Nem a legbarátságosabb időpontban kezdődik el a bajnoki címvédő harcunk, de ez legyen most a legkisebb problémánk. Az előző hetek történései után bátran jelenthetjük ki, hogy teljesen felkészülve vágunk ma neki a szezonnak. Ellenfelünk a tavaly 16. helyen végző Pepe Mel által vezérelt Deportivo. Nézzük meg röviden, mire is számíthatunk.
A Depor azon kevés La Liga csapatok közé tartozik, amelyek egykoron elnyerték a bajnoki trófeát. Sokan talán emlékeznek, de abban biztos vagyok, hogy a legtöbbünk hallott a csapat aranykorszakaként fémjelzett Super Deporról. A 2000-es évek elején nem csupán Spanyolországban, de Európában is tényezőnek számított.
Első és egyben utolsó bajnoki címüket az 1999-2000-es szezonban érték el, majd ezután bekerültek az európai szűk elitbe is. Javier Irureta volt, aki összerakta az akkori gárdát olyan játékosokból, mint Valerón, Capdevila vagy a későbbi két spanyol gólkirály, Roy Makaay és Diego Tristán. A Bajnokok Ligájában felülmúlták a Machester Unitedet, az Arsenalt és 0-3-ról fordítottak a PSG ellen. (A párizsiak, úgy tűnik, nem mehetnek biztosra spanyol ellenfél ellen…)
Ezután szépen, de biztosan lecsúsztak az elitből, sőt a La Ligából is kiestek 2011-ben. Gyors feljutás után megint csak a másodosztályban találták magukat, így ezek az évek nem szólhattak a tudatos építkezésről. Most viszont zsinórban a negyedik évüket töltik az első osztályban, februártól pedig Pepe Mel feladata volt, hogy elkerüljék a kiesést.
Manapság már egyáltalán nem egy félelmetes helyszín a Riazor, sőt a Deportivo sem tartozik a nehezebb ellenfeleink közé. Három éve például meg sem állt a csapat 8 gólig.
Igaz, azóta mindkét csapat sokat változott, de egy valamit biztosan lehet állítani: nem okozhat gondot ma este a Deportivo. Bárhogyan is nézzük, itt egyértelműen győztesként kell kikerülnünk.
Zidane abszolút kihozta a maximumot a felkészülési időszakból, mit sem bizonyít jobban a két elnyert kupa és a Barcelona legyőzése. Kétszer is.
Gondolkozom, hogy mit lehetne írni, de a szezonkezdet miatt korlátozottak a lehetőségeim. Ragozhatnám tovább a csapatok történelméről szóló bekezdéseket, de nem gondolom, hogy különösebben újat tudnék mondani nektek. Az igazság az, hogy teljesen nyugodtan várom a bajnoki harcot, mert úgy vélem, hogy komoly lépéselőnyben vagyunk a Barcához viszonyítva, és mára már sikerült kinőnünk azt a fajta örökmásodik életérzést, ami jellemző volt az elmúlt években a csapatra.
Hiszem azt, hogy viszonylag sima bajnoki szezon elé nézünk, és különösebb nehézségek nélkül fogunk címet védeni. Annyira egyben van a csapat, annyira következetesen építkezik Zidane, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy a jelenlegi mezőnyben valaki a csapatunk fölé nőhet.
A rotáció idén is kulcsfontosságú lehet, és Ronaldo mellett Modric is többet pihenhet, mert az csak egy dolog, hogy Kovacic kopogtat a kezdő tizenegy ajtaján, de Ceballos játékstílusa kifejezetten hasonlít az idősebb horvátéra. Theo tökéletes lesz Marcelo tehermentesítésére, Llorente nálam pedig titkos esélyes hosszú távon a kezdőbe kerüléshez.
Lássuk, mit vár a következő szezontól kis szerkesztői csapatunk:
José:
- Mit vártok a következő szezontól?
Semmi újat. Illetve több meccsen fogunk szépen játszani, de egy szezonra tervezve… Biztos sok szenvedés vár ránk idén is, mert be kell osztani a fizikai és mentális energia készletet. Játékban azért ritkán fog visszaköszönni a 433. Ez jó érzésekkel tölt el! Bajnokok leszünk. Címet védünk.
- Ki lesz a csapat húzóembere?
