Categories: Bajnokok Ligája

Nagybetűs Labdarúgás Dortmundban

Jellemző, hogy még minket is el tudott bizonytalanítani a Real Madrid az őszi formájával, és a beharangozóban nagyon sok „ha”, és „amennyiben” kellett, hogy szerepeljen. A sorminta azonban folytatódott a keddi BL találkozón, és idegenben egy nagyon jó ellenfelet sikerült magabiztos, látványos futballal legyőzni. Ahelyett, hogy kérelmeznénk, hogy ezentúl csak idegenben lépjünk pályára, nézzük meg, melyek a mérkőzés legfontosabb tanulságai!

Akik eddig azon filozofálgattak, hogy vajon a csapat szakmai felkészültségéből tűntek-e el a nyerő elemek, esetleg Fortuna asszonyt nem ápolta le Benzema kellőképpen – persze, hogy van mit Benyára fogni akkor is, ha nincs a keretben -, vagy csupán mentális gondjainknak köszönhetjük a 7 pontos hátrányt a Ligában, most kicsit fellélegezhetnek. Legalábbis a tekintetben, hogy a Real még nem felejtett el focizni. Természetesen a Dortmund ellen mutatott játékból és attitűdből sajnos semmi sem következik a legközelebbi hazai bajnokira nézve.

Az a kérdés is jogosan marad megválaszolatlanul lebegve a fejünk felett, hogy az a gárda, mely így is képes labdarúgni, hogy engedheti meg magának, hogy a Bernabeuban égesse magát repetatíve. Ez a győzelem, és a mutatott forma csak még jobban rámutat a hazai pályás mentális gyengeségre, és engem még nem győzött meg arról, hogy kilábaltunk a gödörből. Még nem.

De, hogy a legfontosabb pozitívummal folytassam, a Real Sociedad után ismét egy magabiztos, a bajnokságában brillírozó (jó, a Soci azóta már nem annyira) csapatot vetett elénk a sors, melyet hazai pályáján kellett felülmúlni. Jó azt látni, hogy a komoly meccsekre Zidane is összeszedi magát, és egy alkalmas kezdőt küld a pályára, továbbá, hogy a játékosok is átérzik a találkozó tétjét, és céltudatos, koncentrált futballal jelentkeznek.

(Ahogy tegnap is mondtam, én sosem ismétlen önmagam), de látni kell, hogy a Real takarékos üzemmódban kezdte a szezont, és Zidane egy-egy bakijával boostolva próbálja minimálban lehozni a nyerhető – ha úgy tetszik, könnyebb – meccseket. Nagyon nem jó az, hogy ezeket rosszul méri fel, és ha bejön valami váratlan, ami adott esetben egy súlyos koncentráció hiány is lehet az ellenfél kapuja előtt, nem képes váltani. Egészen más a kép, ha eleve úgy áll a találkozóhoz, hogy ott mindent bele kell adni a győzelemhez. Eddig legalábbis a fontos meccsekre nem lehetett panasz – hozzátéve, hogy a Ligában ezzel kitörölhetjük a hátsónkat, hisz a végén senkit sem érdekel, ki ellen vesztettünk pontokat.

Az idei évben tényleg a motivációt kell megtalálni a sorozatok első kétharmadára, mert az világos, hogy minden, ami előtte van, csak felkészítő a tavaszra, de nagyon nem mindegy, milyen állásban kezdi meg a csapat a nagy hajrát. Hiába tudja mindenki, hogy motiváltnak kell lenni, hogy fontos az összeszedettség, az utóbbi bő fél évben nyert a csapat egy Ligát, egy BL-t, két Szuperkupát és ezek bizony hatással vannak, csökkentik az éhséget, és nagyon-nagyon nehéz változtatni az attitűdökön, mert ezeknek a motivációknak már bőséggel van tudat alatti komponense is.

