Tőled szokatlan a hasonló /semmi fúvós, monoton stb./
Van ilyen néha :) Most szembe, és tetszett. De hogy legyen valami szokásos is, csak neked:
https://www.youtube.com/watch?v=MNOjzuLSSxU
Zsiru gólja megvan a szerbek ellen? Maga sem tudja hogyan de parádésan eltalálta.
elképesztő gólt volt. alapvetően rémes játékos, de mostanában elég sok minden pattan be róla különböző módokon (pl Puskás-díjas módon)
úgyhogy nyugodtan korrepetálhatná Karimot is
Ugyan akkora balfasz, mint a mi flansziánk.
Szerintem ha félpályán fejberúgnák, akkor is a ficakba pattanna a labda. :D
Reciprok Benzema? :)
Ezért nem hívják a válogatottba, kioltanák egymást! :D
:D
AS | Navas 47 lövésből 39-et sikeresen hárított az idei szezonban, ami 80%-os hatékonyságot jelent. Európai viszonylatban ő áll a legjobban.
Valószínűleg így is kaput veszünk nyáron és nem csatárt :D Manapság új szelek fújnak :D Kapjunk kevesebbet mint az ellenfél :D
Csak a 100% lehet elfogadható egy ilyen előkelő csapatnál, mint a Real Madrid! Szerintem a középpályára is kéne valaki Kroos helyett, szánalmas az 90akárhány százalék passzpontosság, főleg annak fényében, hogy mind alibi szar fos 10cm-es hátra passz a kapusnak! :)
Én pl, azt nem értem, hogy a lofaszba nem Vazquez-t szúrja ki pont senki, hogy az a fickó nem Real színt. Hátamon feláll a szőr mikor kezdő, legutóbb a Getafeval, szerencséje volt a bíróval, egyebet nem csinált csetlett-botlott, fújtak mindent. Na nekem ő sehogy nem tetszik.
Nem értem, hogy nem tűnik fel sokaknak, hogy valójában mekkora játékos Kroos. Nem egy cselgép, nem annyira technikás esetleg mint társai, de ettől függetlenül, szerintem a középpálya királya, a mérkőzések nagy részében irányít, állandóan mutatja az irányt (csak figyeld meccseken mennyit integet, segíti a társakat), hogy ki hová helyezkedjen, állandóan megjátszható, akár hátul, akár elől, rendre felér a támadásokkal, képes lassítani a játékot amikor arra van szükség, ugyanakkor képes dinamikát bevinni a játékba, teljes magabiztosságot sugároz, rengeteget szalad, egy komplett középpályás akit szerintem minden edző szeretne a saját csapatában tudni. Remélem edző lesz valamikor belőle, mert a játék intelligenciája nagyon magas. Maximálisan bizonyítja klasszisát nem csak a Realban, hanem a német válogatottban is, emiatt bánják is rendesen a Bayernnél, hogy anno olyan egyszerűen elengedték. Szerintem jelen pillanatban pont nem a középpályára kéne valaki (hamarosan visszatér Kova is, van Ceballos, Isco ha éppen van Bale), hanem csatár posztra, gólt rúgni kell valaki, de oda sürgősen.
Attól függetlenül hogy nagyrészt egyetértek veled nyugi, irónia volt ;)
Azzal nem értek egyet,hogy nem annyira technikás,mint a többiek.Kroostól gyakorlatilag nem lehet labdát elvenni,nincs olyan letámadás,ami képes megzavarni őt,ez pedig csak úgy lehetséges,hogy technikailag a legmagasabb szinten van.Maximum nem olyan látványos,mint a többiek,mert nem színezi annyira a játékot,hanem a legegyszerűbb megoldást választja,de technikailag attól még tökéletesen képzett.
Technikásnak technikás, amit játszik azt nem lehet sem ész, sem dinamika, sem intuíció nélkül játszani, hanem arra értettem inkább, de valszeg rosszul fogalmaztam, hogy nem az a cselgép, mint pl. Marcelo, vagy Roni.