A csapat húzóembere a középpálya lesz. Illetve felváltva hoznak majd fasza teljesítményt az ott szereplő játékosok. ha kívánhatok: Isco éve legyen!
- Mit vártok a fiataloktól?
A fiataloktól azt várom, hogy minden egyes alkalommal teljesítsék az edző által megkövetelt alapfeladatokat adott meccsen! És nem, Nacho már nem fiatal!
- Bale vagy Benzema?
Benzema, ha csatár. Benzema, ha egyedüli csatár. Benzema, ha Ronaldo párja kell, hogy legyen egyikük.
- Ha egy kívánságotok lehetne a bajnoki szezonra vonatkozóan, mi lenne az?
A szezonra azt kívánom, hogy április végére döntsük el a ligát, mert így még élesek lesznek a srácok fejben, de nem lesznek kizsigerelve fizikailag a BL-döntőre. Illetve magunk felé azt, hogy rossz eredmények mellett most az okokat keressük, elemezzük és ne kőegyszerű böfögösékkel reagálunk csapatra, játékosra. Ja, és in jynx we trust!
Zizou:
- Mit vártok a következő szezontól?
Hatalmas kérdés van bennem, hogy mi lesz, ha CR is tökéletesen játékra kész, azaz minden adott lesz a BBC-re. Vajon visszatér az a rendszer vagy Zidane egész szezon során kitart a most elkezdett rotálás és értékek mellett? Tehát látunk játékot, passzokat, sok mozgást, az általam már rengetegszer emlegetett kombinatív játékot, és továbbra is összetartó gárdát, akik küzdenek akkor is, ha nem megy. Rengeteg lehetőség rejlik a keretben és ebben van az erőssége is.
- Ki lesz a csapat húzóembere?
Bízom benne, hogy mesterünk használni fogja keretet, ami megadatott neki, úgyhogy azt hiszem nem lesz egy húzóember és nem is lesz szükség rá. Hol egyik, hol másik játékosunk fogja kidomborítani, hogy mire képes. Természetesen Isco, Ronaldo, Ramos, Marcelo, Carvajal, Modric és Kroos továbbra is az élen fognak járni ebben is.
- Mit vártok a fiataloktól?
Isco évét várom. Minden adott rá, hogy felérjen oda, ahová évek óta vizionáljuk. Asensio szintén hatalmas szezont futhat. Kovacic részben átveszi Modric posztját, de elsőszámú még mindig az idősebb horvát lesz. Theo, Ceballos, Hakimi egyelőre rejtély, de lehet arra számítani, hogy a közösség magukkal húzza őket, ezáltal képesek lesznek remek teljesítményre, ha szükség lesz rájuk.
- Bale vagy Benzema?
Bale mellett több kérdőjel és negatívum áll, úgyhogy nagyot néznék, ha idény végén nem távozna a királyi alakulattól. Benzemánál meg nem kell góldömpinget várni, de amit a Barca ellen hozott – azt nem fogja stabilan tartani -, azzal hatalmas szerepe lehet, hogy ismét örüljünk a szezon végén.
- Ha egy kívánságotok lehetne a bajnoki szezonra vonatkozóan, mi lenne az?
Azt kívánom, hogy Zidane nagyon bölcsen használja a keretet, nagyon flexibilis és kiaknázatlan lehetőségek vannak. Valamint azt is szeretném, hogy a címek mellett most picit élvezhetőbb játékot lássak, bár tudom, hogy nagy eséllyel megint a minimálra fog törekedni a mester és a csapat.
Sultan:
- Mit vártok a következő szezontól?
Sajnos egy évad alatt nagyon sok minden történhet, lehet jósolgatni, de 2-3 egyidejű sérülés megnehezítheti bármelyik csapat dolgát. Három fronton leszünk harcban, plusz a Klub Vb, azaz a szokásos nagy terhelés lesz a gárdán.
Egyben vagyunk, ha semmi nem változik, akkor is jó a keret, minden okunk megvan, hogy bizakodással nézzünk a szezon elé. A Real még soha nem triplázott a története során, ha a komoly balszerencse nem hátráltatja a csapatot, az elkövetkező évek egyikén akár az is összejöhet. Lehet, hogy már a 2017/18-as szezonban?
- Ki lesz a csapat húzóembere?