Nem szeretném visszaközvetíteni a dortmundi összecsapást, de érdemes néhány teljesítményt és motívumot kiemelni. Például, hogy Modric mennyire fontos eleme ennek a gárdának. Francia trénerünk jól ítélte meg, hogy kell a horvátnak egy kis pihenő az elmúlt hétvégén, és a BL-ben így fel tudta sorakoztatni azokat skilleket, melyek minden túlzás nélkül teljesen egyedivé, és kiszámíthatatlanná teszik a játékát. Ennek egyébként az alapja a legmagasabb szintű technikai felkészültség, ami lehetővé teszi a figyelem megfelelő koncentrálását a pálya egészére, a csapattársak mozgására, miközben a labda a lábán van. Az az ember benyomása, hogy nem a labdára koncentrál Modric, hanem a rámozduló ellenfélre, a csapattárs elindulására, a labda meg mindig azt csinálja a lábán, amit kell.

Nem véletlen, hogy nem tudnék még egy embert mondani hirtelen, aki ennyire futballozik a testével, aki ennyire uralni, és irányítani tudja az ellenfél egyensúlyát. Testcselei láttán percekig vigyorgok, és visszatekergetem, hogy hátha tanulok valamit a kispályára. (Á, már késő! Meg amúgy is hova már! 🙂 Ha az ember kielemzi ezeket a mozdulatokat, néhányan rávághatják, hogy ösztön, meg zsenialitás, de csak annyira az, mint a kung-fu mester válaszreakciója, ami pont olyan iszonyat mennyiségű gyakorlás eredménye, mint amit Modric már abszolvált. Az meg nagyjából egy rossz rendőrvicc kategóriája, hogy Luka azért kap sárgát, mert a bíró elszámolta a sorfal távolságát, és képtelen volt feldolgozni, mikor szembesítették vele.

A „Minden apróságokon múlik” mini rovatunkban szeretnék megemlékezni a találkozó egy szűk 9 percéről, a 9. és a 18. között. Véleményem szerint ez a 9 perc eldöntötte a találkozót (Jose szerint inkább csak azt, hogy biztosan nem fogunk kikapni). Kezdjük Navas 9. percben bemutatott cselével Aubameyang, a Dortmund talán legveszélyesebb embere ellen. Figyelem, súlyos „Ha” invázió várható – de ezt máshogy nem lehet vázolni! Szóval, ha azt Navas elvéti, és Aubameyang begyalogol a kapuba a labdával, meggyőződésem, hogy alapvetően más mérkőzést láthattunk volna.

Ugyanez igaz Bale 18. percben elért találatára. Kapásból, ésszel feltenni a bal felsőbe, úgy, hogy a kapusnak esélye se legyen! Véleményem szerint ez hatalmas extra volt!  Ennél sokszorta nagyobb, tisztább, egyértelműbb helyzeteket hagytunk ki sorozatban a pontvesztéseink alkalmával. Ha nem mi szerezzük meg a vezetést, egész más mentális szintről kellett volna a meccset végigcsinálni.

Navas esetének üzenete, hogy nem vagyunk beszarva, mi vagyunk a Real Madrid, és ma olyat mutatunk nektek, amit nem minden nap láthattok! Míg Bale helyzetkihasználása az üvöltötte, hogy ma itt nem lesz kegyelem, és megbüntetünk minden kis kihagyást! Két ilyen epizód alapvetően meghatározza egy mérkőzés pszichés ívét – nem lehet eléggé hangsúlyozni ezek fontosságát.

Ami még kiemelendő, hogy Ronaldo, bár volt pár hisztis, elégedetlenkedő jelenete Dortmundban is, alapvetően csapatjátékos volt, sok labdát letett a társaknak, könnyednek látszott végre, nem görcsölt. Szokás szerint élvezte a tétet, és meglovagolta a feszültségeket. Ezt nagyon jól csinálja az utóbbi időben, pedig ez nem könnyű műfaj. Sokkal hamarabb elidegeskedi a „kicsik” elleni meccseit, ahol evidens, hogy neki nagyon ki kellene lógni felfelé, és ha ez nem megy, akkor rendre rágörcsöl, és minden még rosszabb lesz.

Ronaldo tegnap abszolválta 400. meccsét a Realban, a statisztikája tiszteletet parancsoló!

Carvajal játékát sok kritikával illetjük az utóbbi hetekben – teljes joggal. Talán, de csak talán, kezd visszatérni arra az útra, melyen megszoktuk kiváló megoldásait, és stabil játékát. Tegnap gólpasszal és több szép megmozdulással vétette magát észre, csak reméljük, hogy az ív felfelé kanyarodik, és nem csak felszökő tüske marad a teljesítmény-grafikonján.