Ezzel egyetértek,de ez szerintem a sebessége miatt van főleg.
Az én szememben nagy király a srác ..., de legalább vannak olyanok is akik szemében nem "alibi" ember :)
Szerintem a legnagyobb király Modric mellett a csapatban.
remélem veszünk végre egy normális kapust, mert ha most nem ő véd, már mindent vezetnénk, sőt meg is nyertük volna!
Remélem, hogy akkor egy kisebb kaput veszünk, mert abba nehezebb gólt lőni. :D
Ha ettől is hatékonyabb kapust akarnak, javaslom nézzenek körül a hokikapusok között.
Kár, pedig Navasnak nagy szerepe volt, hogy nem kaptunk ki a Spurstól. Sokszor a Realnak a jó sem jó, jó példa erre Di Maria is.
Di Mariánál az volt a legszomorúbb, hogy pont akkor lett eladva amikor Carlo megtalálta az ideális pozícióját. Addig azért volt hogy sikítottam néha a játéka miatt.
Azóta sem játszott hasonló szerepben :D
Akkor sajnaltam, hogy elment persze.
Di Mariat mai napig hiányolom, de én még Pepét sem hagytam volna lelépni, Nacho maradt volna idénre jobb-/balbekk opció.
Szinkronkosárlabda: kb 10 percig néztem :D https://twitter.com/World_Wide_Wob/status/921015335897182208
Bárcsak a mi támadóink is ezt produkálnák egyszer...
Nem egyszer volt már, hogy Karcsi vagy Marci jött fel a labdával, és akkor a teljes BBC egyszerre futott be a 11es pontra gólt fejelni. :D
El sem hiszem... :)!
aztakurva
Akkor a ma esti téma: Hieronymus Bosch. Szimbólumkutatók előnyben.
Gyönyörök kertje egy kibaszott mestermű.
Amúgy full balf*sz vagyok a festészethez is. De komolyan. Szégyellem, de ez van. Majd ha újra reneszánszát éli - hahaha de szellemes vagyok - akkor több időt áldozok erre (is).
Tetszik.
Láttad Bécsben a képeit? :) (Raulitásnak ugyanez: :D )
Ahh, soha. De az egyiket egy napig sikerült nézni. Azóta baratkozom az LSD-vel.
Melyik volt? A Gyönyörök kertje vagy a Keresztvitel?
Előbbi. Hálás téma egy esszéhez
Nem csodálom, hogy LSD-re vágysz. :) Mestermű és szerintem egyszer mindenkinek meg kell tekintenie, de nem ám úgy, hogy ránéz, hümmög, elmegy. El kell gondolkodni az alkotáson!
Én a Taormina előtt tudtam órákig elüldögélni a Nemzeti Galériában.
Határozottan egyetértek ebben. De ez általában sok festményre is igaz. Nyáron Prágában Dalin töltöttem el egy kellemes napot
Azt a Dali tárlatot láttam 1 hónapja Szegeden.
Nem, sajnos, ennyire nem vagyok megkulturálódva. Csak a feleségem a nagy festészetrajongó, én meg elvettem ezzel együtt. :)
Jó, semmi gond. Add át neki a helyet a gép előtt. :D
Kérdezem: szereted H. Boscht?
Válasz: Hát, so-so.
Lehet, hogy a konyhai robotgépek márkájára gondolt???
Azt hiszem, az Robert Bosch. :DDDDD Nálunk Russel Hobbs. :)
Angol festészetet szereti.
Öööö, tévét néz, és magasról tesz a kulturális rovatunkra itten... Valami gyerekkel vagyok műsort bambul, annyira ki van merülve, hogy már ez is jó neki! :DD
Ötlettolvaj
kultúraközvetítő
Ha tudom a négy tini nindzsa teknőc nevét az beleszámítódik valamennyire a kulturáltságba?
Csak ha mellé teszed a fogonosz nevét is.