Igazából az elmúlt szezont is azzal hoztuk, hogy elképesztő minőségű kispadunk volt. Az előttünk álló évadban ez a kispad némileg rövidebb lesz, de hitem szerint a csapat egységessége és variálhatósága lesz a kulcs.
Ha mégis kiemelnék valakit, az Asensio lenne (talán nem leszek egyedül a véleményemmel), de Isco és Kovacic is nagyon jó szezon elé nézhet.
- Mit vártok a fiataloktól?
Remélhetőleg tudják néhány meccsen tehermentesíteni az “öregeket”, és folyamatosan fejlődve beilleszkednek a csapatba. Nagyon sok jó példa áll előttük, úgy tűnik, a klub játékospolitikája is jó irányba fordult, így azt gondolom, minden lehetőség adott lesz számukra, hogy szakmailag gyarapodjanak.
- Bale vagy Benzema?
Kicsit úgy érzem, túl van spirázva a két “B” teljesítménye körüli vita. Egyik sem kutyaütő. Ha Benzemától több olyat látnánk, mint az AtMa elleni kulcsjelenet , vagy a Barca elleni gólja, ahol a legjobb katalán védőt, Umtitit verte meg csúnyán, kevesebb kritika érné. Nem fiatal már, fizikailag sem képes már arra, amire 5-6 éve, de amikor nagyon kell, azért össze tudja magát szedni. Ezt várjuk is el tőle. Bale egy kicsit a rendszer áldozata is, és sérülékenysége miatt a szezon nagy részében nincs formában. Talán ő is, és a csapat is megkönnyebbülne, ha visszaigazolna a PL-be.
- Ha egy kívánságotok lehetne a bajnoki szezonra vonatkozóan, mi lenne az?
Nagyon kevés sérülést kívánnék, és kiváló öltözői hangulatot. Ezzel a kerettel a többi jönni fog!
ReAlantos:
- Mit vártok a következő szezontól?
A szezontól azt várom, hogy a Barca kezdeti gyengélkedése után izgalmas, de nem a végletekig kiélezett harc lesz az első két helyért, amiből főként a keret mélysége miatt mi fogunk győztesen kijönni. Továbbra is úgy vélem, hogy az Atlético nem tud érdemben beleszólni ebbe a küzdelembe, a Sevilla pedig a negyedik helyre jó lehet. A Villarreal okozhat még meglepetést az első négy helyért folyó küzdelemben.
A Real szempontjából a BBC fokozatos kivezetésének folytatását és befejezését, és észszerű mértékű rotálást várok, bajnoki címmel a végén.
- Ki lesz a csapat húzóembere?
Mivel a csapat játékát a domináns középpálya határozza meg, ezért talán kevésbé lenne észszerű nem ezen a poszton játszó játékost mondanunk – pedig nagyon szívesen voksolnék Marcelóra. Így azonban én német mérnökünket, Toni Kroost választom, még ha az ő munkája nem is olyan látványos, mint a többieké. Passzpontosság, és az egész csapatra kiható irányítási képesség; ezekkel válik a csapat húzóemberévé.
- Mit vártok a fiataloktól?
Van ugye egy fiatalunk, Marco, aki nagy erőkkel dörömböl a kezdőcsapat ajtaján. Tőle az eddig megszokott teljesítményt várom, egy kicsit több játékpercben, mint tavaly. A többiek esetében az az elvárás részemről, hogy amikor megkapják a lehetőséget, akkor tegyék oda magukat, és adjanak bele mindent, vagy még annál is többet a címerért. Én leginkább Vallejo csapatba építését várom, egy Varane-Vallejo tengelyt szívesen néznék a jövőben.
- Bale vagy Benzema?
Benzema, kérdés nélkül. Zidane újra feltalálta a gyémántot, ezzel párhuzamosan pedig elveszett az a pozíció a keretből, amin Bale képes(?) világklasszisként teljesíteni. Karim még rosszabb napjain is csatár, és a tanult csatárösztönök, mozgások, stb. azért csak ott vannak az ereiben, míg Bale-ről ez jóindulattal sem mondható el. Sajnálom a walesit, mert ennél talán többet érdemelne, de mint azt már többször is kijelentettem, szerintem mindenkinek jobb lenne, ha ő visszamenne Angliába. Benzema ellenben biztató jeleket mutat olyan szempontból, hogy a most induló szezon akár nagyságrendekkel is jobb lehet a tavalyinál. A Barca ellen szerzett góljával, reméljük, elindult egy folyamat.