Bale-ről is szívesen írnék hasonlókat, szintén reményemnek adok hangot, hogy nem jóllakottá teszi a gólja, gólpassza és a több jó megmozdulása, hanem felébreszti étvágyát a konstans jó teljesítményre! Egy ilyen Bale-el azért előrébb vagyunk.

Kroos megint letolt egy szokásos, magas színvonalú teljesítményt: 72 passzát majd 92%-os pontossággal valósította meg, 4 helyzetet alakított ki közben. A kis alibi csávó közben majdnem 12 km-t futott, a legtöbbet az egész mezőnyben. Brutál!

Ramos vitatott jelenetéhez annyit, hogy 50 centiről ütötte rá Navas, akaratlagos kezezésről biztosan nem beszélhetünk, ennek ellenére láttunk már ilyenért 11-est is.

A meccs egészére jellemző volt, hogy a Dortmund az őszinte taktikájával kedvezett a Realnak. Eddig úgy zúztak a bajnokságban, hogy az ellenfél térfelén már labdákat szereztek, és letámadásukkal ellehetetlenítették az ellenfél kibontakozását. Csakhogy ezúttal a Real Modric vezetésével olyan labdakihozatalokat mutatott be, ami ellen a pressing az idő nagy részében hatástalan volt. Egyszerűen kipasszoltuk őket. Ezt egyébként gyakran ők is megtették velünk, ezért is volt a meccs nem kevés részében olyan képe a játéknak, melyben a középpályán átrobogott mindkét csapat. Ahogy közhelyesen mondani szokás, szét volt szakadva a pálya. Kijöhettünk volna ebből rosszul is, de az említett 9 perc, és a hatékonyabb védekezés a Real felé billentette a mérleg nyelvét. Dortmund nem megúszni akarta ezt a meccset, hanem felvonultatta az erősségeit, beleállt a találkozóba – és hátrányban sem akart ezen változtatni. Sőt, átálltak a végén 3 védőre, és mindent megtettek, hogy kiegyenlítsenek. Ettől lett igazán élvezhető, lendületes és szép a játék. Nagyon rég élveztem ennyire Real meccset. Talán még a két Barca elleni meccsen sem játszottunk ennyire jól. De hangsúlyozni szeretném, hogy ez nem kevéssé a Dortmund felefogásának volt köszönhető – csakhogy találkoztak egy jobb csapattal, mely ezúttal ki is használta a lehetőségeit.

Annak ellenére, hogy most a darazsak helyzete a BL-ben nem túl rózsás a két vereségnek köszönhetően, ismét rácsodálkozhatunk, milyen ütőképes csapatot raktak össze, hogy milyen jól beváltak az új igazolások, és milyen ígéretes a csapat játéka már rögtön a szezon elejétől. Hatalmas csatát fognak vívni a Spursszel a második helyért, és nehezen fogadnék ennek a végkimenetelére.

A Real idegenbeli sikerével kicsit kényelmesebb helyzetbe került, maradjunk pozitívak, hogy nem lesz ebből motivációs deficit. Szerencsére a Totenham elleni meccs jön, ahol meg kell mutatni, ki az úr a csoportban, így elvárható lesz megint a nagyobb koncentráció.

Ami eddig egy kicsit hátrébb lépve, és némileg nagyobb távban előre tekintve pozitív kedvenceink vonatkozásában, hogy az új érkezők jónak tűnnek, beilleszkednek, gólokat szereznek, és legalábbis keret szinten megint lesz lehetősége Zidane-nak forgatni a csapatot.

Íme egy bővebb összefoglaló:

Sultan

View Comments

  • Egy kis elmélkedős játék:

    1, Mit csinálnál másképp, ha Zidane helyében lennél?
    2, Mit csinálnál másképp, ha Perez helyében lennél?