Ennyit a festészetről...ne haragudj Jose :(
Mivel valamiért nekem a főgonoszok mindig is izgalmasabbak így szimpatikusabbak is voltak, Zúzót és Krangat, az agyat sose fogom elfelejteni :)
A régi első filmben szerintem egész jól megoldották Zúzót, azt a filmet mai napig bármikor megtudom nézni. :)
Be kell valljam férfiasan a filmet nem láttam :( De a rajzfilmsorozaton nőttem fel :)
Megvolt ez is, az is. Bár rajzfilmből kevesebbet láttam, de így is egyik nagy kedvenc.
Anno a szombat reggeleim ezzel indultak :) régi szép idők
:D
Athos, Porthos, Aramis, D'artagnan? Nem? :D
Nem. Csülök, Tuskó Hopkins, Senki Alfonz és Török Szultán.
Piszkos Fred a főgonosz? Vanek úr pedig April?
Akkor már inkább Potrien :D
Tééényleg, szegénykém a tépett bajszával, néha már majdnem megsajnáltam :D
Ezek nem a Gyűrűk urából vannak?
Nem-nem, ezek asszem Star Wars-ból.
Fene, az emlékezetem már nem a régi :)
Bölöni László: "Cristiano Ronaldóra először egy barátságos mérkőzésen figyeltem fel, mely a Sporting U16-os és U18-as csapata között zajlott. Nagyon tetszett a játéka, így felhívtam a felnőttekhez. (...) Akkoriban még középcsatárként játszott, de én szélsőt csináltam belőle, mert egy ilyen fiatal játékosnak nem lett volna esélye két nagydarab középhátvéd ellen."
tehát most a "vissza a gyökerekhez" cucc zajlik CR tekintetében?
Bölöni Lászlót szövetségi kapitánynak!
Gondolom a következő Csank lesz, hogy el akarta hozni Sopronba, csak Bárányos túl jó volt a posztján
Már ne haragudj, de ezt eddig nem nem tudtad? :O
Megint kemény cuccot tolsz :( :DDD
Ahh, az csak porcukor. Csak intravénásan finomabb
Nem rossz.
https://twitter.com/OptaJean/status/920751096305418241
Nem értek a focihoz, de... :DDDD!
Szóval tényleg nem értek, de nem 18-ig tinédzser? Átlépte, nem? :)) Vagy angolszásziában és franciahonban 20 ez a határ? Csak hogy mit mondjak a srácoknak itthon... :D!
TEENager. Így remélem már evidens :D
Nem. Teen mit jelent?
Már megnéztem: 19-ig értik. Hálás téma, fejlődtem. :D
Nemá' hogy ezt most tudtad meg :D Nah mindegy, minden nap lehet tanulni valamit. :D Azt hittem ez másnak is logikus. (Nem ez nem oltás nyugi :D ) Van ilyen hogy valakinek ez logikus másnak meg amaz :D De örülök hogy "tisztába tettük a gyereket" :DDDDDDDD
Tényleg nem volt világos, de most már az. Logikusnak lehet, hogy lehetett volna, de nem gondolkoztam el rajta még! :D
Nah, már megérte ma felkelni :D Szóval míg a gyereked nem lesz 20, mondhatod neki hogy : tini vagy még kisfiam :DDD
De mi a másik oldalon állunk: 11 és már azt mondja egész idén, hogy ő tini! :DDD Meg kell telefon és lazulhat. :DD
Az tuti hogy egyelőre megy neki a szekér!
Én nem értek a focihoz, de gyanítom nagyobb játékos lesz mint a hurrikán.
Most már mindig le fogod írni hogy nem értesz a focihoz? :) Szerintem értesz, ha ez számít valamit.
Köszönöm, kedves vagy. :) Nem, nem fogom mindig leírni. :D
Mi tudjuk úgyis..::))
Akkor megnyugodtam. :)
Én arra leszek kíváncsi, hogy ha majd nem megy a szekér, vagy gödörben lesz, abból, hogyan, s mennyi idő alatt mászik ki. Sokkal többet mutatna belőle és a hozzáállásából. Szerintem persze, de én tényleg nem értek a focihoz, nem csak úgy divatból, hanem egyáltalán. :D