- Ha egy kívánságotok lehetne a bajnoki szezonra vonatkozóan, mi lenne az?
Igen, a bajnokság elnyerése is egy nagyon fontos szempont, de szerintem van egy, ami még fontosabb: Zidane folytassa az eddigi elképzelését. Értem ez alatt azt, hogy a fiatalok fokozott beépítése mellett is képes legyen domináns játékra a csapat. Idén bántóan hosszú idő után először úgy megyünk neki egy bajnokságnak, hogy mi vagyunk a fő esélyesei. Ne bízzák el magukat a srácok, és húzzák be a bajnoki aranyat, de közben ne felejtsenek el egy csapat lenni, és tovább haladni a kijelölt úton. Ha a bajnokságban is dominánsak tudnánk lenni, akkor talán még hangosabban zengné mindenki, hogy a Real Madrid Európa jelenlegi királya.
Raulitás:
- Mit vártok a következő szezontól?
Hat trófeát (az első kettő már megvan); sokkal játszósabb játékot, mint tavaly, ugyanakkor a kulcsmeccseken a tavalyihoz hasonló célfutballt.
- Ki lesz a csapat húzóembere?
Ronaldo mellett Asensio és Isco.
- Mit vártok a fiataloktól?
Kovacic még többet és még jobban játszik. Asensio a harmadik legeredményesebb lesz a hetes és a kileces után. Theo és Achraf megfelelően pótolják Danit és Marcit. Mayoralnak lesz legalább egy meccset eldöntő gólja. Ceballos megmutatja, hogy miért keült ide. Llorente a Sevilla középpályájának motorja lesz, Luca pedig játszik egy kupameccsen az első körben.
- Bale vagy Benzema?
Benzema, mert jobban passzol. Meg a rendszerbe is.
- Ha egy kívánságotok lehetne a bajnoki szezonra vonatkozóan, mi lenne az?
Benzi több mint 20 gólt ver a bajnokikon, és eldönt egy-egy meccset az Atleti és a Barca ellen.
Norma:
- Mit vártok a következő szezontól?
Fejlődést a tavalyi ívelgetős focinkhoz képest. Zidane nem engedheti meg, hogy a játék javulásában nem mutat fejlődést.
- Ki lesz a csapat húzóembere?
Továbbra sem látom, hogy Modricot tudná akárki is helyettesíteni. A hiányát meg fogjuk érezni, de Isco egyre inkább fontosabb láncszeme lesz a csapatnak. Ennek ellenére Kroos lesz az, aki Luka és Ronaldo mellett a legfontosabb tagja a csapatnak.
- Mit vártok a fiataloktól?
Küzdeni akarást. Sok játékpercet, noha ez nem rajtuk múlik. Kovacic és Asensio talán szintet lép, és a kiegészítő szerepnél többet fognak kapni. Az újonnan érkezőktől pedig azt várom, hogy gond nélkül illeszkedjenek be a csapatba, hogy a jövőben fontos tagjai lehessenek a klubnak.
- Bale vagy Benzema?
Benzema. Nem lehet kérdés. A tavalyi kevés gólja és gyenge játéka ellenére is hasznos tagja ennek a csapatnak. Bale-ben pedig nem látok semmit, amit csak ő tudna ehhez a csapathoz hozzáadni. Ha idén nem távozik, remélem, utolsó szezonját fogja a madridi kórházban tölteni.
- Ha egy kívánságotok lehetne a bajnoki szezonra vonatkozóan, mi lenne az?
Én azt kívánnám, hogy a top 5 ellen több szerzett pontunk legyen, mint elveszített. Fájó volt tavaly is a nagyok elleni mérlegünk. Jó lenne már látni, hogy ellentmondást nem tűrően pofozunk el mindenkit, aki szembejön.
Nem tagadom, hogy könnyű mérkőzést várok. Úgy érzem, hogy a srácok felszabadultan fognak játszani – nincs okuk görcsölni. Örömfocit és sok gólt szeretnék! Ronaldo hiányában remélem Asensio fog lehetőséget kapni, mert mindig benne van a játékában egy kis gól. Látni szeretném Kovacicot, ha már visszadobott a klub egy 75 milliós ajánlatot a Juvénak, mutassa meg, hogy mi kerül rajta ennyibe!