    Engedjétek szabadon a fantáziátokat! :)

  • Szeretném jelezni nektek, hogy kiléptem a szerkesztői chatből. Ami ott folyik... Ááááááá

  • Tegnap olvasgattam a Bayern oldalon, és azt tapasztaltam hogy a szurkolók nem bánják Ancelotti elbocsátását. Én viszont sajnálom hogy nem úgy jöttek neki össze a dolgok a Bayernben ahogy előre eltervezte. Innentől kezdve arra leszek kíváncsi hogy ezek után James sorsa hogyan fog alakulni, mert mint tudjuk ő Ancelotti kérésére érkezett a klubhoz. Nagyon sajnálnám ha a klubváltása a több játékperc reményében hiába való lett volna, mert esetleg az új edzőnél nem fog rendszeresen játéklehetőséget kapni. Egyelőre csak remélni tudom hogy nem így lesz.

    • Ő azon kevesek között lesz gyanúsan, akik megszopják az edzőváltást. Nálunk messze '14 őszén játszott a legjobban, Carlo alatt. Ha az új edzővel visszakerül Robbery, akkor csak három középpályás poszt marad, oda pedig nem biztos hogy stabilan be fog férni. Maximum 4-2-3-1-ben tudnám elképzelni a 10-es poszton, Vidallal és Thiagoval mögötte, de akkor a rekordigazolás Tolissónak nem lesz hely.

      • A Robbery 5 meccset nem tud majd lehozni sérülés nélkül sorozatban, mark my words.

        • Plusz azon az 5 meccsen is atom szarul játszanak majd. Guardiola most menne oda kib@szná őket, mint macskát szarni. Ha a következő edző nem lépi meg ezt bajban lesz.

          • Ribéryben valami eltört amikor helyette CR kapta meg az aranylabdát szerintem. Robben tavaly nem volt rosz, de szegény amilyen üveglábú már tényleg nem lesz túl sok hasznára a csapatnak.

          • Nem hinném. Utána is voltak nagyon jó évei. Még. Inkább a sérülések és Pep is mellozte sokszor.

          • Nemtom, lehet csak nekem van így beidegződve, de azóta nem emlékszem konstans jó teljesítményre tőle. Ez persze lehet inkább a sérülések miatt, kérdés ezek mennyire voltak a lélek megtörésének folyományai :D

          • Ja hát az biztos hogy huzamosabb ideig már nem tudott csúcsformaban játszani azután.

      • Én is attól félek, hogy megint többet lesz a padon mint a pályán.

    • Ahogy Robben nyilatkozott abból nekem is az jött le.

      • Nem azt mondom, hogy nem volt meg az okuk. De az a 2db tolókocsis nálam nem ugrálna az tuti. Mou tarcsiba vissza zavarta volna őket. De Pep is.
        Carlo nem az a fajta. Az se lepne meg ha vezetőség keze is benne lenne és támogatták a játékosokat..

  • Tegnap még elmaradt a második gólról néhány gondolat. Szintén egy marha érdekes helyzet előzte meg, és amúgy jól felépített akció volt. A képen láthatjátok, hogy a Real labdajáratása közben kettészakad a pálya. A bal halfspacen folyik a játék, négy Dortmundi védi a területet és látszólag kontroll alatt tartja az ellenfelet, csakhogy - a videóban is látszik - egy háromszögeléssel totál kikerüli a Real a németek középpályás blokkját. Ramos Iscónak passzol, onnan egyből Krooshoz kerül a labda és máris a védelmen van a nyomás, mert Bale-t inditja Kroos. Közben a másik oldalon CR, Carvajal és Modric helyezkedik, amivel lekötik néhány dortmundi figyelmét és ezzel sikerül kettészakítani a pályát. Másrészt Ronaldo helyezkedése érdekes még. Nem véletlen vagy lustaság miatt álldogált többször is lesen, hanem sokkal inkább amiatt, hogy így helyzeti előnye van. Azzal, hogy pár méterrel előrrébb jár, garantáltan ő érkezik meg elsőként a 16-os területére. Igy történt a gólnál is.

    https://uploads.disquscdn.com/images/98173d9242551df47f32993a200819229f2ecd11d68e6f0a66caae0a2336ea2e.png

    https://streamable.com/07utb

    • Ezek a védők mögé betett hosszú labdák nagyon pöpecek :) Meccs alatt azon gondolkodtam, hogy ahogy Carvajal kiugratta Bale-t az első gól előtt, az mondjuk az ilyen Alaves/Betis ellen miért nincs?

    • Cr sajnos sosem lesz elismerve a játékintelligenciája miatt. Mármint tömegesen, köszönhető a sok frusztrált utálkozónak. Pedig szerintem nagyon jól olvassa a játékot. Egyszer egy (normális) Barcás fórumozó élőben nézte meg az EC-t és nem győzte dicsérni CR helyezkedését és sebességét. Azt írta hogy élőben nagyon kijön hogy világklasszis. Már csak a mozgása és a helyezkedését miatt is. Mellette meg persze Modric Isco és Kroos játékát emelte ki. (mivel madridista fórum volt tisztelettel írt és csak Realosokról)

      Köszi ezt a minielemzést, mert meccs közben ezt nehéz/nehezebb észrevenni elsőre :)

      • annyiban igaz, hogy a mozgásán tényleg látszik, hogy világklasszis - és az is igaz, hogy abban tényleg kurvajó, ahogy helyezkedik, sőt ahogy olyanra formálja a játékot, hogy gólt lőjön.

        amikor kapu előtt van, akkor nagyrészt a passzai, beadásai, cselei is mind arra mennek rá, hogy a végén ő legyen a befejezőember, és ezt azért gondolom nem könnyű így előre megtervezni.

        ezután ez már ízlés kérdése, én pont ezért szeretem nagyon, ha csatár (merthogy ebben zseniális), és ezért nagyon nem szeretem ha nem az (mert ugye az effajta játék sokkal kevésbé hatéköny, tehát pl. ha valakit úgy szöktetek, hogy csak háromszög/beadás lehessen belőle az nem mindig a legjobb megoldás, sőt)
        Mindenesetre a tökéletes kilencésfeles, és ezen a poszton jelenleg szerintem a legjobb a világon.

      • Ha hozok 10 olyan játékhelyzetet, amikor látványosan rossz megoldást választott, akkor mi lesz? Mondjuk a tavalyi szezonban volt kettő, amikor három másik társa volt mellette, de ő a védőbe/kapu mellé lőtte?

        De hogy tompítsam: Cé a kapu előtt a legtöbbször egoista, ez repítette a csúcsra. Ha meglőtte az első (második) gólját, akkor kiszolgálja a társait is (ez a nagy átlag, nem az alapérték).

        Az a fajta játékintelligencia, ami rá jellemző, az a kapu előtti hatékonyságában jelenik meg, ez vitathatatlan. Mint RvN, Pippo. És az ilyet azért csodálom, mert én nem vagyok rá képes.

        Nekem a játékintelligencia mást jelent elsőre (merthát fentebb elismertem, hogy az is az, amivel CR el van látva): az irányító (hagyományos or mélységi) játékosok fejét, ahol a lábuk csak eszköz, mert nem csak olvassák, de inkább írják azokat a sorokat adott meccsből, amelyek a legtöbb játékos számára csak utólag nyer értelmet.

        • Viszont labda centrikus játékos és csak a folyosót látja a labdáig vagy a kapuig. Azaz ő nem fog labdanélküli mozgásával területet, passzfolyosókat nyitni, vagy másokat labdával helyzetbe hozni a pálya mélyebbi részéről. Nem lehülyézni akarom, de ha játékintelligenciáról beszélünk a futballban, akkor az nem rá értendő elsősorban.

          • Na ne, szvsz bőven tudja , hogy mit lehetne csinálni az egyes szituációknál, csak ahogy Jose is mondja egoista és nála ez volt a siker kulcsa mindig

          • Ezt én is így gondolom:
            "Viszont labda centrikus játékos és csak a folyosót látja a labdáig vagy a kapuig. Azaz ő nem fog labdanélküli mozgásával területet, passzfolyosókat nyitni, vagy másokat labdával helyzetbe hozni a pálya mélyebbi részéről. "

            Tehát CR-re nem jellemző, hogy azért mozog el, hogy azzal magával vigyen embert és így egy zónában a védőjátékosok létszámát csökkentse a társai számára. Nem jellemző, hogy elmozgásával, amit lekövet a védő, passzfolyosót nyit a társának - hisz épp azt akarja, hogy őt keressék a boxon belül mindig, nyilván láttál már tőle kézfeltevős jelenetet egy-egy rossz akció után, amikor nem őt keresték (de szar, hogy ki kell hangsúlyozni: ez nem ítélet, csak leírása a tapasztaltaknak. mér van ennyi szenzitív ember?)
            CR-re nem jellemző, hogy a pálya mélyebbi részéről helyzetbe hoz valakit - mert nem lép vissza.