Lucas a Barca elleni játékával engem meggyőzött. Van helye ebben a csapatban akkor is, ha rendszerváltás miatt megszűnik az ő posztja az alapfelállásunkban. Viszont őt tipikusan annak a focistának látom, aki képes görcsölni, ha nem úgy megy a játék, ahogyan azt ő elképzeli. Ha megkapja a lehetőséget Ronaldo sérülése alatt, akkor remélem, hogy fog gólt lőni, különben csak görcsösebb lesz a játéka. Milyen jó lett volna, ha betalált a klasszikuson… az a fránya kapufa…
Keretünkben változás is alkalmazva lett. Yanez kölcsönbe került a Cádizhoz, így minden valószínűség szerint Luca Zidane lesz a csapat 3. számú kapusa. Aminek viszont személy szerint nagyon örülök, hogy Hakimi megkapta Modric régi mezszámát, ami azt jelenti, hogy a Castillából felkerült az ‘A’ csapatunkba és ő fogja ellátni Dani helyettesi pozícióját. Sokkal jobban örülök ennek, mintha igazoltuk volna valakit erre a posztra. Ha mégse válna be, akkor van egy multifunkciós Nachónk, aki gond nélkül látja el ezt a szerepkört is.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
Első alkalommal ünnepélyesen jelenthetem: új poszt! :)
Az érzés, amikor tudod, hogy tökmind1 kit állítanak ki (vagy lesz sérült) mert akkor is tudod uazon a szinten pótolni: http://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--ZIqk59ck--/w_340/6oj4VNCIVRk8CG50a.gif
(amúgy már majdnem hátradőlhettünk volna, hogy a bíró lehozza komoly hiba nélkül, amikor megvan az első, amikor nem állítja ki Mr Hülyegyereket, majd kompenzál egy másik, teljesen komolytalan wtf esetnél.)
Ramos helyett simán Nachót játszatnám egy jó ideig még eltiltás lejártát követően is.
Hátha megjön az esze...utóbbi időben nagyon elszállt , és ez nem jó a csapatnak!
Bale középnél picit jobbat nyújtott tegnap, de a szabadrúgása az nagyon gyér volt.
Most, hogy egymás után volt a 2 meccs elképzeltem, hogy Modrics és Messi mit tudna összehozni ha egy csapatban volnának..:))
Nem. A feje csak fejelésre van...
Modric valami elképesztő, szerencsére semmi jele egyelőre, hogy 32 lesz. persze kell neki néha pihennie, de döbbenetes, hogy mennyire jó játékos. nagyon örülök, hogy megkapta a 10-est, nála jobban senki se érdemelné meg
a 0:3 simán jött:)))
Pöcsfej Andone elszúrta a jó kis tippemet, mer nem tud tizit lőni... :D
Nekem is :D rohadna meg
Nekem hozta, 0-3 telibe
Vagyunk így egy páran. Ez van, nem bíztunk a csapatban :) :D
Én Andonéban bíztam. :D
Deportivo manager Pepe Mel: "I think we gave Real Madrid a tougher time than Barca did in the Super Copa."
pont ezt akartam beírni ma reggel. :)
Thug life :D #troll
3 - Player with the most red cards in La Liga history:
18 - SERGIO RAMOS
18 - Pablo Alfaro
18 - Xavi Aguado.
Ezt is Zidane kezei alatt éri el... Ismét egy rekorddöntés ZZ neve alatt.. ;)
Legendaaaaaaaaaaaa <3
csakis az első hely számít, mindenhol az aranyért megyünk
Még idén meglesz az a ligacsúcs.
Remélem hamar!! Minden csúcs kell!
http://68.media.tumblr.com/7e33840aacb9599234a81d8367763a03/tumblr_ov08g4azvw1ugx76bo1_250.gif
Asensio még nem olyan jó csapatjátékban, mint a hypeja engedi. Egyelőre csak a szóló dolgai miatt nagyszerű. Talán ezért nem kezdő még.
Óz, a nagy varázsló - balett 2 színben
Bádogember - Gareth Bale
Nagyon kilóg.
:D azért ma nem volt rossz.
Bár rossz nézni olyan darabos néha.