            Namostakkor két dolog: azt írtam, hogy "nem jellemző", tehát de, van rá példa, hogy megteszi, but you know, nem ez a JELLEMZŐ, hanem a kivétel, ami annyira ritka, hogy megjegyezzük.

            KÁTTŰ: a Bötis meg a BVB ellen adott kulcspasszokat, amikor nem mélyebbra, hanem oldalra húzódott ki, csak hogy megelőzzem a felesleges köröket.

            Summary: Norma véleményével egyetértek.

            A játékintelligencia más, mint amit elsőre írt CR-re Cornél. Ettől még CR érzi a kapu előtti érkezést zsigerből.

          • Igen, erre utaltam, hogy pl én nem tudok így játszani. Volt és van olyan csapattársam, aki ezt olyan szinten érzi, hogy hihetetlen, de a játék egyéb szegmensében enyhén szólva sem kimagasló.

          • Ezt le is írtam én is hogy nem a klasszikus értelemben értem. De azt hittem logikusabb lesz amit írok. Félreérthető volt, bocsi. Ofrnkie jól leírta a lényeget szerintem.

          • igen, a fenti kommentemben épp ilyesmit akartam hozzátenni, csak kifelejtettem, márminthogy a játékintelligencia elsősorban nem ez. szerintem fontos dolog amit írtál, mert ezt figyelembevéve lehet az óriási előnyünkre vagy az óriási hátrányunkra a srác.

        • Alapvetően én is rájuk használom. De nem árt ha egy támadó nem hülye. Így értettem, hogy tudja hova kell mozogni, stb.

      • Cr nem is szerezne ennyi gólt, ha nem érezné a játékot. Kiválóan tud érkezni ezen felul zseniális ütemerzeke is van.

  • Elgondolkodtam azon, hogy felmerült Lewandowski Real-ba igazolása. Nem tartom jó ötletnek. Lassan 30 éves, ami azt jelenti hogy nem úgy jönne ide mint másodhegedűs CR mögé aki kivárja az idejét. Sztárkonkurenciának CR mellé, aki most éppen a Lewandowski féle skilljeit bontogatja, nem biztos hogy szerencsés. A 2 csatáros játékot nem látom a lelki szemeim előtt jelenleg Madridban, de lehet csak én vagyok amatőr :) (tuti egyébként)
    Szal vagy valami fiatal tehetség kéne, aki tudja CR-t pótolni kisebb meccseken (de olyan meg talán van), vagy egy Chicharito típusú játékos, aki tudja hol a helye és nem is akar nagyobb sztárságot már magának.

    • Dybala. Nem tudom én úgy érzem kiválóan fekudne neki Benzema szerepe. Árnyék ék gyakorlatilag de ha kell tud befejezni is. Mind a 2 lába veszélyes.
      Nagyon adja magát.

      • Az tuti hogy jobban feküdne mint Lewa :) Kérdés mennyire akar a Realnál egyenlőre másodhegedűs lenni ahelyett hogy a Juveban istencsászár legyen...

  • Wenger egyébként azért vitte EL-be az 4rsenalt, hogy erősítse a marketingjét. Így legalább tud a hét negyedik napján játszani, meg amúgy is nyilatkozta, hogy a BL csoportkör már veszít vonzerejéből. Furfangos az öreg. Minden a négyről szól.
    #444

    • A Bayern meg lehet azért szopott a BL-ben, hogy Arsenalt tudjon verni tavasszal. Még valahogy ki kell szopniuk a Celtictől, és össze is jöhet a dolog :D

      • A BM-re most kéne ráküldeni egy Effenberget vagy Kahn-t, hogy jól leugassa akit le kell és bőrgatyába rázza a bandát...úgy szerintem simán ütnék az Arsenált az EL döntőben.

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago